Kárpátalja több járásában is soha nem látott, hatalmas kiterjedésű bozóttűz pusztít, amely már a lakóházakat és az erdőket is fenyegeti.
„Hogy lehet valaki olyan gondatlan és felelőtlen, hogy száraz füvet gyújt fel, veszélyeztetve ezzel emberek, állatok és az egész ökoszisztéma életét? Egyetlen nap alatt 103 tűzeset 174 hektáron nem csak baleset, hanem valódi bűncselekmény a természet ellen! Azok a gyújtogatók, akik ilyen meggondolatlan és veszélyes tetteket követnek el, nemcsak a földet pusztítják el, hanem minden élőlényt halálos veszélybe sodornak” – tette közzé a Kárpátaljai Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ).
My Website
Soha nem látott bozóttüzek pusztítanak Kárpátalja-szerte gondatlanságból elkövetett gyújtogatás következtében. Egyetlen nap alatt 103 tűzesetet regisztráltak 174 hektárnyi területen, ráadásul az idei évben már több incidens történt, mint 2024-ben összesen. A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan növelik a tűzoltásban részt vevő tartalékos csapatok számát.
A legtöbb tűzesetet a Huszti és a Munkácsi járásban regisztrálták 27, illetve 26 esetben. Nem sokkal marad el azonban az Ungvári járás sem 21 tűzesettel, majd a Técsői és a Beregszászi járás következik 15, illetve kilenc incidenssel. A jelentések szerint a legkevesebb bozóttüzet a Rahói járásban regisztrálták, ahol öt gyújtogatás történt. A tűz háromszor közelítette meg az erdőket, ráadásul a tűzoltóknak többször is alig sikerült elhárítaniuk a veszélyt, hogy a tűz ne érje el a lakóépületeket és az infrastruktúrát.
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Észak-Karolinában és Dél-Karolinában is bozóttüzek törtek ki szombaton, a hatóságok evakuálást rendeltek el.
Az észak-karolinai Polk megyében az egyik tűz legalább 400 hektáron égett – közölte az észak-karolinai tűzoltóság a CBS Newsnak. Azt mondták, hogy az építmények veszélyben lehetnek, és a tisztviselők vasárnap reggel megvizsgálják a lehetséges károkat.
Polk megye Tryon és Saluda városok között az út menti lakosokat evakuálásra szólították fel, és a Facebookon arra figyelmeztettek, hogy a tűz gyorsan terjed.
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
A megye szerint a kitelepített lakosok egy Polk megyei találkozóhelyen kaphatnak menedéket – írja a Fox News.
Dél-Karolinában a Horry megyei tűzoltóság szintén elrendelte a lakosok evakuálását a Carolina Forest környékéről, mivel a tűzoltók egy erdőtűz megfékezésén dolgoznak.
Két repülőgép és egy Blackhawk helikopter oltotta vasárnap reggel a tüzet – közölte Tim McGinnis dél-karolinai GOP-képviselő a Facebookon, idézve a Scott Phillips állami erdész által küldött frissítést. Traktorokat is bevetettek, hogy árkokat ássanak, segítve a tűz megfékezését.
GEORGETOWN CO., South Carolina
An evacuation is being called for residents on the beach side of the Prince George community due to wildfire conditions. (Vid 1)
HORRY CO., South Carolina
Quinn Rd in Walkers Woods – Carolina Forest (vid 2)
Henrey McMaster dél-karolinai republikánus kormányzó bejelentette, hogy az egész államra kiterjedő égetési tilalom van érvényben a veszélyes erdőtűz miatt. Azt mondta, hogy bárki, aki tüzet gyújt az államban, börtönbe kerül.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vörös zászlós figyelmeztetése szombaton késő este lejárt Észak-Karolina nyugati és Dél-Karolina északi részén. A vörös zászlós figyelmeztetések azt jelentik, hogy kritikus tűzvédelmi időjárási körülmények állnak fenn vagy készülnek bekövetkezni.
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Szükségállapotot hirdetett a kaliforniai kormányzó helyi idő szerint szerdán Los Angelesben és a környező megyékben a nagy erővel pusztító erdőtüzek miatt. A lángok fékezhetetlen terjedéséhez hozzájárult az a hőhullám, amely az utóbbi napokban érte el a térséget.
Az Egyesült Államok második legnagyobb városának közelében három olyan erdőtűz tombol, amelyet nem tudnak megfékezni a tűzoltók. Gavin Newsom kormányzó közlése szerint Kalifornia állam minden rendelkezésre álló erőforrást biztosít az oltáshoz, a munkálatokhoz több mint 5700 embert mozgósítottak.
Los Angelestől északra a lángok 24 óra alatt csaknem 20 ezer hektárt perzseltek fel, és több lakóházat is elpusztítottak. Wrightwood és Mount Baldy települések lakóinak ideiglenesen el kellett hagyni az otthonukat.
A Los Angeles megyei seriff közölte, hogy három embert bekerítettek a lángok Mount Baldy közelében. Helikopteres mentőegységek arra készülnek, hogy kiemelik őket, amint feloszlik némileg a környéket elborító füst.
Az MTI szerint egy másik ellenőrizetlen erdőtűz 14 ezer hektárt emésztett fel Los Angelestől északkeletre. A környékbeli hegyi falvakból evakuálták az embereket, számos út járhatatlanná vált. Los Angelestől délkeletre ég a harmadik erdőtűz, amely eddig 8900 hektárt égetett fel. A helyi tűzoltók szerint hétfőn hét ember is megsérült.
Three fires burning in Southern California outside of Los Angeles. This is ridiculous pic.twitter.com/OMHx1dGsLh
A lángok fékezhetetlen terjedéséhez hozzájárult az a hőhullám, amely az utóbbi napokban érte el a térséget. A hőmérséklet helyenként meghaladta a 43 Celsius-fokot, de szerdán már valamelyest enyhülni kezdett a hőség. A globális felmelegedés miatt az észak-amerikai kontinens nyugati részén egyre gyakoribbak a hőhullámok, az aszályok és az erdőtüzek.
🔥A fast-moving brush fire began in the city of Gorman Los Angeles County,CA. Total burn estimates is at least 3,611 acres prompting an evacuation order. 0% contained no reported injuries at this time🔥 Less than 1 mile from I-5. #postfire#california#LAcounty#socal… pic.twitter.com/bBct7z1Vya
— The News You Dont See (@Crazynews4real) June 16, 2024
Firefighters in California are battling the #PostFire, which has burned more than 10,000 acres in northwestern Los Angeles County, as of Sunday morning.
California State Park Services evacuated 1,200 people from Hungry Valley Park, Cal Fire said. pic.twitter.com/z41MRCsZto
Video from overnight #pursuit involving a hijacked metro transit bus in downtown #LosAngeles - One passenger was killed by the armed suspect. The bus driver escaped without significant injury. pic.twitter.com/FUqmP0cdss
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Az elmúlt hétvégén 32 tűzesetet történt a megyében, ebből 25 nyílt területen keletkezett. A Munkácsi járásban regisztrálták a legtöbbet, ahol 8-szor kaptak jelentést a tűzoltók, a lángok mintegy 3 hektárnyi száraz füvet, bokrokat és szemetet pusztítottak el.
Általánosságban elmondható, hogy az év eleje óta 73 hektár termékeny ukrán földet „sterilizált” a tűz Kárpátalján, az ökoszisztémákban keletkezett tüzek következtében. A legtöbb esetben emberek okozták a tüzet.
„Kedves lakosok, ideje felhagyni a szovjet „szokásokkal”, miszerint tűz segítségével kell megszabadulni a felesleges dolgoktól, és elkezdeni óvni a Szülőföldet és annak gazdagságát” – írta a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata.
The Smokehouse Creek Fire has ravaged over a million acres in the Texas Panhandle, engulfing homes and ranches and claiming two lives. pic.twitter.com/o5tLCkVrLr
Numerous firefighters and other emergency crews are currently on the scene in Grand Prairie, Texas, battling a massive fire at an automobile salvage yard. Numerous… pic.twitter.com/gVXena4ITW
At least 1000 cattle have already been killed in Texas wildfires. This area houses some of the biggest cattle farms in the United States. Video from Ft. Worth Fire Dept. pic.twitter.com/qIpa2k2CxM
Overnight drones have attacked refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai of Russia Despite reports that fire was extinguished fast(by local authorities), refinery could be suspended for a while. Capacity: 4 mln tonnes per year(~1.5% of overall)https://t.co/qY1PR7RxSmpic.twitter.com/LZD0IkiH7c
🔥🛢️ Russia: Several Ukrainian drones struck the oil refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai, across the Kerch bridge from occupied Crimea. https://t.co/tFSd3lIDz0pic.twitter.com/SCfvIe231O
Earlier tonight, Ukrainian forces successfully hit a Russian railside fuel depot in Yurovka, Krasnodar Krai, setting the facility ablaze. pic.twitter.com/loXEpsr5R2
Влада Ростовської області РФ повідомила, що нібито внаслідок атаки БпЛА у місті Азов загорілися резервуари з нафтопродуктами. За даними МНС РФ, горить 5 000 куб м. Відео МНС РФ pic.twitter.com/uQiVremmhI
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) June 18, 2024
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
Enerhodar. We have recorded from Nikopol that the Russian occupiers have started a fire on the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant.
Currently, radiation levels are within norm. However, as long as the Russian terrorists maintain control over the nuclear plant, the… pic.twitter.com/TQUi3BJg4J
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 11, 2024
У ніч на 18 вересня у місті Торопець Тверської області Росії через атаку дронів виникла пожежа та детонація. Губернатор області Ігор Руденя розпорядився частково евакуювати населення. pic.twitter.com/JWBKvBrym2
The ammunition warehouse in Toropets, Tver region, in Russia has been turned into volcanic region. It is still exploding. Absolutely spectacular view and possibly the biggest single event of that kind in this war.
Additional footage of the massive secondary explosion at Russia's 107th GRAU Arsenal in Toropets after a successful Ukrainian drone attack earlier tonight.
The large Russsian missile and ammunition storage facility suffered multiple explosions. pic.twitter.com/HlnaD0dqM3
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
Nagy kiterjedésű bozóttűz lángol napok óta a bolgár–görög határon a nehezen megközelíthető Rodope hegység térségében.
Szergej Szaimov, a bolgár tűzoltóság vezetője vasárnap közölte a közszolgálati rádióban, hogy a délről érkező erős szél miatt a lángok a hétvégén erősebben átcsaptak bolgár területre.
Bár az égő terület a bolgár oldalon önmagában nem nagy, a tűz 20 kilométer hosszú sávban lángol. Szaimov szerint a bolgár tűzoltóság munkáját a rossz időjárási körülmények hátráltatják, ami miatt helikoptereket nem tudnak bevetni.
Csak péntekig több mint 850 hektár erdő és bozótos vált a lángok martalékává a görög oldalon. A meteorológusok szerint a térségben az évszakhoz képest hetek óta szokatlanul meleg van, és nagy a szárazság – számolt be az MTI.
The blaze broke out on Wednesday evening in the hills of the resort town of Estepona in Spain and local emergency services believe the fire may have been started deliberately.
The blaze broke out on Wednesday evening in the hills of the resort town of Estepona in Spain and local emergency services believe the fire may have been started deliberately.
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Különleges jelenséget rögzített egy tévéstáb Kaliforniában, miközben a tűzoltók bozóttűz elleni küzdelmét filmezték. A tűzben egy „tűztornádó” alakult ki, ami a magasba csapta a lángokat – számolt be róla a BBC.
A forgószél akkor alakult ki, amikor a száraz, meleg levegő elkezdett felfelé áramlani. Ezt az örvénylést „festették meg” a lángok, ami a tűztornádó kialakulásához vezetett. Az eset nem ritka, korábban többször is kaptak már lencsevégre hasonló jelenséget. Néhány felvételen jól látni, a földről nézve milyen ijesztő, ha a tűzben kialakul egy ilyen örvénylés.
A bozóttűz ellen több száz tűzoltó küzdött Kaliforniában szerdán. A lángok szerencsére senkit sem sebesítettek meg, és épület sem volt veszélyben miatta.
At least one person was killed and another injured after an avalanche struck near Lake Tahoe in the Sierra Nevada. First responders successfully rescued one person, and search and rescue operations are underway to address the situation. pic.twitter.com/G7WKVTqW1y
A crash involving dozens of vehicles along a foggy stretch of California’s Interstate 5 in southern California has left two people dead and nine others injured.
At least one person was killed and another injured after an avalanche struck near Lake Tahoe in the Sierra Nevada. First responders successfully rescued one person, and search and rescue operations are underway to address the situation. pic.twitter.com/G7WKVTqW1y
A crash involving dozens of vehicles along a foggy stretch of California’s Interstate 5 in southern California has left two people dead and nine others injured.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
BREAKING: Authorities say a suspect is dead and two students are hurt after a shooting at the Feather River Adventist School in the Northern California community of Palermo. https://t.co/cfzypRXJt8pic.twitter.com/KJVylA9oNy
Evakuálni kellet mintegy ezer embert a bozóttüzek miatt az üdülni vágyók körében kedvelt dél-spanyolországi Costa del Sol régióban – közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
Nem tudni egyelőre, hogy voltak-e turisták is a kimenekített 939 ember között.
A lángok szerdán este csaptak fel a mentőegységek szerint, amelyekhez hozzávetőleg 140 riasztás érkezett be.
Eddig nagyjából 2200 hektár terület vált a lángok martalékává.
Jelenleg mintegy 250 tűzoltó küzd a lángok megfékezéséért – ismertette az andalúziai regionális kormány.
Nehéz terepről van szó meredek lejtőkkel és az erős nyugati szél csak tovább nehezíti a munkát – derül ki a közleményből, amely szerint 26 helikoptert és tűzoltásra alkalmas repülőgépeket is bevetnek.
The blaze broke out on Wednesday evening in the hills of the resort town of Estepona in Spain and local emergency services believe the fire may have been started deliberately.
A térségben több utat is lezártak a bozóttűz miatt.
Augusztus végéig bezárólag a spanyolországi bozóttüzek 74 260 hektárt perzseltek fel, ami az utóbbi évekhez képest átlagon felüli, de még így is elmarad a 2012-es év pusztításától, amikor 190 ezer hektár égett le.
The blaze broke out on Wednesday evening in the hills of the resort town of Estepona in Spain and local emergency services believe the fire may have been started deliberately.
#LATEST A fire broke out in a high-rise apartment building in northeast China's Dalian City. No casualties reported so far. Rescue operation is underway. pic.twitter.com/INkvFAPvNR
#BREAKING - Jason Childers shot this video of the rapidly spreading #wildfire in Bay County, #Florida Friday afternoon. WMBB News 13 reports fire is now more than 100 acres and two homes were engulfed in flames at Alva Thomas Road. pic.twitter.com/X1mYrckjYA
ALERT: A volcano in Philippines spewed a huge, dark cloud, prompting evacuations from ash-covered towns while authorities warned of possible further eruptions https://t.co/pA6e0Qkjptpic.twitter.com/Vx0BFLJIAn
Ash covers towns after Philippines volcano eruption: The blast from Bulusan volcano in the rural Sorsogon province lasted about 17 minutes, sending a grey plume shooting up at least one kilometre (0.6.. https://t.co/ctUOvCSA1l
Wildfires raging in Fokida, central #Greece. Several #Itea villagers were evacuated to the town of Delphi, according to local media. The fire has reached Eleonas of Amfissa, the vast and “oldest attested olive grove in Greece” that spreads from #Amfissa to the Gulf of Corinth. pic.twitter.com/scmIqPliLK
Vecinos del Batallón Pedro Nel Ospina, en Bello se trabaron “a lo pajarito” por cuenta de la quema de 1.600 kilos de marihuana al aire libre, por parte de la @PoliciaMedellin ? pic.twitter.com/3KuxVIj4De
Forest fire North Tenerife, we normally have fires this time of year but it's so hot and windy today, hope the firefighting teams can extinguish it soon, it looks big! https://t.co/GG0r5gynK2
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
Alba. Localitatea Roșia Montană a fost evacuată sâmbătă noaptea, din cauza riscului de rupere a barajului Tăul Mare.https://t.co/UYOGmThe3t ( Shared via Biziday )
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
New satellite imagery of the Khakovka dam from June 5 shows evidence that a section of the roadway and sluice gates had been recently damaged or destroyed.
Large openings appeared on roads near a residential complex in Tianjin's Jinnan district in China forcing authorities to rescue residents.#China#Tianjinhttps://t.co/nmEpf6MTQJ
#Chine ?? Des milliers de personnes ont été évacuées de plusieurs immeubles dans la ville de Tianjin, dans le nord du pays, après que des effondrements de terrain ont créé de grandes fissures dans les rues voisines ? @Reutershttps://t.co/s4FaqGdRQX pic.twitter.com/Wq24iyHd11
Video: A fire has started at Cowboy Cookout BBQ Restaurant in Frontierland. Disneyland Paris Fire Rescue is on the scene and addressing the situation. The land is being evacuated. pic.twitter.com/IIMldHIBd1
😞 Kulsary, #Kazakhstan. About 500 residential buildings and infrastructure buildings were flooded. Social facilities, the central stadium, as well as the city akimat and retail outlets were also under water. More than 86,000 people live in Kulsary. The evacuation continues. pic.twitter.com/u7tzkkkTr5
The blaze broke out on Wednesday evening in the hills of the resort town of Estepona in Spain and local emergency services believe the fire may have been started deliberately.
The Yangtze River, China's longest river, has seen the water level of its section in Wuhan, the capital of central China's Hubei Province, exceed its warning mark for the first time in almost four years. #GLOBALinkpic.twitter.com/oLEbyffoBJ
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW