Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aToyMDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjExNDI7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 62225 [content] =>Bizonyítékot találtak arra, hogy az Afrikában, az ebola ellen küzdő WHO-önkéntesek közt voltak olyanok, akik szexuális visszaéléseket követtek el nők és lányok ellen, és több eset is terhességgel végződött – ismerte el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy hosszú, független vizsgálatot követően.
A WHO amiatt indított vizsgálatot, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban dolgozói önkénteseiket szexuális visszaélésekkel – többek közt nemi erőszakkal – vádolták meg. A világszervezet önkéntesei 2018 és 2020 közt dolgoztak az afrikai országban, ahol súlyos ebolajárvány alakult ki.
A vizsgálat eredményét Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szervezet igazgatója, valamint Matshidiso Moeti, a WHO afrikai regionális igazgatója ismertette. Moeti úgy fogalmazott:
Szégyelli, ami történt, elszörnyedt és összetört a szíve.
A vizsgálatban arra derítettek fényt, hogy a WHO mintegy huszonegy – részben helyi, részben külföldi származású – önkéntese követett el visszaéléseket összesen nyolcvan, 13 és 43 év közti lánnyal és nővel szemben. A legtöbb esetben a nőknek munkalehetőséget ajánlottak, ezért kellett lefeküdniük velük, de az is előfordult, hogy egyszerűen megerőszakolták őket.
A nyomozás szerint mindez huszonkilenc várandóssághoz is vezetett, amelyeknek egy részét az elkövetők megszakíttatták az áldozatokkal.
A vizsgálat nyomán az is kiderült, hogy az áldozatok többsége nehéz anyagi helyzetben volt, miközben az elkövetők egy része olyan pozíciókban, amelyekben nekik lett volna a felelősségük és feladatuk az, hogy megakadályozzanak bárminemű, az WHO által segített emberekkel szembeni visszaélést.
„Sajnálom. Sajnálom mindazt, amit azok az emberek követtek el önökkel szemben, akik a WHO alkalmazásában álltak azért, hogy szolgálják és megvédjék önöket” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki egyben megköszönte az áldozatoknak, hogy voltak olyan bátrak, és beszámoltak a történtekről.
(Index)
[type] => post [excerpt] => Bizonyítékot találtak arra, hogy az Afrikában, az ebola ellen küzdő WHO-önkéntesek közt voltak olyanok, akik szexuális visszaéléseket követtek el nők és lányok ellen, és több eset is terhességgel végződött – ismerte el az Egészségügyi Világszervez... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1633022460 [modified] => 1633007017 ) [title] => Szexuális visszaéléseket követtek el nők és lányok ellen a WHO önkéntesei Afrikában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=62225&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 62225 [uk] => 62443 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 62226 [image] => Array ( [id] => 62226 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-scaled.jpg [original_lng] => 441797 [original_w] => 2560 [original_h] => 1920 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-1024x768.jpg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-1536x1152.jpg [width] => 1536 [height] => 1152 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-2048x1536.jpg [width] => 2048 [height] => 1536 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/who-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1920 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1633100208:8 [_thumbnail_id] => 62226 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1952 [_oembed_b4ea6daf364139a74afc7daf961691f4] =>[_oembed_time_b4ea6daf364139a74afc7daf961691f4] => 1632940938 [translation_required_done] => 1 [_oembed_e742ca6935266664d66b9a0b0921755b] => [_oembed_time_e742ca6935266664d66b9a0b0921755b] => 1699795296 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>These are not Palestinian terror supporters. These are actual terrorists on the streets of New York City. Attacking diners for one reason. They’re Jewish. pic.twitter.com/mVrhIh8mCc
— Avi Kaner ابراهيم אבי (@AviKaner) May 21, 2021[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1701762656 [_oembed_f7b832ec07e7f2cf76f5b506e91aa56d] =>My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6[_oembed_time_f7b832ec07e7f2cf76f5b506e91aa56d] => 1710528441 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1142 [1] => 1406 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) [1] => erőszak ) ) [1] => Array ( [id] => 59384 [content] =>👮🏻♂ La Policía Nacional carga contra los manifestantes y agricultores que se concentraban en Madrid #Madrid #PolicíaNacional #Campo #Agricultura pic.twitter.com/tafiiguJoH
— Info 288 (@info288) February 10, 2024Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a jelenlegi afganisztáni helyzet tovább rontja az emberek élelmiszerekhez való hozzáférését – számolt be a CNN.
A WHO adatai szerint körülbelül 12,2 millió ember érzékelte az élelmiszerhiányt, még azelőtt, mielőtt a tálibok átvették a hatalmat. Az alultápláltság válságát Afganisztánban súlyosbította a COVID-19 világjárvány, az emelkedő élelmiszerárak, valamint az idei aszály miatt az ország a termés több mint 40%-át elvesztette.
Az ország 13 tartományából 9-ben – ahol nagy károkat okozott az aszály – jelentősen túllépték az alultápláltság küszöbértékét (15%), és Afganisztán egyes járásaiban a mutatók elérhetik akár a 35%-ot – áll a WHO jelentésében.
[type] => post [excerpt] => Minimum 115 ezer egészségügyi dolgozó (világszerte – szerk.) halt meg koronavírus fertőzésben, közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1622110020 [modified] => 1622061716 ) [title] => Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz: Legkevesebb 115 000 egészségügyi dolgozó halt bele a koronavírus fertőzésbe [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=48713&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 48713 [uk] => 48490 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 48491 [image] => Array ( [id] => 48491 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1.jpg [original_lng] => 26951 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/1-9-1.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1622050917:12 [_thumbnail_id] => 48491 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1938 [_oembed_bd2d77643b954cea14e99148c02da3e6] =>[_oembed_time_bd2d77643b954cea14e99148c02da3e6] => 1627046332 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>⚠️Hier soir avec #Macron20h nous avons assisté à un #CoupdÉtat, au prétexte sanitaire (le nombre de réas et de décès baisse!), instaurant l'#ApartheidVaccinal et visant à maintenir la chape de plomb jusqu'à la #Presidentielle2022#dictature#Résistance??https://t.co/6AOQRLAXsR
— Philippe Herlin (@philippeherlin) July 13, 2021[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1701101588 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 3521 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16323 [1] => 1142 ) [tags_name] => Array ( [0] => egészségügyi dolgozók [1] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) ) ) [4] => Array ( [id] => 48510 [content] =>My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6Tedros Adan Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója újabb halálos vírus megjelenését helyezi kilátásba. Nem ez az utolsó eset, amikor a világot egy újabb világjárvány fenyegeti, jelentette be a WHO elnöke egy tájékoztatón.
Jelenleg világszerte koronavírus járvány van, összesen 167 millió fertőzéses és 3,4 millió halálos kimenetelű esetet regisztráltak.
„Nem utoljára szembesül a világ egy járvány fenyegetettségével. Az evolúciós becslések szerint egy új vírus fog megjelenni, amely potenciálisan még fertőzőbb és halálosabb, mint a jelenlegi” – mondta Gebrejeszusz.
[type] => post [excerpt] => Tedros Adan Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója újabb halálos vírus megjelenését helyezi kilátásba. Nem ez az utolsó eset, amikor a világot egy újabb világjárvány fenyegeti, jelentette be a WHO elnöke egy tájékoztatón. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1621942140 [modified] => 1621931640 ) [title] => A WHO egy újabb halálos vírus megjelenését helyezi kilátásba [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=48510&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 48510 [uk] => 48435 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 48436 [image] => Array ( [id] => 48436 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1.jpg [original_lng] => 32216 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/gettyimages-1196986977-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1621920842:12 [_thumbnail_id] => 48436 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2883 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1701943656 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1142 [1] => 40725 [2] => 20503 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) [1] => Tedros Adan Gebrejeszusz [2] => világjárvány ) ) [5] => Array ( [id] => 24997 [content] =>My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos adatai szerint világszerte megnövekedett a fiatalok száma a koronavírus-fertőzöttek között. Az elmúlt hetek folyamán egyre több 15–49 év közötti személyt szállítottak kórházba.
A szervezet sajtókonferenciáján arról is beszámoltak, hogy lehetséges az is, hogy valaki egyszerre fertőződjön meg koronavírussal és influenzával. Hozzátették, hogy bár jóval kevesebb fiatalabb korosztályhoz tartozó személy kapta el a Covid–19-et, sajnálatos módon ez esetekben is számolni kellett nehéz, illetve halálozással végződő esetekkel. Mindennek ellenére hangsúlyozták, hogy az iskolák és tanintézmények bezárása egy extrém és átmeneti intézkedésként állhat csak fenn.
[type] => post [excerpt] => Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos adatai szerint világszerte megnövekedett a fiatalok száma a koronavírus-fertőzöttek között. Az elmúlt hetek folyamán egyre több 15–49 év közötti személyt szállítottak kórházba. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1600614540 [modified] => 1600515732 ) [title] => WHO: Számos fiatalt vettek nyilvántartásba a koronavírus-fertőzöttek között [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=24997&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 24997 [uk] => 24926 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 24927 [image] => Array ( [id] => 24927 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83.jpg [original_lng] => 50989 [original_w] => 512 [original_h] => 323 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83.jpg [width] => 512 [height] => 323 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83.jpg [width] => 512 [height] => 323 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83.jpg [width] => 512 [height] => 323 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83.jpg [width] => 512 [height] => 323 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/1-83.jpg [width] => 512 [height] => 323 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1600504932:5 [_thumbnail_id] => 24927 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4880 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1701338291 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 3521 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1142 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) ) ) [6] => Array ( [id] => 13549 [content] =>My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6Legalább 80 millió, egy évnél fiatalabb gyermek védőoltását tette lehetetlenné a Covid–19, főként a lezárások, a kijárási és utazási korlátozások miatt. Emiatt félő, hogy olyan, sokszor halálos veszélyt jelentő fertőző betegségek fognak fellángolni, amelyek a védőoltásokkal megelőzhetőek lennének. A probléma a világ összes gyerekét érinti, függetlenül attól, hogy a fejlett vagy a fejletlen országokban élnek.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint legalább 68 országban akadtak el az oltóprogramok, amelyek például torokgyík, kanyaró vagy gyermekbénulás ellen immunizálták volna a gyerekeket. A WHO által koordinált globális oltóprogram történetében (a hetvenes évek óta) még sohasem történ ilyen mértékű leállás.
Az immunizáció az egyik leghatékonyabb és legalapvetőbb betegségmegelőző módszer a közegészségügy történetében. Az oltási programok megakadása a covid-19 járvány következtében azzal fenyegetnek, hogy semmissé válik az az évtizedek óta tartó fejlődés, amit a védőoltásokkal megelőzhető betegségek ellen elértünk
– mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója. Június 4-én Londonban globális csúcsértekezletet tartanak (online) a védőoltásokról, ahol a WHO és a társszervezetei azt várják a tagállamoktól, hogy elegendő mennyiségű pénzt ajánlanak fel az oltóprogramok újraindításához.
Az oltóprogramok megakadásának számos oka van:
- az utazási korlátozások miatt a gyerekek vagy az egészségügyi szakemberek nem jutnak el az oltás helyszínére
- a szülők nem merik elvinni gyermeküket az egészségügyi intézményekbe, a covid-19-től tartva
- az egészségügyi személyzetet a koronavírus-járvány elleni harcra irányították át
- nincs megfelelő védőfelszerelés
- az ellátási útvonalak elvágása miatt nem érkezik oltóanyag
- az egészségügyi dolgozók fertőződése miatt nincs munkára fogható szakember, aki oltana.
Jelenleg a világban több gyerek van beoltva a védőoltásokkal megelőzhető betegségek ellen, mint bármikor a történelemben. De ha villámgyorsan nem indulnak újra az oltóprogramok, újra fellángolhatnak a visszaszorított fertőző betegségek. Ez a Covid–19 elleni védekezést is ellehetetlenítené, különösen a harmadik világban, ahol egyébként is korlátozottak az erőforrások.
[type] => post [excerpt] => Legalább 80 millió, egy évnél fiatalabb gyermek védőoltását tette lehetetlenné a Covid–19, főként a lezárások, a kijárási és utazási korlátozások miatt. Emiatt félő, hogy olyan, sokszor halálos veszélyt jelentő fertőző betegségek fognak fellángoln... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1590347460 [modified] => 1590253151 ) [title] => A koronavírus-járvány miatt 80 millió gyerek oltása maradt el [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=13549&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 13549 [uk] => 13783 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 13550 [image] => Array ( [id] => 13550 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas.jpg [original_lng] => 324052 [original_w] => 1600 [original_h] => 1067 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas.jpg [width] => 1600 [height] => 1067 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/baba-oltas.jpg [width] => 1600 [height] => 1067 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1590409004:2 [_thumbnail_id] => 13550 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 6101 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1702123959 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1142 [1] => 7584 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) [1] => védőoltás ) ) [7] => Array ( [id] => 13630 [content] =>My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6
Az elmúlt nap folyamán 109 536 új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ezenkívül az elhalálozottak száma 5663-mal nőtt.
A hírt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közölte. Az új betegekkel az eddig regisztrált fertőzöttek száma meghaladta az 5,1 millió személyt. A május 23-i adatok szerint ezidáig 5 103 006 millióan kapták el a betegséget és 333401-en haltak meg a fertőzésben.
Meg kell említeni, hogy a WHO csakis a hivatalosan bejegyzett betegek számát ismerteti.
(VV/korrespondent.net)
[type] => post [excerpt] => Az elmúlt nap folyamán 109 536 új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ezenkívül az elhalálozottak száma 5663-mal nőtt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1590313140 [modified] => 1590283003 ) [title] => Egy nap alatt csaknem 110 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak világszerte [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=13630&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 13630 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 12507 [image] => Array ( [id] => 12507 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169.jpg [original_lng] => 106316 [original_w] => 920 [original_h] => 518 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169.jpg [width] => 920 [height] => 518 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169.jpg [width] => 920 [height] => 518 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169.jpg [width] => 920 [height] => 518 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/korona169.jpg [width] => 920 [height] => 518 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1590272204:5 [_thumbnail_id] => 12507 [_edit_last] => 5 [views_count] => 6144 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3d5ea7105a32ed053d9edc9efa92f6fb] => [_oembed_time_3d5ea7105a32ed053d9edc9efa92f6fb] => 1590272204 [_oembed_3cc0955c2c83ded53169ede0cc46d32c] => [_oembed_time_3cc0955c2c83ded53169ede0cc46d32c] => 1590272205 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1701330943 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 3521 [2] => 49 [3] => 11 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma ) [tags] => Array ( [0] => 1142 [1] => 3784 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) [1] => fertőzöttek ) ) [8] => Array ( [id] => 13205 [content] =>My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta az európai országok figyelmét a járvány második hullámára való felkészülésre. A WHO üzenetét Hans Kluge, a szervezet (WHO) európai igazgatója tolmácsolta – közölte a Daily Telegraph. Kluge elmondása szerint ősszel újabb járványhullámra lehet számítani, melyhez csatlakozhat a szezonális influenza- és a kanyarójárvány is.
Az igazgató arra kérte az országokat, hogy míg van idejük, erősítsék meg az egészségügyi rendszereiket, növeljék a kórházak kapacitását, vessék teljes vizsgálat alá a fertőzöttekkel érintkező személyeket, hajtsanak végre általános tömeges tesztelést.
A WHO szerint egyes országok túl hamar enyhítettek a korlátozásokon. Sok szakértő úgy véli, hogy a pandémia második hulláma még több életet követelhet. A szervezet azt is kijelentette, hogy a Covid–19 akár endemikus vírussá is válhat és soha nem tűnik majd el.
[type] => post [excerpt] => Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta az európai országok figyelmét a járvány második hullámára való felkészülésre. A WHO üzenetét Hans Kluge, a szervezet (WHO) európai igazgatója tolmácsolta. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1589891760 [modified] => 1589848753 ) [title] => A WHO szerint a koronavírus második hulláma még több életet követelhet [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=13205&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 13205 [uk] => 13158 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 13159 [image] => Array ( [id] => 13159 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1.jpg [original_lng] => 80637 [original_w] => 1023 [original_h] => 575 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/1-1-1.jpg [width] => 1023 [height] => 575 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1589837953:5 [_thumbnail_id] => 13159 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3890 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1702192336 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 3521 [3] => 49 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Hírek [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1142 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) ) ) [9] => Array ( [id] => 12553 [content] =>My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6
Felfüggesztette tevékenységét a jemeni húszi lázadók területein működő központjaiban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – derült ki egy belső utasításból, amelybe betekintést nyert vasárnap a Reuters hírügynökség.
A Reuters saját forrásaira hivatkozva úgy tudja, a WHO így próbál nyomást gyakorolni az Irán támogatását élvező felkelőkre, hogy biztosítsanak nagyobb átláthatóságot a feltételezett koronavírusos esetekkel összefüggésben.
A szaúdi támogatást élvező, nemzetközileg elismert kormány ugyanis azzal vádolja a felkelőket, hogy igyekeznek elkendőzni az általuk uralt fővárosban, Szanaában a járvány kitörését.
A polgárháború sújtotta Jemenben a nemzetközileg elismert kormány eddig 34 fertőzöttet és hét halálesetet jelentetett, míg a húszik mindössze két fertőzöttet és egy halálesetet regisztráltak.
A szombaton este kiadott rendelkezés értelmében további utasításig, a fővárosban, Szanaában, a Vörös-tenger partján fekvő Hodeidában, az északnyugati Szaada tartományban és a központi Ibb tartományban függesszenek fel minden tevékenységet a WHO munkatársai.
Szaúd-Arábia vasárnap bejelentette, hogy június 2-án online humanitárius donorkonferenciát tervez tartani az ENSZ részvételével a polgárháború dúlta szomszédja számára.
A jemeni egészségügyi és oktatási rendszer súlyos károkat szenvedett az országban a Szaúd-Arábia vezette arab szövetség támogatását élvező kormány és a fővárost, Szanaát és más területeket 2014-ben elfoglaló húszi lázadók között öt éve tartó polgárháborúban, amely a lakosságot az éhínség szélére taszította.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => Felfüggesztette tevékenységét a jemeni húszi lázadók területein működő központjaiban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – derült ki egy belső utasításból, amelybe betekintést nyert vasárnap a Reuters hírügynökség. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1589212380 [modified] => 1589204463 ) [title] => A jemeni lázadók területeire már a WHO sem jár [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=12553&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 12553 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 8601 [image] => Array ( [id] => 8601 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen.jpg [original_lng] => 314390 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/jemen.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1589193664:5 [_thumbnail_id] => 8601 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2336 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] =>[_oembed_time_7ae4f59f9a68d246237782d3bd88dc20] => 1701526302 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1142 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egészségügyi Világszervezet (WHO) ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1142 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1142 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) November 21, 2023
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6