Illegális macskahús-kereskedelmi hálózatot számolt fel a vietnámi rendőrség Ho Si Minh-városban, az akció során több mint 400 ellopott macskát mentettek meg, az állatok közül több mint 40 már visszakerült a gazdájához.
A hatóságok kilenc gyanúsítottat vettek őrizetbe a razzia során, amely a Humane World for Animals állatvédő szervezet szerint az egyik legnagyobb olyan rendőrségi fellépés volt az országban, amely ellopott háziállatok felkutatására és illegális kereskedelmének felszámolására irányult.
A rendőrség a több mint 400 életben levő macska mellett 80 megölt és lefagyasztott állatot is lefoglalt.
A nyomozás azután indult meg, hogy a dél-vietnámi nagyvárosból számos lakossági bejelentés érkezett eltűnt vagy ellopott házi kedvencekről. A hatóságok tájékoztatása szerint a megmentett állatok közül több mint negyvenet már sikerült visszaadni a tulajdonosaiknak. Az Euronews beszámolója szerint ugyanakkor a megmentett macskák közül mintegy száz később elpusztult.
Bár Vietnámban legális a kutya- és macskahús fogyasztása, és számos étterem étlapján szerepelnek ilyen fogások, a kereskedőknek kötelező igazolniuk a hús eredetét.
A megmentett állatok egy részét egyelőre a rendőrségen őrzik bizonyítékként. A Humane World for Animals közlése szerint a szervezet élelmet vitt a macskáknak, és ventilátorokat is biztosít számukra, hogy a nagy hőségben ne hevüljenek túl.
[type] => post
[excerpt] => Illegális macskahús-kereskedelmi hálózatot számolt fel a vietnámi rendőrség Ho Si Minh-városban, az akció során több mint 400 ellopott macskát mentettek meg, az állatok közül több mint 40 már visszakerült a gazdájához.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1781798100
[modified] => 1781733497
)
[title] => Több száz levágásra szánt macskát mentettek meg a vietnámi rendőrök
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247863&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247863
[uk] => 248075
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247864
[image] => Array
(
[id] => 247864
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus.png
[original_lng] => 1390238
[original_w] => 1314
[original_h] => 828
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus-768x484.png
[width] => 768
[height] => 484
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus-1024x645.png
[width] => 1024
[height] => 645
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus.png
[width] => 1314
[height] => 828
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus.png
[width] => 1314
[height] => 828
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/cicus.png
[width] => 1314
[height] => 828
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1781943473:3
[_thumbnail_id] => 247864
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 921
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f6ef5f7a62fbe1cf9f6937ed41ca70d0] =>
Alcuni manifestanti intenti a entrare dentro Askatasuna, a Torino, hanno sfondato il cancello del centro sociale per provare ad accedere al cortile, ma sono stati respinti dagli agenti di polizia e dai carabinieri schierati all'interno. pic.twitter.com/udYON9bNz8
Heves esőzések okozta földcsuszamlás temetett maga alá vasárnap este Vietnámban egy hegyvidéki úton haladó buszt, melynek utasai közül hatan életüket vesztették, 19-en pedig megsérültek – közölték hétfőn a helyi hatóságok.
A buszra a Khan Le-hágón zúdult a hegyoldalról a föld és kőtörmelék. A turisták által kedvelt, meredek hegyoldalakba vájt, 33 kilométer hosszú kanyargós útszakasz az esős évszakban veszélyessé válhat a földcsuszamlások miatt. A földcsuszamlás összetörte a busz elejét, és sok utas rekedt a járműben. A mentőcsapatok az úton történt további földcsuszamlások miatt csak nagy nehezen, éjfélre jutottak el a baleset színhelyére.
A Ho Si Minh-városból északkelet felé, a központi fennsíkon található Da Lat várososon áthaladva a tengerparti Nha Trangba tartó buszon 32 ember utazott.
A sérülteket kórházba szállították. Az állami média tájékoztatása szerint két holttest kiemelésén még dolgoznak a mentők.
Vietnámban folytatódik a heves esőzés, az ország középső részén szerdáig sok régióban mintegy 30–60 centiméternyi csapadékra számítanak, de egyes területeken akár 85 centiméternyi eső is eshet.
Az esőzés Hue város hegyvidéki részein szintén földcsuszamlásokat és áradásokat okozott vasárnap, ami az ország egyik észak-déli irányban futó főútjának közlekedését is blokkolta, és számos falut vágott el a külvilágtól.
Vietnám lakosságának csaknem fele áradásveszélyes területeken él. A tudósok szerint a globális felmelegedés miatt egyre erősebbé válnak a viharok és özönvízszerű esőzések Délkelet-Ázsiában.
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
Közép-Vietnámban több ezer otthon rongálódott meg, utak vannak blokkolva, és kommunikációs és áramkimaradásokat regisztráltak. Legkevesebb három ember halt meg Közép-Vietnámban, miután a Kajiki tájfun által hozott heves esőzések áradásokat okoztak a part menti városokban és a főváros, Hanoi utcáin, jelentette az Associated Press.
A hatóságok adatai szerint az ország középső régióiban több ezer ház rongálódott meg, utak vannak lezárva, kommunikációs és áramkimaradásokat regisztráltak. Hanoi utcáinak nagy része víz alatt van, így a városban szinte lehetetlen közlekedni: az autók és buszok lassan haladnak az elárasztott utcákon, a gyalogosok térdig érő vízben gázolnak, a helyiek körében népszerű robogók és motorkerékpárok pedig az elárasztott parkolókban vannak.
Mielőtt a tájfun elérte volna a Dél-kínai-tenger partját, a kormány közel 600 000 ember evakuálását tervezte négy magas kockázatú tartományban. Több mint 16 500 katonai személyzetet és mintegy 107 000 önkéntest mozgósítottak a mentési akciókhoz.
A Kajiki tájfun 117 km/órás széllel csapott le Közép-Vietnámra – közölte a Nemzeti Meteorológiai Ügynökség. A heves esőzések hirtelen árvizeket és földcsuszamlásokat okoztak, a part menti településeket pedig dagály sújtotta. A tájfun most Laosz felett halad át, és heves esőzésekre lehet számítani a szomszédos Thaiföldön is, ahol a hegylábak és a folyók közelében fekvő alacsony fekvésű területek lakóit áradások és földcsuszamlások veszélyére figyelmeztették. Az időjárás-előrejelzések szerint a tájfun szerdára gyengül, csökkentve a természeti katasztrófák kockázatát.