Több külföldön élő brit állampolgárnak sem fogadták el a Brexit előtt kiállított papírjait, amikor az ünnepek után az Egyesült Királyságból próbáltak visszarepülni. A hatóságok állítják, hogy a légitársaságok követhettek el hibát.
Nyolc Spanyolországban élő brit állampolgárt nem engedtek felszállni az Iberia légitársaság Madridba tartó gépére, azzal az indoklással, hogy a Brexit előtt kiállított dokumentumaik nem érvényesek – írja a The Guardian. A lap szerint másokat ugyanilyen indoklással egy Barcelonába tartó járatról a leszállás után fordítottak vissza Nagy-Britanniába.
A britek egyike azt mondta, hogy a légitársaság ügyintézői annak ellenére nem fogadták a spanyolországi lakcímét igazoló kártyáját, hogy a brit és a spanyol hatóságok is biztosították előtte, a régi dokumentum is érvényes marad a Brexit után. Ezzel még most is be lehetne lépni Spanyolországba – a koronavírus új variánsának megjelenése miatt szinte senkit nem engednek be az Egyesült Királyságból, de a spanyol lakcímmel rendelkezők mehetnek.
A spanyol kormány tavaly azt közölte, hogy az ott élő brit állampolgárok egy új fajta igazolványt kapnak az EU-s helyett, de a zöld kártyával továbbra is igazolhatják, hogy ott élnek. A madridi brit nagykövetség is azt állította az eset után, hogy ezzel a dokumentummal be kellett volna engedni az utasokat Spanyolországba.
A The Guardian arról is ír: január 1-je óta az amszterdami repülőtérről is 13 brit állampolgárt fordítottak vissza, mert úgy ítélték meg, nem mindenáron szükséges okból akartak belépni Hollandiába, és a szigorúbb járványügyi szabályozásban most már az EU-n kívüliekre vonatkozó szabályok érvényesek rájuk is.
Egy olyan esetről is lehet tudni, amikor egy Németországban élő britet nem engedtek felszállni egy Lufthansa-gépre, mert nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy német lakcíme van. A British in Germany nevű érdekképviseleti csoport már jelezte is: hiába garantálta a német kormány azt, hogy ideiglenesen elfogadják a Brexit előtti dokumentumokat, a légitársaságok dolgozói nem mindig tudják ellenőrizni, hogy azok érvényesek-e.
Nem engedték hétfőn felszállni a magyar útlevéllel rendelkező utasokat sem az angliai Lutonból Pozsonyba közlekedő Wizz Air-járatra – erősítette meg egy kint rekedt utas a Magyar Hang értesülését. Több, Angliában élő és/vagy dolgozó magyarok számára létrehozott Facebook-csoportban is arról írtak, hogy fegyveres őrök terelték ki a magyar utasokat az épületből. Körülbelül ötvenen rekedtek Angliában. A Wizz Air szerint a reptéri ügyintézők hibáztak, a légitársaság elnézést kért, és ígérik, megtérítik az utasok kárát.
Magyarország nem fogad gépeket az Egyesült Királyságból a vírus nemrég felfedezett agresszív mutációjának elterjedését megakadályozandó, Szlovákia azonban december 25-től feloldotta a korlátozást. Sokan ezért azt a lehetőséget választották, hogy a szigetországból Pozsonyba repülnek.
A reptéri személyzet viszont már a szlovák szabályozásra hivatkozott, az utasok azonban jelezték, hogy az előzetes tájékoztatás alapján Pozsony beenged más állampolgárokat is, ha nyolc órán belül elhagyják az országot. Ezt a pozsonyi reptér meg is erősítette. Ekkor a lutoni ügyintézők azt mondták, a brexit miatt nem szállhatnak fel, mivel letelt a 72 órás türelmi idő, és a brit hatóságok csak a közvetlen úti célra történő utazást engedélyezik, a tranzitot nem. Nagyjából 50 magyar állampolgár járt pórul.
[type] => post [excerpt] => Több külföldön élő brit állampolgárnak sem fogadták el a Brexit előtt kiállított papírjait, amikor az ünnepek után az Egyesült Királyságból próbáltak visszarepülni. A hatóságok állítják, hogy a légitársaságok követhettek el hibát. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1609858020 [modified] => 1609856202 ) [title] => Káoszt hozott a Brexit a repterekre [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=34652&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 34652 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 34653 [image] => Array ( [id] => 34653 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair.jpg [original_lng] => 87084 [original_w] => 644 [original_h] => 429 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/wizzair.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1609849002:5 [_thumbnail_id] => 34653 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 3311 [_oembed_3cf168a392524e94099de491aac4338c] =>
Yet another video of the burning Ethiopian 777F ET-ARH at Shanghai Pudong Int'l Airport. A fire truck drove pass right in front of the camera. The background voice is a commercial in the radio. #AvGeekpic.twitter.com/BQ7c4hImji
Augusztus 8-án az ukrán kormány Volodimir Zelenszkij elnök megbízásából határozatot fogadott el a Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol átmenetileg elfoglalt területeire való belépést és átlépést biztosító ellenőrző pontok működésének ideiglenes korlátozásáról. A határozathoz csatolt értelmező dokumentum szerint Ukrajnában egyre nő a Covid-19 fertőzéses esetek száma, ami a Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol ideiglenesen elfoglalt területeire való be- és kilépést biztosító ellenőrző pontok ideiglenes felfüggesztését igényli. A határozat célja a Covid-19 Ukrajna területén való terjedésének megakadályozása az ellenőrző pontok működésének ideiglenes felfüggesztésével.
A Minisztertanács végzése szerint a Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol városának ideiglenesen elfoglalt területeire való be- és kilépést biztosító ellenőrző pontok működését ideiglenesen 2020. augusztus 9-e 08:00 órától 2020. augusztus 30-ig 08:00 óráig függesztik fel, kivéve az alábbi kategóriájú ukrán állampolgárokat és családtagjait:
akiknek a Krím Autonóm Köztársaságban vagy Szevasztopol városában van a bejegyzett lakcíme, valamint járműveik, rakományuk – a Krím Autonóm Köztársaság ideiglenesen elfoglalt területére való belépés céljábólꓼ
akiknek a Krím Autonóm Köztársaságon vagy Szevasztopol városán kívül van a bejegyzett lakcíme, hajlandó a Gyij doma alkalmazás igénybevételével 14 napos karanténba vonulni, valamint járműveik, rakományuk a Krím Autonóm Köztársaság ideiglenesen elfoglalt területéről való kilépés céljábólꓼ
azok a személyek, akik a nemzeti érdekek védelmének biztosítása érdekében vagy a nemzetközi kötelezettségek teljesítésével összefüggésben, a Krím Autonóm Köztársaság ideiglenesen elfoglalt területét elhagyó diplomáciai és humanitárius missziók képviselői, valamint járműveik, rakományuk és egyéb vagyonaik. A határozat szerint, hogy a külföldi állampolgárok és a hontalan személyek a Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol átmenetileg elfoglalt területéről való távozását az ideiglenesen elfoglalt területek kérdéseivel foglalkozó minisztérium jóváhagyásával tehetik meg. A Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol ideiglenesen elfoglalt területéről humanitárius okokból való kiutazást valamint a területre való beutazást az ukrán állampolgárok számára az Állami Határőrség vezetője engedélyezi az ideiglenesen elfoglalt területek kérdéseivel foglalkozó minisztérium jóváhagyásával, közölte az Urjadovij portál.