A venezuelai Bulla Loca illegális aranybánya kedden beomlott. A katasztrófában legalább 15-en meghaltak és sokan megsérültek. Egyelőre nem tudni, hogy hány túlélő rekedt a föld alatt, de a becslések szerint a bányában kétszázan dolgoztak. A mentést nehezíti, hogy a Bulla Locát csak vízi úton lehet megközelíteni.
Legkevesebb tizenöten meghaltak és sokan megsérültek egy illegálisan működtetett venezuelai külszíni aranybányában történt bányaomlás következtében – közölte szerdán Nicolás Maduro államfő a venezuelai televízióban. Ángel Marcano, Bolívar állam kormányzója elmondta, hogy a helyszínen folyamatban van a mentés.
Helyi illetékesek tájékoztatása szerint a beomlott bányában ismeretlen számú ember lehet még.
A Bolívar állambeli Angostura vezetője, Yorgi Arciniega több tucatnyira tette a halottak számát, de ezt az adatot Maduro televíziós beszédében cáfolta.
A bányaszerencsétlenség kedden történt Angostura körzetében, amikor a Bulla Loca néven ismert bánya egyik fala leomlott. Az aranybányát csak vízi úton lehet megközelíteni.
A bánya közelében lévő La Paraguában gyülekező hozzátartozók arra kérték a kormányt, hogy küldjön helikoptereket a mentés meggyorsítására, a halottak és a sérültek elszállítására.
A bányaomlás egyik túlélője, a 71 éves Carlos Marcano La Paraguában szerdán arról számolt be, hogy a bányában katasztrofális helyzet alakult ki. Mint mondta, sokan lelték halálukat az omlásban, és őket még nem sikerült kihozni.
A sérülteket az állam székhelyére, Ciudad Bolívarba szállították, amely mintegy négyórányira fekszik a Bulla Loca bányától, ahol a kormány becslései szerint mintegy kétszáz ember dolgozott.
Caracasból is a térségbe utazott egy mentőcsapat, hogy segítséget nyújtson a túlélők felkutatásában és a halottak kiemelésben.
Venezuelában 2016-ban jelöltek ki az ország középső részén egy hatalmas bányafejlesztési övezetet új bevételek megteremtésére. Az övezetben és azon kívül azóta fellendült az arany, gyémánt, réz és más ásványi anyagok bányászata, ugyanakkor sok bánya illegálisan vagy a törvényesség határán egyensúlyozva működik, és a munkakörülmények borzasztóak.
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
A United Airlines flight lost one of its tires during takeoff from San Francisco on Thursday, causing the Japan-bound plane to be diverted to Los Angeles, where the flight landed safely without incident, the airline said. https://t.co/Gi83tyIrxmpic.twitter.com/wgi4YCBEq2
#BREAKING United Airlines Flight UAL35 lost a tire during takeoff from SFO.
UAL35 is currently in the air, diverting to LAX. One or two tires are missing from the aircraft. Landing gear has damaged multiple cars at SFO (in video from @Julian61865944) pic.twitter.com/2GiRanJQZK
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
Legkevesebb kilenc munkás életét vesztette és 23 másik megsebesült egy észak-perui aranybánya elleni támadásban, amely hét támadó letartóztatásához vezetett – jelentette be szombat este a helyi belügyminisztérium.
A hatósági tájékoztatás szerint fegyveres bűnözők egy csoportja betört a Poderosa bányavállalat létesítményeibe Pataz tartományban, és erőszakos összecsapást vívott a vállalat biztonsági szolgálatával.
A halottak között van hét őr, aki megpróbálta visszaverni a támadást, és két bányász, aki akkor halt meg, amikor a támadók robbanóanyagot dobtak a bánya tárnájába – közölte a rendőrség. A mintegy tíz órán át tartó támadás során a támadók négy munkást túszul ejtettek, majd menekülés közben elengedték őket.
A rendőrségnek hét támadót sikerült letartóztatnia, de ismeretlen számú támadónak sikerült elmenekülnie, mielőtt a hatóságok visszaszerezték az ellenőrzést a terület felett.
A Pataz tartománynak otthont adó La Libertad megye prefektusa, Carolina Velasco az RPP helyi rádióállomásnak elmondta, hogy a támadóknak köze van az illegális aranybányászathoz. A hatóságok nyomoznak, hogy kiderítsék a támadás okait, amelynek során a sajtó szerint nem követtek el rablást.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Ismeretlen tolvajok mintegy 1 millió dollár értékű aranyat loptak el egy bányászati projekt területéről Argentína déli térségében.
A tolvajok a kanadai Vancouver városában bejegyzett Patagonia Gold nevű vállalathoz törtek be, a cég Cap-Oeste nevű kitermelési helyszínén, Santa Cruz tartományban, Argentínában. Az incidens április 17-én történt, helyi idő szerint a kora reggeli órákban.
A vállalat által kiadott közleményben az áll, hogy a rablók 500 unciányi arannyal távoztak a helyszínről. Ez a mennyiség a cég összesen egyhavi termelésének felel meg a Lomada és a Cap-Oeste kitermelési területeken.
A zsákmány körülbelül 1 millió dollárt ér. Az aranyat ezen a napon unciánként 1995 dollárért kereskedték.
A vállalat az eset kivizsgálásának idejére felfüggesztette a kitermelést, és új, szigorúbb biztonsági intézkedések bevezetését helyezte kilátásba – számol be róla a Mining.com.
Spanish police have recovered gold jewelry worth €60 million illegally taken from Ukraine in 2016. Police arrested three Spaniards and two Ukrainians, including the "main suspect," an Orthodox Church priest who was attempting to sell the jewelry.https://t.co/F1wlfULq9y
Felkelők rohamoztak meg vasárnap egy kínai üzemeltetésű aranybányát a Közép-afrikai Köztársaságban, kilenc kínai állampolgár vesztette életét és ketten megsebesültek – közölték a helyi hatóságok.
A támadás mindössze napokkal azt követően követték el, hogy fegyveresek három kínai állampolgárt hurcoltak el az ország Kamerunnal közös határa közelében. A történtek nyomán Faustin Archange Touadéra elnök Kínába utazott a befektetők megnyugtatására.
A néhány napja megnyitott Chimbolo aranybányát a kora reggeli órákban érte támadás. A fegyveresek gyorsan legyűrték az őrszemélyzetet és tüzet nyitottak – ismertette Abel Matipata, a közeli Bambari település polgármestere.
„A kormánynak nehezére esik bizonyítani, hogy képes megvédeni a közép-afrikai lakosokat és az országban élő külföldieket” – mondta Ange Morel Gbatangue, Bambari egyik lakosa.
Bár eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként, sokan a Hazafiak Szövetsége a Változásért nevű, térségben működő lázadószervezetet hibáztatják, amely Francois Bozizé elnökkel áll szövetségben.
A Közép-afrikai Köztársaságban 2012 végén az ország északkeleti, muszlim többségű térségéből származó Séléka milíciaszövetség tagjai elfoglalták Banguit, és megbuktatták a keresztény Francois Bozizé elnököt, polgárháborút robbantva ki az országban.
A Séléka ellen anti-Balaka néven keresztény milíciaszövetség alakult, amely azonban a Sélékához hasonlóan később számtalan fegyveres csoportosulásra töredezett.
A 2019-ben aláírt, történelmi jelentőségű békemegállapodás ellenére az aranyban és gyémántban gazdag ország területének nagy részét továbbra is milíciák uralják, hátráltatva az ásványkincsek kitermelését. 2020-ban két kínai vesztette életét, amikor helyi lakosok fellázadtak egy kínai üzemeltetésű bánya ellen Sosso Nakombóban. 2018-ban pedig három kínait öltek meg feldühödött lakosok, amiért egy helyi vezető életét vesztette egy hajóbalesetben, amikor kínai vájárokat kísért egy bányához. A biztonsági kihívások ellenére az országban több kínai vállalat is működik.
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G

#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
A rendőrség Johannesburgtól délnyugatra egy elhagyatott aranybányában húsz, feltételezhetően illegális bányász holttestére bukkant.
A rendőrség a testeket fehér műanyag zacskókba csomagolva találta meg, a testeken súlyos égési sérülések nyomai látszódtak. A ‘zama zamas’, vagyis azok az illegális bányászok, akik szerencsét próbálnak Zuluban, több ezren működnek az országban a dél-afrikai Emberi Jogi Bizottság szerint.
A legtöbben Johannesburgban, Dél-Afrika kereskedelmi központjában.
Az első öt holttestet hétfőn, a többit kedden fedezték fel – írja a The Guardian.
Az első csoportot egy használaton kívüli bányaaknában találták meg, tizennégy rothadó testet pedig egy vasútvonal közelében.
A legtöbb illegális bányászatot bűnszövetkezetek működtetik, mely évente 753 millió fontjába került Dél-Afrikának. A tevékenység nagyon veszélyes, sérülés vagy halál is lehet a vége a robbanások, a mérgező füst belégzése, bányaomlások vagy bandaháborúk miatt.
The gold bullion, worth an estimated $4.1 million, looked suspicious when the three put their bags through a security check, according to police. https://t.co/Rjxr4YK8iq
Human remains have been found in suitcases, bought as part of an auction for abandoned goods, in a storage unit in Auckland, New Zealand. pic.twitter.com/4rAcUZvE3l
This was told by the head of the investigative department Sergey Bolvinov.
Zelenskyy also spoke about mass graves in the city in an evening address. He noted that "all the necessary investigative actions" have already begun in Izyum. pic.twitter.com/nmXnFSHFXs
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3

A Malival határos Siguiri régióban lévő aranybánya szombaton összeomlott, az ott dolgozó bányászok azonnal életüket vesztették – közölte a terület tanácsosa.
A helyi hatóságok közleménye szerint legalább 15 ember halt meg egy földcsuszamlásban egy aranybányában Guinea északkeleti régiójában, Siguiriben, a mentők pedig vasárnap tovább folytatták a romok között a túlélők keresését.
“A Tatakourou falu közelében lévő kézműves bánya szombaton omlott össze, az ott dolgozó bányászok pedig sajnos azonnal meghaltak”– közölte Sekou Biniou Simagan helyi tanácsos. A 15 kisipari bányász holttestét – akik mind 14 és 40 év közötti férfiak voltak – szombat estére találták meg, a temetési szertartások elvégzése után pedig tömegsírba temették őket.
Sinaman Traore, a bánya egyik aranyásója elmondta, hogy látta, amint önkéntesek mentették ki két kollégáját a romok alól.
⛈️Continuous heavy rain in #Indonesia is hampering rescue efforts after a landslide hit West Java province on Saturday. The region has seen high rainfall☔️ in recent days, triggering the mudslide. #SoutheastAsiapic.twitter.com/bJ88VXuUxK
Las lluvias también han afectado a Honduras. En el municipio de Gualala, departamento de Santa Bárbara, habitantes del lugar captaron el momento de un derrumbe que bloqueó la carretera. pic.twitter.com/tlqKREpK0w
the landslide that caused death of campers in Malaysia is very tragic and heartrending, condolences to the bereaved families pic.twitter.com/gghpiBRAKw
this video is NOT Batang Kali, but it showed how dangerous a landslide is, afforestation to help. pray that more victims survived there... pic.twitter.com/gRF6CiK4WT
At least 15 died in the Democratic Republic of Congo capital Kinshasa after heavy rain yesterday caused a landslide this Tuesday morning. A major road has also sunk from both ends. pic.twitter.com/Gnfk5z5WGy
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
Sebanyak 35 warga masih dinyatakan hilang sejak terjadinya tanah longsor di Kecamatan Serasan, Kabupaten Natuna, Kepulauan Riau, pada Senin (6/3) hingga hari ini Rabu (8/3). Para warga yang hilang itu diduga masih tertimbun material longsoran dengan kedalaman hingga 4 meter. pic.twitter.com/7ccsXjHhP9
Upaya pencarian, pertolongan dan evakuasi para korban terdampak tanah longsor Serasan, Kabupaten Natuna semakin membuahkan hasil. Pada hari kelima pascabencana atau Minggu (12/3), jumlah korban meninggal dunia yang telah ditemukan menjadi 46.#LongsorNatuna#BNPBIndonesiapic.twitter.com/IH8T68yE7J
#DRC At least twenty people died in a landslide that occurred Sunday in the east in the village of #Bulwa in #Masisi territory. The disaster occurred at the end of the morning, fuilles continue to look for bodies buried under the ground even this Monday. pic.twitter.com/yKRtLaSSXm
— Baraka MUNYAMPFURA Héritier (@HeritierBarak) April 3, 2023
VIDEO | Several cars were damaged in Delhi's Kalkaji area after a portion of wall of Deshbandhu college collapsed amid heavy rains in the city. pic.twitter.com/fmBEwJdL3e
Eight children were killed by a landslide while playing cricket after monsoon rains hit Shangla district in northern Pakistan Thursday. At least 50 people have died in the country from floods and landslides triggered by two weeks of rain.
O Rio Grande está em luto. Já são 21 vítimas confirmadas em decorrência das chuvas que começaram no domingo. Estamos consternados com a letalidade desse evento climático e mobilizados para salvar todos que ainda correm perigo. pic.twitter.com/CaaA2E9Ch8
Residents of the Kaloum peninsula woke up early this Saturday morning to the sound of automatic gunfire when gunmen in commando-like stormed the central prison Conakry, the largest prison in Guinea.
The heavily armed individuals managed to set free several of those accused of… pic.twitter.com/uumqa9zlid
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
TINGNAN: Narito ang drone shots ng malawakang landslide na nagbaon sa 2 bus at residential areas sa Zone 1, Brgy. Masara, Maco, Davao de Oro kagabi, February 6, 2024.
🚨Μία από τις μεγαλύτερες καταστροφές εξόρυξης στον κόσμο συνέβη στο Erzincan 🇹🇷 πριν λίγο
Κατέρρευσε το ορυχείο κυανιούχου χρυσού Anagold στο İliç , και έγινε τάφος για τους εργάτες .Το κυάνιο διαχύθηκε στον Ευφράτη ποταμό δίπλα στο ορυχείο καθιστώντας το νερό δηλητηριώδες pic.twitter.com/BgnocGix5w
❗🪨🇹🇷 - A huge landslide left several workers buried underground at the Copler gold mine (Anagold Mining) in the Iliç district of Erzincan province, Turkey.
The mountain has literally descended on the mine and Mountains of cyanide and sulfur waste have migrated and millions of… pic.twitter.com/3jPrbaMmpB
#Pakistan: At least 29 killed as buildings collapse, #landslides block roads during #heavyrains. This year, the country is witnessing an unusual delay in winter rains, starting in February instead of November. https://t.co/RTa0blQbqj
More than 2,000 people were buried alive in the landslide that smothered a Papua New Guinea village and work camp on Friday in the country’s remote northern highlands, the authorities told the United Nations on Monday. https://t.co/hmQXYP2kuwpic.twitter.com/5tPEYGwBZ4

Holttesteket emeltek ki a kelet-kínai Santung tartományban bő két hete berobbant aranybányából hétfőn, egy nappal az után, hogy tizenegy bányászt élve mentettek ki a mélyből – jelentette a helyi hatóságok közlésére hivatkozva a kínai sajtó.
Fotó: AFP
A tíz elhunyt bányász holttestét hétfőn hozták a felszínre, további egy bajba jutottat pedig még mindig keresnek, az ő helyzete azonban nem ismert.
A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt a föld alatt. A helyszínen dolgozó mentőcsapatok több csatornát fúrtak a mélybe, melyeken keresztül először egy héttel a balesetet követően sikerült kapcsolatot létesíteni a lent rekedt bányászok egy csoportjával, nekik élelmet, ruhákat és egyéb felszereléseket juttattak le.
Őket, illetve a mentési munkák során véletlenül előkerült további egy bányászt hozták fel vasárnap, kínai sajtójelentések szerint egy embert súlyos állapotban, további kettőt sérülésekkel szállítottak kórházba.
A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen a tartomány illetékes hatóságai vizsgálatot indítottak az ügyben, a céget pedig nyilvános bírálat érte amiatt, hogy mintegy 30 órás késéssel jelentették a balesetet.
A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot. A bánya működtetéséért felelős tisztségviselőket előállították, a robbanás okát még vizsgálják.
Corpses of civilians were found in the recently liberated territories of #Kharkiv region. In one of the villages, 4 corpses with signs of torture were already found. Do you remember #BuchaMassacre? So, this is happening throughout the occupied territory.#KharkhivMassacrepic.twitter.com/ODEnsvyqW7
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
The ongoing demolitions in Kariobangi North is so uncalled for at this time wheñ Kenya is facing #COVID19 , floods , joblessness etc. Makes me wonder if we elected computers and not human beings. What happened to human decency? pic.twitter.com/MAIrMvQSvi
LOOK: At least 11 people are dead and more than 27 people are still missing after a landslide swept through Lidi, Nepal on Friday pic.twitter.com/jqryBQfmgb
⛈️Continuous heavy rain in #Indonesia is hampering rescue efforts after a landslide hit West Java province on Saturday. The region has seen high rainfall☔️ in recent days, triggering the mudslide. #SoutheastAsiapic.twitter.com/bJ88VXuUxK
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
Las lluvias también han afectado a Honduras. En el municipio de Gualala, departamento de Santa Bárbara, habitantes del lugar captaron el momento de un derrumbe que bloqueó la carretera. pic.twitter.com/tlqKREpK0w
? BREAKING: Bombing attack in the Capital of Israel - Jerusalem.
Two bombs exploded in Jerusalem - one near the Central Bus Station and the second in Ramot. There are at least 18 people injured. Please keep Jerusalem in your prayers. pic.twitter.com/94N9v3e8Sv
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
the landslide that caused death of campers in Malaysia is very tragic and heartrending, condolences to the bereaved families pic.twitter.com/gghpiBRAKw
this video is NOT Batang Kali, but it showed how dangerous a landslide is, afforestation to help. pray that more victims survived there... pic.twitter.com/gRF6CiK4WT
At least 15 died in the Democratic Republic of Congo capital Kinshasa after heavy rain yesterday caused a landslide this Tuesday morning. A major road has also sunk from both ends. pic.twitter.com/Gnfk5z5WGy
#DRC At least twenty people died in a landslide that occurred Sunday in the east in the village of #Bulwa in #Masisi territory. The disaster occurred at the end of the morning, fuilles continue to look for bodies buried under the ground even this Monday. pic.twitter.com/yKRtLaSSXm
— Baraka MUNYAMPFURA Héritier (@HeritierBarak) April 3, 2023
Sebanyak 35 warga masih dinyatakan hilang sejak terjadinya tanah longsor di Kecamatan Serasan, Kabupaten Natuna, Kepulauan Riau, pada Senin (6/3) hingga hari ini Rabu (8/3). Para warga yang hilang itu diduga masih tertimbun material longsoran dengan kedalaman hingga 4 meter. pic.twitter.com/7ccsXjHhP9
Upaya pencarian, pertolongan dan evakuasi para korban terdampak tanah longsor Serasan, Kabupaten Natuna semakin membuahkan hasil. Pada hari kelima pascabencana atau Minggu (12/3), jumlah korban meninggal dunia yang telah ditemukan menjadi 46.#LongsorNatuna#BNPBIndonesiapic.twitter.com/IH8T68yE7J
O Rio Grande está em luto. Já são 21 vítimas confirmadas em decorrência das chuvas que começaram no domingo. Estamos consternados com a letalidade desse evento climático e mobilizados para salvar todos que ainda correm perigo. pic.twitter.com/CaaA2E9Ch8
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
TINGNAN: Narito ang drone shots ng malawakang landslide na nagbaon sa 2 bus at residential areas sa Zone 1, Brgy. Masara, Maco, Davao de Oro kagabi, February 6, 2024.
#Pakistan: At least 29 killed as buildings collapse, #landslides block roads during #heavyrains. This year, the country is witnessing an unusual delay in winter rains, starting in February instead of November. https://t.co/RTa0blQbqj
🚨Μία από τις μεγαλύτερες καταστροφές εξόρυξης στον κόσμο συνέβη στο Erzincan 🇹🇷 πριν λίγο
Κατέρρευσε το ορυχείο κυανιούχου χρυσού Anagold στο İliç , και έγινε τάφος για τους εργάτες .Το κυάνιο διαχύθηκε στον Ευφράτη ποταμό δίπλα στο ορυχείο καθιστώντας το νερό δηλητηριώδες pic.twitter.com/BgnocGix5w
❗🪨🇹🇷 - A huge landslide left several workers buried underground at the Copler gold mine (Anagold Mining) in the Iliç district of Erzincan province, Turkey.
The mountain has literally descended on the mine and Mountains of cyanide and sulfur waste have migrated and millions of… pic.twitter.com/3jPrbaMmpB
A deadly fire erupted at a huge military ammunition depot in Chad’s capital N’Djamena, sending powerful explosions into the night sky and shaking buildings miles from the blast.… pic.twitter.com/4W9qpHMVE3
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
Dozens of people, mostly women, have been killed in northern India after a stampede at a religious event. The incident took place in Hathras district in Uttar Pradesh state. Many others are reportedly injured. pic.twitter.com/qyKxAGv4d0