Volodimir Zelenszkij elnök személyes ellenőrzése alá vonta a 155. Anna Kijivszka gépesített dandár ügyét a legutóbbi haditanácson – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda Jurij Butuszov oknyomozó újságíróra és haditudósítóra, a Censor.net hírportál főszerkesztőjére hivatkozva.
A jelentés szerint Butuszov ma azt írta, hogy Zelenszkij jelentést hallgatott meg a 155. gépesített dandár helyzetéről és „főként a dandár több tucat katonája franciaországi dezertálásának körülményeiről, valamint 1700 katonának az egysége önkényes elhagyásáról a dandár megalakításának idején még Ukrajnában”.
Az államfő vizsgálati jelentések benyújtására is utasította a katonai hatóságokat, köztük Védelmi Minisztérium főfelügyelőségét, a vezérkart, a szárazföldi erők parancsnokságát, az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) és az Állami Nyomozó Irodát (DBR).
„Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a 155. dandár parancsnokságát tette felelőssé a katonák franciaországi dezertálásáért, amely állítólag nem fordított időt a katonákkal való kommunikációra. A 155. dandár teljes parancsnokságát Szirszkij döntése alapján már eltávolították, vagy éppen elmozdítják pozícióiból – a dandártábornokot, a vezérkari főnököt, az összes dandártábornok-helyettest, néhány más törzstisztet és néhány harcost” – írta Butuszov. A média szerint most a dandár parancsnoki helyén állandó bizottságok, törzstisztek adnak magyarázatot minden felügyelőnek és ellenőrnek, akiknek jelentést kell benyújtaniuk.
Butuszov azt is hangsúlyozta, hogy a 155. dandártól a legújabb 155 mm-es Caesar ágyúk egy hadosztályát, a VAB páncélozott járművek egy részét és a Leopard harckocsik egy részét elvették és átadták más dandároknak. A közlése szerint a Milan páncélos-elhárító ütegek Franciaországban kiképzett kezelőit gyalogosokként alkalmazzák a dandárban. A 155. dandár Pokrovszk irányban harcol.
A szervezett bűnözés elleni harc hivatala (ÚBOK) fogja vizsgálni Szlovákiában az előző kormányzat idején Ukrajnának ajándékozott haditechnika ügyével kapcsolatban felmerült bűncselekménygyanút – jelentette be Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Az ügy felderítésére a szervezett bűnözés elleni hivatal egy „Ajándékozó” nevű speciális nyomozócsoportot állított össze. Ennek a feladata lesz kivizsgálni az ügyben tett feljelentéseket, valamint a legfelsőbb számvevőszék (NKÚ) ezzel kapcsolatos állításait.
Az ügy előzménye, hogy Szlovákia 2023-ban, Eduard Heger ügyvezető kormánya idején a teljes vadászrepülőgép-állományát – 13 darab MiG 29-est és egy Kub légvédelmi rendszert ajándékozott Ukrajnának. Az előző, liberális-progresszív kormány idején a Jaroslav Nad vezette védelmi minisztérium már azt megelőzően is jelentős hadieszköz-állományt ajándékozott Ukrajnának, köztük egy SZ-300-as légvédelmi rendszert, helikoptereket, többtucat páncélozott csapatszállítót, aknamentesítő rendszereket, muníciót és üzemanyagot is. A számvevőszék jelentése szerint az ukrajnai konfliktus kezdete óta a Szlovákia által Ukrajnának ajándékozott hadieszközök értéke mintegy 700 millió eurót tett ki, miközben az ország mindössze 82 millió eurót kapott az Európai Unió Békekeretéből.
A belügyminiszter a hadieszközök odaajándékozásával összefüggésben élesen bírálta az előző kormányt „önkényes” és komoly anyagi károkat okozó döntései miatt. Rámutatott: az előző kormány az adófizetők pénzén vásárolt, működőképes haditechnikát adott át Ukrajnának, miközben figyelmen kívül hagyta az ország érdekeit, és saját, illetve „idegen hatalmak” érdekeinek megfelelően cselekedett.
„Védelmi képességei tekintetében Szlovákia lemeztelenedett” – jelentette ki Sutaj Estok, akit a TASR közszolgálati hírügynökség idézett. A szóban forgó hadieszközökről szóló döntéseket már azok meghozatala idején is számos bírálat érte, részben az akkori ellenzéki pártok részéről, amelyek azt állították: a Heger-kabinetnek ügyvezető kormányként nem volt hatásköre ilyen fajsúlyos kérdésben döntést hozni.
Az ügyben a védelmi tárca jelenlegi vezetője, Robert Kalinák idén júniusban bejelentette: feljelentést tesz az elajándékozott MiG-29-esek miatt. Kalinák akkor egyenesen „hazaárulásnak” nevezte az előző kormány döntését. A TASR jelentése szerint Jaroslav Nad a csütörtöki bejelentésre reagálva „teljesen alaptalannak” nevezte az ajándékozás kapcsán felhozott vádakat, és annak a véleményének adott hangot, hogy a témával azért állt elő a belügyminiszter, hogy ezáltal „elfedje a saját és a kormánykoalíció problémáit”.
A Szociálpolitikai Minisztérium bejelentette, hogy minden olyan intézményben, ahol gyermekek laknak, ellenőrzést fognak végezni, hogy feltárják az esetleges erőszakos cselekményeket.
Okszana Zsolnovics miniszterasszony ezt a döntést azt követően jelentette be, hogy kiderült: egy lembergi bentlakásos iskolában szexuálisan bántalmazták a diákokat.
„Megdöbbentő a jelentés Lemberg megye egyik speciális iskolájában történt erőszak lehetséges tényeiről. Minden körülményt meg kell vizsgálni, és az összes bűnöst bíróság elé kell állítani” – mondta Zsolnovics.
Megjegyezte: utasította az Országos Szociális Szolgálatot, hogy minden olyan intézményben, ahol a nap 24 órájában élnek gyermekek, végezzenek ellenőrzéseket, hogy feltárják az ellenük elkövetett erőszakos vagy egyéb jogsértések lehetséges tényeit.
„Ehhez a szolgálat egy speciális kérdőívet dolgozott ki, hogy az ilyen jellegű jogsértéseket természetes módon, a gyerekek érzéseinek sérelme nélkül derítse fel” – mondta a miniszter.
Kiderült az a tény, hogy „az 1967-ben kiállított műemléki igazolványokban és összeállított leltári jegyzékben szereplő ikonok jelentős része hiányzik”.
A ternopili megyei, az egyház térítésmentes használatában lévő állami tulajdonú Pocsajivi barlangkolostor ellenőrzése során számos jogsértést fedeztek fel – áll a Kulturális és Információpolitikai Minisztérium szakbizottságának jelentésében, számolt be az Ukrinform.
„A bizottság megállapította, hogy a felhasználó nem tartotta be a „Kulturális örökség védelméről szóló törvény” előírásait, többek között a cikk 26. cikkely 1 pontját, ami a nemzeti jelentőségű műemlékek állagmegóvására, restaurálására, muzealizálására, javítására, adaptálására vonatkozó engedélyek kötelező beszerzéséről szól.
Szintén nem tartották be Ukrajna „A kulturális örökség védelméről” szóló törvényének 24. cikkelye előírásait a műemlékek megváltoztatására vonatkozó tilalmat. A felhasználó a megfelelő engedélyek és tudományos projektdokumentáció nélkül önkényesen végzett olyan javításokat, kiegészítéseket, szerkezeti elemek, külső és belső berendezések cseréit, helyreállítást, amelyek a műemlékek nem megfelelő karbantartásához és a műemléki berendezés eredeti elemeinek elvesztéséhez vezettek, valamint növeli szerkezetre eső terhelést” – áll a jelentésben.
Felfedték az előcsarnok bővítését a székesegyház központi bejáratánál, valamint a falfestmények és ikonok felújítását és/vagy tisztítását stb.
Kiderült az a tény is, hogy „a kulturális örökséget képező műemlék igazolványában és az 1967-ben összeállított leltári jegyzékben szereplő ikonok jelentős része hiányzik”.
Ezen túlmenően 6, az állam tulajdonát képező objektumon kívül a Pocsajivi barlangkolostor területén további ingatlanokat fedtek fel, amelyek nem szerepelnek az ingyenes használatról szóló megállapodásban.
Ezenkívül a barlangkolostor területének ellenőrzése során az Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat szakemberei a tűzbiztonsági követelmények megsértését fedezték fel, és megállapították, hogy 2004-től kezdve számos, a jogsértések kiküszöbölésére irányuló intézkedés nem került végrehajtásra.
A járőrszolgálat és a határőrség ellenőrzés céljából megállított egy Skoda típusú járművet Ungvár külvárosában.
A sofőr észrevehetően zavartan viselkedett, ezért a hatóságok alaposabb vizsgálatot tartottak a gépkocsiban. Ekkor találtak rá több láda cigarettára a csomagtartóban, melyeken nem szerepelt zárjegy, s a járművezető sem tudott felmutatni semmilyen engedélyt a szállításhoz.
Az Európai Unió felülvizsgálja, hogy a teljes körű háború kezdete óta mennyi fegyvert adtak a tagállamok Ukrajnának. Ez válasz azokra az állításokra, amelyek szerint egyes országok esetleg nem teljesítették ellátási kötelezettségeiket. A hírt a Financial Times közölte.
E fegyverek ellenőrzését az Európai Külkapcsolati Szolgálat végzi. A felülvizsgálat eredményeit a február 1-i vezetői csúcstalálkozó előtt eljuttatják az uniós tagállamokhoz.
Az információk nyilvánosságra hozatalára irányuló igénnyel néhány ország már ellenállásba ütközött, mert nem akarnak teljes adatokat megadni.
A kárpátaljai rendőrök folyamatosan ellenőrzik, hogy a polgárok betartják-e a pirotechnikai termékek értékesítésének és felhasználásának tilalmát.
Az ünnepek alatt fokozzák a felügyeletet. A rendfenntartók emlékeztetik a kárpátaljai lakosságot arra, hogy Ukrajna egész területén a hadiállapot idején tilos petárdákat, tűzijátékokat és pirotechnikai termékeket árusítani, illetve alkalmazni. A rendőrség minden szabálysértőt felelősségre von. A büntetés a cselekmény minősítésétől függ.
Milyen felelősségre vonásra számíthatnak azok, akik pirotechnikai eszközök értékesítenek, vagy alkalmaznak:
Ukrajna közigazgatási szabálysértési kódexe 164. cikkelye értelmében – gazdasági tevékenységre vonatkozó eljárás megsértése – 17 000 és 34 000 UAH közötti pénzbírság. Ezen túlmenően a bűncselekmény használt termékeket és a kapott pénzt a szabálysértőktől elveszik;
Ukrajna közigazgatási szabálysértési kódexe 182. cikkelye értelmében – a lakosság zaj hatásaitól való védelmére vonatkozó jogszabályi és egyéb normatív követelmények, illetve a lakott és közterületen a csend betartására vonatkozó szabályok megsértése;
Ukrajna közigazgatási szabálysértési kódexe 195-6. cikkelye értelmében – a pirotechnikai eszköz gyártásának, tárolásának, szállításának, értékesítésének és alkalmazási rendjének megsértése;
Ukrajna Büntetőtörvénykönyve 296. cikkelye értelmében (huliganizmus) – 17 és 34 ezer hrivnya közötti pénzbírság, vagy hat hónapig terjedő letartóztatás, vagy öt évig terjedő szabadságvesztés.
Kedves polgárok, legyenek felelősségteljesek, ne hanyagolják el a szabályokat és biztonsában ünnepeljenek!
Bohdan Andrejev ungvári polgármester irodájában és a városi tanácsban tartott szerdán házkutatást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyes képviselők és tisztviselők külföldi utazással kapcsolatos visszaélésekkel kapcsolatban – számolt be az rbc.ua hírportál a bűnüldöző szervekben lévő forrására hivatkozva.
A jelentés szerint a kiadványnak az informátor megerősítette az ungvári polgármesteri hivatalban és a városi tanácsban folytatott házkutatásokról szóló információkat. Erről korábban a helyi média is beszámolt.
Mint Vitalij Glagola ungvári újságíró beszámolt róla, az SZBU házkutatásokat folytat azzal kapcsolatban, hogy a helyi képviselők és tisztviselők a hadiállapot idején illegálisan kiutaztak Ukrajnából. „Az SZBU dokumentálta az Ungvári Városi Tanács egyes képviselőinek és tisztviselőinek illegális cselekedeteit Ukrajna államhatárának illegális átlépésével kapcsolatban” – közölte a hírlapíró.
Az uzsoki ellenőrző pontnál a nagybereznai rendőrség munkatársai ellenőrzést tartottak egy tehergépjárműben, amely épp elhagyni készült a megyét.
A csomagtartóban több gyanús dobozra is bukkantak, s a járművezető által felmutatott dokumentum is hamisnak tűnt. A hatóságok úgy döntöttek, alaposabb vizsgálatot tartanak a járműben, ekkor bukkantak rá a több mint 4000 darab új Iphone-ra, okosórára, laptopra és más technikai eszközre. A lefoglalt csempészáru értéke több mint 65 millió hrivnya.
Az ügyben eljárás indult, az információk szerint a történtekkel körülbelül 13 millió hrivnyás kárt okoztak az államkasszának, mivel az országba való behozatalkor nem fizették ki a megfelelő adókat.