Figyelmeztetést adott ki a farmereknek az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium, hogy eszükbe ne jusson elültetni azokat a vetőmagokat, amiket kéretlenül postán kaptak az utóbbi időben. Egyelőre nincs megnyugtató magyarázat arra, mi állhat ennek hátterében, csupán az látszik biztosnak: nem jóindulatból küldték Kínából a magvakat.
Megszaporodtak a hatóságoknál azok a bejelentések, amelyek szerint amerikai gazdálkodók kéretlenül küldeményeket kapnak Kínából – legalábbis valószínűleg Kínából, mert a csomagolásokon gyakran kínai nyelvű feliratok láthatók.
A rejtélyes küldemények kapcsán további furcsa körülmény, hogy azokat ismeretlen feladója vagy feladóik, gyakran „ékszer” megjelöléssel látják el a csomagoláson – emeli ki többek között a CNBC.
Erre vélhetően az a magyarázat, hogy a feladó így akarja elérni, hogy azt a címzett kinyissa.
Ékszer helyett azonban vetőmagokat talál abban, bármiféle magyarázat vagy kísérőlevél nélkül.
A hatóságok figyelmeztetik a gazdálkodókat: ne ültessék el az így kapott vetőmagokat, mert elképzelhető, hogy azok a földeken termesztett haszonnövények, vagy a haszonállatok számára káros, invazív növényfajoké. Azt kérik mindenkitől, aki ilyen csomagot kap, hogy a magokat ki se vegye a tasakból, hanem tartsa azokat teljesen lezárva. Erre figyelmeztet Washington állam illetékes hivatala is, ahol különösen nagy számban bukkantak fel ezek a csomagok.
Az Agrárminisztérium azt közölte, begyűjtik a szerte az USA államaiba kéretlenül postázott magvakat, és megpróbálják kideríteni, hogy jelentenek-e kockázatot a mezőgazdaság vagy a környezet számára. A minisztérium továbbá együttműködik a nemzetbiztonsági hivatallal és a határőrséggel, hogy kiderítsék, mi áll a különös csomagok hátterében.
A minisztérium ugyanakkor azt mondja, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a titokzatos vetőmagküldemények másról szólnának, mint egy, az online kereskedelem világához köthető csalástípusról. Ennek lényege, hogy a termékeit online értékesítő cég, az érintettek tudta és beleegyezése nélkül, azok nevében rendel meg árut saját kínálatából.
Ennek a látszólag értelmetlen dolognak az a jelentősége, hogy így a tényleges vásárlók számára úgy tűnhet az online térben, hogy a webáruház, illetve kereskedő forgalma „pörög”, megbízható, hiszen sokan vásárolnak ott. Ennek a csalási módnak több formája létezik, van, hogy valós címekre küld az eladó saját magától rendelt csomagokat hamis ügyfél-regisztrációkkal, de van, hogy a cím is hamis – a lényeg, hogy ezzel javuljon az eladó minősítése, a pozitív visszajelzéseket ugyanis az eladó ilyenkor mások nevében, saját magának adja utólag. Ennek tipikusan a nagy online kereskedelmi platformokon – Amazon, eBay – van jelentősége, ahol a vásárlók jelezhetik az eladóval kapcsolatos elégedettségüket, értékelve a vásárlást.
A washingtoni hivatal azt közölte: amivel szemben állnak, az nem más, mint „mezőgazdasági csempészet”. Erre utal egyébként az is, hogy a küldemények különösen nagy számban érkeztek Kansas, Ohio, Arizona állam területére, amelyek a mezőgazdasági termelés fontosabb államai közé tartoznak.
De az Agrárminisztérium már 30 államból regisztrált ilyen eseteket július végéig.
Washington államból pedig arról érkeztek információk, hogy olyan gazdák is kaptak vetőmagokat, akik egyébként rendeltek ilyeneket, csak épp belföldi áruházból.
A Business Insider pedig arról számol be, hogy egyes mezőgazdasági szakértők szerint nagyon komolyan kell venni ezeket a küldeményeket. Ha ugyanis a magvak kártékony, invazív fajokhoz tartoznak és szétszóródnak, azok nagyon hamar egész államok mezőgazdasági termelését sodorhatják veszélybe.
Kiderült ugyanakkor az is, hogy a csomagküldemények egy részének kínai nyilvántartása hamis volt. Erre az után derült fény, miután néhány elküldött csomagnak a kínai postahivataloknál ellenőrizték a feladási körülményeit.
A kínai külügyi szóvivő azt mondta: a kínai postaszolgálat maradéktalanul betartja a magvak küldésére vonatkozó külön szabályokat.
Yet another video of the burning Ethiopian 777F ET-ARH at Shanghai Pudong Int'l Airport. A fire truck drove pass right in front of the camera. The background voice is a commercial in the radio. #AvGeekpic.twitter.com/BQ7c4hImji
Torrential rains have hit China's southwestern cities, causing flooding and water-logging in addition to traffic disruptions and leaving residents stranded. pic.twitter.com/N9xXKmISCV
Mountain torrents hit Pingwu County, SW China's Sichuan Province caused by sudden heavy #rainstorms, killing two and leaving four others missing on Tuesday. So far, 31 people have been rescued. pic.twitter.com/wAqDQgZAUn
BREAKING: China just had a kindergarten massacre. Of the 9 victims of toddlers & teachers, 3 dead, 6 seriously injured so far. The suspect is still at large
Twenty-seven people were killed and 20 others injured after a bus turned on its side in #China's Guizhou Province early Sunday morning. pic.twitter.com/TTMYugVg6Q
❗️In #China, the skyscraper of the largest telecom operator China Telecom in #Changsha is on fire. Hundreds of people could be burned alive. pic.twitter.com/GDNC74k8Tj
A restaurant fire killed 17 and injured three on Wednesday in the city of #Changchun, northeast China's Jilin Province, according to local authorities. pic.twitter.com/o0VB6g0Z4Y
Amusement park-goers hung upside down for 10 minutes at the highest point of giant pendulum ride after it malfunctioned in China’s Fuyang city.
Workers had to clamber up to manually fix the ride and theme park officials said the malfunction was caused by a “weight issue.” pic.twitter.com/Xps63aGY4s
?? An explosion occurred at a chemical plant in China - 5 people died
An explosion at Sinochem's hydrogen peroxide solution plant in Shandong Province caught fire. The Chinese authorities reported several dead, another person is missing.
"Last day, we identified 11 warships and 70 military aircraft belonging to the Chinese army, which violated our water and air borders and are currently in our territory. pic.twitter.com/t2Wzt0RXx6
Large openings appeared on roads near a residential complex in Tianjin's Jinnan district in China forcing authorities to rescue residents.#China#Tianjinhttps://t.co/nmEpf6MTQJ
#Chine ?? Des milliers de personnes ont été évacuées de plusieurs immeubles dans la ville de Tianjin, dans le nord du pays, après que des effondrements de terrain ont créé de grandes fissures dans les rues voisines ? @Reutershttps://t.co/s4FaqGdRQX pic.twitter.com/Wq24iyHd11
A gas explosion happened at a grilled fish restaurant in Gaomi city, East China’s Shandong Province on Sunday morning, killing one person and injuring another. Rescue work has been completed and the injured has been treated. An investigation of the incident is underway. pic.twitter.com/QAoa3TS6XJ
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
#EinsteinProbe lifts off on a mission to survey the sky & hunt for bursts of X-ray light from mysterious objects such as neutron stars & black holes 👉 https://t.co/6sCUKXb8py
[🔴China’s 2nd launch in 2024] At UTC 07:03 Jan 9, Einstein Probe space science satellite was successfully launched by CZ2C rocket at Xichang, Sichuan. It’s also the 506th launch of Long March rocket family. HD:https://t.co/S68Bqslbnzpic.twitter.com/KsP3nHRAxK
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
6 PLA aircraft and 7 PLAN vessels operating around Taiwan were detected up until 6 a.m. (UTC+8) today. 2 of the aircraft crossed the median line and entered Taiwan’s southwestern ADIZ. We have monitored the situation and responded accordingly. pic.twitter.com/THjRjhGdL6
— 國防部 Ministry of National Defense, ROC(Taiwan) 🇹🇼 (@MoNDefense) October 20, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
At 4 p.m. on November 11, the Hongqi Bridge in Ma'erkang, Sichuan collapsed due to a large-scale landslide. Fortunately, the bridge was closed in advance after inspection personnel discovered cracks the day before, and no casualties were reported. pic.twitter.com/FCuJQ4DksI