A zimbabwei hatóságok 251 gyereket mentettek ki egy magát prófétának beállító férfi szektájából, ahol gyerekmunkára kényszerítették őket – közölte a helyi rendőrség csütörtökön.
Fotó: AP
A hatóságok szerint 251 gyerek közül 246-nak nincs születési anyakönyvi kivonata sem. A szekta által irányított farmon 16 azonosítatlan sírt is találtak, köztük hét csecsemőjét is.
Paul Nyathi, a helyi rendőrség szóvivője nyilatkozatában azt közölte: az Ishmael Chokurongewra néven ismert, most 56 éves önjelölt próféta több mint ezer fős szektát vezetett a fővárostól, Hararétól nagyjából 34 kilométerre fekvő farmon, ahol a kimenekített gyerekek és a többi hívő élt.
Fotó: AP
„A gyerekeket a szektavezetés különféle fizikai munkákra fogta be” – folytatta Nyathi, hozzátéve; „a rendőrség megállapította, hogy az iskoláskorú gyerekek egyike sem részesült hagyományos oktatásban, ehelyett alantas fizikai munkára kényszerítették őket az élethez szükséges tudás megszerzésének nevében”.
A rendőrség azt közölte még kedden ütöttek rajta a szektán, Chokurongewrát és hét társát pedig letartóztatták a többi közt gyermekbántalmazás vádjával. Nyathi szerint a nyomozás előrehaladtával hoznak majd nyilvánosságra további információkat.
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
Twenty-four people died this morning when an Urban Connect bus they were travelling in collided head-on with a commercial truck at the Lutumba tollgate along the Beitbridge-Masvingo highway.
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Az áldozat holttestét egy autó csomagtartójában találták meg a georgiai Duluthban, egy népszerű dél-koreai gyógyfürdő előtt.
A CNN számolt be róla, miszerint a Krisztus katonái nevű vallási csoport több tagját, köztük egy 15 éves fiút tartóztattak le, ugyanis a gyanú szerint közük lehet egy 20-30 év körüli dél-koreai nő halálához. Hozzátették, a hat gyanúsított egyike dél-koreai, a többiek amerikai állampolgárok.
A cikk szerint az áldozat holttestét egy autó csomagtartójában találták meg a georgiai Duluthban, egy népszerű dél-koreai gyógyfürdő előtt. A rendőrséget az egyik gyanúsított, a 26 éves Eric Hyun rokona értesítette.
Elmondása szerint Hyun leparkolt a kocsijával egy parkolóban, majd átszállt az ő autójába. Ezt követően arra kérte, hogy vegyen ki valamit a leparkolt kocsiból: ekkor bukkant rá a nő holttestére, s azonnal hívta a 911-et – írta a 24.hu.
A vád szerint az elkövetők heteken át verték és éheztettek az áldozatot. Megjegyezték, a halál pontos okának megállapítására indult vizsgálat még nem zárult le, de gyanítják, hogy az alultápláltság hozzájárulhatott a halálához: a holttest mindössze 31 kilós volt.
A Gwinnett megyei rendőrség Facebook-bejegyzéséből az is kiderül, hogy a fiatal nő idén nyáron költözött az Egyesült Államokba Dél-Koreából, mégpedig azért, hogy csatlakozzon egy vallási szervezethez.
A hatóságok fotókat is közzétettek arról a raktárról, ahol a nőt fogva tartották. A helyiség szőnyegén nagy területen vérfoltokat találtak, ezért ezen részeket kitakarták a fényképen. Illetve megerősítették, hogy az áldozat nevét nem hozzák nyilvánosságra, amíg a családja nem értesült a történtekről.
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
A kenyai hatóságok betiltottak pénteken öt olyan vallási csoportot, amelyeket azzal vádolnak, hogy összesen több mint négyszáz hívük éhhalálát okozták – írja az MTI.
A kenyai kormány közleménye szerint a Jó remény nemzetközi egyháza (Good News International Church) nevű vallási közösség vezetője, Paul Nthenge Mackenzie azt hitette el követőivel, hogy ha halálig tartóan koplalnak, akkor találkozni fognak Jézussal.
A szekta akkor keltett országos megdöbbenést Kenyában, amikor áprilisban az ország északi részén fekvő Malindi városhoz közeli erdőben rátaláltak a közösség 98 tagjának holttestére.
Mackenzie-t letartóztatták, majd terrorizmus gyanújával fogták perbe.
A szekta működési engedélyét május 19-én bevonták, közben azonban az erdőben megtalált holttestek száma 425-re nőtt; s noha az áldozatok jó része valóban éhen halt, a boncolási eredmények szerint több száz embert megfojtottak vagy halálra vertek.
A hatóságok további négy kisegyházat, köztük a Mackenzie-hez közel álló ismert televíziós prédikátor, Ezekiel Odero vezette Új élet egyház és imaközösség (New Life Prayer Centre and Church) nevű szervezetet is betiltották. Oderót áprilisban letartóztatták és tömeggyilkosság, öngyilkosság elősegítése, valamint a hívei radikalizálása és pénzmosás gyanújával emeltek ellene vádat.
A nyomozás később kiderítette ugyan, hogy a két szekta tevékenysége összeköthető, de Oderót májusban óvadék ellenében szabadon engedték, miközben Mackenzie előzetes letartóztatását további 47 nappal meghosszabbították.
A kenyai kormány adatai szerint a zömében keresztények lakta, 53 milliós népességű országban körülbelül négyezer „egyház” működik, beleértve olyan közösségeket is, amelyeknek vezetői semmiféle teológiai végzettséggel nem rendelkeznek, és tevékenységük sokszor csak a híveket adakozásra ösztönző kizsákmányolásban merül ki.
Az ország kormányai több ízben tettek kísérletet a szekták visszaszorítására, de rendre kudarcot vallottak, mert a jelentős társadalmi támogatottságot élvező szervezetek ragaszkodnak az állam és az egyház szétválasztásán nyugvó alkotmányos jogaikhoz.
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
WATCH: A metallic object, likely space junk, crashed in Kenya's Mukuku village. The massive ring, weighing approximately 1100 lbs and about 8 feet in diameter, is believed to be from a rocket launch vehicle. The Kenya Space Agency is investigating its origin and impact pic.twitter.com/MJgSbw0ZTh
Kenyában 67-re nőtt a tagjait halálra éheztető szekta halálos áldozatainak száma a The Guardian című brit lap szerint, az ország elnöke hétfőn terrortámadáshoz hasonlította a tragédiát.
Mark Ruto azonnali és átfogó vizsgálatot sürgetett, hangsúlyozva, hogy az ügy büntetőjogi kategória, és semmi köze a valláshoz, az őrizetbe vett szektavezért, Paul Makenzie Nthengét pedig hamis pásztornak nevezte.
Az államfő egyúttal határozottabb fellépést ígért „a terrorista szekták” ellen.
„A terroristák a vallást használják fel borzasztó tetteik igazolására. A Makenzie-he hasonlók is a vallást használják éppen ilyen dolgokhoz” – fogalmazott.
A rendőrség közlése szerint hétfőn 11 újabb holttestet exhumáltak, előtte pedig vasárnap 26-ot az ország északi partjainál lévő Malindini körzet erdős részén.
A hatóságok esetleges túlélők és további holttestek után kutatnak a környéken – tették hozzá.
A kenyai vöröskereszt úgy tudja, több mint 110 embert keresnek.
A kenyai hatóságok több mint egy hete mentették meg a szekta mintegy tucatnyi tagját, akikről megtudták, hogy a „Jézussal való találkozás” és az üdvözülés reményében éheztek egy erdei magánbirtok házaiban. Akkor négy szektatag holttestét találták meg az erdőben.
Beszámolók szerint a zárt közösség a Good News International Church nevű szektához tartozott. Helyi sajtóértesülések szerint a vezetőn kívül a szekta hat tagját is őrizetbe vették.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Kenyában 67-re nőtt a tagjait halálra éheztető szekta halálos áldozatainak száma a The Guardian című brit lap szerint, az ország elnöke hétfőn terrortámadáshoz hasonlította a tragédiát.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1682430300
[modified] => 1682422556
)
[title] => Tovább emelkedett a halálra éheztető kenyai szekta áldozatainak a száma – az elnök terrortámadáshoz hasonlította az ügyét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=115180&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115180
[uk] => 115227
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 115181
[image] => Array
(
[id] => 115181
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[original_lng] => 644509
[original_w] => 642
[original_h] => 428
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1682424662:3
[_thumbnail_id] => 115181
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1853
[_oembed_b515d9039902d8a542f7c0226de66a39] =>
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
WATCH: A metallic object, likely space junk, crashed in Kenya's Mukuku village. The massive ring, weighing approximately 1100 lbs and about 8 feet in diameter, is believed to be from a rocket launch vehicle. The Kenya Space Agency is investigating its origin and impact pic.twitter.com/MJgSbw0ZTh
Ausztráliában egy vallási közösség 12 tagját tartóztatták le egy nyolcéves kislány halálának vádjával, aki nem kapott időben orvosi segítséget.
Elizabeth Struz január 7-én halt meg egy Brisbane melletti házban, amely valószínűleg a közösség tulajdonában van – írja a BBC. A kislány cukorbetegségben szenvedett, a vizsgálatok során kiderült, hogy rohamosan romló állapota ellenére halála előtt egy egész hétig nem kapott inzulint.
Szüleit Elizabeth halála után rövid időn belül elítélték, s most további 12 ember áll bíróság elé, akik szintén nem nyújtottak segítséget a kislánynak. A rendőrök elmondása szerint a vádlottak úgy döntöttek, hogy ahelyett, hogy orvosságot adnak a gyereknek, imádkozni fognak gyógyulásáért. A gyerek haláláról csak másnap értesítették a hatóságokat.
Elizabeth Struz szülei egy kis, zárt vallási közösséghez tartoznak Toowoomba városában, amely nem kapcsolódik egyik hagyományos egyházközséghez sem.
Nancy Crampton-Brophy, the self-published romance novelist who was found guilty of shooting and killing her husband at the Oregon Culinary Institute back in 2018, has been sentenced to life in prison for his murder.https://t.co/vklCl0PEIf
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
#Últimahora | #Montenegro??: Un tiroteig deixa un mínim d'onze morts i sis ferits a Cetinje. Segons els primers informes, seria la conseqüència d'un conflicte familiar. La policia ha abatut el sospitós.pic.twitter.com/AZC4l6Gzob
Darya Dugina, daughter of “Putin’s brain” Alexander Dugin, died in the explosion in Moscow. -Darya's body was burned. -Darya got into her father's car, pic.twitter.com/iGI0P43SCD
A school bus carrying students has rolled down an embankment after colliding with a truck just near Melbourne with a teenage girl and the truck driver both seriously injured.#Sunriseon7pic.twitter.com/rFhDozO3ZV
The Ministry of Culture of #Ukraine reported that the occupiers killed the chief conductor of the #Kherson Music and Drama Theater Yuri Kerpatenko for refusing to cooperate - Nexta pic.twitter.com/E7lqS2myr6
Shocked to hear reports of an incident at Manly West Public School today. My thoughts are with the students and staff who have been impacted, and I wish them a speedy recovery. https://t.co/JTedljILZJ
Authorities in Australia are grappling with the daunting task of searching an area larger than the length of Great Britain for a tiny radioactive capsule that mining company Rio Tinto said had been lost during transportation https://t.co/8gjdtAvd95pic.twitter.com/0GfAQnBahL
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
US- Samantha Woll, the president of a Jewish synagogue, was stabbed to death outside her home on Saturday. This took place in Rashida Tlaib's district.
Woll was a liberal social justice campaigner who attempted to "bring Jews and Muslims together."
Reports indicate that last night unidentified assailant threw a hand grenade at the residence of Mawlawi Ghulam Jilani Hanafi, the Taliban's Education Minister, in Hisarak district of Nangarhar, resulting in the loss of his four daughters. pic.twitter.com/a44GzVyYC3
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
On 23 August 1969, MV Noongah departed Newcastle with 26 crew. Two nights later, the ship was lost. Until now.
This is the story of how we use our ocean exploration capabilities and work with partners to help find and identify long lost shipwrecks. https://t.co/2iCNEFZEEz
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Letartóztatták Dél-Koreában a helyi hatóságok a Sincshondzsi vallási szekta alapítóját, írja az MTI az Asia Today napilap alapján.
A 89 éves Ri Man Hinek a hatóságok szerint kulcsszerepe volt abban, hogy a közösség a hivatalos előírásokra fittyet hányva hazudott tagjai hollétéről és gyűléseikről, hogy elkerülje a karantént. A keresztény szekta ezzel több mint 5200 koronavírus-fertőzésért volt felelős februárban és márciusban, ami az összes dél-koreai eset 36 százaléka. A közösséget okolják azért, hogy a déli országrészben, Tegu városában és környékén alakult ki a legnagyobb járványgóc Dél-Koreában február végén. A fertőzést csak áprilisra sikerült visszaszorítani szigorú járványügyi intézkedésekkel.
A vád szerint a befolyásos szektavezér elhallgatott információkat a kontaktkutatást végző hivatalos szervek elől, a vírus ezért is tudott gyorsan terjedni a több mint 200 ezer hívő körében. Az idős vezető a vádak szerint emellett jogtalanul használt fel az egyházhoz befolyt, átszámítva csaknem 4,7 millió dollárt.
A szekta azzal védekezett, hogy Ri csak a tagok személyes adatait féltette a kormányzattól.
A fire at a construction site in #SouthKorea killed at least 25 people and injured another seven on Wednesday. All of the victims were construction workers who had been building a warehouse in the city of #Icheon, about 80 kilometres southeast of #Seoul. https://t.co/J5jkExEfaLpic.twitter.com/JtlJHGuZQf
HIGH-RISH INFERNO: New eyewitness video shows a massive fire that broke out on the 12th floor of a 33-story apartment building in Ulsan, South Korea, with hundreds evacuated – including some from the rooftop – and at least a dozen hospitalized. https://t.co/ojcYCIvtcupic.twitter.com/RRgccJHxCx
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Over 80 people were injured in a seven-vehicle pileup, including three buses carrying middle school students on a field trip, in #SouthKorea's Gangwon province on Friday, police said.
About 30 firefighters were taking part in the rescue operation, while police were investigating… pic.twitter.com/s741AUhmev
The bodies of six people trapped in a tunnel submerged by heavy rains in central South Korea were retrieved on Sunday, firefighting authorities said, taking the death toll from days of… pic.twitter.com/tJ7hPPGbbI
South Korean activists hold rally in central Seoul to protest against Japan's plan to release treated radioactive water from tsunami-wrecked Fukushima nuclear power plant into ocean pic.twitter.com/HqZnucweEp
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
❗️🇰🇷 - Fifteen people were injured in Pocheon, South Korea, when eight 500-pound Mk82 bombs accidentally dropped by South Korean Air Force KF-16 jets landed in a civilian area during joint live-fire exercises with the U.S.
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.