Egy 13 és egy 15 éves lányt azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkoltak egy 14 éves fiút Svédországban, majd videofelvételt készítettek a szörnyű bűncselekményről. Az esetet a Malmö melletti Lund kerületi bírósága tárgyalja, ahol a 15 éves lány áll a vádlottak padján. A fiatalabb, 13 éves társtettes életkora miatt nem büntethető.
Pernilla Nilsson ügyész szerint a két lány közösen tervezte meg és hajtotta végre a gyilkosságot. Az ügyészség azt állítja, hogy a 14 éves áldozatot júliusban egy elhagyatott ipari területre csalták Landskronában, ahol egy partit ígértek neki.
Ott azonban megkötözték, súlyosan bántalmazták, és olyan sérüléseket okoztak neki, amelyekbe az áldozat belehalt.
A gyilkosságot videóra vették és megosztották
A gyanú szerint a feltételezett elkövetők videóra vették a gyilkosságot, és elküldték egy csoportos chatben. A csoport többi tagját szintén kihallgatták, de ellenük nem emeltek vádat, mivel azt állították, hogy nem hitték el a tervezett gyilkosság komolyságát.
Az elkövetők és az áldozat ismerték egymást, sőt barátok voltak.
A gyilkosság indítéka egyelőre tisztázatlan, de a Stern szerint a lányokat egy interneten látott kivégzésről készült videó „inspirálta”.
A történtek óriási felháborodást váltottak ki Svédországban, és komoly vitákat gerjesztettek a fiatalkorú elkövetők felelősségre vonhatóságáról.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Hemskt att de kan ha en rättighet att kunna bestämma över någon annans liv! Att skicka ut en 18 åring i ett främmande land? De förstår inte att Ukraina är i krig och kriget kommer att pågå några år till! Blir så ledsen att man ska behöva lämna hela sin familj och hela sitt liv över att någon individ bestämmer att man inte är tillräckligt ”svensk”. Ska liksom ta stundenten till sommaren och sedan börja jobba inom vården direkt efter studenten + det är just där det är brist på personal också! Helt sjukt hur snabbt livet kan vändas upp och ner! #xyzbca#fyp#foryoupage#foryou#migrationssverket#sjuktsorligt#utvisad
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) őrizetbe vett egy bloggert, aki videót tett közzé az interneten az Ivano-Frankivszk megyei, Kárpátalját is árammal ellátó Burstini Hőerőmű elleni orosz terrortámadásról – adta hírül csütörtökön az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A titkosszolgálati közlemény szerint az egyik Telegram-csatorna rendszergazdája videóra vette a kritikus infrastruktúra-létesítmény elleni orosz rakétatámadás következményeit, és a látogatottság növelése érdekében közzétette csatornáján. Szó szerint néhány perc alatt egy milliós közönséggel rendelkező csatorna átvette a videót. Később pedig már az orosz propagandisták képernyőjén volta a rakétatámadás következményei.
„Az SZBU által gyorsan beazonosított blogger nem célravezető, és nem állt szándékában segíteni az ellenséget. A titkosszolgálattal történt elbeszélgetés után rájött, hogy a videó segítségével módosítani lehet a csapások pontosságát” – áll a közleményben. Az SZBU ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi oldalakat nemcsak orosz „katonai szakértő” bloggerek figyelik, hanem az igazi katonai alkalmazottak is. Az ellenség figyelembe veszi a nyílt ukrán forrásokból származó információkat, amikor akcióit tervezi – mutatott rá a szolgálat. Az SZBU ismételten hangsúlyozza, hogy tilos olyan videofelvételeket készíteni és közzétenni, amelyek az ellenséges rakéták és drónok katonai létesítmények és polgári kritikus infrastruktúra elleni támadások következményeit mutatják be, mert ez bűncselekménynek minősül.
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Vinnica megyében az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai négy helyi lakost vettek őrizetbe, akik a kritikus infrastrukturális létesítmények elleni szerdai orosz támadások következményeiről készítettek videofelvételeket és küldték el azokat ismerőseiknek – tájékoztatott az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint titkosszolgálat arról tájékoztatott, hogy az egyik őrizetbe vett Vinnica megyei lakos videofelvételt készített a kamikaze dróntámadásról, amelyen az infrastruktúra pusztításának mértéke látható, és a képeket elküldte kollégáinak. A másik három személy szintén megosztotta a barátaival a felvételeket.
Mint az SZBU közleménye megállapította, fél órával később a videó megjelent az orosz propagandaoldalakon, egy óra múlva pedig az oroszok ismét rakétákat lőttek ki, aminek következtében emberek sérültek meg.
A felvételeket készítő őrizetes vallomásában elmondta: „jelenleg úgy tudom, hogy az adott felvételeket az agresszor ország Ukrajna biztonságának rovására használta fel. Tisztában vagyok cselekedeteim helytelen voltával, videoanyagaimat felhasználhatták a csapás pontosságának korrigálására. Nem állt szándékomban ártani Ukrajnának vagy segíteni az agresszor államot.”
Az SZBU jelezte, hogy az ilyen cselekmények büntetőjogi felelősséget vonnak maguk után.
More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
Ukrajna meg fogja nyerni a háborút – ezt nyilatkozta éjszakai videóüzenetében Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök a háború legújabb fejleményeiről elmondta: a lengyel határ közelében fekvő Javoriv reptér elleni támadásban összesen 35-en haltak meg, egyúttal ismét felszólította a NATO-t, zárják le az ukrán légteret. Hozzátette: bízik benne, hogy sikerrel járnak az Oroszországgal folytatott tárgyalások, amelyek következő fordulójára ma, vagy holnap kerülhet sor. Volodimir Zelenszkij ma beszédet tart az Európai Tanács rendkívüli ülésén.
A hatóságok büntetőeljárást indítottak a magyarokat fenyegető videofelvétel készítői ellen. A tettesekre akár három év szabadságvesztés is várhat.
A hírt Ihor Klimenko, a nemzeti rendőrség országos vezetője közölte.
„Figyelmesen megnéztük a felvételt, melyen ismeretlen személyek maszkban fenyegetik a magyar származású ukrán állampolgárokat. Megkezdtük az intézkedéseket a személyek azonosítását és letartóztatását illetően” – közölte.
? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ
Ein Polizeibeamte, der im Waldviertel wohnt und für die Landespolizeidirektion Wien arbeitet, hat sich im Haus eingeschlossen und gedroht, einschreitende Beamte zu erschießen. Zurzeit wird mit ihm verhandelt. Er ist bewaffnet.https://t.co/5ht2f5J7bU
#Polska#Poland#Russia#Warszawa ❗⚡? ?? An unidentified man standing at the monument to the victims of the #Smoleńsk* tragedy, in central #Warsaw, is claiming he has a bomb. The police cordoned off the area. He is holding an unidentified object in his left hand.
#Polska#Poland#Russia#Warszawa ❗⚡🚨 🇵🇱 An unidentified man standing at the monument to the victims of the #Smoleńsk* tragedy, in central #Warsaw, is claiming he has a bomb. The police cordoned off the area. He is holding an unidentified object in his left hand.