Az amerikai hadsereg szombaton két külön helyszínen lelőtt egy drónt és két rakétát, amelyeket jemeni húszi lázadók indítottak a Vörös-tenger déli része felett. Az incidensek idején a térségben tartózkodó hajók nem számoltak be sérültekről vagy károkról – jelentette az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) az X közösségi oldalon közzétett üzenetében.
A megsemmisített drónt a nap folyamán lőtték le, két másik a tengerbe zuhant. Este a Centcom erői „sikeresen” elfogtak két hajó elleni ballisztikus rakétát a Vörös-tenger felett– derült ki az üzenetből.
A Jemen nagy területeit ellenőrző húszik november óta hajtanak végre támadásokat olyan hajók ellen, amelyekről úgy vélik, hogy Izraelhez kötődnek. Azt állítják, hogy a Gázai övezetben élő palesztinok iránti szolidaritásból cselekszenek.
Az övezetben Izrael véres háborút folytat a Hamász ellen, megtorlásul a palesztin iszlamista szélsőséges mozgalom október 7-én, izraeli földön elkövetett, példátlanul véres támadásáért.
A húszi támadásokra válaszul az Izraelt támogató Egyesült Államok decemberben többnemzetiségű tengeri védelmi erőt állított fel, és csapásokat hajtott végre a húszik ellen Jemenben, olykor az Egyesült Királyság segítségével. A húszik azóta kiterjesztették támadásaikat az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz kapcsolódó hajókra is.
Az amerikai hadsereg „önvédelemből” csapásokat mért a húszik három földalatti fegyverraktárára Jemen húszik által ellenőrzött területein. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) szombaton arról is beszámolt, hogy erői megsemmisítettek négy, a földről már felszállt drónt Jemen húszik irányítása alatt álló területei fölött.
A csapások célja az volt, hogy gyengítsék a húszik képességét a világkereskedelem és a nemzetközi hajózószemélyzetek élete elleni támadások elkövetésére a világ egyik legkritikusabb fontosságú hajózási útvonalán – áll a CENTCOM közleményében.
A húszik november óta fokozták támadásaikat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben a kereskedelmi és katonai hajók ellen, számos hajótulajdonost arra kényszerítve, hogy elkerülje ezeket a nemzetközi kereskedelem számára létfontosságú útvonalakat.
A lázadók, akik hatalmas területeket ellenőriznek Jemenben, és akiket Irán támogat, azt állítják, hogy támadásaikat a Gázai övezetben élő palesztinokkal való szolidaritásból hajtják végre, ahol Izrael háborúban áll a Hamász palesztin szervezettel.
Washington, Izrael legfőbb szövetségese decemberben többnemzetiségű koalíciót hozott létre a tengeri forgalom védelmére, de nem sikerült megállítani a támadásokat.
A londoni védelmi minisztérium vasárnap hajnali tájékoztatása szerint a két szövetséges légierő 8 jemeni helyszínen összesen 18 célpontra mért precíziós csapásokat, válaszul a húszik által kereskedelmi és hadihajók ellen elkövetett folytatódó vörös-tengeri támadásokra.
A brit-amerikai akcióhoz Ausztrália, Bahrein, Kanada, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nyújtott támogatást. A londoni védelmi tárca ismertetése szerint a támadásban a brit királyi légierő (RAF) négy Typhoon FGR4 harci repülőgéppel vett részt.
A brit kötelék – amelynek tevékenységét két Voyager típusú üzemanyag-utántöltő repülőgép támogatta – Paveway IV precíziós irányított bombákat vetett be a jemeni fővárostól, Szanaától néhány kilométerre északkeletre, egy korábbi, föld-levegő rakéták indítására alkalmas rakétaüteg helyszínén.
Ennek előzményeként a hírszerzési adatok elemzése alapján sikerült azonosítani ezen a helyszínen több nagyon nagy hatótávolságú drónt, amelyeket a húszik felderítő és támadó műveletekre használtak.
A Paveway IV bombákkal a brit légierő a drónokat és indítóállásaikat támadta.
A brit védelmi tárca szerint a Typhoon harci gépek emellett számos célpontot támadtak a Jemen északnyugati részén fekvő Bani körzetben is.
A minisztériumi közlemény megfogalmazása szerint a január 11-én és a február 3-án végrehajtott előző légi akcióban a brit gépek ugyanitt megsemmisítettek számos olyan épületet, amelyet a húszik drónokkal és manőverező robotrepülőgépekkel végrehajtott támadásaik irányításához használtak, de azóta további, ugyancsak drón- és rakétaműveletekhez használt épületeket sikerült azonosítani ebben a körzetben, és a mostani támadás ezeket vette célba.
A szombat éjszakai közös műveletről London közös közleményt is kiadott a brit és az amerikai kormány mellett Ausztrália, Bahrein, Kanada, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nevében.
E kommüniké szerint a 8 helyszínen 18 húszi katonai létesítményre mért „szükséges és arányos” légitámadások elsősorban föld alá rejtett fegyver- és rakétatárolókat, személyzet nélküli támadó légi eszközöket, légvédelmi rendszereket, radarállomásokat és egy helikoptert vettek célba.
Az újabb brit-amerikai precíziós csapások közvetlen előzményeként a húszik az utóbbi napokban is támadásokat intéztek kereskedelmi és hadihajók ellen.
U.S. CENTCOM Strikes Houthi Terrorist Missile Launchers
In the context of ongoing multi-national efforts to protect freedom of navigation and prevent attacks on U.S. and partner maritime traffic in the Red Sea, on Jan. 17 at approximately 11:59 p.m. (Sanaa time), U.S. Central… pic.twitter.com/MMCQbzr1f7