Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint már a Kremlhez erősen kötődő orosz ortodox egyház is bekapcsolódott a zsoldosok toborzásába Oroszországban – írja a KyivIndependent.
Az SZBU szerint a politikai vezetéssel szoros kapcsolatokat ápoló pátriárkátus pénzügyi és ipari csoportoktól kap támogatásokat a tevékenységre. Hivatalosan az adományokat az ortodox egyház templomépítésére adják, viszont ehelyett gyakorta zsoldosseregek létrehozására használják fel a keretet. Ennek egyik szembetűnő példája az északnyugat-oroszországi Kronstadtban található haditengerészeti katedrálisban működő Szent András Kereszt szervezet.
A Szent András Keresztet még 2017-ben hozták létre, nem véletlenül nevezik az első egyház alá tartozó zsoldosseregnek.
Megalapításakor a legfontosabb feladata az újoncok kiképzése volt más hasonló cégeknél.
A székesegyház apátja, Alekszej az orosz médiának adott nyilatkozatában tagadta, hogy a Szent András-kereszt zsoldos társaság lenne, mondván, hogy csak készségeket tanítanak a fiataloknak és felnőtteknek a jövőbeli katonai szolgálatra. Az SZBU szerint a toborzás most is zajlik, elsősorban kiképzésre keresnek tagokat.
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte vasárnap a határőrszolgálat.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy tévéműsorban azt állította, hogy Bahmut környékén számos orosz katona holtteste fekszik temetetlenül. Emlékeztetett arra, hogy Bahmutot immár tíz hónapja védik sikeresen az ukrán erők.
Kifejezte abbéli meggyőződését, hogy „miként a fasiszták Sztálingrádnál, úgy az oroszok Bahmutnál veszíteni fognak”. Az orosz megszállókkal együttműködők tömegesen menekülnek a donyecki és a luhanszki régiókból Oroszországba – tette hozzá.
Our friend Pete Reed was killed yesterday at Bakhmut, doing what he always did - saving lives and helping humanity. Dedicated, generous, selfless, funny, hero. Rest easy, brother. Russia will pay. #petereedpic.twitter.com/zECRxrqf6r
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
A „Donyecki Népköztársaság” (DNR) Legfelsőbb Bírósága csütörtökön golyó általi halálra ítélt az ukrán fegyveres erők kötelékében harcolt két brit és egy marokkói „zsoldost”, akiket a taláros testület a DNR alkotmányos rendjének megdöntésére irányuló bűncselekmények elkövetésében talált bűnösnek – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az úgynevezett DNR Legfelsőbb Bírósága kimondta az első ítéletet az Ukrajna oldalán harcoló külföldiekre, akiket „zsoldosoknak” neveznek. A taláros testület a brit Aiden Aslint és Shean Pinnert, valamint a marokkói Ibrahim Sadunt találta bűnösnek és ítélte halálra, mindhármukat Mariupolban fogták el az agresszorok a város ostroma idején.
A megszállók egy hónapot adtak Ukrajna külföldi védőinek, hogy fellebbezzenek a bíróság határozata ellen. A harcosokat a „hatalom megszerzésére és a DNR alkotmányos rendjének megdöntésére irányuló cselekmények elkövetésében” találták bűnösnek.
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 08.09 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 08.09 were approximately pic.twitter.com/lAHtKMlDPZ
⚡️UN: At least 6,826 civilians killed by Russia's war against Ukraine.
According to the United Nations human rights agency, Russia's war against Ukraine has killed at least 6,826 civilians and injured at least 10,769 from Feb. 24 through Dec. 19.
The four-time world champion in kickboxing, Vitaliy Merinov, died in hospital last night from the wounds he sustained in battle against the Russian Army.
He volunteered for the army on the first day of the war.
🕯️Dmytro Hubanov, multiple winner of the Ukrainian Rowing Championship, bronze medallist of the European U-19 Championship and finalist of the World U-23 Rowing Championship, died in the fight against the Russian occupiers...
🕯️Dmytro Hubanov, multiple winner of the Ukrainian Rowing Championship, bronze medallist of the European U-19 Championship and finalist of the World U-23 Rowing Championship, died in the fight against the Russian occupiers...
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Minszknél a Fehéroroszországban őrizetbe vett orosz zsoldoskatonák közül azoknak kiadatását kezdeményezi Kijev, akik a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban a szakadárok oldalán harcoltak – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya csütörtökön.
Közlemény szerint a kiadatás kérdéseivel közvetlenül az ukrán főügyészség fog foglalkozni.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Fehéroroszországban szerdán közzétették: 33 olyan külföldit vettek őrizetbe, akik a Wagner csoport elnevezésű orosz magánhadsereg tagjai. A minszki hatóságok gyanúja szerint azért érkeztek Fehéroroszországba, hogy destabilizálják a helyzetet az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztás előtt. Az őrizetbe vettek Oroszországból érkeztek és a fehérorosz hatóságok egy Minszk környéki szanatóriumban vették őket őrizetbe. Korábbi sajtóhírek szerint a férfiak orosz turistákra nem jellemző viselkedésükkel és egyforma, terepszínű gyakorlóruhájukkal keltettek gyanút.
A 33 őrizetbe vett többségének a neve szerepel az ukrán Mirotvorec (Béketeremtő) elnevezésű szervezet adatbázisában, mint olyanok, akik részt vettek a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadárok oldalán az ukrán erők ellen vívott donyec-medencei harcokban. Szerdán Minszkben Andrzej Rjaukou, a fehérorosz nemzetbiztonsági tanács titkára is elismerte, hogy 14 őrizetbe vett zsoldos valóban harcolt a Donyec-medencében – írta az ukrán hírportál, a BelTa fehérorosz hírügynökségre hivatkozva.
A Wagner csoport finanszírozójaként orosz és ukrán források a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló, a „Kreml szakácsaként” emlegetett oligarchát, Jevgenyij Prigozsint említik.
Az orosz magánhadsereg zsoldosai először a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban tűntek fel a Moszkva-barát szakadár fegyveresek oldalán, majd megjelentek Szíriában és a Közép-afrikai Köztársaságban is.
Az SZBU 2017 októberében kezdett információkat nyilvánosságra hozni a Wagner ukrajnai tevékenységéről. A honlapjukon egyebek mellett hangfelvételeket tettek közzé a Wagnerhez tartozó fegyveresek és az orosz hadsereg tisztjei között lezajlott beszélgetésekről, amelyek az ukrán titkosszolgálat megfogalmazása szerint „nem hagynak kétséget afelől, hogy a Wagner zsoldosai az Oroszország által az egész világ ellen indított hibridháború eszközei”. A Wagner csoport zsoldosai videofelvételek tanúsága szerint nagy valószínűséggel részt vettek egyebek mellett a Donyeck megyei Debalceve városának a szakadár erők által végrehajtott elfoglalásában is 2015 elején.
Az SZBU sajtóközpontja által még 2018 őszén közölt adat szerint a Wagner csoport Ukrajnában és Szíriában összesen több mint 600 zsoldosát veszítette el.
Az SZBU információi alapján Putyin 2018. szeptember 3-án rendeletet adott ki, amelyben államtitoknak minősített minden információt a Wagner katonai magánvállalkozás tagjairól.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
Туристов завалило льдом на Камчатке. На них обрушился Вилючинский водопад. Один человек погиб, трое пострадали, среди них есть ребёнок, он в тяжёлом состоянии pic.twitter.com/6DctTHRzzD
BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
JUST IN: The hacking collective #Anonymous today hacked into the Russian streaming services Wink and Ivi (like Netflix) and live TV channels Russia 24, Channel One, Moscow 24 to broadcast war footage from #Ukraine. #TangoDown#OpRussiapic.twitter.com/2V8opv7Dg9
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9