Houstonban és környékén szombaton is mintegy félmillió háztartás és vállalkozás maradt áram nélkül a súlyos viharok következtében. A halálos áldozatok száma eközben hétre emelkedett.
Texas sűrűn lakott délkeleti részének hatóságai további három halálos áldozatról számoltak be helyi idő szerint péntek este, köztük egy 85 éves asszonyról, akinek a háza villámcsapás nyomán gyulladt ki. Előzőleg Houston polgármestere már négy halálos áldozatról beszámolt.
A nagyvárosba csütörtök késő este érkezett a vihar, hurrikán erejű, óránkénti 160 kilométeres sebességet meghaladó széllel, aminek nyomán Houston belvárosában számos toronyház ablaka kitört és épületek homlokzata károsodott.
Összesen csaknem egy millió fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás, a teljes helyreállítás napokig tarthat még, mert nem csak villanyvezetékek szakadtak le, de magasfeszültségű elektromos elosztó tornyok is ledőltek.
A városi tisztségviselők a helyreállítási munkával párhuzamosan egy közelgő hőhullámra készülnek, és az áramellátás nélkül maradt lakosok számára „hűsölő központokat” nyitottak meg, azaz légkondicionált helyiségeket nyitottak.
A hőség miatt több száz mobil klímaberendezést juttattak el idősek, és mozgáskorlátozottak számára is. A következő napokban a hőmérséklet napi csúcsértéke tartósan meghaladhatja a 35 fokot, miközben a nagy páratartalom miatt a hőérzet megközelítheti a 40 fokot Houston körzetében, és Texas teljes déli területein.
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
A hatalmas péntek éjszakai orosz csapások következtében Ukrajna négy megyéjében vészhelyzeti áramszünetek vannak érvényben – közölte az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
Az Ukrenerho tájékoztatása szerint vészhelyzeti áramszünetek vannak érvényben Harkiv, Odessza, Hmelnickij és Dnyipropetrovszk megyékben. „Az áramellátás helyreállítása eltarthat egy ideig. Az Ukrenerho és az Oblenerhók javítóbrigádjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb minden fogyasztó áramellátása helyreálljon” – írta a cég sajtószolgálata.
A DTEK és a megyei katonai adminisztrációk jelentései szerint Szumi, Poltava és Donyeck megyékben már helyreállították az áramellátást. Ott már nem érvényesek az áramszüneti ütemtervek.
On March 19, a number of Russian media reported that the Russian Trawler “Captain Lobanov” sank in the Baltic Sea. Preliminarily, due to «an explosion» on board. Now information has appeared in the Russian media that the ship was sunk as a result of a Russian Navy missile… pic.twitter.com/MxacRh0Zdr
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2024
On March 19, a number of Russian media reported that the Russian Trawler “Captain Lobanov” sank in the Baltic Sea. Preliminarily, due to «an explosion» on board. Now information has appeared in the Russian media that the ship was sunk as a result of a Russian Navy missile… pic.twitter.com/MxacRh0Zdr
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 21, 2024
Március 18-án, hétfőn reggel 406 település maradt áram nélkül a harcok és egyéb okok miatt. A hírt az Ukrenerho közölte.
A jelentés szerint károk és áramkimaradások vannak Dnyipropetrovszk, Donyeck, Zaporizzsja, Szumi, Harkiv, Herszon és Csernyihiv régiókban a támadások miatt.
Ezzel párhuzamosan Zaporizzsja, Szumi és Csernyihiv megyékben technikai okok miatt van áramszünet.
Az orosz hadsereg az elmúlt éjszakán Drónokkal támadta Dnyipropetrovszk megyét, a légvédelem hármat megsemmisített, azonban volt, amelyik célt ért.
A hírt Szerhij Liszak, a megyei katonai adminisztráció vezetője közölte. Elmondása szerint közel 40 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, köztük két bánya, melynek következtében több mint 100 munkás ragadt a föld alatt, evakuációjuk folyamatban van.
A találat kritikus infrastruktúrához tartozó épületeket ért.
Ukrajnában az elmúlt napokban több megyében is áramszünetek voltak a rossz időjárási viszonyok és az ellenség ágyúzása miatt. A hírt az Energetikai Minisztérium közölte a Facebookon.
A hivatal szerint a harcok, a rossz időjárás és a műszaki okok miatt Ukrajnában nyolc megyében voltak áramellátási problémák. A nap folyamán az energiavállalatoknak több mint 24 600 fogyasztó áramellátását sikerült visszaállítaniuk.
Kárpátalján, Kirovohrad, Dnyipropetrovszk, Donyeck, Szumi, Herszon és Harkiv megyében észleltek legtöbben áramkimaradást.
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
A romló időjárási viszonyok, a nedves hó és jég felhalmozása miatt Ukrajnában hétfőn csaknem 400 település van elzárva és áram nélkül, a helyzet Dnyipropetrovszk megyében a legsúlyosabb, ahol több mint 200 településen nincs áram – közölte az rbc.ua hírportál az Energetikai Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
Az Ukrenerho közlése szerint hétfő reggel a rossz időjárás miatt – erős szél, nedves hó, jég – 396 településen szűnt meg az áramszolgáltatás. Dnyipropetrovszk megyében 202, Kirovohrad megyében 79, Mikolajiv megyében 54, Odesza megyében 58, Cserkaszi megyében 1 település, Donyeck megyében 4 település van áram nélkül.
A minisztériumi sajtószolgálat szerint Krivij Rihben több mint 15 000 fogyasztónál nincs áram. A kazánházak és szivattyútelepek generátorokkal működnek. A villamosok és a trolibuszok a felsővezetékek jegesedése miatt nem közlekednek.
A Kirovohrad megyében mintegy 80 település, Odessza és Mikolajiv megyében 58, illetve 54 település van elzárva a külvilágtól. Csaknem 9000 fogyasztó maradt áram nélkül Kijev térségében a rossz időjárás miatt.
A hibaelhárítók és katasztrófavédők dolgoznak. Az áramszüneti ütemtervek nem érvényesek. Ukrajnában január 8-9-én heves havazás és akár 25 fokos fagy is lehet.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A romló időjárási viszonyok, a nedves hó és jég felhalmozása miatt Ukrajnában hétfőn csaknem 400 település van elzárva és áram nélkül, a helyzet Dnyipropetrovsz megyében a legsúlyosabb, ahol több mint 200 településen nincs áram.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1704714420
[modified] => 1704713683
)
[title] => Ukrajnában a mostoha időjárás miatt 400 településen nincs áram, az ország középső részén legrosszabb a helyzet
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=143295&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143295
[uk] => 143301
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 143296
[image] => Array
(
[id] => 143296
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras.jpg
[original_lng] => 45578
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/tel-ho-idojaras.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1704708865:3
[_thumbnail_id] => 143296
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1804
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a11c35697a3d532a89fe0406294d8cbc] =>
A rossz időjárás és az oroszok támadásai miatt számos régióban nincs áramszolgáltatás. Ukrajnában ugyanakkor nincs hiány az elektromos áramból.
Ukrajnában 610 településen szünetel az áramszolgáltatás a rossz időjárás és az ellenségeskedés miatt, áramszolgáltatási korlátozást egyik régióban sem alkalmaznak. Erről december 17-én számolt be az Energiaügyi Minisztérium.
„Az elmúlt nap folyamán nem jegyeztek fel villamosenergia-hiányt, és a ez ma sem várható. Az ukrán erőművek által termelt villamos energia elegendő a fogyasztói igények fedezésére” – hangsúlyozta a hivatal.
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
A jelentés szerint Ukrajnában vasárnap a rossz időjárás, a harcok és a technológiai problémák miatt 926 településen nincs áram, a fennakadások leginkább a nyugati megyéket érinti – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál az Energetikai Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a nyugat-ukrajnai megyékben továbbra is kedvezőtlen időjárási viszonyok uralkodnak. A heves havazás és a viharos szél miatt 504 településen nincs áram. A legtöbb áramkimaradás a Lemberg, Ternopil, Hmelnickij és Ivano-Frankivszk megyékben van. A hibaelhárító brigádok továbbra is fokozott ütemben dolgoznak. A harcok és technológiai gondok miatt 422 településen szünetel az áramszolgáltatás.
A minisztérium hozzátette, hogy jelenleg Lemberg megyében van a legtöbb áram nélküli fogyasztó, nevezetesen 388 településen több mint 41 ezer. Ugyanakkor jelenleg a villamosenergia-rendszer helyzete az országban ellenőrzés alatt áll. A háztartási fogyasztók esetében ütemezett áramszünetek alkalmazása nem várható.
Nyugat-Ukrajnában a vihar 497 településen idézett elő áramkimaradásokat. A legtöbb áramszünet Lemberg, Ivano-Frankivszk, Ternopil és Hmelnickij megyékben volt.
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
Az Energoatom jelentése szerint december 1-jén éjjel szakadást észleltek a Zaporizzsjai Atomerőművet is ellátó egyik nagyfeszültségű távvezetéken egy orosz légitámadás miatt, ezért azonnali áramszünetet rendeltek el. Az atomerőmű ezt követően dízelgenerátorokra állt át – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az Energoatom hozzátette: az ukrán szakemberek erőfeszítéseinek köszönhetően december 2-án reggel 7 órakor helyreállt a kapcsolat az ukrán villamosenergia-rendszer és az atomerőmű között.
Mint mondták, a támadás rendkívül veszélyes, ugyanis az erőmű hosszú távon nem működik megfelelően a generátorokkal, és meghibásodhat, az atomerőműben keletkezett károk pedig súlyos következményekkel járhatnak a környezetre nézve.
Hangsúlyozták, hogy az orosz erők súlyos szabálysértést követtek el, amikor az erőműnél támadtak.
Az Energiaügyi Minisztérium biztosított arról, hogy a lakosság esetében nem tervezik az ütemterv szerinti áramkimaradás bevezetését.
Ukrajnában 633 településen nincs áram a rossz időjárás és harci cselekmények miatt, közölte november 30-án az Energiaügyi Minisztérium.
A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) adatai szerint az eső, a havas eső és a széllökések miatt kilenc régióban 191 településen nincs áram: Odessza – 109, Szumi – 49, Donyeck – 19, Kijev – 4, Cserkaszi – 4 , Kirovohrad – 2, Mikolajiv – 2, Zaporizzsja – 1 és Dnyipropetrovszk – 1. Az Oblenerho brigádjai az áramellátás helyreállításán dolgoznak.
További 442 településen nincs áram a harcok és a technológiai jogsértések miatt Szumi, Donyeck, Csernyihiv, Zaporizzsja, Harkiv és Herszon régiókban.
Az Energiaügyi Minisztérium biztosított arról, hogy a lakosság esetében nem tervezik az ütemterv szerinti áramkimaradás bevezetését.
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ