Az ukrán védelmi erők elhagyták Vuhledart Donyeck megyében, a cél a legénységi állomány és a katonai felszerelés megőrzése – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Hortica hadműveleti-stratégiai csapatcsoport Telegram-bejelentésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Hortica közleményében megjegyezte, hogy a hosszan tartó csaták következtében súlyos veszteségeket szenvedett, az ellenség nem hagyott fel Vuhledar elfoglalásával. „Annak érdekében, hogy bármi áron átvegye az irányítást a város felett, sikerült a tartalékokat oldalirányú támadásokra átirányítania, ami kimerítette az ukrán fegyveres erők egységeinek védelmét. Az ellenség fellépése következtében felmerült a a város körülzárásának a veszélye” – áll a közleményben.
Az ukrán katonák életének és felszerelésének a megőrzése érdekében a parancsnokság engedélyt adott az erők Vuhledarból történő kivonására. „A felsőbb parancsnokság engedélyt adott művelet végrehajtására az egységek Vuhledarból történő kivonására a személyi állomány és a harci eszközök megőrzése, a további hadműveletekhez szükséges pozíciók felvétele céljából” – jegyezte meg a Hortica.
Vuhledar város a Donyeck megyei Volnovaha járásban, Donyecktől körülbelül 57 kilométerre található. Az ukrán erők több mint két évig védték a várost.
Jelentős orosz veszteségekről árulkodó felvételt tett közzé a brit védelmi minisztérium az orosz-ukrán háborúról szóló szokásos napi helyzetjelentésében.
A brit védelmi minisztérium néhány napja jelezte, hogy Vuhledár ellen nagy erejű orosz támadás várható. Az orosz erőket valószínűleg még mindig Rusztam Muradov altábornagy irányítja, akin a hadi kudarcok miatt erős bizonyítási kényszer van. A brit védelmi minisztérium ennek ellenére csütörtökön azt jósolta, hogy nem valószínű, hogy az oroszok át tudják törni az ukrán vonalakat.
Az ábrán a vuhledári előrenyomulás irányát, illetve a páncélozott járművekben mutatkozó veszteségeket jelölték. Forrás: brit védelmi minisztérium.
A brit hírszerzés ma arról számolt be, hogy az orosz haditengerészeti gyalogság 155. számú dandárja jelentős veszteségeket szenvedhetett a Vuhledár elleni támadásban. A jelentés azt is megjegyzi, hogy ezeket az egységeket elit gyalogsági erőként tartják számon. Igaz, a haditengerészeti gyalogság erőit nem egyetlen nagy alakulatként vetik be Ukrajnában, hanem az egyes egységeket a szárazföldi erők által dominált haderőcsoportokhoz csatolják.
Ezeket az egységeket a háborúban a legnehezebb taktikai feladatokkal bízzák meg, és emiatt már eddig is rendkívül jelentős veszteségeket szenvedtek el, és egyre inkább tapasztalatlan mozgósított személyzettel töltötték fel. Bár ez a műveleti hatékonyságot jelentősen csökkenti, a brit hírszerzés úgy gondolja, hogy az egységeket újabb támadásokra kötelezik a vuhledári offenzíva keretében.
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
"Russian pilots need to take risks to strike deeper. For the bomb to fly deeper, you need to fly closer, because the bomb is gliding, it does not have its own engine, it flies, reducing its speed. That's why they need to take risks, and by taking risks they get into stories like… pic.twitter.com/MrAe4pxXuo
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.