Villany nélkül maradt péntek délelőttől Csehország jelentős része. Előbb Prágában nem volt áram, majd országos lett a baj.
A több mint egymillió lakosú cseh fővárosban áramkimaradás miatt leállt a villamosközlekedés, és nem jár a metró sem.
A Prága áramellátását biztosító PRE társaság közleménye szerint a jelentős áramkiesés a város déli részén, Chodovban lévő elosztó meghibásodásának a következménye.
Lakások, vállalatok, irodák, üzletek tízezrei maradtak áram nélkül. Sok ember rekedt felvonókban, liftekben, őket a tűzoltók igyekeztek kiszabadítani.
Az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS) közleménye szerint péntek délelőtt nemcsak a fővárosban akadtak gondok, a közép-csehországi, az ústecky-i és a liberecky-i régióban is elment az áram – írta az MTI. Leállt az áramszolgáltatás a Prágától északra fekvő Mladá Boleslavban is, ahol a Skoda autógyár működik. A magasfeszültségű országos hálózat jelentős része nem üzemel. A helyzetet súlyosbítja, hogy a probléma oka egyelőre ismeretlen. A cseh rendőrség közölte, nincsenek értesülései arról, hogy a helyzetet esetleg kibertámadás idézte volna elő.
„Egyelőre pontosan nem tudjuk, mi történt. Igyekszünk feltérképezni a helyzetet. Nekünk, a rendőrségnek is problémái vannak” – mondta Kristyna Zelinková rendőrségi szóvivő a CTK cseh közszolgálati hírügynökségnek.
Az áramszolgáltatás kisebb-nagyobb kiesései Prágában nem megszokottak, de azért nem is ismeretlen. A mostani áramkimaradás mértéke a jelek szerint nagyobb méretű, mint a korábbiak.
Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy április végén országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. Csakúgy, mint most Csehországban.
Több ezer háztartás volt péntek délután áram nélkül Csehországban az országon átvonuló rendkívül erős viharok következtében – közölte Sona Holingerová, a legnagyobb energiaszolgáltató, a CEZ csoport szóvivője.
Az éjjeli és a délelőtti esős szélviharok sebessége néhány helyen az óránkénti száz kilométert is elérte. Több helyen jeges eső esett, amely nagy károkat okozott a mezőgazdasági termésben. Közép-Morvaországból arról számoltak be, hogy azt ott lehullott jégdarabok átlagos mérete több helyen is meghaladta a három centimétert.
A CEZ Distribuce társaság péntekre virradóra több mintegy 22 ezer áram nélkül maradt ügyfelet tartott nyilván, elsősorban Csehország délnyugati régióiban és Észak-Morvaországban.
Komoly problémát okoz, hogy tíznél több helyen megrongálódtak a nagyfeszültségű távvezetékek is, elsősorban a kidőlt fák következtében.
A viharkárok értéke 5 és 10 millió korona között mozog – mondta a szóvivő.
A megrongálódott vezetékek többségét a nap folyamán sikerült kijavítani.
Az EG.D, – amely a kisebb szolgáltatók közé tartozik – péntek délben mintegy ezer áram nélküli háztartást tartott nyilván, de a vállalat azt ígérte, hogy az esti órákig helyreállítják a szolgáltatást.
A meteorológiai előrejelzések szerint az esővel kísért szélviharos időjárás a hét végén is folytatódik és elsősorban Morvaországban, a szlovák határ mentén kell rossz időre számítani.
An unseasonal rainstorm battered the Egyptian city of Alexandria on Saturday, flooding roads and damaging seafront businesses in the latest bout of erratic weather to hit the region.https://t.co/fQQVasrxlapic.twitter.com/XaAQZaY1af
A prágai Martina Bednařovát elítélték az „ukrán nácikról” szóló kijelentései miatt, amelyeket az órán mesélt a gyerekeknek – számolt be róla a ČTK hírügynökség.
A Prága-6 kerületi bíróság bűnösnek találta az oktatási törvény, az iskola szabályzata és a munka törvénykönyvének megsértésében. Az ítélet szerint hét hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, 20 hónapos próbaidővel, valamint három évre eltiltották a tanítástól.
Bednařová 2022 áprilisában egy nyolcadikos osztály óráján kijelentette, hogy az Oroszországi Föderációnak joga van háborút viselni Ukrajnában, és hogy Kijevet állítólag nem lövik. Azt is állította, hogy „ukrán náci csoportok” 2014 óta irtják az oroszokat Donbászon.
A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügyminisztérium egyik kommunikációs hálózata elleni kibertámadásokért – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerdán az X közösségi oldalon. A miniszter ezért hivatalába kérette Kína prágai nagykövetét. A tárca a kibetámadások után új, biztonságosabb kommunikációs rendszert vezetett be.
„Ezt a káros, 2022-től folytatott tevékenységet, amely a létfontosságú cseh infrastruktúra egyik intézményét érintette, az ATP31 kiberfelderítő csoport végezte. A csoportot nyilvánosan összefüggésbe hozzák az állambiztonsági minisztériummal” – olvasható a tárca bejegyzésében. A kínaiak felelősségét a cseh Biztonsági Információs Szolgálatok (BIS) állapították meg.
A cseh kormány szerdai ülésén elítélte ezt a kínai kibernetikus kampányt az ország infrastruktúrája ellen.
„Ez az eljárás megkérdőjelezi a Kínai Népköztársaságba vetett bizalmat, és ellentmond képviselői nyilvános nyilatkozatainak. Ez a tevékenység ellentmond az országok felelős viselkedési normáinak a kiberszférában, amelyet az ENSZ minden tagállama támogatott” – fogalmazott a cseh külügyminisztérium, amely felszólította Kínát, hogy tartsa be az általa is elfogadott viselkedési normákat, tartózkodjon az ilyen támadásoktól, s foganatosítson intézkedéseket ennek érdekében.
Az Európai Unió is elítélte az akciót
Nem sokkal a cseh bejelentés után az Európai Unió, valamint a NATO is elítélte a Kínának tulajdonított kibertámadást, és a szabad, nyílt, békés és biztonságos kibertér szavatolására szólítottak fel.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az Európai Unió nevében emlékeztetett: az EU 2021-ben már felszólította a kínai hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a területükről elkövetett rosszindulatú kibertevékenységek ellen.
Mark Rutte NATO-főtitkár az X-en közzétett üzenetében azt írta: a NATO aggodalommal figyeli a Kínának tulajdonított „rosszindulatú kibertámadások” egyre növekvő gyakoriságát.
[type] => post
[excerpt] => A cseh kormány szerint Kína a felelős a prágai külügyminisztérium egyik kommunikációs hálózata elleni kibertámadásokért – közölte Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerdán az X közösségi oldalon.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748632740
[modified] => 1748561156
)
[title] => Csehország szerint kínai hackerek 2022 óta támadják az állami infrastruktúrájukat
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=205783&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 205783
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 205784
[image] => Array
(
[id] => 205784
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker.jpg
[original_lng] => 301037
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/kinai-hackerek-hekker.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1748550357:12
[_thumbnail_id] => 205784
[_edit_last] => 12
[views_count] => 483
[_oembed_8c14116922c3fe6e3dfa85b6b6b5658b] =>
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Csehország nem tesz eleget Moszkva kérésének, és nem adja ki Farida Kurbangalejeva újságírónőt, akit az orosz hatóságok terrorizmus támogatásával és az orosz hadsereggel kapcsolatos hamis információk terjesztésével vádolnak. Az orosz követelést a prágai városi bíróság csütörtökön elutasította.
„Megalapozott az aggodalom, hogy az érintett személy politikai nézetei miatt üldözésnek lenne kitéve (Oroszországban). Teljesen nyilvánvaló, hogy az eltérő politikai nézetek nem vezethetnek senkinek a kiadásához más országba. Az Oroszország által nyújtott garanciákat nem lehet semmilyen módon ellenőrizni, ezért ez alapvető akadályt jelent a kiadatás ügyében” – indokolta a prágai bíróság döntését Tomás Kubovec, a bírói testület tagja.
Úgy vélte, hogy az orosz kérésnek politikai jellege van. „Ez oknál fogva úgy döntöttünk, hogy a kiadatás elfogadhatatlan” – szögezte le.
Oroszország februárban fordult a cseh hatóságokhoz, Farida Kurbangalejeva kiadását kérve az általa állítólag elkövetett törvénysértésekre hivatkozva.
A cseh ügyészség szerint ennek több akadálya van, s az orosz újságírónő semmiképpen sem adható ki Oroszországnak, ahol akár 15 éves börtönbüntetés is fenyegeti.
A cseh álláspont az, hogy az újságírónő az információgyűjtéssel csak a munkáját végezte, s ez Csehországban nem bűncselekmény.
„Oroszország egy újságírónő kiadását kéri, aki az ukrajnai konfliktusról tájékoztat. Ez mintapéldája a politikai pernek, ezért nem is mérhető a büntetőtörvénykönyv mércéjével” – jelentette ki Katerina Stepánková cseh államügyész. A kiadatás elutasításának emberi jogi vonatkozásai is vannak – mutatott rá.
A tatár származású Farida Kurbangalejeva korábban az orosz állami televízióban dolgozott, de munkahelyéről a Krím félsziget orosz megszállása után 2014-ben önként távozott. Később a prágai székhelyű Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió munkatársa lett, s 2018-tól Prágában él. Az orosz hatóságok 2024-ben eljárást indítottak ellene és neve felkerült „a terroristák és szélsőségesek” listájára.
Legfőbb „bűne”, hogy interjúkat készített néhány orosz katonával, akik az ukránok oldalán harcolnak, és riportokat közölt az orosz hadsereg által elpusztított ukrán településekről.
[type] => post
[excerpt] => Csehország nem tesz eleget Moszkva kérésének, és nem adja ki Farida Kurbangalejeva újságírónőt, akit az orosz hatóságok terrorizmus támogatásával és az orosz hadsereggel kapcsolatos hamis információk terjesztésével vádolnak. Az orosz követelést a ...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748001180
[modified] => 1747951082
)
[title] => Nem adja ki Csehország Oroszországnak a Moszkvát bíráló újságírónőt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=205128&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 205128
[uk] => 205208
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 205129
[image] => Array
(
[id] => 205129
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro.jpg
[original_lng] => 75112
[original_w] => 600
[original_h] => 315
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/ujsagiro.jpg
[width] => 600
[height] => 315
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1748015144:2
[_thumbnail_id] => 205129
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 489
[_oembed_8c14116922c3fe6e3dfa85b6b6b5658b] =>
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Egy feltehetően ebolás fertőzöttet találtak Csehországban.
A 40 éves amerikai állampolgár nemrég tér vissza Kongóból. A beteget először egy dél-csehországi kórházába szállították rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, onnan pedig a prágai Bulovka kórházba, ahol egy speciális elkülönített osztályon tartják megfigyelés alatt.
A kórház illetékese azt mondta, hogy a férfitől vett mintákat egy németországi laboratóriumba küldték, az eredmények a szombati nap folyamán lesznek készen.
Az ebola vagy ebola vérzéses láz egy súlyos, magas halálozással járó fertőző betegség. A halálozási arány a vírus típusától függően 30 és 90 százalék között van.
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Az ukrán bűnüldöző szervek a Cseh Köztársaság hatóságaival együttműködve leállították egy csaló call center működését, amelynek tagjai az Európai Unió polgárait verték át.
A közös nyomozócsoport összehangolt fellépésének köszönhetően négy személyt vettek őrizetbe, köztük a call center vezetőjét, annak asszisztensét (aki a munkaerő-toborzásért felelt), valamint a csapatvezetőt.
A gyanúsítottakat különösen nagy összegű csalás elkövetésével vádolják. A nyomozás adatai szerint Ungváron működött a központ, amelyet mintegy 70 fő üzemeltetett. A dolgozók telefonhívásokkal csaltak ki pénzt EU-s állampolgároktól.
Befektetési tanácsadóknak vagy banki alkalmazottaknak adták ki magukat, ezzel bizalmat keltettek, majd megtévesztéssel hozzáfértek az áldozatok személyes adataihoz és banki fiókjaihoz. Kártékony szoftverek segítségével távolról utalták át az összegeket az általuk irányított számlákra.
Jelenleg mintegy tíz csalási esetet dokumentáltak, amelyek összege eléri az 1,7 millió hrivnyát.
A hírt a Kárpátaljai Megyei Ügyészség tette közzé.
2024. március 25-én, kedd reggel robbanás történt a csehországi Polička városában található lőszergyártó üzem területén. Az információk szerint az esetnek egy sérültje van.
A robbanás egy olyan raktárban történt, ahol lőszereket tárolna. Egy munkás súlyos sérüléseket szenvedett, és mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az üzem többi munkatársa időben evakuálta az épületet.
A rendőrség szerint a robbanás lehetséges oka a gyártási technológia hibája. Egyéb verziókat egyelőre nem vizsgálnak.
🚨 DEVELOPING: On March 12, 2025, 9:40 PM CDT, Texas Tech University in Lubbock’s reeling—an explosion at a power substation around 7:30 PM CDT rocked the campus, igniting multiple fires and… pic.twitter.com/OZd8jN2tgn
DEVELOPING: Parts of Texas Tech campus evacuated after the University says an explosion at a substation has caused fires & power outages pic.twitter.com/Gccfgchzcz
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
🚨🇺🇸MASSIVE VEHICLE EXPLOSION NEAR TEXAS AIRPORT—FIREBALL ENGULFS BUILDING, 5 HOSPITALIZED
Firefighters are battling a massive inferno near El Paso International Airport after a reported vehicle explosion at the Sun Metro Transit Operations Center.
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Fekete füstfelhők és lángok csaptak fel, miután egy benzolt szállító tehervonat kisiklott és kigyulladt a kelet-csehországi Hustopece nad Becvou közelében. Az eset következtében tizenöt veszélyes anyagot szállító tartálykocsi kapott lángra.
A vasúti szerencsétlenség a tűzoltóság legmagasabb készültségi fokozatát váltotta ki a térségben, ahol a lángok ellen több mint 150 tűzoltó küzdőtt, munkájukat pedig helikopter is segítette. A baleset során személyi sérülésről nem érkezett jelentés, ugyanakkor a tűzoltási műveletek a szakemberek szerint az egész hétvégén át tarthatnak.
A hatóságok arra kérték Hustopece nad Becvou csaknem 1800 lakosát, hogy tartsák zárva ablakaikat és ajtóikat, mivel a benzol egy illékony szerves vegyület, amely rákkeltő hatású lehet az embereknél, valamint akut egészségkárosodást is okozhat.
Az érintett vasútvonalat lezárták, több Szlovákia felé tartó Eurocity járatot töröltek, az utasoknak busszal kellett folytatniuk útjukat.
A benzol a vegyipar fontos alapanyaga, amelyet többek között festékek, műanyagok, műgyanták és oldószerek gyártásához használnak fel. Az anyag belélegzése és bőrrel való érintkezése súlyos egészségügyi kockázatokkal jár, valamint tudományosan bizonyított rákkeltő hatása van.
Nem ez az első ilyen jellegű baleset Csehországban, ugyanis 2017 januárjában Studenka településen egy tehervonat megrongálódott tartálykocsijából is benzol szivárgott, akkor azonban az anyag nem gyulladt meg.
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu – pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
🇺🇸 One person was killed and four others were injured after a #TrainIncident derailed and crashed into the #Chamber of Commerce building in #Pecos, #Texas, US.
The train crashed into a trailer that was parked on the tracks at an intersection. pic.twitter.com/4mtPyzbnka