Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aToyMDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY0NTM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 81501 [content] =>A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró hétfőn, amiért a volt amerikai elnök nem adta át Letitia James, az állam demokrata párti főügyésze által kért üzleti dokumentumokat – közölte hétfőn az amerikai sajtó.
Arthur Engoron bíró úgy döntött, hogy napi 10 000 dolláros pénzbírsággal is sújtja a volt elnököt addig, amíg eleget nem tesz a főügyész kérésének. „Trump úr, tudom, hogy ön komolyan veszi a saját dolgát, én is az enyémet. Ezennel a bíróság megsértésével vádolom és napi 10 000 dollár pénzbírságot szabok ki önre” – fogalmazott Engoron a manhattani tárgyalóteremben.
James azt vizsgálja, hogy a volt elnök vállalata, a Trump Organization elkövetett-e adócsalást, illetve szándékosan helytelenül adta-e meg a tulajdonába tartozó különböző ingatlanok értékbecslését, hogy kedvezőbb hiteleket, biztosítási díjakat és adókedvezményeket kapjon.
James azt kérte a bíróságtól, hogy ítélje el Trumpot, miután elmulasztotta a bíróság által március 31-el megszabott határidőig az iratok átadását. A volt republikánus elnök politikailag motivált „boszorkányüldözésnek” nevezte a főügyész vizsgálatát.
Alina Habba, a volt elnök ügyvédje hétfőn kijelentette: „Donald Trump nem gondolja, hogy a törvény felett áll”. Az ügyvéd szerint az indítvány „helytelen és félrevezető”. „Nincs egyéb dokumentum, amellyel előállhatnánk” – tette hozzá Habba, aki kiemelte, hogy az elmúlt nyolc évben, 103 – Trumphoz kötődő – szervezettel kapcsolatban több mint 6 millió dokumentumot adtak át a bíróságnak.
„Ma győzött az igazság” – ezt írta James a Twitteren közzétett közleményében. „Donald Trump évekig próbálta kijátszani a törvényt, és leállítani a törvényes vizsgálatunkat vele és cége pénzügyi ügyleteivel kapcsolatban. A mai ítélet világossá teszi: senki sem áll a törvény felett” – fogalmazott a főügyész.
Február végén váratlanul lemondott az a két ügyész, aki a manhattani kerületi ügyészség Donald Trump üzleti gyakorlatával kapcsolatos vizsgálatát vezette, miközben egy hónapig halogatta a bizonyítékok vádesküdtszék előtti bemutatását. Az ügyészek, Carey R. Dunne és Mark F. Pomerantz azt követően nyújtották be lemondásukat, hogy az új manhattani kerületi ügyész, Alvin Bragg jelezte nekik: kétségei vannak a Trump elleni ügyet illetően.
A The New York Times című amerikai liberális napilap ezt akkor úgy értelmezte, hogy Bragg „nem kötelezte el magát” az ügy folytatása mellett. A lap „megdöbbentőnek” nevezte a fejleményeket és februárban azt írta, hogy a történtek „komolyan kétségbe vonják az ügy kimenetelét”.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró hétfőn, amiért a volt amerikai elnök nem adta át Letitia James, az állam demokrata párti főügyésze által kért üzleti dokumentumokat – közölte hétfőn az amerikai sajtó. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1650973200 [modified] => 1650939215 ) [title] => Elítélte Trumpot egy New York-i bíróság [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=81501&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 81501 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 38494 [image] => Array ( [id] => 38494 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2.jpg [original_lng] => 931334 [original_w] => 1500 [original_h] => 1000 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2.jpg [width] => 1500 [height] => 1000 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2.jpg [width] => 1500 [height] => 1000 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/trump-2.jpg [width] => 1500 [height] => 1000 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1650928417:5 [_thumbnail_id] => 38494 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 1973 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1650962404 [_oembed_8c075cbb1f68460b5219e932ca20af05] => {{unknown}} [_oembed_3c7155ea000f178f875de6ba5fdb07e4] =>[_oembed_time_3c7155ea000f178f875de6ba5fdb07e4] => 1681108032 [_oembed_4e62308340c89350de7315bf26986bc4] => [_oembed_time_4e62308340c89350de7315bf26986bc4] => 1681108032 [_oembed_f075efed9c9f6a3c60d1a51259004bcc] =>Former President Donald Trump speaks for the first time after pleading not guilty to 34 charges. https://t.co/Mlmti6uiu8 pic.twitter.com/azd1MVSDke
— Fox News (@FoxNews) April 5, 2023[_oembed_time_f075efed9c9f6a3c60d1a51259004bcc] => 1682535909 [_oembed_57386eb1cbaeac6f469157e0a828ae07] => [_oembed_time_57386eb1cbaeac6f469157e0a828ae07] => 1710105788 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6453 [1] => 811 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírósági ítélet [1] => Donald Trump ) ) [1] => Array ( [id] => 80072 [content] =>Congratulations to President Trump on this final attorney fee victory in his favor this morning. Collectively, our firm obtained over $600,000 in attorney fee awards in his favor in the meritless litigation initiated by Stormy Daniels. https://t.co/ld7SVvZOp6 pic.twitter.com/1b5P3flxFb
— Harmeet K. Dhillon (@pnjaban) April 4, 202312 év börtönbüntetésre ítéltek egy 38 éves kárpátaljai férfit, akit hazaárulással és Ukrajna területi integritása megsértésének elősegítésével vádolnak.
A férfi moszkvai megbízói kérésére tüntetést kellett szervezzen a huszti vezetőség ellen, az akcióval Kárpátalja autonómiáját és Pidkarpatszka Rusz kikiáltását akarták elérni.
A nyomozást az Ukrán Biztonsági Szolgálat végezte – közölte a megyei ügyészség.
[type] => post [excerpt] => 12 év börtönbüntetésre ítéltek egy 38 éves kárpátaljai férfit, akit hazaárulással és Ukrajna területi integritása megsértésének elősegítésével vádolnak. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1649617680 [modified] => 1649596357 ) [title] => 12 év börtönbüntetést kapott egy kárpátaljai férfi, akit hazárulással vádolnak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=80072&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 80072 [uk] => 79861 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 79860 [image] => Array ( [id] => 79860 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748.jpeg [original_lng] => 1110674 [original_w] => 1620 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748-300x200.jpeg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748-768x512.jpeg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748-1024x683.jpeg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748-1536x1024.jpeg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748.jpeg [width] => 1620 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/080420221649401748.jpeg [width] => 1620 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1649585557:5 [_thumbnail_id] => 79860 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4731 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_b1055439ce43e12095c9fd09eb565d37] => [_oembed_time_b1055439ce43e12095c9fd09eb565d37] => 1649585559 [_oembed_1ef04b0fbcfcd50f6f85f91cc1f5913e] => [_oembed_time_1ef04b0fbcfcd50f6f85f91cc1f5913e] => 1657002089 [_oembed_4c252fbd171e38cf0e46ace6d1efb53e] => [_oembed_time_4c252fbd171e38cf0e46ace6d1efb53e] => 1662484732 [_oembed_1c22e3a177d718f454a09122f40491dc] => [_oembed_time_1c22e3a177d718f454a09122f40491dc] => 1663856590 [_oembed_3c4f7b710fe2f073eda12e965695856d] => [_oembed_time_3c4f7b710fe2f073eda12e965695856d] => 1664559018 [_oembed_b317a92adf272cb6056eeebfe516886b] => [_oembed_time_b317a92adf272cb6056eeebfe516886b] => 1666522593 [_oembed_50bfa64082740192b011305f9aef24ae] => [_oembed_time_50bfa64082740192b011305f9aef24ae] => 1671374896 [_oembed_ffaada13b7a89aee5f2db6d762418ec0] => [_oembed_time_ffaada13b7a89aee5f2db6d762418ec0] => 1685612692 [_oembed_a2bb9bc3291b9f1197e74f28c7116f72] => [_oembed_time_a2bb9bc3291b9f1197e74f28c7116f72] => 1704195233 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 67169 [3] => 49 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek ) [tags] => Array ( [0] => 6453 [1] => 124 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírósági ítélet [1] => Kárpátalja ) ) [2] => Array ( [id] => 73516 [content] =>Az Európai Bizottság 2017 júniusában kimondta, hogy a Google jogsértő módon a keresési eredményeknél a saját ár-összehasonlító szolgáltatását előre, a többieket hátrébb sorolta, ráadásul visszaélt a keresője erőfölényével. A testület ezért 2,42 milliárd eurós pénzbírsággal sújtotta az óriáscéget.
A Google most jelezte, hogy gondos mérlegelés után úgy döntött, hogy az Európai Unió Bíróságánál fellebbez a döntés ellen. A vállalat azzal indokolta a lépését, hogy a döntés részeként számos olyan terület van, amelyet mindenképpen tisztázni kell. A társaság menedzsmentjében azután született meg a fellebbezésről szóló álláspont, hogy tavaly novemberben egy bíróság helybenhagyta a 2017-es döntést.
A Google korábban fellebbezett a határozat ellen, de a bíróság akkor megerősítette az Európai Bizottság érveit azt állítván, hogy a Google valóban a saját ajánlatait részesítette előnyben ahelyett, hogy a legjobb eredményeket jelenítette volna meg a felhasználók számára. A konkurens szolgáltatásoknak pedig nem volt esélyük a hasonlóan előkelő pozícióban való megjelenésre – kivéve, ha fizettek ezért. A cég most azzal érvelt, hogy 2017 óta számos változtatást eszközölt a rendszerében.
A jogerős fellebbviteli ítéletet leghamarabb két esztendő múlva hirdetheti ki az Európai Unió Bírósága.
Forrás: Sg.hu
[type] => post [excerpt] => Az Európai Bizottság 2017 júniusában 2,42 milliárd eurós pénzbírsággal sújtotta az óriáscéget. A Google most úgy döntött, hogy az Európai Unió Bíróságánál fellebbez a döntés ellen. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1643060700 [modified] => 1643051826 ) [title] => Fellebbez egy európai uniós büntetés ellen a Google [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=73516&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 73516 [uk] => 73589 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 73517 [image] => Array ( [id] => 73517 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google.jpg [original_lng] => 86483 [original_w] => 800 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/google.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1643103683:3 [_thumbnail_id] => 73517 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2050 [translation_required] => 2 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1643028329 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6453 [1] => 3402 [2] => 12576 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírósági ítélet [1] => bírság [2] => Google ) ) [3] => Array ( [id] => 70732 [content] =>5 évre és 6 hónapra ítélte a bíróság azt a férfit, akit két jármű ellopásával gyanúsítanak.
Az információk szerint a férfi mindkét esetben ittas állapotban volt, az első eset 2019 májusában, a második pedig 2021 szeptemberében történt.
A hírt a megyei főügyészség sajtószolgálata közölte.
[type] => post [excerpt] => 5 évre és 6 hónapra ítélte a bíróság azt a férfit, akit két jármű ellopásával gyanúsítanak. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1640600100 [modified] => 1640520056 ) [title] => 5,5 évre ítéltek egy férfit, aki két autót lopott el [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=70732&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 70732 [uk] => 70577 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1640513063:5 [_edit_last] => 5 [views_count] => 84670 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1640592906 [_oembed_0687b57be5600c5802f27a72f48fcb34] => [_oembed_time_0687b57be5600c5802f27a72f48fcb34] => 1648658444 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 31 [3] => 900 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kárpátalja [3] => Kriminális ) [tags] => Array ( [0] => 1376 [1] => 6453 ) [tags_name] => Array ( [0] => autólopás [1] => bírósági ítélet ) ) [4] => Array ( [id] => 70546 [content] =>December 14-én a Beregszászi Járási Bíróság ítéletet hozott azon személyek felett, akik magyarellenes plakátokat ragasztottak ki Beregszászban 2021 májusában.
A tettesek dnyiprói, luhanszki és horlivkai származásúak, egyikük katona. Az információk szerint a fő vádlott egy Telegram-csatornán látta meg a „munkahirdetést”, melyben azt kérték, ragasszanak ki Beregszászban 500 plakátot, s 30 240 hrivnya fizetséget ígértek érte.
A férfi beleegyezett, s két társát is bevonta a műveletbe. Egy Volkswagenen érkeztek a városba, a szórólapokból családi házak kapujaira is ragasztottak.
A bíróság két év szabadságvesztésre ítélte a „munkavállalót”, társaira pénzbírságot szabtak ki (10,2 ezer hrivnyát).
A megbízó kiléte egyelőre ismeretlen.
[type] => post [excerpt] => December 14-én a Beregszászi Járási Bíróság ítéletet hozott azon személyek felett, akik magyarellenes plakátokat ragasztottak ki Beregszászban 2021 májusában. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1640336580 [modified] => 1640316278 ) [title] => Elítélték azokat a személyeket, akik magyarellenes plakátokat ragasztottak ki Beregszászban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=70546&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 70546 [uk] => 70502 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 70503 [image] => Array ( [id] => 70503 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676.jpg [original_lng] => 121036 [original_w] => 960 [original_h] => 616 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676-300x193.jpg [width] => 300 [height] => 193 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676-768x493.jpg [width] => 768 [height] => 493 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676.jpg [width] => 960 [height] => 616 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676.jpg [width] => 960 [height] => 616 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676.jpg [width] => 960 [height] => 616 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1640255102-e1640255124676.jpg [width] => 960 [height] => 616 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1640309079:5 [_thumbnail_id] => 70503 [_edit_last] => 5 [views_count] => 87943 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_881597fdaa5086a63a7751ce80771309] => [_oembed_time_881597fdaa5086a63a7751ce80771309] => 1640330143 [_oembed_c5d079ee285195078076a9aee2798557] => [_oembed_time_c5d079ee285195078076a9aee2798557] => 1640330143 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1640334317 [_oembed_6c78c9be70cf6def2eb418e4015d96b1] => [_oembed_time_6c78c9be70cf6def2eb418e4015d96b1] => 1641508877 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 11 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kiemelt téma ) [tags] => Array ( [0] => 63 [1] => 6453 [2] => 23265 ) [tags_name] => Array ( [0] => Beregszász [1] => bírósági ítélet [2] => magyarellenesség ) ) [5] => Array ( [id] => 70467 [content] =>Életfogytiglanig tartó szabadságvesztést követel a holland ügyészség a maláj utasszállító kelet-ukrajnai lelövésének felelőseire. A fedélzeten 298 ember tartózkodott, valamennyien meghaltak.
A 2014-es tömeggyilkosság elkövetésével három orosz és egy ukrán férfit vádolnak. Ők az ukrán szakadárokhoz tartoztak, és feltételezhetően ukrán katonai repülőgépnek gondolták a maláj járatot. Az eljárás távollétükben folyik ellenük.
Azért Hollandiában van a tárgyalás, mert az áldozatok kétharmada holland állampolgár volt. Azt a rakétát, amivel a kelet-ukrajnai légtérben eltalálták a gépet, oroszbarát szeparatisták által ellenőrzött területről lőtték ki. A légvédelmi rendszert az oroszok telepítették oda.
„Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a bűnügyet államközi ügyként próbálják beállítani, mert állítólag Oroszország irányította az elkövetőket, ez azonban hamis és teljességgel elfogadhatatlan állítás. Az ügyben büntetőeljárás folyik, amivel mi is teljesen egyetértünk, akárcsak minden pártatlan jogász” – reagált Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Moszkva a bizonyítékok ellenére mindvégig tagadta, hogy köze lenne a tragédiához. Vétójogával élve 2015-ben azt is megakadályozta, hogy az ENSZ vizsgálóbizottságot állítson fel a tömeggyilkosság kivizsgálására. Nem valószínű tehát, hogy kiadná a vádlottakat, akik valamennyien magas rangú, oroszbarát katonatisztek voltak.
[type] => post [excerpt] => Életfogytiglani szabadságvesztést követel a holland ügyészség a maláj utasszállító kelet-ukrajnai lelövésének felelőseire. A fedélzeten 298 ember tartózkodott, valamennyien meghaltak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1640260020 [modified] => 1640253344 ) [title] => Életfogytiglani börtönt kértek a maláj gép lelövésével vádolt milicistákra [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=70467&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 70467 [uk] => 70451 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 70452 [image] => Array ( [id] => 70452 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1.jpeg [original_lng] => 110639 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-300x158.jpeg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-768x403.jpeg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1-1024x538.jpeg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1.jpeg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1.jpeg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1.jpeg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1640246147:12 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1640245938 [_thumbnail_id] => 70452 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2038 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 25 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Videók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6453 [1] => 2609 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírósági ítélet [1] => maláj gép ) ) [6] => Array ( [id] => 70463 [content] =>Távollétében négy év börtönre ítélték Monszef Marzukit Tunézia korábbi elnökét, aki jelenleg Franciaországban élő.
A pontos vád nem ismert, amely miatt Marzukit első fokon elítélte a tuniszi bíróság, míg Lamia Hemiri, az ügyvédje azt mondta, hogy a korábbi elnök nem kapott semmilyen bírósági idézést, egyben hozzátette, nem tudja, miért ítélték el.
A helyi média szerint Marzukit abban találták bűnösnek, hogy aláásta az állam biztonságát és diplomáciai kárt okozott.
Egy tunéziai bíróság november elején adott ki nemzetközi elfogatóparancsot Marzuki ellen, két héttel azt követően, hogy Kaisz Szaíd elnök arra kérte a tunéziai igazságszolgáltatást, indítson vizsgálatot a korábbi elnök egyes kijelentései miatt. Azt is kérte a tunéziai igazságszolgáltatástól, hogy vonja be a diplomáciai útlevelét Marzukinak, akit Tunézia ellenségei közé sorol.
Egy október eleji párizsi tüntetésen Marzuki felszólította a francia kormányt, hogy vonjon meg minden támogatást Szaídtól, aki a tunéziai forradalom ellen szervezkedett és eltörölte az alkotmányt. Marzuki egyben üdvözölte, hogy elhalasztották a novemberre tervezett tunéziai Frankofónia-csúcstalálkozót, amit Szaíd hatalomátvételének elítéléseként is lehet értékelni.
A jelenlegi elnök, Kaisz Szaíd a nyáron felfüggesztette a parlamentet, menesztette a kormányt, valamint magához ragadta a végrehajtó hatalmat.
A 76 éves Marzuki 2011 és 2014 között irányította az országot, jelenleg Franciaországban tartózkodik.
(MTI/Index)
[type] => post [excerpt] => Távollétében négy év börtönre ítélték Monszef Marzukit Tunézia korábbi elnökét, aki jelenleg Franciaországban élő. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1640254380 [modified] => 1640252888 ) [title] => Börtönbüntetésre ítélték Tunézia volt elnökét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=70463&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 70463 [uk] => 70478 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 70465 [image] => Array ( [id] => 70465 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki.jpg [original_lng] => 29918 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/monszef-marzuki.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1640256727:2 [_thumbnail_id] => 70465 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1934 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1641343739 [_oembed_2e5e3e623e6aad85941c4dc0ed30ed15] =>[_oembed_time_2e5e3e623e6aad85941c4dc0ed30ed15] => 1643829153 [_oembed_08da7ef5e3fa49ecb0eb7c683dd09931] => [_oembed_time_08da7ef5e3fa49ecb0eb7c683dd09931] => 1644746660 [_oembed_54dad57e521d071de7a55fa7f27e5d8d] => [_oembed_time_54dad57e521d071de7a55fa7f27e5d8d] => 1650292726 [_oembed_5feae46d1a8520476fa28c1cd51ac44d] => [_oembed_time_5feae46d1a8520476fa28c1cd51ac44d] => 1650292727 [_oembed_1b39314fe5f14f3e7c1bf8822bdebf42] =>"Öküz saraya çıkınca kral olmaz. Ama saray ahır olur."
— Sedef Kabaş (@SedefKabas) January 21, 2022
Çerkes atasözü[_oembed_time_1b39314fe5f14f3e7c1bf8822bdebf42] => 1654776562 [_oembed_b515d9039902d8a542f7c0226de66a39] =>Главный оппозиционный политик Алексей Навальный незаконно удерживается в тюрьме уже 492 дня#freeNavalny #свободуНавальному pic.twitter.com/N4wfM1WIjy
— Daniil Markelov (@markelov_dan) May 25, 2022[_oembed_time_b515d9039902d8a542f7c0226de66a39] => 1656230197 [_oembed_9585d3f3a082cb0515b90c9da79126a5] => [_oembed_time_9585d3f3a082cb0515b90c9da79126a5] => 1663247179 [_oembed_8a78a442d388419df9e3639afdc9a12f] =>Vast Strike in Tunisia amid Deep Political Crisis https://t.co/uPHFqlqLmw via @TheMaghrebTimes
— The Maghreb Times ???????????? (@TheMaghrebTimes) June 18, 2022[_oembed_time_8a78a442d388419df9e3639afdc9a12f] => 1666637713 [_oembed_200d7e8035fb8adf99b23e0d770a5ca7] =>Massive demonstrations against #Qais_Said today in #Tunisia's capital #Tunis https://t.co/yr1oeSybcW
— NippySweety4Freedom (@Syrians4J) October 15, 2022[_oembed_time_200d7e8035fb8adf99b23e0d770a5ca7] => 1677436665 [_oembed_b652cdd8dc6750945be95a6e3ce9a813] =>The Ortega-Murillo regime in #Nicaragua has sentenced Bishop Rolando Alvarez of Matagalpa to serve 26 years and 4 months in prison, for committing acts that "undermine the independence, sovereignty and self-determination of the people". These lies will never overcome Justice. pic.twitter.com/pZkE2BL0MO
— Fr. Manuel Dorantes (@TweetingPriest) February 10, 2023[_oembed_time_b652cdd8dc6750945be95a6e3ce9a813] => 1684954186 [_oembed_d6f1c7b20053b870f6ffb7285e2b55a6] =>Shooting at the Elgariba Synagogue on Djerba Island in Tunisia, no casualties reported thus far
— Adam Albilya - אדם אלביליה (@AdamAlbilya) May 9, 2023
Footage of the the scene pic.twitter.com/atzY8rqAoX[_oembed_time_d6f1c7b20053b870f6ffb7285e2b55a6] => 1684954186 [_oembed_0ecf60a64b97e88701a25239307c588f] => [_oembed_time_0ecf60a64b97e88701a25239307c588f] => 1704048060 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6453 [1] => 9021 [2] => 10057 [3] => 15868 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírósági ítélet [1] => börtönbüntetés [2] => exelnök [3] => Tunézia ) ) [7] => Array ( [id] => 69753 [content] =>Shooting at a Jewish synagogue on Djerba island in Tunisia. At the time of the shooting, hundreds of Jews were present in this synagogue. No news has been released about the possible casualties of this attack./Hebrew sources pic.twitter.com/OKfwYPr41Q
— Middle East News (@Draganov313) May 9, 2023Orosz állami szervek megbízásából gyilkoltak meg Berlinben egy csecsen emigránst – mondta ki az elkövetőt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélő döntésével szerdán a tartományi rangú német főváros legfelsőbb szintű igazságszolgáltatási fóruma.
A berlini ítélőtábla (Kammergericht) az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség álláspontját elfogadva bizonyítottnak találta, hogy a 40 éves áldozatával hangtompítós fegyverrel végző gyilkos a belbiztonságért felelős orosz nemzetbiztonsági szolgálat tisztje, és a bűncselekményt ebben a minőségében követte el.
A 2019. augusztus 23-án elkövetett gyilkosságot a tettes „Berlinben állomásoztatott segítői aprólékosan előkészítették” – fejtette ki Olas Arnoldi, a bírói tanács vezetője az ítélethirdetésen a Der Tagesspiegel című berlini lap tudósítása szerint.
Az 56 éves orosz elkövető kerékpáron közelítette meg áldozatát, és hátulról, közvetlen közelről, kétszer fejbe lőtte. A Moabit nevű városrész egyik parkjában elkövetett gyilkosság után a közelben futó Spree folyó partján bokrok közé rejtőzve átöltözött, Glock 26 típusú, 9 milliméteres fegyverét, kerékpárját és parókáját a folyóba hajította, majd egy elektromos rollerrel megpróbálta elhagyni a környéket, de a rendőrség feltartóztatta. Az eljárás során végig tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz.
A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Tornike K. néven azonosított áldozat csecsen nemzetiségű és georgiai állampolgárságú volt. Az 1999-ben kezdődött második csecsen háborúban a szeparatisták oldalán harcolt. Hazájából 2005-ben Georgiába, 2016-ban pedig Németországba menekült Menedékjogi kérelmét elutasították, a hatósági döntést megtámadta a bíróságon, az eljárás a haláláig nem kezdődött el. A német hatóságok 2017-ben közveszélyes iszlamistaként sorolták be. Két év múlva ezt a minősítést megváltoztatták, a csecsen emigránst a szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatba hozható, úgynevezett releváns személyek közé sorolták át.
Tornike K. olyan mecsetekbe járt, amelyeket kaukázusi származású iszlamisták is látogatnak. Akkor is éppen imára ment, amikor meggyilkolták.
Az ügy feszültséget okozott a német-orosz kormányzati kapcsolatokban.
MTI
[type] => post [excerpt] => Orosz állami szervek megbízásából gyilkoltak meg Berlinben egy csecsen emigránst - mondta ki az elkövetőt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélő döntésével szerdán a tartományi rangú német főváros legfelsőbb szintű igazságszolgáltatási fóruma. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1639643220 [modified] => 1639593824 ) [title] => Német bíróság: orosz állami szervek megbízásából öltek meg egy csecsen emigránst Berlinben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=69753&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 69753 [uk] => 69759 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 69754 [image] => Array ( [id] => 69754 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas.jpg [original_lng] => 186921 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/targyalas.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1639601493:2 [_thumbnail_id] => 69754 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2081 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1640475180 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 5695 [1] => 6453 ) [tags_name] => Array ( [0] => bérgyilkos [1] => bírósági ítélet ) ) [8] => Array ( [id] => 65430 [content] =>Öttől 14 évig tartó szabadságvesztésre ítélte pénteken egy kemerovói bíróság a nyugat-szibériai városban 2018-ban történt, 60 emberéletet követelő plázatűz nyolc felelősét.
A legsúlyosabb büntetést, 14 évet, Julija Bogdanova, a leégett Zimnyaja Visnya (Téli Meggy) pláza főrészvényese, a Kemerovói Cukrászüzem (KKK) vezérigazgatója kapta, a létesítménynek a tűzvédelmi előírások megsértésével történő üzemeltetése címén. Bogdanova a felelősségét részben elismerte, és 18 kárvallottnak kártérítést fizetett.
Georgij Szobolevet, a KKK műszaki igazgatóját 11 évi, Nagyezsda Szuggyenokot, a plázát bérlő legnagyobb cég vezérigazgatója 13 és fél évi, Szergej Antyusin biztonsági őrt 8 évi, Igor Polozinyenkót, a pláza biztonsági rendszereit üzemeltető cég igazgatóját 6 és fél évi, a cég mérnökét, Alekszandr Nyikityint 5 és fél évi, Andrej Burszin és Szergej Genyin tűzoltót pedig – hanyagság címén – öt-, illetve hatévi börtönre ítélték.
A 2018. március 25-i kemerovói plázatűzben 60 ember, köztük 37 gyerek vesztette életét, 147-en pedig megsérültek. A Zimnyaja Visnya üzletközpontban lángok a felső szinten, a mozitermekben lobbantak fel. Az önműködő tűzjelző berendezés nem működött, a manuálisan beindíthatót pedig az üzletközpont rendésze nem kapcsolta be.
Az épületegyüttes tűzlépcsőin való mozgás akadályoztatva, több vészkijárat pedig zárva volt. A KKK alkalmazottjai nem fogadták a tűzoltókat, és nem segítettek a lángok elfojtásának megszervezésében.
MTI
[type] => post [excerpt] => Öttől 14 évig tartó szabadságvesztésre ítélte pénteken egy kemerovói bíróság a nyugat-szibériai városban 2018-ban történt, 60 emberéletet követelő plázatűz nyolc felelősét. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1635528660 [modified] => 1635513674 ) [title] => Elítélték a 2018-as kemerovói plázatűz felelőseit [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=65430&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65430 [uk] => 65541 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 65433 [image] => Array ( [id] => 65433 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1.jpg [original_lng] => 82951 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/birosag-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1635591286:3 [_thumbnail_id] => 65433 [_edit_last] => 10 [translation_required] => 2 [views_count] => 1682 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8ecf38023bcda2bd28f881c07d13b0c8] =>[_oembed_time_8ecf38023bcda2bd28f881c07d13b0c8] => 1635502648 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1641196670 [_oembed_f49bf180247b1213cc8a9a46c7333766] =>Massive prison riot breaks out in Russia’s southern city of Vladikavkaz – reportshttps://t.co/54dRqrCB8X pic.twitter.com/Y33YJQMYzN
— RT (@RT_com) October 15, 2021[_oembed_time_f49bf180247b1213cc8a9a46c7333766] => 1641452812 [_oembed_0b08db2865941ce70d302219a9495134] =>В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
— Nav1gator (@nav1gatore) December 27, 2021[_oembed_time_0b08db2865941ce70d302219a9495134] => 1641452812 [_oembed_b9252f85be81b2d996c9edf3111ac0eb] =>#Tomsk #Rusya
— Uğur_Keleş (@UgurKelesTTK) December 25, 2021
Süpermarketin havai fişek satılan bölümünde beklenmeyen show! pic.twitter.com/xosO0m5Sac[_oembed_time_b9252f85be81b2d996c9edf3111ac0eb] => 1641452812 [_oembed_d1dde5f979f3639d20beef30ebe2d84b] =>તમને નોકરીમાથી કાઢી મૂકવામાં આવ્યા છે તે સાંભળીને જ કર્મચારીએ સુપરમાર્કેટને લગાવી દીધી આગ #RussiaNews #firebreakout #supermarket #fire #employee #Supermarketmassivefire #noInjury #ConnectGujarat #beyondjustnews #TOMSK #Marketfire https://t.co/mFIDDt9Zdm
— ConnectGujarat (@ConnectGujarat) December 24, 2021[_oembed_time_d1dde5f979f3639d20beef30ebe2d84b] => 1641452812 [_oembed_d40a5696e31ef15ad6f1347bbda112d2] => [_oembed_time_d40a5696e31ef15ad6f1347bbda112d2] => 1647966691 [_oembed_49e98d0f3cb285dc7e494689ca885579] =>#Tomsk #Russia
— Shane B. Murphy (@shanermurph) December 21, 2021
Large commercial structure fire - reportedly a shopping mall (looks like an IKEA..). pic.twitter.com/zHCqgo59uO[_oembed_time_49e98d0f3cb285dc7e494689ca885579] => 1647966691 [_oembed_2a91cfb480e199406b2d017a04aa8471] =>JUST IN: The hacking collective #Anonymous today hacked into the Russian streaming services Wink and Ivi (like Netflix) and live TV channels Russia 24, Channel One, Moscow 24 to broadcast war footage from #Ukraine. #TangoDown #OpRussia pic.twitter.com/2V8opv7Dg9
— Anonymous TV ?? (@YourAnonTV) March 6, 2022[_oembed_time_2a91cfb480e199406b2d017a04aa8471] => 1651239172 [_oembed_075834345d9db251af180c20602c7dbf] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) April 25, 2022
Multiple major explosions in the Russian city of Bryansk tonight.
The city is located very close to the Ukrainian border.
No news yet on what has caused the explosions.
Developing story... pic.twitter.com/NK7jNIHwp5[_oembed_time_075834345d9db251af180c20602c7dbf] => 1651239172 [_oembed_b5ad5697a16f65ee901fbae5f46f4c4c] =>‼️? В Брянске было слышно несколько взрывов pic.twitter.com/3R6KLjbEjZ
— Alexander Bunin (@abunin) April 25, 2022[_oembed_time_b5ad5697a16f65ee901fbae5f46f4c4c] => 1651239172 [_oembed_fba23da33ffc107b078fad495828ab70] =>There is a large fire at an oil depot in Bryansk. https://t.co/0YwGd04tk6 pic.twitter.com/bV4w07f3da
— Rob Lee (@RALee85) April 25, 2022[_oembed_time_fba23da33ffc107b078fad495828ab70] => 1651774774 [_oembed_8d947dc75e8078ba809f89458185b88a] => [_oembed_time_8d947dc75e8078ba809f89458185b88a] => 1654129587 [_oembed_46b225f3b1fe5b0f23267bce7f3c0c42] =>A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_info pic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
— OSINTdefender (@sentdefender) April 27, 2022[_oembed_time_46b225f3b1fe5b0f23267bce7f3c0c42] => 1657189003 [_oembed_dd5c3e59e8d142a906b4ecac1a14760a] =>A Russian Il-76 transport aircraft crashed in Ryazan. https://t.co/DMPB7bhlMH pic.twitter.com/3unVcmWKNd
— Rob Lee (@RALee85) June 24, 2022[_oembed_time_dd5c3e59e8d142a906b4ecac1a14760a] => 1657189003 [_oembed_82d0b17edba60accee3201512dbca92e] =>?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
— Igor Sushko (@igorsushko) June 24, 2022[_oembed_time_82d0b17edba60accee3201512dbca92e] => 1658322525 [_oembed_c213b1584ad6a59ba02b1953a15a116b] =>#UkraineRussiaWar #Ukraine #Russia
— ?️ (@EUFreeCitizen) July 9, 2022
City of #Kuzovatovo, #Ulyanovsk region, Russia. Something wrong happened pic.twitter.com/GYYHFY4HP2[_oembed_time_c213b1584ad6a59ba02b1953a15a116b] => 1658322526 [_oembed_5b9f60ec33b405de4a7853a482adb473] => [_oembed_time_5b9f60ec33b405de4a7853a482adb473] => 1660850122 [_oembed_8850f65748e0e77fb9d1fa884c1fd9b0] =>??#RUSIA | Un camión de gasolina se incendió y explotó en una estación de servicio en el pueblo de #Kuzovatovo, en la región de #Ulyanovsk. Según datos preliminares, dos personas resultaron heridas. #RochexRB27 pic.twitter.com/mtScTJ4gHg
— Rochex Rababel Robinson Bonilla (@RochexRB27) July 9, 2022[_oembed_time_8850f65748e0e77fb9d1fa884c1fd9b0] => 1660850122 [_oembed_b240f7b2e7a4047f7fba8c9232012299] =>У підмосков'ї горить склад магазину OZON, який так і не покинув російський ринок. pic.twitter.com/0EcQLjxc2w
— Телеканал "Прямий" (@prm_ua) August 3, 2022[_oembed_time_b240f7b2e7a4047f7fba8c9232012299] => 1660850122 [_oembed_19a90490632737dc74b468aabe70df1b] =>The fire area at the OZON warehouse has increased to 25,000 square meters. pic.twitter.com/j02wc4Aiqa
— NEXTA (@nexta_tv) August 3, 2022[_oembed_time_19a90490632737dc74b468aabe70df1b] => 1662661535 [_oembed_3d3b0aa01662ac1342cb3b8426f8a78a] => [_oembed_time_3d3b0aa01662ac1342cb3b8426f8a78a] => 1662661536 [_oembed_325e960d553070ae6fa01bad193cc0fd] =>⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
— FLASH (@Flash_news_ua) September 1, 2022
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l[_oembed_time_325e960d553070ae6fa01bad193cc0fd] => 1664911408 [_oembed_884b97e1bb84dcb6f24035e9f39ce22b] =>Protests in Moscow and St Petersburg today have grown pretty large. People chanting “No to War!” Dozens of arrests reported pic.twitter.com/9F4E5VIy9E
— Matthew Luxmoore (@mjluxmoore) September 21, 2022[_oembed_time_884b97e1bb84dcb6f24035e9f39ce22b] => 1664911408 [_oembed_3b7443fe83a69496fddc05808f82d742] =>#UkraineRussianWar #Ukraine #Russia
— ?️ (@EUFreeCitizen) September 21, 2022
?️ #Irkutsk, #UlanUde, #Khabarovsk and #Tomsk on-going protest actions and first arrests pic.twitter.com/vleHs9G9DJ— Kevin Rothrock (@KevinRothrock) October 17, 2022[_oembed_time_3b7443fe83a69496fddc05808f82d742] => 1666454731 [_oembed_020f97696e261b9c842d58290d9d800c] =>[_oembed_time_020f97696e261b9c842d58290d9d800c] => 1667385661 [_oembed_2a00e9e96c87d62f04146b53e9090322] =>1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
— Alexey Navalny (@navalny) October 20, 2022[_oembed_time_2a00e9e96c87d62f04146b53e9090322] => 1668796022 [_oembed_8364d619fdbdbe83afd6832146273af4] => {{unknown}} [_oembed_ec4fb8b57023783ecc1b776dd4c4cbdf] =>A large fire broke out at night in the Polygon nightclub in #Kostroma, #Russia.
— NEXTA (@nexta_tv) November 5, 2022
The fire spread over an area of 3.5 thousand square meters, 250 people were evacuated.
According to the latest data, 13 visitors died. pic.twitter.com/Wb7HsrruJM[_oembed_time_ec4fb8b57023783ecc1b776dd4c4cbdf] => 1670694992 [_oembed_9d1cd37e54ac2ac6ed9a1a948390a454] =>Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press #bidello_armato #russia pic.twitter.com/8oVEk45hk7
— Leandro Pinto Dias (@leandro_press) November 20, 2022[_oembed_time_9d1cd37e54ac2ac6ed9a1a948390a454] => 1670694992 [_oembed_ba5873003c5d00fda7a16123283058c8] =>The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPy pic.twitter.com/IvYvug8JJ3
— Kevin Rothrock (@KevinRothrock) November 20, 2022[_oembed_time_ba5873003c5d00fda7a16123283058c8] => 1670694992 [_oembed_bf6eaee51651ee8adec857b533358c64] =>Shiveluch Volcano - Kamchatka Russia pic.twitter.com/YopUIER4eK
— Catasach (@catasach369) November 19, 2022[_oembed_time_bf6eaee51651ee8adec857b533358c64] => 1670694993 [_oembed_7669e598793f638c9771ee0f1f69751e] =>?? : Gas explosion rocks apartment building in Russia’s Far East
— Zaid Ahmd (@realzaidzayn) November 19, 2022
At least nine people have been reported dead in the Sakhalin apartment building blast #Tymovskoye #Russia pic.twitter.com/iQzX8OA3gq[_oembed_time_7669e598793f638c9771ee0f1f69751e] => 1675018980 [_oembed_43e071e7822b2c66a658c08da92aeb0f] =>Early in the morning in the village of Tbilisskaya in #Kuban, #Russia the shopping center "Vega" caught fire.
— NEXTA (@nexta_tv) December 25, 2022
The area of the fire was about one thousand square meters. pic.twitter.com/QHmv4h7Rnu[_oembed_time_43e071e7822b2c66a658c08da92aeb0f] => 1675978361 [_oembed_cb5b28870af3e11c5e02316ab94dfb88] =>Fuel tanks are on fire in #Angarsk, which were planned to be sent to the occupiers in #Ukraine
— NEXTA (@nexta_tv) January 21, 2023
According to the Ministry of Emergency Situations, the area of the fire is 400 sq. m. pic.twitter.com/evzCz1JUda[_oembed_time_cb5b28870af3e11c5e02316ab94dfb88] => 1679758651 [_oembed_3c379468ec1945101868706bf176e238] =>Another video from #Rostov-on-Don, where the building of the Border Service of the #FSB is on fire. pic.twitter.com/apEqY4MMue
— NEXTA (@nexta_tv) March 16, 2023[_oembed_time_3c379468ec1945101868706bf176e238] => 1679758651 [_oembed_46457f08514b3022a3e905be8a604f6e] =>The building of the Border Service of the FSB RF is on fire in Rostov-on-Don. pic.twitter.com/dqq7J5XrOS
— Saint Javelin (@saintjavelin) March 16, 2023[_oembed_time_46457f08514b3022a3e905be8a604f6e] => 1681061465 [_oembed_7d6e13e0a7414cc14f6740e6ff6a3440] => [_oembed_time_7d6e13e0a7414cc14f6740e6ff6a3440] => 1681061465 [_oembed_393d1253807b5ac16845ecad29559697] => [_oembed_time_393d1253807b5ac16845ecad29559697] => 1681061465 [_oembed_3df4c6d0ce6fbb898191094e5a310951] =>Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
— The Wall Street Journal (@WSJ) March 30, 2023[_oembed_time_3df4c6d0ce6fbb898191094e5a310951] => 1684581107 [_oembed_2bd27c60e04dfbd1a4cb74b5e049fdf4] =>One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) May 13, 2023
So far it is unclear what kind of missiles were used. pic.twitter.com/LjipZShRWC[_oembed_time_2bd27c60e04dfbd1a4cb74b5e049fdf4] => 1684581108 [_oembed_f1c174e355f506a86cb10c9e0f69b426] =>A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
— NEXTA (@nexta_tv) May 5, 2023[_oembed_time_f1c174e355f506a86cb10c9e0f69b426] => 1687264814 [_oembed_d162949d894da4295b8c557ec016305f] =>Contaminated cider in Russia kills 29 people, sickens 61 https://t.co/aNL8k3xAON
— ST Foreign Desk (@STForeignDesk) June 6, 2023[_oembed_time_d162949d894da4295b8c557ec016305f] => 1687264814 [_oembed_f31e879d56b8889abbc52fe002f78667] =>An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
— The Associated Press (@AP) June 7, 2023[_oembed_time_f31e879d56b8889abbc52fe002f78667] => 1688295330 [_oembed_1d6544233de241ab25684f802812db04] =>⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
— KyivPost (@KyivPost) June 24, 2023[_oembed_time_1d6544233de241ab25684f802812db04] => 1694977293 [_oembed_81a8adbf57fc08863e9d06e4c42ed2f3] =>У російському Кємєрово горить склад піротехніки, пишуть російські пабліки. pic.twitter.com/fmEuzvTtKd
— NV (@tweetsNV) August 26, 2023[_oembed_time_81a8adbf57fc08863e9d06e4c42ed2f3] => 1694977293 [_oembed_95450cb079b3e3842a7dbc5d0a2f5414] =>Ну і "літак Пригожина" впритул. ?
— GessenKozak (@GessenKozak) August 23, 2023
Останній капіталіст: pic.twitter.com/FuAtN0UNsG[_oembed_time_95450cb079b3e3842a7dbc5d0a2f5414] => 1694977294 [_oembed_6ab54429ed4f26e41dba2c55eb448541] =>Official address of the movement "Wagner, Play":
— Anton Gerashchenko (@Gerashchenko_en) August 23, 2023
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
If the information about Prigozhin's death is… pic.twitter.com/SAonnRyXfb[_oembed_time_6ab54429ed4f26e41dba2c55eb448541] => 1694977294 [_oembed_3975cb04e7ebc6f537f6fcaa07242625] =>Generál Gennadij Źidko, který velel okupačním silám na Ukrajině, zemřel v Rusku
— bety kovac (@betyna71) August 16, 2023
Guvernér oblasti Chabarovsk řekl, že Židko zemřel po dlouhé nemoci. pic.twitter.com/8hvLdPw44m[_oembed_time_3975cb04e7ebc6f537f6fcaa07242625] => 1694977294 [_oembed_4c3010bbd0dcae899a082c1000c8b569] => [_oembed_time_4c3010bbd0dcae899a082c1000c8b569] => 1694977294 [_oembed_2d7f57db2f68f2596e327372a87ba1cb] =>Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
— Eternal Glory (@EternalGlory0) August 17, 2023[_oembed_time_2d7f57db2f68f2596e327372a87ba1cb] => 1694977295 [_oembed_3e84942d7b53bbfe2b30e56b655e7287] =>#Ukrainian flag spotted in front of #FSB building in #NizhnyNovgorod ??
— Aurora Borealis ? (@aborealis940) August 18, 2023
Emergency Ministry workers immediately arrived at the scene ??? pic.twitter.com/wTHVFHysIE[_oembed_time_3e84942d7b53bbfe2b30e56b655e7287] => 1694977295 [_oembed_82b4b7cfec6b4265cb8584a4c3ed5128] =>Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GB pic.twitter.com/YvTmEQcrMS
— Maximilian Hess (@zakavkaza) August 18, 2023[_oembed_time_82b4b7cfec6b4265cb8584a4c3ed5128] => 1694977295 [_oembed_e7188766f72affc33f9937690012ce4e] =>? NOVOROSSIYSK ??
— Jason Jay Smart (@officejjsmart) August 18, 2023
The cargo area of the port of Novorossiysk ??, is burning ? & exploding.
She says:
“It’s becoming bigger and bigger. Something just exploded… it’s continuing to explode.”
The port is Russia’s main port on the Black Sea. pic.twitter.com/C3NAsHXwAY[_oembed_time_e7188766f72affc33f9937690012ce4e] => 1694977295 [_oembed_19481bc1622a3664aba01f9579911d5c] =>A major fire broke out at the Russian sea port of Novorossiysk. The container terminal is on fire.
— (((Tendar))) (@Tendar) August 18, 2023
Source: https://t.co/8xZE1P6eCZ#Novorossiysk pic.twitter.com/wOayQrhQAZ[_oembed_time_19481bc1622a3664aba01f9579911d5c] => 1705765002 [_oembed_3d072ace43c35bc308bc6d4d82cab1b1] =>The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
— NEXTA (@nexta_tv) January 13, 2024
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2[_oembed_time_3d072ace43c35bc308bc6d4d82cab1b1] => 1705765002 [_oembed_4f0b3efb847a2446122df9fcec5a882e] =>Occupation authorities in Luhansk region report that a Russian plane dropped an aerial bomb over the town of Rubizhne
— NEXTA (@nexta_tv) January 8, 2024
According to the region's Gauleiter Pasechnik, there was an "out-of-order drop" of a 250-kilogram FAB-250 aerial bomb. pic.twitter.com/7hhhWnWiMD[_oembed_time_4f0b3efb847a2446122df9fcec5a882e] => 1711860331 [_oembed_28fd2f8c191b08fbd4f5a032f1feabcf] =>Additional footage pic.twitter.com/ksZYyXyOU6
— NOELREPORTS 🇪🇺 🇺🇦 (@NOELreports) March 12, 2024[_oembed_time_28fd2f8c191b08fbd4f5a032f1feabcf] => 1711860331 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>⚡️⚡️ A video has appeared showing how the engine of an Il-76 crashed in Ivanovo fell off. pic.twitter.com/ZdLESRFhbC
— NEXTA (@nexta_tv) March 12, 2024[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1714063693 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6453 [1] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírósági ítélet [1] => Oroszország ) ) [9] => Array ( [id] => 65230 [content] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CNJogerősen elítélte a francia igazságszolgáltatás szerdán Alain Soral szélsőjobboldali publicistát, amiért relativizálta a holokausztot.
A 63 éves Soralt – valódi nevén Alain Bonnet-et – az egykoron Jean-Marie Le Pen vezette Nemzeti Front egyik volt fő ideológusát, azért ítélték el, mert az internetes oldalán közzétette ügyvédjének egy más ügyben elhangzott vitatott beszédét, amelyben „kisebbítette a koncentrációs táborok életkörülményeit és az áldozatok szenvedéseit”.
A publicistát 2020. június 25-én a párizsi fellebbviteli bíróság 5 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte, amelynek be nem fizetése esetén az elítélt börtönbe zárható. Október 19-i ítéletében a semmítőszék megerősítette a fellebbviteli bíróság döntését – tudatta szerdán az AFP francia hírügynökség.
Az ügy 2016-ra nyúlik vissza, amikor Alain Soral Égalité et Réconciliation (Egyenlőség és megbékélés) című internetes oldalán egy holokauszttagadó karikatúrát tett közzé, amelyért jogerősen 10 ezer euró pénzbírságra ítélték. 2017-ben a honlap leközölte Damien Viguier ügyvéd tárgyaláson elmondott beszédét, amelyben a jogász Robert Faurisson holokauszttagadótól idézett.
A beszéd közzététele miatt a párizsi büntetőbíróság 2019 áprilisában egy év szabadságvesztést szabott ki Alain Soralra, és 5 ezer eurós pénzbüntetést az ügyvédjére. Az ügyészség a sajtószabadságra hivatkozva fellebbezett a döntés ellen. A fellebbviteli bíróság az ügyvédet felmentette, a publicista büntetését pedig enyhítette. A négy felperes civil szervezet ekkor a semmítőszékhez fordult jogorvoslatért.
Alain Soralt már csaknem húszszor ítélték el, elsősorban rágalmazásért, gyűlöletkeltésért és antiszemitizmusért. Legutóbb májusban kapott négy hónapi börtönbüntetést vallási gyűlöletkeltés miatt, miután azt állította, hogy a párizsi Notre-Dame székesegyház 2019-es tűzvésze mögött a zsidók állnak.
Alain Soral, a francia marxista mozgalomhoz tartozó író, aki az 1990-es években hagyta ott a Francia Kommunista Pártot (PCF), amely szerinte felhagyott forradalmi elveivel, 2006-ban pedig belépett a Jean-Marie Le Pen vezette Nemzeti Frontba, amelynek 2007-ig a központi bizottsági tagja és egyben egyik legfőbb ideológusa is volt.
MTI
[type] => post [excerpt] => Jogerősen elítélte a francia igazságszolgáltatás szerdán Alain Soral szélsőjobboldali publicistát, amiért relativizálta a holokausztot. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1635359400 [modified] => 1635353884 ) [title] => Jogerősen is elítélték a holokauszt relativizálása miatt Alain Soral francia publicistát [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=65230&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65230 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 65231 [image] => Array ( [id] => 65231 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain.jpg [original_lng] => 56697 [original_w] => 773 [original_h] => 435 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain.jpg [width] => 773 [height] => 435 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain.jpg [width] => 773 [height] => 435 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain.jpg [width] => 773 [height] => 435 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/alain.jpg [width] => 773 [height] => 435 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1635343085:10 [_thumbnail_id] => 65231 [_edit_last] => 10 [views_count] => 1335 [_oembed_cb26ea1233b2cfd77a42f2aef0013bb5] =>[_oembed_time_cb26ea1233b2cfd77a42f2aef0013bb5] => 1635997694 [_oembed_94915c227f64fea4fdc8f4ce0548f67b] =>Une soirée de violences observée mardi à Alençon, dans l'Orne pic.twitter.com/pgxQdJmVMF
— BFMTV (@BFMTV) October 27, 2021[_oembed_time_94915c227f64fea4fdc8f4ce0548f67b] => 1635997694 [_oembed_db93441234be0077ae62cd70231fc587] =>Tirs de mortier sur la police et véhicules incendiés : nous sommes en Normandie, à #Alençon, et pas en Seine-Saint-Denis.
— Nicolas Bay (@NicolasBay_) October 27, 2021
Et ce n’est même pas le nouvel an… pic.twitter.com/pNjQnDsGl2[_oembed_time_db93441234be0077ae62cd70231fc587] => 1639228572 [_oembed_b09a93257a4d29b62002181e1271da33] => [_oembed_time_b09a93257a4d29b62002181e1271da33] => 1639228572 [_oembed_a4a1519483867be94b4620239db98959] =>?? #Cherbourg : L'attaquant neutralisé au centre Leclerc de #Tourlaville. pic.twitter.com/x2Cx9uyVZs
— Alerte France (@AlerteFR) December 2, 2021[_oembed_time_a4a1519483867be94b4620239db98959] => 1640523056 [_oembed_cd943a76647c0dc65ed2a1cb9fa019e8] =>RT @LeParisien | Maisons-Alfort : un homme armé d’un cutter interpellé devant l’église Sainte-Agnès https://t.co/nW201iokns | WNEWS pic.twitter.com/8pDfSRZ5lu
— REVUE DE PRESSE (@wnewspresse) December 23, 2021[_oembed_time_cd943a76647c0dc65ed2a1cb9fa019e8] => 1640523056 [_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => [_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1640523056 [_oembed_0252bde7a2d7f04a44dfaa96c2bc4fb8] =>? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
— Le Figaro (@Le_Figaro) December 23, 2021
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ[_oembed_time_0252bde7a2d7f04a44dfaa96c2bc4fb8] => 1643769908 [_oembed_03bde255dfcaf11682b53e588cd11988] =>Clashes continue in the streets of Pointe-à-Pitre, Guadeloupe. Many young islanders are now joining protests against COVID tyranny/apartheid. COVID Brownshirts use of force & tear gas are being met with resistance & stone throwing by the demonstrators. pic.twitter.com/z818NKTQJS
— Prodigal Son (@ThePr0diga1S0n) January 20, 2022[_oembed_time_03bde255dfcaf11682b53e588cd11988] => 1643769909 [_oembed_d696563e1ecdcb4e8d9aacbf659d20ab] =>How Guadeloupe continues to stop COVID mandates with an island wide roadblock. pic.twitter.com/o2Vf8e6hYu
— Aaron Ginn (@aginnt) January 21, 2022[_oembed_time_d696563e1ecdcb4e8d9aacbf659d20ab] => 1643769909 [_oembed_48c447b1ae6bea3ef78a3ab641cb92a2] =>Extremely tense situation this evening in Guadeloupe. There are reports of live ammunition fired at the police. pic.twitter.com/0XcZuo1Sbj
— Based UK ?? (@Based__UK) January 21, 2022[_oembed_time_48c447b1ae6bea3ef78a3ab641cb92a2] => 1643769909 [_oembed_36554cd705d45369fd74eab16b92c2f2] =>Guadeloupe ??
— The Juggernaut (@TheJuggernaut88) January 20, 2022
Protesting against mandates pic.twitter.com/nArd1NrOCJ[_oembed_time_36554cd705d45369fd74eab16b92c2f2] => 1643769909 [_oembed_6ef62ba6c9b9d0bf319f4a447c0fd011] => [_oembed_time_6ef62ba6c9b9d0bf319f4a447c0fd011] => 1648661959 [_oembed_56d84b882cb12f6a99d480b46785ec87] =>Chaos cette nuit en #Guadeloupe. Le mouvement de grève générale contre le pass sanitaire, la suspension des soignants/pompiers non-vaccinés et les mauvaises conditions de vie, vire à l'ém*ute, avec des barrages et pillages. Un gendarme a été blessé par balle réelle au genou. pic.twitter.com/TdSzxBpmGe
— Anonyme Citoyen (@AnonymeCitoyen) January 21, 2022[_oembed_time_56d84b882cb12f6a99d480b46785ec87] => 1649077149 [_oembed_386e6c88b6e59f422a9ee43c95a4065e] =>Simplement inadmissible !
— Julien Denormandie (@J_Denormandie) March 19, 2022
Mais aussi totalement irresponsable : détruire des productions de céréales alors que beaucoup de pays en manquent en ce moment... c’est affligeant.
La justice doit passer. https://t.co/JxsRWhgkgL[_oembed_time_386e6c88b6e59f422a9ee43c95a4065e] => 1649077151 [_oembed_3b8ccabd3cc5439a8a8cc452255de88d] =>Ecœurement : 1 an de travail des agriculteurs réduit à néant
— Eric THIROUIN (@EricTHIROUIN) March 19, 2022
Cette pseudo-rébellion totalement hors-sol se rend-elle seulement compte que l' #agriculture lui permet de vivre préservée des famines qui menacent le monde actuellement ?
Les responsables doivent rendre des comptes ! https://t.co/qLsA0qJlVu[_oembed_time_3b8ccabd3cc5439a8a8cc452255de88d] => 1649077151 [_oembed_bbdacd52e835f771c0ab417e6aff4996] =>Honteux !
— Christiane Lambert (@ChLambert_FNSEA) March 19, 2022
Alors que la #guerreRussieUkraine démontre les tensions sur les livraisons #blé &que l’ @ONU_fr «redoute un ouragan de famines», des activistes aux ventres pleins détruisent votre alimentation en toute impunité &visage découvert!#justice rapide&ferme pr ces délinquants https://t.co/ICmBx2SkfO[_oembed_time_bbdacd52e835f771c0ab417e6aff4996] => 1654160700 [_oembed_a254731f9664290240c47615f9456929] =>Trois morts dans un accident d’avion au décollage de Trémuson
— Le Télégramme (@LeTelegramme) April 10, 2022
➡️ https://t.co/f8N1kKGKi6 pic.twitter.com/621zjZU2Up[_oembed_time_a254731f9664290240c47615f9456929] => 1656168179 [_oembed_092f70fc094377199a207822fa1d66f0] =>Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
— QG le média libre (@LibreQg) June 2, 2022
Images Luc Auffret pour @LibreQg pic.twitter.com/s1mmHJdxjJ[_oembed_time_092f70fc094377199a207822fa1d66f0] => 1656168179 [_oembed_84d5f2570d5e2a63261e204c594a39a7] =>1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga #greve).
— Thibault Samson (@Sams0nThibault) June 2, 2022
Read?? or just ❤️&RT#diplo2metier https://t.co/Ta3XjkO5fR[_oembed_time_84d5f2570d5e2a63261e204c594a39a7] => 1657826108 [_oembed_7ea97e7c888203ffa443fc134c5f97c9] =>Incendie en Gironde : en images, le combat des pompiers face au feu à Landiras https://t.co/5VI1h9DkO2 pic.twitter.com/DfODwpR14a
— Sud Ouest Bordeaux (@SO_Bordeaux) July 13, 2022[_oembed_time_7ea97e7c888203ffa443fc134c5f97c9] => 1657826108 [_oembed_4ebaaf9a24e02d58dfa68a594358ade7] =>? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
— Météo Express (@MeteoExpress) July 13, 2022[_oembed_time_4ebaaf9a24e02d58dfa68a594358ade7] => 1660498459 [_oembed_cf6b8b284a0168e1c40296a1a1b6624b] => [_oembed_time_cf6b8b284a0168e1c40296a1a1b6624b] => 1668236617 [_oembed_f967eba7c8d8d5138f71e24e1e65a4e6] =>#Lyon #police #policier #Guillotière #supermarché #Casino #interpellation #GabrielPéri pic.twitter.com/ZuD4WJDkB2
— DTC??✡️❤️??Z?????♂️? (@DTCFrance) July 21, 2022[_oembed_time_f967eba7c8d8d5138f71e24e1e65a4e6] => 1668236617 [_oembed_95c89b92f9ea6ba175dc889483ef12dd] =>Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés.
— Meteo60 (@meteo60) October 23, 2022
Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ[_oembed_time_95c89b92f9ea6ba175dc889483ef12dd] => 1668236618 [_oembed_e72336d2863ef6bb3d997f7de2b6ba02] =>?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France #orages #Tornade
— Nahel Belgherze (@WxNB_) October 23, 2022
Credit: Robin G. pic.twitter.com/89wAGa15w2[_oembed_time_e72336d2863ef6bb3d997f7de2b6ba02] => 1674235697 [_oembed_f45a3a4393f951e012eab4ede6e33412] =>Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022[_oembed_time_f45a3a4393f951e012eab4ede6e33412] => 1679402714 [_oembed_c315221451b5bc9ab82329eb28b6ad3a] =>#Sar2667 impact, from Normandy countryside pic.twitter.com/xEvaXX5Bi6
— Hadrien D (@haaadry) February 13, 2023[_oembed_time_c315221451b5bc9ab82329eb28b6ad3a] => 1679402714 [_oembed_ba4c51ffcf857c48a55cba140cde3e10] =>Another angle pic.twitter.com/Ep2K1mh5wM
— Austin Huffmaster (@Austin_Huff59) February 13, 2023[_oembed_time_ba4c51ffcf857c48a55cba140cde3e10] => 1681502227 [_oembed_bcdd698a63c3991c99820ea31637a1de] =>City hall of Bordeaux is on fire - Protests in France have become extremely violent and gone almost out of control. pic.twitter.com/8pomnSG71n
— Ashok Swain (@ashoswai) March 23, 2023[_oembed_time_bcdd698a63c3991c99820ea31637a1de] => 1683749610 [_oembed_47c515103f977929834b45d942fe3e0f] =>#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
— Sotiri Dimpinoudis (@sotiridi) April 22, 2023[_oembed_time_47c515103f977929834b45d942fe3e0f] => 1683749610 [_oembed_8cc33313710d412c6935e81486d8c938] =>?LYON : Un cortège tente de quitter la place ! Immédiatement gazé, mais les policiers se reprennent leur gaz.#Lyon #ReformeDesRetraites #greve17avril #manif17avril #manifestation #France #franceprotest #Macron #Retraites #conseilconstitutionel#allocutionprésidentielle pic.twitter.com/XAawt5VtvJ
— Bismuth Back (@Bismuthback) April 17, 2023[_oembed_time_8cc33313710d412c6935e81486d8c938] => 1683749610 [_oembed_359a416fee9e85cf55851399290ffb76] =>France ?? A forest fire is underway in the town of Cerbère in the Pyrénées Orientales.
— Disaster News (@Top_Disaster) April 16, 2023
550 hectares have already been destroyed and residents are being evacuated.
TELEGRAM JOIN ? https://t.co/9cTkji5aZq pic.twitter.com/btKMPfdtOA[_oembed_time_359a416fee9e85cf55851399290ffb76] => 1683920389 [_oembed_dc4295347a6b05512a16032b7e390628] =>Des manifestants ont allumé un feu au milieu du cortège. #1erMai @Le_Figaro pic.twitter.com/VgDwe4bFUk
— Nicolas Farmine (@NFarmine) May 1, 2023[_oembed_time_dc4295347a6b05512a16032b7e390628] => 1683920389 [_oembed_54b37a6aa37d3571b03de6b6ae74f611] =>« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
— Antoine Sillières (@ASillieres) May 1, 2023[_oembed_time_54b37a6aa37d3571b03de6b6ae74f611] => 1683920389 [_oembed_9e5249dda3e38238f3a60adc451d2696] => [_oembed_time_9e5249dda3e38238f3a60adc451d2696] => 1687369822 [_oembed_6d3d0884721fd222700acad5bb47b6e5] =>Des policiers prennent feu après le jet d'un cocktail molotov. Affrontements très intenses à Paris@LucAuffret pour @LibreQg#ReformesDesRetraites #1ermai pic.twitter.com/9TjoNryQDV
— QG le média libre (@LibreQg) May 1, 2023[_oembed_time_6d3d0884721fd222700acad5bb47b6e5] => 1687369823 [_oembed_22d77a95f5d3957b1f7c9caf23cc961a] =>? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
— Actus Meteo (@actus_meteo) June 17, 2023
? Alain Doyen | #earthquake pic.twitter.com/gL99Ue8tjW[_oembed_time_22d77a95f5d3957b1f7c9caf23cc961a] => 1687369823 [_oembed_b6927056206e21f8268256fb1bfd132b] =>? Les 500 habitants du village de La Laigne ont été évacués après le tremblement de terre @SDIS17 @Gendarmerie_017 #CharenteMaritime #seisme #tremblementdeterre
— France Bleu La Rochelle (@Bleu_Rochelle) June 17, 2023
➡️ https://t.co/gip9GOYRb1 pic.twitter.com/NTioTq7eiO[_oembed_time_b6927056206e21f8268256fb1bfd132b] => 1690634724 [_oembed_23d5364b7a770bbf0c58ec5facdca3af] =>#Insolite ! Un #requin aperçu et filmé sur une plage de #Leucate dans les #PO ! pic.twitter.com/DRirzgHBVQ
— InfOccitanie (@infoccitanie) July 22, 2023[_oembed_time_23d5364b7a770bbf0c58ec5facdca3af] => 1698310807 [_oembed_33b141a6d113a845cee82e1b0fe84232] =>#BREAKING: France is evacuating 6 airports due to terror threats.
— NewsAlerts Global (@NewsAlertsG) October 18, 2023
Toulouse airport is being evacuated in the video.#France #Francia #Airport #Terrorism pic.twitter.com/bkc7yiiKlX[_oembed_time_33b141a6d113a845cee82e1b0fe84232] => 1698310807 [_oembed_ba7c236451673d2f89f2c3e28027a932] => {{unknown}} [_oembed_23abf791f8ccc19ac9c7b0d06c518882] => [_oembed_time_23abf791f8ccc19ac9c7b0d06c518882] => 1698310808 [_oembed_c7315cbd157faef1f9626c74d34376a7] =>BREAKING - At least one dead, two severely injured after stabbing attack in school in Francehttps://t.co/UrQ90DZM5Q
— Insider Paper (@TheInsiderPaper) October 13, 2023[_oembed_time_c7315cbd157faef1f9626c74d34376a7] => 1701272356 [_oembed_0da4effdc1b520be16e08fb7981d5f7d] =>@hirado.hu Drónfelvételek az észak-franciaországi árvízkárokról #fy #fyp #nekedbe #hiradohu #hirek #árvíz #katasztrófa #franciaország #pasdecalais #eső #csapadék
♬ eredeti hang – hirado.hu - hirado.hu[_oembed_time_0da4effdc1b520be16e08fb7981d5f7d] => 1701272356 [_oembed_c00cd5a55a893411b150982660008812] => [_oembed_time_c00cd5a55a893411b150982660008812] => 1710864386 [_oembed_63947906bb2c5cb52cd79883270e3319] =>“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord.
— N O A (@noa_assous) November 9, 2023
Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT[_oembed_time_63947906bb2c5cb52cd79883270e3319] => 1710864386 [_oembed_75690f2d69b8f33058d6c5480f3e3a10] =>🚨 150 #AgriculteursEnColeres et leurs tracteurs occupent la place de l'Etoile à Paris en réaction à la signature de deux traités de libre-échange entre l'UE et le Chili et le Kenya. #Telematin pic.twitter.com/l0gK5t5h3w
— Telematin (@telematin) March 1, 2024[_oembed_time_75690f2d69b8f33058d6c5480f3e3a10] => 1710864386 [_oembed_3b7d67775d94a80df0811886010a8391] =>EN DIRECT - Agriculteurs en colère : La FNSEA prête à se remobiliser «si ça bloque» au niveau du gouvernementhttps://t.co/Au887f0921
— 🇫🇷Ann Jill 🇫🇷 J’écris avec la main droite (@AnnJill1000) March 1, 2024
par @Le_Figaro[_oembed_time_3b7d67775d94a80df0811886010a8391] => 1710864386 [_oembed_cd3e33708ab80072b578562174bc66e8] =>❌ CHÂTEAU DE VERSAILLES BLOQUÉ !
— Résistance Paysanne 🚜 (@ResistPaysans) March 1, 2024
Les collègues paysans sont positionnés devant l’entrée du château de Versailles avec leurs tracteurs.#AgriculteursEnColère #SIA2024 pic.twitter.com/aHj1MLRBIX[_oembed_time_cd3e33708ab80072b578562174bc66e8] => 1712303152 [_oembed_05d2856fdb8e25c702c937efa0813cc4] =>À la Castellane, à Marseille, on lâche rien contre la drogue. On continue https://t.co/vvDUaD3zPt
— Gérald DARMANIN (@GDarmanin) March 29, 2024[_oembed_time_05d2856fdb8e25c702c937efa0813cc4] => 1714316543 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6453 [1] => 304 [2] => 16366 ) [tags_name] => Array ( [0] => bírósági ítélet [1] => Franciaország [2] => holokauszt ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6453 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 6453 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim.
— pamp' (@pamp69) April 18, 2024
Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q