Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aToyMDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEwOTQ7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 106890 [content] =>Mintegy hatvan nőt raboltak el állítólagos dzsihadisták csütörtökön és pénteken a Burkina Faso északi részén fekvő Arbindából – közölték helyi vezetők és az erőszakcselekmények által rendszeresen sújtott település több lakosa az AFP francia hírügynökséggel.
A nevük elhallgatását kérő helyi vezetők és a helyiek szerint az első mintegy negyven nőt Arbindától mintegy tíz kilométernyire délkeletre rabolták el, egy másik, körülbelül húsz fős csoportot pedig egy nappal később, a településtől északra.
A nők csoportosan indultak csütörtökön taligákkal levelet és vadon termő gyümölcsöt szedni, mert már nem volt ennivaló – mondta el az egyik lakos. Hármójuknak sikerült elmenekülni az emberrablóktól, ők mondták el, hogy mi történt.
Helyi vezetők megerősítették az emberrablás hírét. Hozzátették, hogy a hadsereg és civilek átfésülték a területet, de nem találtak az elraboltak nyomára.
Arbinda a Száhel-övezetben fekszik, dzsihadista csoportok által elzárt területen, ahol nehéz az élelmiszerellátás.
Burkina Faso – különösen az ország északi része – 2015 óta az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetséges dzsihadista csoportok egyre gyakoribb célpontja.
A támadások során ezrek haltak meg és legalább kétmillióan menekültek el otthonukból az ország más részeibe.
Ibrahim Traoré százados, a szeptember 30-i államcsíny után hatalomra került ideiglenes elnök célul tűzte ki a „terrorista hordák által elfoglalt területek visszafoglalását”.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => A nevük elhallgatását kérő helyi vezetők és a helyiek szerint az első mintegy negyven nőt Arbindától mintegy tíz kilométernyire délkeletre rabolták el, egy másik, körülbelül húsz fős csoportot pedig egy nappal később, a településtől északra. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1673864100 [modified] => 1673825200 ) [title] => Több tucat nőt raboltak el Burkina Fasoban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=106890&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 106890 [uk] => 106962 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 14829 [image] => Array ( [id] => 14829 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2.jpg [original_lng] => 278704 [original_w] => 1600 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2.jpg [width] => 1600 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/06/fegyveresek-afrika-2.jpg [width] => 1600 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1673873096:8 [_thumbnail_id] => 14829 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1342 [_oembed_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] =>[_oembed_time_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] => 1673816569 [translation_required_done] => 1 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1699805224 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b
— hromadske (@HromadskeUA) March 18, 2022[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1704533359 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1710707271 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 8125 [1] => 1094 ) [tags_name] => Array ( [0] => Burkina Faso [1] => emberrablás ) ) [1] => Array ( [id] => 106301 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Fegyveres emberrablók több utast magukkal hurcoltak szombat este egy vasútállomásról Nigéria déli részén – közölte a helyi rendőrség.
A támadás Igueben városban történt. A fegyveresek a levegőbe lőttek az állomáson, a vonatra várakozó emberek közül néhányat megsebesítettek, majd többeket elraboltak. A hatóságok nem tudják, pontosan hány utast hurcoltak el a támadók.
Nigériában már korábban is követtek el hasonló emberrablásokat vasútállomásokon, de most először fordult elő ilyen incidens az ország déli részében. Tavaly a főváros, Abuja közelében rohantak meg fegyveresek egy pályaudvart, és ott hét ember meggyilkoltak, sokakat pedig elraboltak. Az erőszakcselekmények hátterében rendszerint a földműves népesség és a nomád állattartók közötti konfliktusok, a legelőterületekért folytatott küzdelmek állnak.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => Fegyveres emberrablók több utast magukkal hurcoltak egy vasútállomásról Nigéria déli részén – közölte a helyi rendőrség. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1673252940 [modified] => 1673206991 ) [title] => Nigéria: Több embert is elraboltak fegyveresek egy vasútállomásról [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=106301&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 106301 [uk] => 106365 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 106302 [image] => Array ( [id] => 106302 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap.jpeg [original_lng] => 36963 [original_w] => 679 [original_h] => 452 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap-300x200.jpeg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap.jpeg [width] => 679 [height] => 452 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap.jpeg [width] => 679 [height] => 452 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap.jpeg [width] => 679 [height] => 452 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap.jpeg [width] => 679 [height] => 452 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/train-attack-kidnap.jpeg [width] => 679 [height] => 452 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1673256669:8 [_thumbnail_id] => 106302 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1002 [_oembed_809006eae98c449c4b8280f33c34294e] =>[_oembed_time_809006eae98c449c4b8280f33c34294e] => 1673199794 [translation_required_done] => 1 [_oembed_11c3f592d7e0876b78486c9efe360aeb] =>The death toll from a boat accident in Nigeria rises to 76. Local officials say the vessel capsized on Friday after heavy flooding in the Ogbaru area of Anambra. Nigerian President Muhammadu Buhari said authorities are working to rescue any missing passengers.#Nigeria #floods pic.twitter.com/H8TMB6VgQN
— CGTN Global Watch (@GlobalWatchCGTN) October 10, 2022[_oembed_time_11c3f592d7e0876b78486c9efe360aeb] => 1673245743 [_oembed_4553904589e13ff0a7306ea39f889bbc] =>BBC News - Nigeria Calabar carnival: 14 killed at annual bikers' eventhttps://t.co/lICrbOpfhC
— Amstel News (@amstelnews) December 28, 2022[_oembed_time_4553904589e13ff0a7306ea39f889bbc] => 1675629035 [_oembed_661e6794cf32115556bff06f30dc50c9] =>In Nigeria, at least 54 people have been killed and many others injured in a bomb explosion at a village in central Nasarawa regionhttps://t.co/88MXq9YAr7
— Radio Pakistan (@RadioPakistan) January 26, 2023[_oembed_time_661e6794cf32115556bff06f30dc50c9] => 1678200900 [_oembed_f306b9371a9eeb4ea7c0a0820b2cf441] =>CDC spokesperson in Rumuekpe, Emohua LGA, Chukwudi Ibe, says illegal oil bunkering is responsible for the explosion that led to the death of some people in Rumuekpe.
— NigeriaInfoPH (@NigeriaInfoPH) March 3, 2023
An eyewitness from the scene who identified himself as an environmental monitor spoke in a shared video clip. pic.twitter.com/Yzxpr1HPRF[_oembed_time_f306b9371a9eeb4ea7c0a0820b2cf441] => 1680527895 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1701534535 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>Ike Ekweremadu, Wife Found Guilty of Organ Trafficking to UK
— Benue Voice ? (@Aloo_Tordue) March 23, 2023
They were convicted of conspiring to exploit a man for his kidney in first verdict of its kind under Modern Slavery Act.
Under Nigerian law, this is a ministerial position or re-election to the senate house.
The FA pic.twitter.com/uCBscxv19W[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1705274677 [_oembed_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] => 1705945011 [_oembed_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] =>Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
— Ripples Nigeria (@RipplesNG) January 17, 2024[_oembed_time_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] => 1705945011 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Nigeria blast kills two, dozens hurt as buildings collapse https://t.co/L8ltwyo4fI
— ST Foreign Desk (@STForeignDesk) January 17, 2024[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1710486010 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1094 [1] => 3949 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberrablás [1] => Nigéria ) ) [2] => Array ( [id] => 97231 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Orosz járőrök őrizetbe vették az orosz ellenőrzés alatt álló Zaporizzsjai Atomerőmű vezérigazgatóját, Ihor Murasovot – közölte szombaton az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Enerhoatom vezetője, Petro Kotyin.
Murasov péntek délután autóval Enerhodarba tartott az atomerőműből, de a járőrök feltartóztatták és bekötött szemmel magukkal vitték – írta Kotyin a Telegram közösségi oldalon. További sorsáról egyelőre nincs információ. Kotyin jelezte, hogy az ügyről értesítette Rafael Grossit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját. Azt is kérte tőle, hogy tegyen meg mindent Murasov kiszabadítása érdekében. Leszögezte, hogy Murasov viseli a fő felelősséget az erőmű nukleáris biztonságát illetően, és őrizetbe vétele veszélyezteti a létesítmény biztonságát.
A NAÜ szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy kapcsolatba léptek az orosz hatóságokkal az ügyben, felvilágosítást kérve a történtekről. Orosz részről egyelőre nem fűztek kommentárt a közlésekhez.
Oleh Szinyehubov, Harkiv régiójának kormányzója szombaton arról adott hírt, hogy Kupjanszknál orosz tüzérségi támadás ért egy konvojt, amelyben a térségből menekülők utaztak, és a támadásban húsz civil meghalt.
Szerhij Cservatij, az ukrán hadsereg szóvivője szombaton arról is beszámolt, hogy az ukrán erők teljesen bekerítették a stratégiai helyen fekvő Liman várost, és a bekerített övezetben rekedt több ezer orosz katona is. Szerhij Hajdar luhanszki kormányzó hozzátette, hogy elvágták a városnál lévő orosz erők összes utánpótlási útvonalát is. Az ukrán elnökség honlapjára feltett egyik videóban katonák ukrán zászlót tűznek ki egy épületre Liman külvárosában.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => Orosz járőrök őrizetbe vették az orosz ellenőrzés alatt álló Zaporizzsjai Atomerőmű vezérigazgatóját, Ihor Murasovot – közölte szombaton az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Energoatom vezetője, Petro Kotyin. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1664641560 [modified] => 1664641375 ) [title] => A megszállók elrabolták a Zaporizzsjai Atomerőmű vezérigazgatóját [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=97231&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 97231 [uk] => 97193 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 97194 [image] => Array ( [id] => 97194 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097.jpg [original_lng] => 93901 [original_w] => 1097 [original_h] => 591 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097-300x162.jpg [width] => 300 [height] => 162 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097-768x414.jpg [width] => 768 [height] => 414 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097-1024x552.jpg [width] => 1024 [height] => 552 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097.jpg [width] => 1097 [height] => 591 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097.jpg [width] => 1097 [height] => 591 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/71595-1-1097.jpg [width] => 1097 [height] => 591 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1664630575:5 [_thumbnail_id] => 97194 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1399 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_85bfb2bf40be36f611b625e8b7756ca0] =>[_oembed_time_85bfb2bf40be36f611b625e8b7756ca0] => 1664630576 [_oembed_21fa8196a4cc556483be23372681f038] =>#Zaporizhzhya NPP again lost connection to its last remaining main external power line but plant continues to supply electricity to grid thru reserve line, IAEA was told at site today, less than 48h after @RafaelMGrossi established presence of IAEA at site https://t.co/poctRjHtpk pic.twitter.com/F6wgbtDqTr
— IAEA - International Atomic Energy Agency (@iaeaorg) September 3, 2022[_oembed_time_21fa8196a4cc556483be23372681f038] => 1664630577 [_oembed_df9d32a7592d2596a6ba1191d3eee478] =>Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 25 August 2022
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) August 25, 2022
Find out more about the UK government's response: https://t.co/3fhM5JyOS6
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/0eCZDn4CYZ[_oembed_time_df9d32a7592d2596a6ba1191d3eee478] => 1665074960 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1700389385 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>I welcome the release of Ihor Murashov, Director General of #Ukraine’s #Zaporizhzhya Nuclear Power Plant; I have received confirmation that Mr Murashov has returned to his family safely.
— Rafael MarianoGrossi (@rafaelmgrossi) October 3, 2022[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1704093809 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1711438995 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1094 [1] => 124824 [2] => 132586 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberrablás [1] => Enerhoatom [2] => Zaporizzsjai Atomerőmű ) ) [3] => Array ( [id] => 84927 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Az orosz hadsereg nem csak a földdé teszi egyenlővé az ukrán városokat, hanem elrabolja az ott élő békés lakosokat is. Egyeseket néhány napig, másokat hónapokig tartanak fogva.
Ivan Fedorov, a megszállt város polgármestere elmondta, hogy eddig több mint 500 lakost raboltak el, a városban veszélyes a helyzet. Hozzátette, hogy egy 16 éves fiatalt már több mint 50 napja nem engednek haza.
További probléma a pénzhiány, valamint az, hogy a Krímről érkező árucikkek háromszor-négyszer is drágábbak, mint az Ukrajna által kontrollált területeken kapható termékek.
[type] => post [excerpt] => Az orosz hadsereg nem csak a földdé teszi egyenlővé az ukrán városokat, hanem elrabolja az ott élő békés lakosokat is. Egyeseket néhány napig, másokat hónapokig tartanak fogva. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1654006080 [modified] => 1653944357 ) [title] => Több mint 500 embert raboltak el Melitopolból [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=84927&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84927 [uk] => 84912 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84913 [image] => Array ( [id] => 84913 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426.jpg [original_lng] => 85613 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/2740426.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1653933557:5 [_thumbnail_id] => 84913 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1594 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_84f50d56239ff41c11c81165ef8a0e60] => [_oembed_time_84f50d56239ff41c11c81165ef8a0e60] => 1658340628 [_oembed_92c8697c1db59344f991a2777ad6376c] =>[_oembed_time_92c8697c1db59344f991a2777ad6376c] => 1658340628 [_oembed_777f3757ef0b7385db03195f437c181a] =>Today russia-Terrorist attacked 2 biggest Universities in Mykolayiv. At least 10 missiles. Now they attack our education. I’m asking Universities of all democratic countries to claim russia what it is really is- the Terrorist pic.twitter.com/VNiRxNbT89
— Віталій Кім / Vitaliy Kim (@vitalij_kim) July 15, 2022[_oembed_time_777f3757ef0b7385db03195f437c181a] => 1679756218 [_oembed_7a400af7a732000902e870d3f5cb85e4] =>Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 22, 2023
This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU[_oembed_time_7a400af7a732000902e870d3f5cb85e4] => 1698828103 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1701731215 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>⚡️Exiled mayor: Ukrainian resistance in occupied Melitopol detonates car with looters.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) October 20, 2023
Ukrainian partisans in occupied Melitopol blew up a car with Russian occupiers, who regularly robbed empty apartments in the city, Melitopol's exiled Mayor Ivan Fedorov said on Oct. 20.
?… pic.twitter.com/nxtaZlqCF0[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1704958288 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1711031198 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1094 [1] => 15576 [2] => 68951 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberrablás [1] => Melitopol [2] => ukrán-orosz háború ) ) [4] => Array ( [id] => 79325 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Április 2-án kiderült, hogy Herszon megyében az orosz katonák foglyul ejtették a tavrijszki polgármestert.
A hírt a kistérség közölte. Elmondásuk szerint Mikola Rizakkal az elmúlt este óta nem tudják felvenni a kapcsolatot.
[type] => post [excerpt] => Április 2-án kiderült, hogy Herszon megyében az orosz katonák foglyul ejtették a tavrijszki polgármestert. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1648923180 [modified] => 1648922829 ) [title] => Foglyul ejtették a tavrijszki polgármestert [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=79325&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 79325 [uk] => 79314 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 79315 [image] => Array ( [id] => 79315 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large.jpg [original_lng] => 75574 [original_w] => 1140 [original_h] => 651 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large-768x439.jpg [width] => 768 [height] => 439 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large-1024x585.jpg [width] => 1024 [height] => 585 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 651 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 651 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/154701-1-large.jpg [width] => 1140 [height] => 651 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1648912030:5 [_thumbnail_id] => 79315 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1887 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] =>[_oembed_time_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] => 1648912031 [_oembed_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] =>⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b
— hromadske (@HromadskeUA) March 18, 2022[_oembed_time_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] => 1648912031 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1699979982 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>#Mali: Gloria Cecilia Narvaez, a Colombian nun who was kidnapped in February 2017 in Mali by the Macina Liberation Front, an al-Qaeda-linked terror group, near the border with Burkina Faso, has been freed after more than four years of captivity. pic.twitter.com/yg04moN14s
— Africis (@AfricisOrg) October 9, 2021[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1705915043 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1710771368 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 67169 [3] => 49 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek ) [tags] => Array ( [0] => 1094 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberrablás ) ) [5] => Array ( [id] => 77852 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Egy ukrán újságíró elrablásával vádolják az orosz titkosszolgálatot. Viktória Roscsina az ország keleti és déli részéről tudósított a háborúról a Hromadske hírügynökségnek, és kedden tűnt el az ostromlott Bergyanszkból.
A Hromadske pénteken jelentette be, hogy kedd óta nincs kapcsolatuk az egyik újságírójukkal, Viktória Roscsinával, aki Bergyanszkból tudósított – írja a Sky News.
Ők azt írták, az orosz titkosszolgálat emberei fogták el az
újságírónőt.
Az orosz hadsereg és az orosz titkosszolgálat nem kommentálta az ügyet.
Az ukrán hatóságok nyomozást indítottak az ügyben.
[type] => post [excerpt] => Egy ukrán újságíró elrablásával vádolják az orosz titkosszolgálatot. Viktória Roscsina az ország keleti és déli részéről tudósított a háborúról a Hromadske hírügynökségnek, és kedden tűnt el az ostromlott Bergyanszkból. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1647774120 [modified] => 1647765680 ) [title] => Egy újságíró elrablásával vádolják az oroszokat [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=77852&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 77852 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 77853 [image] => Array ( [id] => 77853 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono.jpg [original_lng] => 27066 [original_w] => 694 [original_h] => 366 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono.jpg [width] => 694 [height] => 366 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono.jpg [width] => 694 [height] => 366 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono.jpg [width] => 694 [height] => 366 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono.jpg [width] => 694 [height] => 366 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ujsagirono.jpg [width] => 694 [height] => 366 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1647758481:12 [_oembed_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] =>[_oembed_time_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] => 1647727367 [_thumbnail_id] => 77853 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 1462 [_oembed_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] =>⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b
— hromadske (@HromadskeUA) March 18, 2022[_oembed_time_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] => 1647727564 [translation_required_done] => 1 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1701413476 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>#Mali: Gloria Cecilia Narvaez, a Colombian nun who was kidnapped in February 2017 in Mali by the Macina Liberation Front, an al-Qaeda-linked terror group, near the border with Burkina Faso, has been freed after more than four years of captivity. pic.twitter.com/yg04moN14s
— Africis (@AfricisOrg) October 9, 2021[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1707049152 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1710921963 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 900 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Kriminális [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1094 [1] => 60168 [2] => 6813 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberrablás [1] => orosz titkosszolgálat [2] => túsz ) ) [6] => Array ( [id] => 65567 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Nagyon megjárta egy autószerelő, aki az egyik ügyfele autóját kölcsönvéve furikázta a barátnőjét Brazíliában. Fegyveresek támadtak rájuk, a nőt kiszállították az autóból, a férfit pedig a luxuskategóriás Porschéval együtt elrabolták. Videó is készült az emberrablásról.
Francisco Rogerio Leandro Ramos autószerelő a barátnőjével, és egy ügyfelének az luxusautójával furikázott Braziíliában, amikor fegyveresek elállták útjukat és rájuk támadtak, számolt be róla a Daily Mail.
A támadók a nőt az út szélén hagyták, a szerelőt a hátsó ülésre ültették és az autóval együtt elhajtottak a támadók. Egy biztonsági kamera rögzítette az autó- és emberrablást.
Ramost ezután egy bankhoz vitték, mivel elrablói azt hitték, hogy ő a drága autó tulajdonosa, és pénzt követeltek tőle.
Végül csak akkor hitték el a szerelőnek, hogy nem ő az autó tulajdonosa, amikor kiderült, hogy nincs a számláján pénz, így nem tudja teljesíteni a támadók követléseit.
Ezek után a méregdrága Porschét és a szerelőt is egyszerűen a parkolóban hagyva, elsiettek a helyszínről a támadók.
[type] => post [excerpt] => Nagyon megjárta egy autószerelő, aki az egyik ügyfele autóját kölcsönvéve furikázta a barátnőjét Brazíliában. Fegyveresek támadtak rájuk, a nőt kiszállíttották az autóból, a férfit pedig a luxuskategóriás Porschéval együtt elrabolták. Videó is kés... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1635630180 [modified] => 1635622889 ) [title] => Elrabolták a szerelőt mikor az ügyfele autójával dicsekedett (videó) [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=65567&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65567 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 65569 [image] => Array ( [id] => 65569 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas.png [original_lng] => 679038 [original_w] => 920 [original_h] => 472 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas-300x154.png [width] => 300 [height] => 154 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas-768x394.png [width] => 768 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas.png [width] => 920 [height] => 472 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas.png [width] => 920 [height] => 472 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas.png [width] => 920 [height] => 472 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/rablas.png [width] => 920 [height] => 472 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1635612095:12 [_thumbnail_id] => 65569 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1438 [_oembed_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] =>[_oembed_time_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] => 1635612122 [enclosure] => http://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/1024x576-mp4-9214720132956505000.mp4 7074167 video/mp4 [_oembed_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] =>#Mali: Gloria Cecilia Narvaez, a Colombian nun who was kidnapped in February 2017 in Mali by the Macina Liberation Front, an al-Qaeda-linked terror group, near the border with Burkina Faso, has been freed after more than four years of captivity. pic.twitter.com/yg04moN14s
— AFRICIS (@AfricisOrg) October 9, 2021[_oembed_time_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] => 1648661775 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1699877807 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b
— hromadske (@HromadskeUA) March 18, 2022[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1706644535 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1711217939 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 25 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Videók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 57400 [1] => 1094 ) [tags_name] => Array ( [0] => autószerelő [1] => emberrablás ) ) [7] => Array ( [id] => 64310 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Egy árvaházi látogatást követően rabolt el egy 16 amerikaiból és egy kanadaiból álló csoportot egy haiti bűnszervezet – írja a Reuters. A feltételezett támadók a 400 Mawozo (400 tapasztalatlan férfi) nevű csoporthoz tartoznak, és Liszt Quitel, az ország igazságügy-minisztere szerint 17 millió dollár váltságdíjat követelnek.
Quitel szerint az alkudozás, melyben a haiti rendőrség mellett az FBI is részt vesz, akár hetekig is tarthat. A csoport áprilisban 10 főt rabolt el, köztük öt papot és két apácát, ám őket később szabadon engedték, ám azt nem tudni, hogy történt-e váltságdíj fizetés az ügyben. A most elrabolt 17 ember között hat nő és 5 gyerek is van.
Az események hatására országos sztrájkot és demonstrációt tartottak az ország lakói a bandák által alkalmazott erőszak és az emberrablások ellen tiltakozva, melyek tovább erősödtek Jovenel Moise elnök júliusi meggyilkolása óta. Az Emeberi Jogi Elemző és Kutatóközpont (CARDH) nevű civil szervezet szerint idén 9 hónap alatt legalább 628 emberrablásra került sor az országban, szemben a tavalyi teljes év 234-es számával.
Az emberrablások száma júliusban még csak 31 volt, augusztusban már 73, míg szeptemberre a 117-et is elérte a CARDH szerint. A legtöbb emberrablás az országban általában nem a külföldieket, hanem azokat a középosztálybelieket célozza, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy testőrt fogadjanak, ám hitelből vagy tulajdonuk eladásából képesek a váltságdíjat fedezni.
Haitit emellett a nyáron földrengés és trópusi vihar is sújtotta, majd a haiti menekültek megjelenése az amerikai határon, majd kitoloncolásuk borzolta a kedélyeket az ország kapcsán.
[type] => post [excerpt] => Egy árvaházi látogatást követően rabolt el egy 16 amerikaiból és egy kanadaiból álló csoportot egy haiti bűnszervezet. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1634728260 [modified] => 1634703702 ) [title] => Fejenként 1 millió dollárért szabadulhatnak a misszionáriusok az emberrablóktól [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=64310&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64310 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 64311 [image] => Array ( [id] => 64311 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926.jpg [original_lng] => 470596 [original_w] => 2000 [original_h] => 1333 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926-1536x1024.jpg [width] => 1536 [height] => 1024 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/6f43b7ee38fc4a7e848b21f3b68a3926.jpg [width] => 2000 [height] => 1333 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1634692903:10 [_thumbnail_id] => 64311 [_edit_last] => 10 [views_count] => 1699 [_oembed_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] =>[_oembed_time_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] => 1634692750 [_oembed_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] =>#Mali: Gloria Cecilia Narvaez, a Colombian nun who was kidnapped in February 2017 in Mali by the Macina Liberation Front, an al-Qaeda-linked terror group, near the border with Burkina Faso, has been freed after more than four years of captivity. pic.twitter.com/yg04moN14s
— AFRICIS (@AfricisOrg) October 9, 2021[_oembed_time_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] => 1648662411 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1703267555 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b
— hromadske (@HromadskeUA) March 18, 2022[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1704481000 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1711292992 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 900 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kriminális [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1094 [1] => 56414 [2] => 22316 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberrablás [1] => misszionáriusok [2] => váltságdíj ) ) [8] => Array ( [id] => 64203 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Egy észak-amerikai keresztény szervezet vasárnap bejelentette, hogy Haitin tartózkodó missziós csapatukat családjaikkal együtt elrabolták. A bűncselekmény hátterében egy banda állhat, amely a fennálló gazdasági krízisben váltságdíj reményében tartja fogva az észak-amerikaiakat.
A misszió tagjai azért utaztak a karibi országba, hogy meglátogassanak egy árvaházat, amikor a főváros, Port-au-Prince közelében buszukat megtámadták, őket pedig elrabolták. Helyiek szerint az emberrablások száma Jovenel Moïse elnök halála óta rohamosan megemelkedett a gazdasági és politikai krízisnek köszönhetően.
Az ohaio-i keresztény segélyszervezet munkatársai egyelőre nem rendelkeznek arra vonatkozó információval, hogy pontosan ki állhat az elrablás mögött, és hova vihették a 16 amerikai és egy kanadai állampolgárt.
Bár az utóbbi időkben nőtt az emberrablások száma haitin, a külföldiek elrablása eddig ritka esetnek számított. Az áldozatok általában az ország középosztályához tartozó személyek – tanárok, papok, közalkalmazottak, illetve kisvállalkozók –, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy testőrt fogadjanak, de a váltságdíj összegét össze tudják gyűjteni.
Biztonsági szakértők szerint az amerikai misszionáriusokat a 400 Mawozo nevű, a Port-au-Prince környékét uraló banda tagjai rabolhatták el, ugyanazok, akik tavaly áprilisban is papokat és apácákat, köztük francia állampolgárokat ejtettek túszul.
Adam Kinzinger, republikánus képviselő a CNN-nek elmondta, az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy megtalálja az elrabolt állampolgárokat, és kiszabadítsa őket, lehetőleg anélkül, hogy váltságdíjat fizetnének az emberrablóknak.
Forrás: Newsmax
[type] => post [excerpt] => Egy észak-amerikai keresztény szervezet vasárnap bejelentette, hogy Haitin tartózkodó missziós csapatukat családjaikkal együtt elrabolták. A bűncselekmény hátterében egy banda állhat, amely a fennálló gazdasági krízisben váltságdíj reményében tart... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1634587500 [modified] => 1634585664 ) [title] => Észak-amerikai misszionáriusokat raboltak el családostul Haitin [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=64203&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64203 [uk] => 64318 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 64204 [image] => Array ( [id] => 64204 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus.jpg [original_lng] => 53238 [original_w] => 700 [original_h] => 394 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/missionarus.jpg [width] => 700 [height] => 394 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1634712640:2 [_thumbnail_id] => 64204 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2001 [_oembed_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] =>[_oembed_time_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] => 1634572616 [_oembed_c9d2759c4026113a9396e694993620a5] =>#Mali: Gloria Cecilia Narvaez, a Colombian nun who was kidnapped in February 2017 in Mali by the Macina Liberation Front, an al-Qaeda-linked terror group, near the border with Burkina Faso, has been freed after more than four years of captivity. pic.twitter.com/yg04moN14s
— AFRICIS (@AfricisOrg) October 9, 2021[_oembed_time_c9d2759c4026113a9396e694993620a5] => 1640700393 [_oembed_ab738df8900b59b86a1508aab7dc2e96] =>Another tragedy strikes #Haiti??:
— Oliver T. Mhuriro (@MhuriroOliver) December 14, 2021
At least 50 people killed by the explosion of a #tanker in Haiti??.
pic.twitter.com/vZo4VXJ8MC[_oembed_time_ab738df8900b59b86a1508aab7dc2e96] => 1640700393 [_oembed_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] =>Trois journées de deuil national seront décrétées sur toute l'étendue du territoire, en la mémoire des victimes de cette tragédie qui endeuille la nation haïtienne tout entière. 1/2
— Dr Ariel Henry (@DrArielHenry) December 14, 2021[_oembed_time_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] => 1648371947 [_oembed_27dae1d1bae61d2b6950ba562349dd12] =>⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b
— hromadske (@HromadskeUA) March 18, 2022[_oembed_time_27dae1d1bae61d2b6950ba562349dd12] => 1649184898 [_oembed_ca5254fbfcac9d1321e377dd5790b1a6] => [_oembed_time_ca5254fbfcac9d1321e377dd5790b1a6] => 1649184898 [_oembed_c52f9acda3b28bfab00f4851ad66ade5] =>At least 21 people killed, more than 30 injured as result of road accident in Haiti #Haiti #roadaccident https://t.co/AzQmjjn3PO pic.twitter.com/ULznMGQk4J
— ILKHA (@IlkhaAgency) April 29, 2021[_oembed_time_c52f9acda3b28bfab00f4851ad66ade5] => 1694694471 [_oembed_e8ddb7c982fc2da5f776991baa45c80d] =>La population haïtienne se déchaîne pour éliminer tous les bandits. Elle dit non à toute intervention militaire en Haiti. L'armée haïtienne, le BSAP et le peuple sont à la recherche des gangsters. Bwa Kale! pic.twitter.com/SFkVkBlSMA
— Something's to change (@lusenepjean) August 26, 2023[_oembed_time_e8ddb7c982fc2da5f776991baa45c80d] => 1694694472 [_oembed_c3f48b20ee3dc836b767d0f13173a453] =>*reportedly* gangs now control over 95% of Port Au Prince in Haiti. Seems like that's going well...#haiti #portauprince #FailedState pic.twitter.com/zxYtNq8qcZ
— Mrgunsngear (@Mrgunsngear) August 25, 2023[_oembed_time_c3f48b20ee3dc836b767d0f13173a453] => 1701846245 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1701846245 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>Hospital evacuated due to gang violence in Haiti https://t.co/IJKEMXK3hT
— BBC News (World) (@BBCWorld) November 16, 2023[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1705681240 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1710265041 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1094 [1] => 34791 ) [tags_name] => Array ( [0] => emberrablás [1] => Haiti ) ) [9] => Array ( [id] => 63271 [content] =>Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024Négy és fél év után kiszabadult az emberrablók fogságából Maliban egy kolumbiai apáca – közölte a Twitteren szombat este a bamakói elnöki hivatal.
Fényképeket is közzétett arról, amint Gloria Cecilia Narváez mosolyogva, sárga ruhában és fejkendőben találkozik Assimi Goita ideiglenes elnökkel, aki május végén katonai puccsal ragadta meg a hatalmat Maliban.
A ferences rendi apácát 2017 februárjában rabolta el a Burkina Fasó-i határnál az al-Kaida terrorszervezethez köthető Macina Felszabadítási Front nevű szervezet. Másfél évre rá egy másik terrorszervezet videofelvételén jelent meg egy másik túsz, a francia Sophie Petronenin társaságában, akit 2016 végén raboltak el, és ugyancsak négy év után, tavaly engedtek el.
Assimi Goita elismerését fejezte ki az apácának a bátorságáért. Részletekben nem bocsátkozva jelezte, hogy
Narváez kiszabadítása több hírszerző szolgálat többévi munkájának az eredménye.Goita nem részletezte, hogy az apáca elengedéséért fizettek-e váltságdíjat. A Száhel-övezet nyugati részén tevékenykedő iszlamista csoportok számára jelentős készpénzbevételi forrást jelentenek az emberrablások.
(MTI/Origo)
[type] => post [excerpt] => [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1633892220 [modified] => 1633886082 ) [title] => Négy és fél év után szabadult ki egy apáca az emberrablók fogságából [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=63271&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 63271 [uk] => 63354 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 63273 [image] => Array ( [id] => 63273 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh.jpg [original_lng] => 45843 [original_w] => 679 [original_h] => 452 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh.jpg [width] => 679 [height] => 452 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh.jpg [width] => 679 [height] => 452 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh.jpg [width] => 679 [height] => 452 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh.jpg [width] => 679 [height] => 452 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fbsfvvnxmayy-mh.jpg [width] => 679 [height] => 452 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1633942788:2 [_oembed_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] =>[_oembed_time_74c15a7cebeb2183c9578f51cb7088da] => 1633874112 [_thumbnail_id] => 63273 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 1779 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] =>#Mali: Gloria Cecilia Narvaez, a Colombian nun who was kidnapped in February 2017 in Mali by the Macina Liberation Front, an al-Qaeda-linked terror group, near the border with Burkina Faso, has been freed after more than four years of captivity. pic.twitter.com/yg04moN14s
— AFRICIS (@AfricisOrg) October 9, 2021[_oembed_time_a80ef036b20118188b4bddf0dd472b1a] => 1648558232 [_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => [_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1700227734 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b
— hromadske (@HromadskeUA) March 18, 2022[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1709448071 [_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1711705570 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 55598 [1] => 1094 [2] => 55596 [3] => 55597 ) [tags_name] => Array ( [0] => apáca [1] => emberrablás [2] => fogság [3] => kiszabadulás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1094 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1094 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024