Két, az Iszlám Állam ideológiája által befolyásolt gyanúsított Északnyugat-Angliában a zsidó közösség tagjai ellen tervezett terrortámadást. A bírósági tárgyaláson elhangzott, hogy a vádlottak szándéka szerint „amennyi zsidó embert csak lehet”, megöltek volna, méghozzá a 2015-ös párizsi merényletekben használt gépfegyverekhez hasonló fegyverekkel – számolt be a hirado.hu.
Az ügyészség szerint a férfiak – a 38 éves Walid Saadaoui és az 52 éves Amar Hussein – hat lőfegyvert és több száz töltényt akartak becsempészni az országba, mielőtt a terrorelhárító rendőrök 2024 májusában letartóztatták őket – írja a Telegraph.
A Wiganből származó Walid Saadaoui és a hajléktalan Amar Hussein a vád szerint terrortámadások előkészítésében vettek részt, célpontjaik pedig az északnyugat-angliai zsidó közösségek, valamint rendvédelmi és katonai személyek lettek volna.
Az esküdtek előtt elhangzott, hogy a két férfi „mártírként” akart meghalni, miután „beláthatatlan károkat” okoznak egy „tömeges áldozatokkal járó támadással”. Saadaoui már végrendeletet is készített, emellett pedig testvérére bízta vagyontárgyait és több tízezer font készpénzt családja támogatására.
„Beláthatatlan károkat” okozhattak volna
Az ügyész hozzátette, hogy Saadaoui további fegyverszállítmányokra is várt – még két gépkarabélyra, egy pisztolyra és további lőszerekre. Összesen hat lőfegyvert és legalább 900 töltényt akart megszerezni.
Ezek a fegyverek rendkívül veszélyesek. Percenként több száz lövést tudnak leadni. Ilyeneket használtak a 2015-ös párizsi támadások során is, amikor mintegy 130 embert öltek meg, és több százan megsérültek. A fegyverek és lőszerek, amelyeket Saadaoui éppen átvett volna, beláthatatlan károkat okozhattak volna
– mondta az ügyész.
Hozzátette, hogy a férfiak zsidó közösségek ellen terveztek terrortámadásokat. „Tömeges áldozatokat akartak. Különösen az északnyugat-angliai zsidó közösség tagjait célozták meg” – mondta. A tervük az volt, hogy a fegyverek átvétele után olyan helyet keresnek, ahol nagyszámú zsidó ember gyűlik össze, és ott támadnak. Emellett elhatározták, hogy megölnek minden rendőrt vagy katonát, aki az útjukba kerül.
Az ügyész közlése szerint a vádlottak azt hitték, egy Farouk nevű férfival dolgoznak együtt, aki osztja nézeteiket, valójában azonban egy beépített ügynök volt.
„Az iszlám soha nem a békés módszereket támogatta”
A bíróság WhatsApp-üzeneteket is felolvasott Bilel Saadaoui és Hussein között, amelyek „megmutatták, milyen nézeteket vallottak a zsidó emberekről”.
Egy 2021-ben megírt üzenetben Bilel egy hírt küldött, miszerint 25 zsidó halt meg egy híd összeomlásában, és mellé írta a #BelovedPalestine (Szeretett Palesztina) hashtaget.
Hussein válasza így hangzott: „Allah valóban figyel rájuk.”
Egy másik üzenetben leírták, hogy „a békés eszközök nem orvosolják az igazságtalanságokat”, és hogy „az iszlám soha nem a békés módszereket támogatta ezek eléréséhez”.
Az ügyész kijelentette: a vádlottak azért tervezték a támadást, mert iszlám szélsőségesek, akik az Iszlám Állam ideológiáját követték, és készek voltak meghalni érte.
„A 2024 májusi terrortámadásra hónapok óta készültek, beleértve saját haláluk elfogadását is” – mondta.
A 12 hétig tartó tárgyalás megkezdése előtt Wall bíró figyelmeztette az esküdteket, hogy az ügy „pusztán véletlenül” esik egybe azzal a támadással, amely a múlt héten a crumpsalli, manchesteri Heaton Park zsinagógában történt, ahol két embert megöltek.
[type] => post
[excerpt] => Két, az Iszlám Állam ideológiája által befolyásolt gyanúsított Északnyugat-Angliában a zsidó közösség tagjai ellen tervezett terrortámadást. A bírósági tárgyaláson elhangzott, hogy a vádlottak szándéka szerint „amennyi zsidó embert csak lehet”, me...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1760032380
[modified] => 1760012183
)
[title] => Zsidó közösség ellen akartak tömegmészárlást végrahajtani az Iszlám Állam hívei Angliában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=220763&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 220763
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 220764
[image] => Array
(
[id] => 220764
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2.jpg
[original_lng] => 64728
[original_w] => 792
[original_h] => 443
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2-768x430.jpg
[width] => 768
[height] => 430
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2.jpg
[width] => 792
[height] => 443
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2.jpg
[width] => 792
[height] => 443
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2.jpg
[width] => 792
[height] => 443
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/anglia-rendorseg-2.jpg
[width] => 792
[height] => 443
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1760001383:5
[_thumbnail_id] => 220764
[_edit_last] => 5
[views_count] => 971
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_518073538a19622a7bba704aee7fe864] =>
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm