Finnország kiutasított Oroszországba egy volt Wagner-zsoldost, aki 2025 nyarán illegálisan lépte át a határt egy erdős területen, majd politikai menedékjogot kért – számolt be a Lenta.
A határőrség közölte, hogy az orosz férfi katonai múltját megerősítették, ám annak részleteit nem hozták nyilvánosságra. Hozzátették, hogy a kiutasításról rendkívüli módon adtak tájékoztatást, mivel az ügy széles társadalmi vitát váltott ki.
„A visszaküldés a következőképpen történt: a határőrség járőrei a niirala-i átkelőhelyre vitték a férfit, ahol egészen az államhatárig kísérték, majd ő elhagyta Finnország területét és visszatért Oroszországba. Az orosz hatóságok intézkedéseit nem kommentálnám részletesen, de megjegyzem, hogy munkatársaik mindig jelen vannak ezen az átkelőn” – mondta Mikko Kallinen, az Észak-Karéliai Határőrség helyettes vezetője.
Petteri Orpo finn miniszterelnök bejelentette, hogy az ország területén őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, aki korábban Ukrajnában harcolt a Wagner zsoldoscsoport tagjaként. A hírről a finn közszolgálati csatorna, az Yle számolt be.
A beszámoló szerint az orosz zsoldost június 17-én tartóztatta le a határőrség, miután illegálisan átlépte a határt. Orpo miniszterelnök elmondása szerint már az esemény kezdetétől tájékoztatták őt az ügyről.
Már júniusban értesítettek arról, hogy történt egy illegális határátlépés, és hogy az illetőt őrizetbe vették
– mondta Orpo.
Jelenleg a hatóságok az eljárás szokásos menetrendje szerint vizsgálják az ügyet: a férfit kihallgatják, és mérlegelik a további lépéseket.
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Az orosz magánhadsereg több tucat katonájával végezhettek Maliban a kormányellenes tuareg harcosok.
A mali szeparatista lázadók közlése szerint a Wagner orosz magánhadsereg több tucat katonájával végeztek harcosaik, írja a Reuters.
Az ország északi részén a kormány ellen harcoló tuareg lázadók csütörtökön és pénteken csaptak össze a kormányt támogató zsoldosokkal az algériai határnál, Tinzaouaten közelében.
A hadsereg korábbi közlése szerint a harcokban mindössze két katonát vesztettek, miközben megöltek húsz lázadót. A lázadók ezzel szemben azt állítják, több tucat Wagner-zsoldost öltek vagy sebesítettek meg, páncélozott járműveket és üzemanyagszállítókat semmisítettek meg illetve zsákmányoltak, és lelőttek egy helikoptert is. A lázadók által kiadott, a közösségi médiában terjedő – csak erős idegzetűeknek való – felvételek inkább ez utóbbi állítást látszanak alátámasztani.
A mali hadsereg később elismerte, hogy lezuhant egy helikopterük, de műszaki hibát jelölték meg mint kiváltó okot.
#Mali: 43 people, mostly women, lost their lives after an artisanal gold mine collapsed in western Mali on Saturday, according to an industry union leader. pic.twitter.com/re9pCKIp8I
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) letartóztatott egy wagneres katonát, aki az orosz titkosszolgálat megbízásából szabotázst készített elő egy Rivne megyei energetikai létesítményben.
A hírt az Ukrinfomr közölte az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A zsoldosnak Fehéroroszországból kellett volna megérkeznie Rivne megyébe, hogy irányítsa az orosz hadsereg légitámadásait Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen.
Az SZBU az ellenséges szabotőr Fehéroroszország területén való tartózkodása során szerzett tudomást az agresszor terveiről. Az ukrán hatóságok azóta is dokumentálják a gyanúsított bűncselekményeit – az államhatár átlépésétől az ukrajnai helyszínre való érkezésig.
A férfit közvetlenül akkor vették őrizetbe, amikor megpróbált több GPS-nyomkövetőt rögzíteni a kijevi agglomerációt tápláló távvezetékek oszlopaihoz.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
A The Wall Street Journal amerikai forrásai szerint a Fehér Ház még nem erősítette meg, hogy az SA-22 légvédelmi rendszert valóban Libanonban használják-e majd.
Miközben Irán egyelőre éles retorikával, a Hezbollah viszont rakétákkal is fenyegeti Izraelt, az amerikai hírszerzés tudomására jutott, hogy az orosz Wagner zsoldosszervezet légvédelmi rendszerrel látja el az Irán által támogatott libanoni terrorszervezetet – jelentette a Wall Street Journal.
Amerikai tisztviselők szerint a Fehér Ház még nem erősítette meg, hogy az orosz SA-22-es rendszert – amely légvédelmi rakétákat és légvédelmi ágyúkat használ a légi fenyegetések, például repülőgépek és drónok elfogására – leszállították-e már, illetve valóban Libanonban fogják-e használni – írja a lap.
A Fehér Ház a lap információja szerint ugyanakkor aggódik e lehetőség miatt, és figyelemmel kíséri a Wagner és a Hezbollah közötti beszélgetéseket. Washington egy, a Földközi-tenger keleti részére küldött repülőgép-hordozót használ arra, hogy a elrettentse a Hezbollahot Izrael északi frontjának megnyitásától.
A The Jerusalem Post megjegyzi, hogy a hírhedt orosz magánhadseregnek – számos afrikai állam mellett – Szíriában is vannak állásai, ahol mostanában felbukkantak a Hezbollah katonái is.
A Hezbollah még nem szállt be két vállal az október 7-i Hamász-mészárlással kezdődött konfliktusba, de ha megtenné, Izrael léte veszélybe kerülne. A szervezetnek ugyanis már most több mint 100 ezer, főként iráni föld-levegő rakétája lehet, köztük nagy hatótávolságúak is. Egy londoni arab lap, az Asharq al-Awsat már júliusban azt jelentette, hogy a Hezbollah fejlesztette légvédelmét SA-8 és SA-22 rendszerekkel.
A Pantsir néven is ismert, évtizedekkel ezelőtti gyártása óta folyamatosan fejlesztett SA-22-es légvédelmi rendszer ötvözi a fegyvereket és a rakétákat, és radarral követ akár egyszerre több célpontot is. A teherautóra rögzített rendszer azonban nehezen kezeli azt a helyzetet, amikor egyszerre több, különböző irányból érkező célponttal kell szembenéznie.
A rendszer nem teljesített jól Szíriában vagy Líbiában a török Bayraktar drónok ellen, és kérdés, hogy ez miért másképp a Hezbollah esetében. Az izraeli lap szerint azonban veszélyt jelenthet a repülőgépekre és a drónokra, ezért mindenképpen fenyegetést jelent a régióra nézve.
„A Hezbollah kezében bármilyen fegyverzet fenyegetést jelent. A probléma kevésbé a rendszerrel, sokkal inkább a Hezbollah-val van, amely illegális terrorista hadseregként működik Libanonban, amely bármilyen légvédelmi eszközt importálhat” – írja elemzésében a The Jerusalem Post.
בהמשך להתרעות שהופעלו במרחב הגליל העליון במהלך הלילה, זוהו כ-30 שיגורים שחצו מלבנון. רובם יורטו על ידי לוחמי ההגנה האווירית. זוהתה נפילה במרחב בית הלל, ומספר שיגורים נפלו בשטחים פתוחים. אין נפגעים>> pic.twitter.com/WO2cpNjRkW
Ataque inédito: Israel logró hackear los dispositivos de comunicación de los militantes del Hezbollah y los hizo estallar. Se reportan más de 100 heridos solamente en la capital Beirut.
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
❗️ ELIMINATED: Several terrorists of Hezbollah’s missile array, in 3 different command centers in the Baalbek area in Lebanon.
They were identified as operating to accelerate readiness and force build-up processes, while planning fire attacks toward Israel and advancing terror… https://t.co/P4gbeyts52
Ügyvédje szerint „félreértésről” van szó. Andrej Medvegyev azon kevés Wagner-katonák egyike, akik elmenekültek az egységüktől, hogy elkerüljék a háborút.
Alig néhány hónappal azután, hogy menedékjogot kért Norvégiában, a norvég hatóságok letartóztatták Andrej Medvegyev volt Wagner-parancsnokot, mert állítólag megpróbálta átlépni az orosz határt. Ügyvédje a Newsweeknek állítja: a letartóztatás „félreértés” volt.
Medvegyev a nagyrészt orosz elítéltekből álló félkatonai szervezetben szolgált, amikor a az orosz-ukrán háború frontvonalán csatlakoztak az orosz erőkhöz. A csoportot azóta Belaruszba száműzték, illetve a Kreml irányítása alá akarják vonni, miután júniusban lázadást kíséreltek meg a moszkvai katonai vezetés ellen. A szervezet alapítója, Jevgenyij Prigozsin néhány hete rejtélyes repülőgép-balesetben halt meg.
Medvegyev azon kevés Wagner-zsoldosok közé tartozik, akik a háború elől menekülve elhagyták egységüket. A férfi januárban Norvégiába menekült, mivel féltette az életét az ukrajnai frontvonalakon, de azóta jelezte, hogy visszatérhet Oroszországba.
Az Ukrainszka Pravda jelentése szerint a norvég hatóságok pénteken tartóztatták le Medvegyevet az orosz határ közelében fekvő Grense Jakobselv faluban. Azzal vádolják, hogy illegális határátlépést kísérelt meg abból a célból, hogy eljusson az oroszországi Kola-félszigetre.
A férfi állítólag attól félt, hogy kiadják a Wagner háborús bűneit vizsgáló Ukrajnának, ezért még mindig biztonságosabbnak tartotta az Oroszországba való visszatérést, mintha Ukrajnába küldenék.
A volt Wagner-parancsnok ügyvédje, Brynjulf Risnes a Newsweeknak azt mondta: a férfi csak egy svájci dokumentumfilmhez végzett kutatásokat. „Nem lépte át a határt, és nem is voltak ilyen tervei. Úgy tűnik, félreértés történt, és remélem, hogy még ma szabadon engedik.”
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
A norvég rendőrség letartóztatta a Wagner zsoldoscsoport egy volt parancsnokát azzal a gyanúval, hogy megpróbált illegálisan újra belépni Oroszországba, miután az év elején menedékjogot kért Norvégiában.
A Guardian híre szerint a rendőrség pénteken közölte, hogy egy 20 év körüli férfit vettek őrizetbe, mert megpróbálta illegálisan átlépni az orosz határt. Bár a hatóságok nem nevezték meg, a Reuters információi szerint Andrej Medvegyevről van szó.
Az ex-wagneres zsoldos januárban szökött el Oroszországból Norvégiába. Ügyvédje, Brynjulf Risnes a Reutersnek azt mondta, hogy letartóztatása félreértés miatt történt. Úgy fogalmazott, hogy ügyfele „azért ment oda, hogy megnézze, meg tudja-e találni azt a helyet, ahol januárban átkelt Norvégiába. Megállították, amikor egy taxiban ült. Soha nem volt a határ közelében […] Soha nem állt szándékában átlépni a határt Oroszországba.”
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat kiberszakértői lelepleztek egy volt ügyvédet Kijevben, aki nyilvánosan az államhatalom erőszakos megragadására szólított fel Ukrajnában. Ellenséges propagandája célja az volt, hogy destabilizálja a helyzetet hazánkban és demoralizálja az ukrán katonákat a fronton.
A nyomozás szerint a gyanúsított „a közvélemény vezéreként” pozicionálta magát, és nyilvános zavargásokra provokálta az embereket. Ennek érdekében számos videót készített, amelyeket saját YouTube-csatornáján tett közzé, ahol összesen több mint 100 000 követővel rendelkezett.
Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás, a férfire börtönbüntetés vár.
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
A Wagner-vezér halálát hivatalosan még mindig nem erősítették meg.
Megtalálták Jevgenyij Prigozsin lezuhant magángépének feketedobozát – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. Az orosz hatóságok a gép roncsait és a tíz holttestet elszállították, a genetikai vizsgálatát most végzik el – közölte a Nyomozó Bizottság.
A Wagner-csoport alapítóival a fedélzeten szerda este zuhant le az Embraer Legacy 600-as repülőgép. Senki sem élte túl a katasztrófát, a tíz utas között volt a Wagner-csoport egy másik vezetője, Dmitrij Utkin is.
A nemzetközi közvélemény egy része feltételezi, hogy a gép nem baleset miatt zuhant le, hanem Vlagyimir Putyin rendelte el a lázadó Wagner-vezér megbüntetését.
A Kreml tagadja, hogy az esethez Oroszországnak bármi köze lenne.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök kijelentette: „nem tudja elképzelni”, hogy szövetségese, Vlagyimir Putyin orosz elnök adott volna parancsot Jevgenyij Prigozsin megölésére. Lukasenka azt is közölte, hogy a Wagner kemény magja továbbra is a fehéroroszországi támaszponton tartózkodik.
„Wagner élt, él és Fehéroroszországban fog élni, még ha ez nem is tetszik egyeseknek” – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka, aki nem tért ki arra, milyen feladatot látnak el, és mennyi ideig maradnak Fehéroroszországban a zsoldosok.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint a Wagner-vezér feltételezhető halála „megtörte” a zsoldossereg erejét, valamint meggyengítette Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmát is, mert megmutatta a világnak, ha az orosz elnök valakivel alkut köt, és az illető megszegi azt, akkor Putyin megbízhatatlanná válik.
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Oroszország finnországi nagykövetsége közölte, hogy letartóztattak egy orosz állampolgárt Finnországban.
Az egyik Wagner-alakulat alapítóját és parancsnokát vették őrizetbe Finnországban az ukrán kormány kérésére a múlt hónapban – közölték pénteken az orosz magánhadsereg zsoldosaihoz köthető közösségi médiacsatornák.
A zsoldoshadsereg Ruszics nevű alegysége a Telegramon Jan Petrovszkij néven, a Ruszics „élharcosaként”, illetve alapító tagjaként és vezetőjeként azonosította a letartóztatott férfit. Egykori alakulatának közlése szerint Petrovszkij, akit a Wagner számos tagja mellett tavaly szankciókkal sújtott az Európai Unió és az Egyesült Államok, 2014 óta harcolt Ukrajnában. Július 20-án tartóztatták le vízumszabálysértés miatt, és most kiadhatják Kijevnek.
Az nem világos, hogy Petrovszkij miként tudott belépni Finnországba, miközben az Európai Unió szankciói alatt áll.
A Helsinki melletti Vantaa kerületi bírósága várhatóan meghosszabbítja Petrovszkij előzetes letartóztatását a finn nemzeti nyomozóiroda kérésére – közölte egy bírósági tisztviselő. Hozzáfűzte: a nyomozó hatóság terrorcsoport tevékenységében való részvétel, valamint a terrorizmus támogatásának gyanújával kérte a Voislav Torden nevet is használó férfi őrizetbe vételét – mondta a tisztviselő.
A Ruszics a Telegramon a Petrovszkij letartóztatására vonatkozó ukrán kérés egy részét is közzétette. A RIA orosz állami hírügynökség a helsinki orosz nagykövetség értesülésére hivatkozva a nap folyamán korábban azt közölte, hogy Ukrajna kérésére Finnországban őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt, és lépéseket tesznek a konzuli segítségnyújtás érdekében.
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI