Ukrajnába érvénybe lépett a közlekedési szabályok módosításáról szóló törvény, mely egyaránt vonatkozik a járművezetőkre, a kerékpárosokra és a gyalogosokra is.
A hírt Olekszij Bilosickij, az országos nemzeti rendőrség vezetőhelyettese közölte a Belügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
Újítások a járművezetők és az utasok számára
Míg korábban engedélyezve volt az, hogy a taxik sofőrjei és utasai ne csatolják be biztonsági öveiket a települések területén, ezentúl minden utast – beleértve a hátsó ülésen utazókat is – biztosítani kell övvel, s fel kell szólítani őket arra, hogy beszállást követően csatolják be magukat.
A településeken kizárólag a mozgássérültek és az operatív közlekedési eszközök vezetői és utasai nem kötelesek becsatolni a biztonsági övet.
Az új szabályok értelmében tilos megváltoztatni a rendszámtáblák formáját, jeleit, színét, elhelyezését, további jelzéseket ragasztani rájuk vagy letakarni azokat. A rendszámtáblának tisztának, jól láthatónak kell lennie, s kötelező őket megvilágítani.
A kerékpárosok figyelmébe
A kerékpárral közlekedőknek engedélyezték, hogy a járművek által használt sávban haladjanak.
Új szabályok a gyalogosok számára
A gyalogosok ezentúl kötelesek fényvisszaverő mellényt viselni éjjel és rossz látási viszonyok között.
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023