Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6OTAyMTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 155626 [content] =>Két jogvédő szervezet szerdán közölte, hogy Manahel al-Otaibi nőjogi aktivistát Szaúd-Arábiában 11 év börtönnel sújtották az „öltözködési döntése és a női jogok támogatása miatt”.
A jogvédők szerint az aktivistát még januárban marasztalta el a terrorellenes bűncselekményekre szakosodott büntetőtörvényszék. Mint közölték, az aktivista ellen felhozott vádak főként öltözködési szokásaival, illetve a közösségi médiában tett bejegyzéseire összpontosítottak, amelyekben Otaibi annak a nőkre vonatkozó gyámsági rendszernek az eltörlését követelte, amely férfi hozzátartozók beleegyezését követeli meg minden jelentősebb döntéshez.
A szaúdi kormány az ENSZ különleges jelentéstevőinek megkeresésére megerősítette, hogy Otaibit „terrorista bűncselekmények” címén ítélték el.
Otaibit 2022 novemberében vették őrizetbe, ami után a jogvédők szerint fizikai és pszichológiai bántalmazás érte a rijádi börtönben.
Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös 2017 óta egy sor gazdasági és társadalmi reformot vezetett be. Ennek keretében igyekezett diverzifikálni az ország gazdaságát, felszámolandó az egyoldalú függőséget a kőolajtermeléstől, engedélyezte a nőknek az autóvezetést és korlátozta a vallási vezetők társadalmi hatalmát. Reformjai ugyanakkor a másként gondolkodókkal szembeni kemény fellépéssel jártak együtt.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Két jogvédő szervezet szerdán közölte, hogy Manahel al-Otaibi nőjogi aktivistát Szaúd-Arábiában 11 év börtönnel sújtották az „öltözködési döntése és a női jogok támogatása miatt”. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1714670040 [modified] => 1714648078 ) [title] => Nőjogi aktivistát ítéltek öltözködése miatt börtönbüntetésre Szaúd-Arábiában – „terrorista bűncselekmények” címén [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155626&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155626 [uk] => 155801 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 155628 [image] => Array ( [id] => 155628 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi.jpg [original_lng] => 79536 [original_w] => 976 [original_h] => 549 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi.jpg [width] => 976 [height] => 549 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi.jpg [width] => 976 [height] => 549 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi.jpg [width] => 976 [height] => 549 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/manahel-al-otaibi.jpg [width] => 976 [height] => 549 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714726610:2 [_thumbnail_id] => 155628 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 468 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 25110 [2] => 7789 [3] => 567 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => nőjogi aktivista [2] => Szaúd-Arábia [3] => terrorizmus ) ) [1] => Array ( [id] => 155502 [content] =>Hat év és három hónap börtönre ítéltek kedden Finnországban egy 26 éves hackert, aki több ezer pszichoterápiás páciens adatait lopta el egy magánorvosi központból, majd megzsarolt egyes betegeket, akiktől pénzt követelt, hogy ne hozza nyilvánosságra a bizalmas információkat.
Az ügy, amely miatt mintegy 24 ezer bejelentés érkezett a rendőrséghez, nagy felháborodást keltett Finnországban. A francia hatóságok 2023 februárjában vették őrizetbe Aleksanteri Kivimäki ismert finn hackert, aki álnéven élt Párizs közelében. A férfit azóta hazatoloncolták, az ellene indított bírósági eljárás pedig a múlt hónapban zárult le, míg az ítélethirdetés most volt.
Az illetékes büntetőbíróság Kivimäkit egyebek között súlyos adatlopásban, csaknem 21 ezer rendbeli – minősített – zsarolási kísérletben, valamint több mint 9200 rendbeli, privátszférát sértő információk terjesztésének – szintén minősített – bűncselekményében találta bűnösnek.
A bíróság kegyetlennek, illetve komoly károkat okozónak nevezte a férfi által elkövetett bűncselekményeket tekintettel az érintett személyi körre.
A vádirat szerint Kivimäki 2018-ban feltörte a Vastaamo pszichoterápiai központ rendszerét és letöltötte a mintegy 33 ezer ügyfél adatait tartalmazó adatbázisát.
Az ügyészség szerint Kivimäki először 370 ezer eurónak megfelelő összeget követelt bitcoinban a Vastaamótól, hogy ne hozza nyilvánosságra a páciensek adatait. Amikor a központ ezt megtagadta, a kiberbűnöző az internet hagyományos böngészőkkel elérhetetlen részén – a darkweben – kezdte közzétenni az adatokat 2020-tól az érintett betegektől pedig 200-500 eurós válságdíjakat követelt.
A vádhatóság közölte, hogy nagyjából húsz páciens fizetett is.
Kivimäki tagadta az ellene felhozott vádakat. Ügyvédje szerint valószínűleg megfellebbezik az ítéletet. Az ügyészség a maximális hét év szabadságvesztés kiszabását kérte.
Kivimäkit első alkalommal 15 évesen ítélték el, amiért 50 ezer szervert tört fel egy általa fejlesztett szoftver segítségével – jelentette az Ilta-Sanomat című helyi lap még 2022-ben. Az Egyesült Államokban egyebek között az amerikai légierő, illetve a Sony Online Entertainment rendszereinek feltöréséért marasztalták el.
[type] => post [excerpt] => Hat év és három hónap börtönre ítéltek kedden Finnországban egy 26 éves hackert, aki több ezer pszichoterápiás páciens adatait lopta el egy magánorvosi központból, majd megzsarolt egyes betegeket, akiktől pénzt követelt, hogy ne hozza nyilvánosság... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714587960 [modified] => 1714569246 ) [title] => Pszichoterápiás páciensek adatait lopta el a finn hekker, elítélték [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155502&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155502 [uk] => 155690 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 155503 [image] => Array ( [id] => 155503 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki.jpg [original_lng] => 41117 [original_w] => 782 [original_h] => 422 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki-300x162.jpg [width] => 300 [height] => 162 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki-768x414.jpg [width] => 768 [height] => 414 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki.jpg [width] => 782 [height] => 422 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki.jpg [width] => 782 [height] => 422 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki.jpg [width] => 782 [height] => 422 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/kivimaki.jpg [width] => 782 [height] => 422 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714641117:2 [_thumbnail_id] => 155503 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 399 [translation_required_done] => 1 [_oembed_9f7b24edde9591ebc5e2fbbca6a39343] =>[_oembed_time_9f7b24edde9591ebc5e2fbbca6a39343] => 1714577162 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 16578 [2] => 259269 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => Finnország [2] => hekker ) ) [2] => Array ( [id] => 153429 [content] =>Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqw pic.twitter.com/ti2dMo0gqx
— ABC News (@ABC) April 2, 2024Tíz, illetve tizenöt év szabadságvesztést szabtak ki az Egyesült Államokban annak a korábban már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt tinédzsernek a szüleire, aki egy iskolai lövöldözés során négy embert megölt és hetet megsebesített Michigan államban 2021-ben.
Ez az első alkalom az Egyesült Államokban, hogy egy iskolai lövöldöző szüleit elmarasztalták. A pontiac-i bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a szülők ismételten elmulasztottak megtenni olyan „tragikusan egyszerű lépéseket”, amelyekkel elejét lehetett volna venni a katasztrófának. Az ügyészek a tárgyaláson bizonyítékokat mutattak be arra vonatkozóan, hogy nem biztonságos körülmények között tárolták otthon az ámokfutáshoz használt lőfegyvert, és nem fordítottak figyelmet a gyerekük mentális állapotára.
Az anyát és az apát két külön eljárásban gondatlanságból elkövetett emberölés vádpontjában találták bűnösnek.
Az elkövetés idején 15 éves fiú 2021 novemberében az iskolában egy feladatlapra fegyvert, lövedéket és egy sebesült alakot rajzolt, illetve baljós, figyelmeztető mondatokat írt. Az ijesztő rajz miatt az iskola rövid konzultációra behívatta a szülőket, akik az eset miatt viszont nem vitték haza a gyereküket.
A fiú még aznap, néhány órával később fegyvert vett elő a hátizsákjából, és tüzet nyitott a társaira. A bíróság előtt bűnösnek vallotta magát, és jelenleg életfogytig tartó börtönbüntetését tölti.
A szülők ugyan nem tudtak arról, hogy a gyerekük, mire készül, de az ügyészek szerint mulasztást követtek el azzal, hogy nem zárták el otthon a fegyvert, illetve nem vitték el az iskolából a végzetes napon, miután fény derült a fegyvert ábrázoló rajzra. Hosszú időn át figyelmen kívül hagyták továbbá a fiú aggasztó mentális állapotára utaló jeleket, például a hallucinációkkal kapcsolatos panaszait.
[type] => post [excerpt] => Tíz, illetve tizenöt év szabadságvesztést szabtak ki az Egyesült Államokban annak a korábban már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt tinédzsernek a szüleire, aki egy iskolai lövöldözés során négy embert megölt és hetet megsebesített Michigan ál... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1712757600 [modified] => 1712754900 ) [title] => Először szabtak ki börtönbüntetést az Egyesült Államokban egy iskolai ámokfutó szüleire [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=153429&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 153429 [uk] => 153523 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 153430 [image] => Array ( [id] => 153430 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-scaled.jpg [original_lng] => 519216 [original_w] => 2560 [original_h] => 1440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-2048x1152.jpg [width] => 2048 [height] => 1152 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/063-2144466057-e1712687165565-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1712828014:8 [_thumbnail_id] => 153430 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 583 [translation_required_done] => 1 [_oembed_b33e3e83f2da729e118bc63b4af5958c] => [_oembed_time_b33e3e83f2da729e118bc63b4af5958c] => 1714037262 [_oembed_f7d9be9bd3804c8907978ad941189852] =>[_oembed_time_f7d9be9bd3804c8907978ad941189852] => 1714559459 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 3946 [2] => 564 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => iskolai ámokfutó [2] => USA ) ) [3] => Array ( [id] => 153422 [content] =>Texas high school shooting leaves 18-year-old student dead, shot multiple times; suspect in custody https://t.co/aSXK80WUCt
— Fox News (@FoxNews) April 25, 2024Tizenhárom évtől életfogytiglanig terjedő szabadságvesztésre ítélte a moszkvai régió bírósága kedden egy négytagú sátánista csoport három tagját, akik rituális gyilkosságokat követtek el .
Az első áldozatot 2016 júniusában ölte meg Andrej Tregubenko és Olga Bolsakova, akiket a „sátánimádók vallási és misztikus mozgalma” iránti rajongás hozott össze. A férfi Karéliában erdőbe csalt egy ismerős lányt, ahol több késszúrással végzett vele. A bűntársak a holttestet és a kést elásták, az áldozat telefonját és pénzét elvették.
Még ugyanazon a nyáron összeálltak Alekszandr Perevozscsikov-Hmurijjal és Tatyjana Derjuginával, és megállapodtak, hogy a továbbiakban négyesben fognak rituális gyilkosságokat elkövetni. Bolsakova 2016 augusztusában a leningrádi régióban csábított az erdőbe egy férfit, ahol a sátánisták brutálisan megverték és halálra szurkálták. A holttestet elásták, a személyes holmiját az értéktárgyai kivételével máglyán elégették.
Tregubenko ugyanebben hónapban moszkvai régióban lévő Balasihában részegen, szóváltás során leszúrta egy ismerősét. Az áldozat vérével egy lakásban a bűntársaival együtt szertartást végzett, majd Bolsakova tóba dobta a kést.
A sokáig felderítetlen rituális gyilkosságok ügye 2021-ben a rendőrségtől az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) központi hivatalához került át. Elsőként Tregubenko akadt fent gyanúsítottként a rostán, amikor Karéliában és a leningrádi régióban eltűnt emberek ismerőseit ellenőrizték. A Bolsakovával közös lakásán a nyomozók – meg nem nevezett – nagy mennyiségű kábítószert találtak.
Tregubenkót életfogytiglani, Perevozcsikov-Hmurijt 15 évi, Gyerjuginát pedig 13 év szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Bolsakova már korábban 14 évet kapott.
[type] => post [excerpt] => Tizenhárom évtől életfogytiglanig terjedő szabadságvesztésre ítélte a moszkvai régió bírósága kedden egy négytagú sátánista csoport három tagját, akik rituális gyilkosságokat követtek el . [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1712737860 [modified] => 1712727237 ) [title] => Sátánista gyilkosokat ítéltek el Oroszországban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=153422&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 153422 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 153423 [image] => Array ( [id] => 153423 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista.jpg [original_lng] => 163643 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/satanista.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1712716439:12 [_thumbnail_id] => 153423 [_edit_last] => 12 [views_count] => 706 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1713697725 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 810 [2] => 404220 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => Oroszország [2] => sátánista gyilkosságok ) ) [4] => Array ( [id] => 152107 [content] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CNAz Egyesült Államokban 25 év börtönbüntetést kapott csütörtökön Sam Bankman-Fried, az FTX kriptovaluta-vállalkozás alapítója.
A most 32 éves egykori milliárdos vállalkozót többek között pénzügyi csalás és sikkasztás vádpontjában tavaly novemberben találta bűnösnek egy New York-i bíróság. Az ügyészek 40-től 50 évig terjedő börtönbüntetés kiszabását kérték.
Ügyvédei jelezték, hogy mind a bűnösnek nyilvánítás, mind az ítélet mértéke ellen fellebbezést nyújtanak be.
Az illetékes bíró a büntetés ismertetésekor felhívta a figyelmet arra, hogy az elítélt tisztában volt azzal, bűncselekményt követ el, és utólag sem mutatott megbánást. Sam Bankman-Fried cselekedetei révén az FTX kriptovaluta-tőzsde ügyfelei 8 milliárd dollárt, a cég befektetői 1,7 milliárd dollárt veszítettek, valamint a céghez kapcsolt befektetési vállalkozás, az Alameda Research további 1,3 milliárd dolláros kárt okozott.
Az FTX 2022 őszén omlott össze, Sam Bankman-Friedet a Bahama-szigetek hatóságai 2022 decemberében vették őrizetbe, majd átadták az amerikai hatóságoknak.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államokban 25 év börtönbüntetést kapott csütörtökön Sam Bankman-Fried, az FTX kriptovaluta-vállalkozás alapítója. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1711717620 [modified] => 1711676218 ) [title] => Az Egyesült Államokban 25 év börtönbüntetést kapott Sam Bankman-Fried, az FTX alapítója [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=152107&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 152107 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 152108 [image] => Array ( [id] => 152108 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried.png [original_lng] => 705335 [original_w] => 1052 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried-300x142.png [width] => 300 [height] => 142 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried-768x364.png [width] => 768 [height] => 364 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried-1024x485.png [width] => 1024 [height] => 485 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried.png [width] => 1052 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried.png [width] => 1052 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sam-bankman-fried.png [width] => 1052 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1711918279:12 [_thumbnail_id] => 152108 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 429 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés ) ) [5] => Array ( [id] => 151800 [content] =>Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét – jelentette a kínai állami média kedden.
Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák – áll a közép-kínai Hopej tartomány bírósági ítéletében, hozzátéve, hogy illegális nyereségét visszaveszik és átadják az államkincstárnak.
A Huangsi Középszintű Népbíróság megállapította, hogy Csen 2010 és 2023 között különböző tisztségeit kihasználva segített másoknak projektszerződésekkel, befektetési műveletekkel és sporteseményekkel kapcsolatban, melyekért cserébe pénzt és értéktárgyakat fogadott el több mint 81 millió jüan értékben.
A bírósági ítélet szerint „a kínai labdarúgás ügyének hatalmas kárt okozó” korrupciós ügyben a 67 éves Csenen kívül még négy másik tisztviselőt, Csen Jung-liangot, a nemzeti labdarúgó-szövetség korábbi ügyvezető főtitkárhelyettesét, Liu Lejt, a vuhani labdarúgó menedzsmentközpont korábbi igazgatóját, valamint Jü Hong-csent, a szövetség korábbi alelnökét és Tung Csenget, a Kínai Szuperliga korábbi főigazgatóját is vizsgálták kenőpénzek elfogadása miatt.
Csent 14 év börtönbüntetésre, Jüt 13 évre, míg Tungot nyolc évre ítéltek – közölte az állami média kedden.
Hszi Csin-ping kínai elnök 2012-es hatalomra kerülése után széles körű vizsgálat- és nyomozássorozat indult a korrupció visszaszorítása érdekében, mely a sportágban is a legnagyobb átfogó korrupcióellenes vizsgálatot eredményezte.
[type] => post [excerpt] => Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét – jelentette a kínai állami média kedden. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1711453440 [modified] => 1711449138 ) [title] => Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a kínai futballszövetség korábbi vezetőjét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=151800&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151800 [uk] => 151872 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 151801 [image] => Array ( [id] => 151801 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy.jpg [original_lng] => 101547 [original_w] => 1017 [original_h] => 678 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy.jpg [width] => 1017 [height] => 678 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy.jpg [width] => 1017 [height] => 678 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy.jpg [width] => 1017 [height] => 678 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sport-eletfogytiglani-bortonbuntetesre-0-nagy.jpg [width] => 1017 [height] => 678 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1711480711:8 [_thumbnail_id] => 151801 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 775 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 1064 [2] => 385006 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => Kenőpénz [2] => kínai futballszövetség ) ) [6] => Array ( [id] => 150299 [content] =>Vinnyicában a bíróság elvett egy lakást egy 80 éves nőtől, aki Oroszországot támogatta és Putyinra várt. Ez az első eset Ukrajnában, amikor szeparatizmus miatt elkoboztak egy lakást, áll a TSZN tudósításában.
Megjegyezték, hogy a nő Oroszországba menekült, ezért távollétében állították bíróság elé Vinnyicában. A nyugdíjast a vagyonelkobzás mellett négy év börtönbüntetésre ítélték.
Alla Sztadnyickaja még a teljes körű invázió kezdete előtt, a koronavírus-járvány idején meglátogatta az Oroszországban élő gyerekeit, de nem tért haza.
A nyomozók kiderítették, hogy egy 80 éves vinnyicai tanárnő, aki évtizedeken át fizikát tanított egy ukrán iskolában, az Odnoklasznyiki orosz közösségi hálózaton keresztül felszólította Putyint, hogy jöjjön el, és mentse meg Ukrajnát. Kedvelte az oroszok hódító érzelmeit is, akik ellenséges bejegyzéseket tettek közzé Ukrajnáról.
Ezenkívül Oroszországba való távozását követően olyan bejegyzéseket posztolt, amelyekben az orosz–ukrán háború kezdeményezői nem az Oroszországi Föderáció, hanem Ukrajna elnöke és az ukrán-barát lakosság.
A Biztonsági Szolgálat vinnyicai munkatársai az összes bizonyítékot begyűjtve benyújtotta a bíróságra egykori tanárnő ügyét. A nőt távollétében négy év börtönbüntetésre ítélték teljes vagyonelkobzással.
A vinnyicai lakosok azt ajánlották, hogy az elkobzott lakást adják át egy háborús veteránnak, akinek lakhatásra van szüksége.
[type] => post [excerpt] => Vinnyicában a bíróság elvett egy lakást egy 80 éves nőtől, aki Oroszországot támogatta és Putyinra várt. Ez az első eset Ukrajnában, amikor szeparatizmus miatt elkoboztak egy lakást. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1710243840 [modified] => 1710223289 ) [title] => Ukrajnában először koboztak el ingatlant szeparatizmus miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=150299&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 150299 [uk] => 150021 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 150022 [image] => Array ( [id] => 150022 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg.webp [original_lng] => 20196 [original_w] => 630 [original_h] => 355 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg.webp [width] => 630 [height] => 355 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg.webp [width] => 630 [height] => 355 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg.webp [width] => 630 [height] => 355 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg.webp [width] => 630 [height] => 355 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/55-main-v1710017463-630x355jpg.webp [width] => 630 [height] => 355 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1710216089:12 [_thumbnail_id] => 150022 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1132 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 17 [4] => 167 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Sürgős [4] => Tanú [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 370830 [2] => 370831 [3] => 25599 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => ingatlan elkobzás [2] => orosz barát tanárnő [3] => szeparatizmus ) ) [7] => Array ( [id] => 148442 [content] =>A megyei ügyészség kérelmének megfelelve a bíróság módosítások nélkül hagyta az ajánlott büntetést annak az ószemerei férfinek az ügyében, aki megerőszakolta unokahúgát.
A férfit 11 év börtönbüntetésre ítélték. Az eset 2020 augusztusában történt, a kislány akkor 11 éves volt. A történteket követően a kiskorú a padláson bújt el, ahol nővére talált rá és értesítette a rendőrséget.
Jelenleg az ellene hozott ítélet jogerős, azonban joga van fellebbezni.
[type] => post [excerpt] => A megyei ügyészség kérelmének megfelelve a bíróság módosítások nélkül hagyta az ajánlott büntetést annak az ószemerei férfinek az ügyében, aki megerőszakolta unokahúgát. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1708712820 [modified] => 1708691013 ) [title] => 11 év börtönbüntetésre ítélték az unokahúgát megerőszakolt kárpátaljai férfit [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=148442&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 148442 [uk] => 148374 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 148375 [image] => Array ( [id] => 148375 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1.jpg [original_lng] => 219592 [original_w] => 980 [original_h] => 580 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1-300x178.jpg [width] => 300 [height] => 178 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1-768x455.jpg [width] => 768 [height] => 455 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1.jpg [width] => 980 [height] => 580 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1.jpg [width] => 980 [height] => 580 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1.jpg [width] => 980 [height] => 580 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/sucsuz-yere-hapis-yatana-889-bin-dolar-tazminat-1.jpg [width] => 980 [height] => 580 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1708683813:5 [_thumbnail_id] => 148375 [_edit_last] => 5 [views_count] => 716 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_f7b832ec07e7f2cf76f5b506e91aa56d] =>[_oembed_time_f7b832ec07e7f2cf76f5b506e91aa56d] => 1708683815 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 1406 [2] => 20329 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => erőszak [2] => pedofil ) ) [8] => Array ( [id] => 147566 [content] =>👮🏻♂ La Policía Nacional carga contra los manifestantes y agricultores que se concentraban en Madrid #Madrid #PolicíaNacional #Campo #Agricultura pic.twitter.com/tafiiguJoH
— Info 288 (@info288) February 10, 2024Thaiföldön egy bíróság 18 év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, mert „felségsértő” bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában – közölték bírósági források szerdán.
A Thai Ügyvédek az Emberi Jogért (TLHR) nevű civilszervezet közlése szerint a férfit kezdetben 36 év szabadságvesztésre akarták ítélni, de miután beismerte bűnösségét és együttműködött a hatóságokkal, büntetését 18 évre mérsékelték.
A most 51 éves férfi korábban Bangkok külvárosában, Minburi egyik gyárában dolgozott biztonsági őrként, tavaly márciusban tartóztatták le. A férdi 2021 márciusa és novembere között tucatnyi, a thai uralkodót és a királyi család más tagjait bíráló bejegyzéseket és képeket tett közzé a Facebookon.
A TLHR legfrissebb adatai alapján 2020 júliusa és 2023 decembere között csaknem kétezer embert, köztük csaknem háromszáz 18 év alattit vontak felelősségre politikai véleményformálás miatt a délkelet-ázsiai országban.
[type] => post [excerpt] => Thaiföldön egy bíróság 18 év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, mert „felségsértő” bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában – közölték bírósági források szerdán. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1707988140 [modified] => 1707956731 ) [title] => Börtönbüntetésre ítéltek egy férfit a Facebook-bejegyzései miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=147566&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 147566 [uk] => 147703 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 147567 [image] => Array ( [id] => 147567 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942.jpg [original_lng] => 100403 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/068-aa-31012024-1510942.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1708074228:3 [_thumbnail_id] => 147567 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1034 [_oembed_2672ebef7d5e2e3d6defa052beacd8bd] =>[_oembed_time_2672ebef7d5e2e3d6defa052beacd8bd] => 1707949539 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 1588 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => Thaiföld ) ) [9] => Array ( [id] => 147561 [content] =>A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQO pic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
— Kent Police (UK) (@kent_police) January 22, 2024Hat hónap letöltendő és további fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a párizsi fellebbviteli bíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfőt (2007–2012) a 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezése miatt.
Az ügyészség szerint Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozását „teljes lazaság” jellemezte, a stáb a törvényben engedélyezettnek több mint a dupláját költötte el, majd a túlköltekezést a jobbközép párt kettős könyveléssel próbálta meg elrejteni az illetékes hatóságok elől. Arra nincs bizonyíték, hogy Nicolas Sarkozy tudott a kettős könyvelésről, de a gyanú szerint a kampányszámlákért felelős könyvvizsgáló többszöri írásos figyelmeztetése ellenére hagyta, hogy a kampánystáb a megengedettél többet költsön el a nagygyűléseire.
A volt elnököt első fokon 2021. szeptember 30-án egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte az ügyben a párizsi büntetőbíróság. A másodfokú ítélet megerősítette Nicolas Sarkozy bűnösségét, de a büntetésen enyhített. Az egykori államfő a semmítőszéken fellebbezhet az ítélet ellen.
Az egykori államfő ügyvédje bejelentette: fellebbeznek a semmítőszéken az ítélet ellen.
Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután a könyvvizsgáló, Jérome Lavrilleux egy interjúban elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának akkorra már bizonyított túlköltekezését – közel 43 millió eurót az engedélyezett 22,5 millió euróval szemben -, a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.
Az ügyben először 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen 2016-ban indult eljárás az ügyben, de őt csak a túlköltekezéssel gyanúsították meg, arra az ügyészség szerint nincs bizonyíték, hogy a hamis számlázásra ő adott utasítást.
A kettős könyvelésért felelős párttagokat hamisítással, csalással, illegális kampányfinanszírozással és ezen ügyekben létrejött bűnszövetkezet miatt ítélték el első fokon, s valamennyien letöltendő, két és három év közötti börtönbüntetést kaptak. Közülük kilencen fellebbeztek az elsőfokú ítélet ellen, és vettek részt Nicolas Sarkozyvel együtt a 2023. november 8. és december 7. között tartott fellebbviteli perben.
Nicolas Sarkozy az elsőfokú és a másodfokú perben is elismerte a politikai felelősségét, de „határozottan tagadta büntetőjogi felelősségét” a túlköltekezésben, és azt, hogy szándékos csalás történt.
A vádirat ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az exelnök volt a hamis számlázás haszonélvezője, az ugyanis számára lehetővé tette, hogy a törvényben megengedettnél jóval jelentősebb anyagi forrással rendelkezzen. Míg a volt államfő 44 nagygyűlést tartott a 2012-es kampányban, a választás későbbi győztese, a szocialista Francois Hollande csak tízet engedhetett meg magának.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Hat hónap letöltendő és további fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a párizsi fellebbviteli bíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfőt (2007–2012) a 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezése miatt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1707987060 [modified] => 1707951288 ) [title] => Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a volt francia elnököt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=147561&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 147561 [uk] => 147686 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 62321 [image] => Array ( [id] => 62321 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg [original_lng] => 92894 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1708063336:3 [_thumbnail_id] => 62321 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 759 [_oembed_2672ebef7d5e2e3d6defa052beacd8bd] =>[_oembed_time_2672ebef7d5e2e3d6defa052beacd8bd] => 1707944091 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 9021 [1] => 23342 ) [tags_name] => Array ( [0] => börtönbüntetés [1] => Nicolas Sarkozy ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 9021 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 9021 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQO pic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
— Kent Police (UK) (@kent_police) January 22, 2024