Egy ukrán neonáci szervezet két tagja mecsetet akart felgyújtani Odesszában a krími tatár zászló és az ukrán alkotmány napja előtt, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai péntekre virradóra vették őket őrizetbe a gyújtogatási kísérlet közben – adta hírül honlapján az SZBU.
A közlemény szerint az SZBU kommandósai csütörtökről péntekre virradóra csaptak le a két neonácira Odessza központjában, amikor két Molov-koktéllal megpróbálták felgyújtani a muzulmán vallási létesítményt. A szolgálat jelezte, hogy a támadásban részt vett egyik neonáci hosszú oroszországi tartózkodást követően tért haza Ukrajnába. Az elkövetők testi motozása és az otthonaikban történt házkutatás során olyan tárgyi bizonyítékok – gyújtóeszközök, mobilterminálok, jegyzetek – kerültek elő, amelyek a terrorcselekmény tervezéséről tanúskodnak.
A tettesek ellen az ukrajnai társadalmi-politikai helyzet destabilizálására és az ukrán alkotmányos rend megdöntésére irányuló terrorcselekmény előkészítése címén indítottak eljárást. Az SZBU nyomozati osztálya szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy a neonácik cselekményének koordinálásához köze van az orosz titkosszolgálatok embereinek.
Поліцейські встановлюють обставини стрілянини на промтоварному ринкуВнаслідок події поранення отримали двоє людей. Їх доставлено до лікарні.Попередньо встановлено, що сьогодні вранці до магазину тканин на промтоварному ринку зайшли невідомі в масках та здійснили кілька пострілів з імовірно травматичної зброї у бік працівників торговельного закладу. В результаті тілесні ушкодження отримали двоє чоловіків. Їм надається медична допомога. Самі ж правопорушники сіли в свої автомобілі і поїхали геть.Зараз на місці працює слідчо-оперативна група. Встановлюються обставини події та особи, які до неї причетні.
KABUL, June 8 : An explosion took place inside a mosque in northern Afghanistan on Thursday during the funeral of the provincial deputy governor who was killed in an attack this week, a provincial pic.twitter.com/qk31cBdiG2
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1