Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MjY0Mzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 179543 [content] =>Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai irányába; ez már a második ilyen kilövés volt egy héten belül – közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták mintegy 400 kilométert repültek északkeleti irányba kilövésük Phenjantól északra eső helyszínétől.
A dél-koreai hadsereg provokációnak nevezte és elítélte a rakétaindítást, valamint minden további, közleményük szerint a térség békéjére és biztonságára súlyos, fenyegetést jelentő kilövésre határozott válaszlépéseket ígért. A japán védelmi minisztérium megerősítette a szerda reggeli kilövés tényét, hozzátéve, hogy fél órával az első rakétaértesítés után a japán parti őrség újabb ballisztikus rakéta indítását észlelte Észak-Korea területéről. Kihara Minoru, a tárca vezetőjének tájékoztatása szerint az egyik rakéta Észak-Korea keleti partvidéke közelében, a szárazföldön zuhant le.
Az amerikai hadsereg indiai és csendes-óceáni térségbeli parancsnoksága az X-en közölte, hogy tudomása van a kilövésekről, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket folytat Szöullal és Tokióval. A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb a múlt csütörtökön kísérletezett ballisztikus rakétákkal. Kim Dzsongün másnap egy urándúsító üzemben tett látogatást, ahol bejelentette, hogy Phenjan jelentősen fokozni kívánja a nukleáris fegyverarzenáljának fejlesztésére, illetve bővítésére tett erőfeszítéseket.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai irányába; ez már a második ilyen kilövés volt egy héten belül – közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1726681860 [modified] => 1726672017 ) [title] => Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=179543&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 179543 [uk] => 179648 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 179548 [image] => Array ( [id] => 179548 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [original_lng] => 27966 [original_w] => 560 [original_h] => 373 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1726733128:3 [_thumbnail_id] => 179548 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 594 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2643 [1] => 141498 ) [tags_name] => Array ( [0] => Észak-Korea [1] => rakétakilövés ) ) [1] => Array ( [id] => 179155 [content] =>Újabb, feltehetően szeméttel teli léggömböket indított Észak-Korea Dél-Korea területe felé szombaton – közölte a dél-koreai hadsereg.
A léggömbök akár a Szöul körüli Kjonggi tartományt is elérhetik majd. A hadsereg figyelmeztette a lakosságot, hogy ügyeljenek a magasból lehulló tárgyakra, és azonnal értesítsék a hatóságokat, ha léggömbök közeledését észlelik.
Phenjan legutóbb szerdán bocsátott fel gyaníthatóan hulladékkal megrakott léggömböket, de azok nagy része végül nem lépte át a két ország közötti demarkációs vonalat.
Május óta Észak-Korea több ilyen akciót is végrehajtott már. A léggömbökhöz csatolt zsákok főként papír- és műanyaghulladékot tartalmaztak, amit Phenjan válasznak szánt a dél-koreai aktivisták által észak felé indított, propagandaanyagot tartalmazó léggömbökre.
Csütörtökön Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat lőtt ki a tenger felé. A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták körülbelül 360 kilométert repültek, majd a tengerbe zuhantak. A dél-koreai hadsereg elítélte a rakétaindítást, és kiemelte, hogy az súlyos fenyegetést jelent a térség békéjére és biztonságára. A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb július legelején kísérletezett ballisztikus rakétákkal.
[type] => post [excerpt] => Újabb, feltehetően szeméttel teli léggömböket indított Észak-Korea Dél-Korea területe felé szombaton – közölte a dél-koreai hadsereg. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1726393740 [modified] => 1726352842 ) [title] => Újabb szemétszállítmányt indított Észak-Korea Dél-Korea felé [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=179155&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 179155 [uk] => 179289 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 179156 [image] => Array ( [id] => 179156 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1.jpg [original_lng] => 35294 [original_w] => 413 [original_h] => 550 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1-225x300.jpg [width] => 225 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1.jpg [width] => 413 [height] => 550 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1.jpg [width] => 413 [height] => 550 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1.jpg [width] => 413 [height] => 550 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1.jpg [width] => 413 [height] => 550 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/k-epa20240529035-2-413x550-1.jpg [width] => 413 [height] => 550 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1726479419:8 [_thumbnail_id] => 179156 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1830 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c85aabf0b1f150c20ac74cfca4b83191] =>[_oembed_time_c85aabf0b1f150c20ac74cfca4b83191] => 1726382943 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 5677 [1] => 2643 [2] => 480314 [3] => 2340 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dél-Korea [1] => Észak-Korea [2] => léggömb [3] => szemét ) ) [2] => Array ( [id] => 178106 [content] =>A sinkhole swallows an SUV in South Korea, injuring 2 people https://t.co/FDX1c1PjgX
— WRAL NEWS in NC (@WRAL) August 29, 2024Júliusban hatalmas áradások és földcsuszamlások voltak Észak-Koreában, amikben több mint 4000 ember halt meg. Kim Dzsongun, az ország vezetője személyesen nézte meg az érintett területeket, majd elrendelte a helyi tisztviselők kivégzését.
A dél-koreai sajtóértesülések szerint Kim Dzsongun személyesen nézte meg azokat az észak-koreai területeket, ahol hatalmas árvizek és földcsuszamlások pusztítottak, amik több mint 4000 ember halálát okozták.
Ezek után az ország vezetője elrendelte, hogy végezzék ki a helyi tisztviselőket, vagyis 30 embert.
Az egyik észak-koreai tisztviselő elmondása szerint augusztus végén 20-30 kollégáját ítélték halálbüntetésre kötelességszegés és korrupció miatt.
Az észak-koreai hírügynökség ehhez képest úgy fogalmazott korábban, hogy Kim Dzsongun a tisztviselők „szigorú büntetését” rendelte el. A kivégzett embereket egyelőre nem azonosították.
Egy volt észak-koreai diplomata szerint jelenleg a térség tisztviselői aggódnak, ugyanis nem tudják, hogy mikor végzik ki őket is – írja a New York Post nyomán az Origo.
[type] => post [excerpt] => [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1725613740 [modified] => 1725548360 ) [title] => Kim Dzsongun több tucat tisztviselőt végeztetett ki a halálos áradások miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=178106&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 178106 [uk] => 178041 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 178042 [image] => Array ( [id] => 178042 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large.webp [original_lng] => 24998 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large-300x158.webp [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large-768x403.webp [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large-1024x538.webp [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large.webp [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large.webp [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1725475042-3055-large.webp [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1725537561:5 [_thumbnail_id] => 178042 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1117 [_oembed_e9e3f156512aaf560e78c89d2c4aecc5] => [_oembed_time_e9e3f156512aaf560e78c89d2c4aecc5] => 1726556845 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2643 [1] => 9338 [2] => 7053 ) [tags_name] => Array ( [0] => Észak-Korea [1] => Kim Dzsongun [2] => kivégzés ) ) [3] => Array ( [id] => 177693 [content] =>Észak-Korea új típusú öngyilkos drónt tesztelt – jelentette az állami média. Kim Dzsongün észak-koreai vezető felügyelte a fegyver tesztjét, és a phenjani állami média által sugárzott felvételek szerint távcsövön keresztül figyelte, ahogy a pilóta nélküli eszközök célpontokat robbantanak fel.
A hivatalos fotókon fehér, X alakú szárnyakkal szerelt légi fegyverek voltak láthatóak, amelyek célba vették és felrobbantották a tereptárgyként elhelyezett harckocsiutánzatokat – adta hírül az MTI.
A KCNA állami hírügynökség szerint Kim Dzsongün kijelentette: „több öngyilkos drónt” kell kifejleszteni és gyártani a „stratégiai felderítődrónok és többcélú támadódrónok” mellett. A robbanótöltettel felszerelt „öngyilkos drónok” közvetlenül, néhány kilométeres körzetben csapnak le az ellenséges célpontokra.
Ezeket a fegyvereket „minden ellenséges célpont megtámadására fogják használni […] a szárazföldön és a tengeren” – közölte a KCNA, hozzátéve, hogy az augusztus 24-én tesztelt drónok mindegyike „helyesen azonosította és megsemmisítette” a kitűzött célpontokat.
Az észak-koreai vezető szerint országa arra fog törekedni, hogy „a mesterséges intelligencia technológiáját bevezesse a drónok fejlesztésébe”. Szakértők szerint a phenjani állami média képein feltűnt fegyverek hasonlítanak az izraeli gyártmányú Harop és Hero–30 típusú drónokra, valamint az orosz gyártmányú Lancet–3-asokra.
[type] => post [excerpt] => Észak-Korea új típusú öngyilkos drónt tesztelt – jelentette az állami média. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1725352440 [modified] => 1725312733 ) [title] => Pusztító erejű öngyilkos drónokat tesztel Észak-Korea [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=177693&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177693 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 177694 [image] => Array ( [id] => 177694 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron.jpg [original_lng] => 115669 [original_w] => 480 [original_h] => 305 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron-300x191.jpg [width] => 300 [height] => 191 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron.jpg [width] => 480 [height] => 305 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron.jpg [width] => 480 [height] => 305 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron.jpg [width] => 480 [height] => 305 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron.jpg [width] => 480 [height] => 305 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/dron.jpg [width] => 480 [height] => 305 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1725301934:5 [_thumbnail_id] => 177694 [_edit_last] => 5 [views_count] => 503 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2643 [1] => 48429 ) [tags_name] => Array ( [0] => Észak-Korea [1] => tesztelés ) ) [4] => Array ( [id] => 177156 [content] =>Kim Dzsongun észak-koreai vezető részt vett a továbbfejlesztett 240 milliméteres rakétakilövő rendszer sikeres tesztjén – közölte szerdán az észak-koreai állami média.
A sorozatlövésre alkalmas rakétakilövő rendszert (MRLS) az újonnan fejlesztett irányítórendszere miatt tesztelték.
„A manőverezőképessége és koncentrált tüzelési képessége szempontjából is továbbfejlesztett MRLS minden tekintetben kedvezően szerepelt, beleértve az újonnan alkalmazott irányítórendszert, az irányíthatóságot és a pusztító erőt” – közölte a tesztről a KCNA észak-koreai hírügynökség.
Kim Dzsongün a katonai fejlesztések további irányvonalával kapcsolatban „új tüzérségi eszközök gyártását és a hadsereg azokkal való felszerelését” is megfogalmazta – fűzte hozzá a hírügynökség a további részletek megosztása nélkül. Észak-Korea februárban jelentette be, hogy irányítható, 240 milliméteres rakétakilövő rendszert fejlesztett ki. Májusban pedig bejelentette, hogy a fegyverrendszert 2024 és 2026 között telepíti a hadserege egységeihez.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Kim Dzsongun észak-koreai vezető részt vett a továbbfejlesztett 240 milliméteres rakétakilövő rendszer sikeres tesztjén – közölte szerdán az észak-koreai állami média. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1724843460 [modified] => 1724841767 ) [title] => Észak-Korea ezúttal továbbfejlesztett rakétarendszert tesztelt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=177156&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177156 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 177157 [image] => Array ( [id] => 177157 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa.jpg [original_lng] => 82078 [original_w] => 1024 [original_h] => 678 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa-300x199.jpg [width] => 300 [height] => 199 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa-768x509.jpg [width] => 768 [height] => 509 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa.jpg [width] => 1024 [height] => 678 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa.jpg [width] => 1024 [height] => 678 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa.jpg [width] => 1024 [height] => 678 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/mrls-raketa.jpg [width] => 1024 [height] => 678 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1724830968:5 [_thumbnail_id] => 177157 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 351 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2643 [1] => 349105 ) [tags_name] => Array ( [0] => Észak-Korea [1] => rakétateszt ) ) [5] => Array ( [id] => 176898 [content] =>Észak-Korea egy új típusú öngyilkos drónt tesztelt – számolt be róla hétfőn az állami média.
Kim Dzsongün észak-koreai vezető felügyelte a fegyver szombati tesztjét, és a phenjani állami média által sugárzott felvételek szerint távcsövön keresztül figyelte, ahogy a pilóta nélküli eszközök célpontokat robbantanak fel.
A hivatalos fotókon fehér, X alakú szárnyakkal szerelt légi fegyverek voltak láthatóak, amelyek célba vették és felrobbantották a tereptárgyként elhelyezett harckocsiutánzatokat.
A KCNA állami hírügynökség szerint Kim Dzsongün kijelentette: „több öngyilkos drónt” kell kifejleszteni és gyártani a „stratégiai felderítő drónok és többcélú támadó drónok” mellett.
A robbanótöltettel felszerelt „öngyilkos drónok” közvetlenül, néhány kilométeres körzetben csapnak le az ellenséges célpontokra.
Ezeket a fegyvereket „minden ellenséges célpont megtámadására fogják használni (…) a szárazföldön és a tengeren” – közölte a KCNA, hozzátéve, hogy az augusztus 24-én tesztelt drónok mindegyike „helyesen azonosította és megsemmisítette” a kitűzött célpontokat.
Az észak-koreai vezető szerint országa arra fog törekedni, hogy „a mesterséges intelligencia technológiáját bevezesse a drónok fejlesztésébe”.
Szakértők szerint a phenjani állami média képein feltűnt fegyverek hasonlítanak az izraeli gyártmányú Harop és Hero-30 típusú drónokra, valamint az orosz gyártmányú Lancet-3-asokra.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => Észak-Korea egy új típusú öngyilkos drónt tesztelt – számolt be róla hétfőn az állami média. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1724697300 [modified] => 1724684616 ) [title] => Új típusú öngyilkos drónt tesztelt Észak-Korea [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=176898&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 176898 [uk] => 177049 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 176899 [image] => Array ( [id] => 176899 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1.jpg [original_lng] => 345315 [original_w] => 1536 [original_h] => 1019 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1-300x199.jpg [width] => 300 [height] => 199 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1-768x510.jpg [width] => 768 [height] => 510 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1-1024x679.jpg [width] => 1024 [height] => 679 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1.jpg [width] => 1536 [height] => 1019 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1.jpg [width] => 1536 [height] => 1019 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240826002-1536x1019-1.jpg [width] => 1536 [height] => 1019 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1724750656:2 [_thumbnail_id] => 176899 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 684 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2643 [1] => 589322 ) [tags_name] => Array ( [0] => Észak-Korea [1] => fegyvertesztelés ) ) [6] => Array ( [id] => 176118 [content] =>Egy észak-koreai férfi átkelt a két Korea közötti szigorúan őrzött és elaknásított demilitarizált zónán, és sikeresen bejutott Dél-Korea területére gyalogosan – közölte kedden a dél-koreai hadsereg.
A két Korea közötti háború vége óta több tízezer északi szökött át délre, de szinte mindegyikük Kínán keresztül jutott ki az országból, közvetlenül a Korea-közi határon átkelni csak nagyon keveseknek sikerül.
A szöuli hadsereg közlése szerint az északról érkezett férfi ügyét egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogy kiderítsék, hogyan jutott át a határon, és milyen okból menekült.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy az illető az észak-koreai hadsereg egy tisztségviselője, és szökését dél-koreai katonák segítették. Sajtójelentések szerint a szökevény észak-koreai katonai egyenruhát viselt.
Két héten belül ez a második eset volt, hogy valaki közvetlenül Észak-Koreából át tudott szökni délre, augusztus elején egy férfi a két Korea közötti szigorúan ellenőrzött tengeri határon átkelve jutott Dél-Koreába.
Az Észak-Koreából távozni tudó szökevények száma jelentősen csökkent 2020 után, amikor Phenjan a koronavírus-járványra hivatkozva hermetikusan lezárta a kínai határszakaszát, amelyet csak tavaly nyitottak meg újra.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Egy észak-koreai férfi átkelt a két Korea közötti szigorúan őrzött és elaknásított demilitarizált zónán, és sikeresen bejutott Dél-Korea területére gyalogosan – közölte kedden a dél-koreai hadsereg. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1724175900 [modified] => 1724152397 ) [title] => Gyalog, szigorúan örzött, elaknásított határon sikerült Dél-Koreába szöknie egy észak-koreai férfinek [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=176118&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 176118 [uk] => 176269 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 176124 [image] => Array ( [id] => 176124 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar.jpg [original_lng] => 279309 [original_w] => 1280 [original_h] => 853 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar.jpg [width] => 1280 [height] => 853 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar.jpg [width] => 1280 [height] => 853 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/eszak-korea-hatar.jpg [width] => 1280 [height] => 853 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1724243760:8 [_thumbnail_id] => 176124 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 521 [_oembed_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] =>[_oembed_time_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] => 1724141599 [translation_required_done] => 1 [_oembed_104c3288fd0ef0a40bdc6e4c0e7db40e] => [_oembed_time_104c3288fd0ef0a40bdc6e4c0e7db40e] => 1724575229 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2643 [1] => 944 [2] => 3026 ) [tags_name] => Array ( [0] => Észak-Korea [1] => Határ [2] => szökés ) ) [7] => Array ( [id] => 174626 [content] =>Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
— JUNGE FREIHEIT (@Junge_Freiheit) August 9, 2024A két Korea közötti szigorúan ellenőrzött „semleges vizeken” átkelve csütörtökön Dél-Koreába szökött egy észak-koreai állampolgár – jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség.
A jelentés szerint eredetileg két észak-koreai próbált meg átjutni délre a határ nyugati parti szakaszánál, de csak az egyiküknek sikerült apálykor gyalog átkelnie a Sárga-tengerbe ömlő Han folyó torkolatvidékén fekvő Gjodong-szigetre.
A hadsereg végig nyomon követte az illető érkezését, és segített a férfinak biztonságban megérkezni Dél-Koreába – közölte Sin Von Szik dél-koreai védelmi miniszter, ám a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva nem kívánt bővebben nyilatkozni az ügyben.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint a csütörtök hajnali határátlépés idején nem észleltek jelentős mozgásokat az észak-koreai hadsereg részéről.
Észak-koreaiak egy csoportja – három nő és egy férfi – 2023 októberében egy fahajón kelt át a keleti Korea-közti tengeri határon.
Az élelmiszerhiány és a politikai elnyomás miatt az év első felében Észak-Koreából „disszidálók” száma elérte a 105-öt.
A szöuli országegyesítési minisztérium adatai szerint tavaly csaknem megháromszorozódott – nagyjából 190-re emelkedett – a szökevények száma az előző év adataihoz képest. Különösen a külvilágtól elzárkózó diktatúrát elhagyó diplomaták és kereskedelmi tisztségviselők emelkedő száma volt feltűnő.
A legtöbb észak-koreai Kínán és Délkelet-Ázsián, nem pedig a szigorúan ellenőrzött tengeri határszakaszon keresztül jut el Dél-Koreába. Néhányan azonban mégis ez az útvonalat választják, miután Phenjan a koronavírus-járvány idején megszigorította a szárazföldi határellenőrzést.
[type] => post [excerpt] => A két Korea közötti szigorúan ellenőrzött „semleges vizeken” átkelve csütörtökön Dél-Koreába szökött egy észak-koreai állampolgár – jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723206840 [modified] => 1723156685 ) [title] => Az apályt kihasználva délre szökött egy észak-koreai férfi a tengeri határon [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=174626&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 174626 [uk] => 174770 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 174627 [image] => Array ( [id] => 174627 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop.jpg [original_lng] => 175679 [original_w] => 600 [original_h] => 315 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/az-apalyt-kihasznalva-delre-szokott-egy-eszak-koreai-ferfi-a-tengeri-hataron-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723277015:3 [_thumbnail_id] => 174627 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 809 [translation_required_done] => 1 [_oembed_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] =>[_oembed_time_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] => 1723734226 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2643 [1] => 3026 ) [tags_name] => Array ( [0] => Észak-Korea [1] => szökés ) ) [8] => Array ( [id] => 172268 [content] =>Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
— JUNGE FREIHEIT (@Junge_Freiheit) August 9, 2024A Breitbart arról számolt be, hogy pénteken a dél-koreai fegyverek erők az Észak-Koreával közös határon ismét szünet nélkül közvetítenek hangosbeszélő segítségével antikommunista tartalmakat, Kim Dzsongun által betiltott híreket és különféle könnyűzenéket. Észak-Korea szerint velük szemben ez minden idők legirritálóbb akciója.
Észak-Korea évek óta jelzi, hogy a dél-koreai közvetítéseket tartja az egyik legirritálóbb akciónak a rezsim ellen, amely szigorúan ellenőrzi, hogy polgárai milyen médiát fogyaszthatnak legálisan. Ugyanis minden olyan média, amelyet nem az észak-koreai rezsim hozott létre, illegális az országban, így biztosítva azt, hogy a polgárok nem kapnak megfelelő tájékoztatást a külvilágról.
Dél-Korea azt követően kezdte meg akcióját, hogy Észak-Korea folyamatosan szeméttel teli léggömböket küldtek át a dél határvidékre, válaszul a dél-koreai legfelsőbb bíróság döntésére. amely alkotmányellenesnek minősítette, hogy a kormány megakadályozza az aktivistákat abban, hogy politikai röpiratokat vagy élelmiszert szállító léggömböket szállítsanak Észak-Koreába.
Még májusban mintegy 150 léggömb érkezett meg Észak-Koreából Dél-Korea területére. A ballonokra szemeteszsákokat erősítettek, azok állati eredetű trágyát, emberi ürüléket, szemetet szállították a két országot elválasztó demilitarizált övezet felett. A léggömbök komoly károkat okoztak Dél-Korea-szerte. Phenjan ennek kapcsán azt állította, több mint 1000 léggömböt küldtek át a határon. Emellett a rezsim folytatja ballisztikus rakétákkal végrehajtott erődemonstrációit is.
Kim Dzsongun rezsimje csütörtökről péntekre virradó éjszaka pedig körülbelül 200 léggömböt küldött át a szomszédjához. A Korea JoongAng Daily című napilap szerint közülük azonban csak mintegy 40-nek sikerült átlépnie a határt az időjárás miatt.
Ha [a déli] söpredék tovább folytatja durva és mocskos játékát, [Észak] ellenlépésének módja elkerülhetetlenül meg fog változni – figyelmeztetett Kim Dzsongun nővére, Kim Jó Dzsong kedden, a legutóbbi léggömbök ledobása előtt.
A dél-koreai hadsereg megerősítette, hogy a léggömbök többnyire papírt tartalmaztak, és úgy tűnt, hogy nem tartalmaznak veszélyes anyagokat, majd kiadtak egy közleményt, hogy a határon 24 órán keresztül sugároznak hangszórórendszer segítségével különféle adásokat.
[type] => post [excerpt] => A Breitbart arról számolt be, hogy pénteken a dél-koreai fegyverek erők az Észak-Koreával közös határon ismét szünet nélkül közvetítenek hangosbeszélő segítségével antikommunista tartalmakat, Kim Dzsongun által betiltott híreket és különféle könny... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1721555100 [modified] => 1721515033 ) [title] => Dél-Koreai bosszú a szemétdobálásért: éjjel-nappal bömböl a popzene a közös határon [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=172268&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 172268 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 172270 [image] => Array ( [id] => 172270 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp.webp [original_lng] => 116382 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/hipp.webp [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1721504299:12 [_thumbnail_id] => 172270 [_edit_last] => 12 [views_count] => 361 [_oembed_c85aabf0b1f150c20ac74cfca4b83191] =>[_oembed_time_c85aabf0b1f150c20ac74cfca4b83191] => 1726172245 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 5677 [1] => 2643 [2] => 2340 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dél-Korea [1] => Észak-Korea [2] => szemét ) ) [9] => Array ( [id] => 159782 [content] =>A sinkhole swallows an SUV in South Korea, injuring 2 people https://t.co/FDX1c1PjgX
— WRAL NEWS in NC (@WRAL) August 29, 2024Dél-Korea hangosbeszélőkkel vág vissza. Kim Dzsongun rezsimje számára elviselhetetlen információs áradatot ígérnek.
Phenjan, ígérete ellenére, újabb adag szeméttel teli ballonokat indított útnak Dél-Korea felé. A dél-koreai hadsereg szerint a körülbelül 330 ballonból 80 ért földet Szöul és környékén. A Nemzeti Biztonsági Tanács válságtanácskozása után vasárnap bejelentették, hogy hangosbeszélőket irányítanak Észak felé, amelyeken egész nap „a remény és a fény igéjét hirdetik az északi katonák és emberek számára. Ez pedig elviselhetetlen lesz Kim Dzsongun rezsimjének.”
A kommunista észak májusban kezdett el szeméttel és trágyával teli ballonokat küldeni Szöulba, válaszul arra, hogy déli emberi jogi aktivisták évek óta rendszeresen indítanak útnak a Kim-rezsimet bíráló szórólapokkal teli luftballonokat Észak-Koreába.
Június 2-án Phenjan közölte, hogy egy ideig nem küld újabb adag szemetet, mert a 15 tonna trágya, amit addig küldtek, remények szerint elég határozott és egyértlemű üzenet volt. Ám mivel a dél-koreai aktivisták nem hagytak fel a Kim Dongunt kritizáló szórólapok küldésével, Észak is folytatja a szeméttel teli ballonok indítását – magyarázták.
Dél-Korea 2018-ban hagyott fel a hangosbemondón sugárzott információs adással, a két ország ekkor ugyanis megállapodott abban, hogy új időszak kezdődik, békénben és harmóniában igyekeznek egymás mellett élnio. Ám mivel az utóbbi években Észak-Korea fokozta a ballisztikus rakétafejlesztéseket és teszteket, ismét feszültté vált a két ország viszonya.
A dél-koreai hangosbemondókon különböző adásokat sugároznak, egyebek mellett nemzetközi híreket, információt a demokráciáról és a kapitalista társadalmakról, valamint népszerű K-pop együttesek zenéjét.
[type] => post [excerpt] => Dél-Korea hangosbeszélőkkel vág vissza. Kim Dzsongun rezsimje számára elviselhetetlen információs áradatot ígérnek. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1717971420 [modified] => 1717955000 ) [title] => Újabb szeméttel teli ballonokkal támadta Észak-Korea déli szomszédját [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=159782&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 159782 [uk] => 159817 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 159784 [image] => Array ( [id] => 159784 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1.webp [original_lng] => 78170 [original_w] => 1200 [original_h] => 712 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1-300x178.webp [width] => 300 [height] => 178 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1-768x456.webp [width] => 768 [height] => 456 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1-1024x608.webp [width] => 1024 [height] => 608 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1.webp [width] => 1200 [height] => 712 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1.webp [width] => 1200 [height] => 712 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/smetoizvozvane-severna-korea-prashta-baloni-s-fekalii-i-bokluk-kam-ujnata-sasedka-video-1-1.webp [width] => 1200 [height] => 712 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1717964377:8 [_thumbnail_id] => 159784 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1369 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c85aabf0b1f150c20ac74cfca4b83191] =>[_oembed_time_c85aabf0b1f150c20ac74cfca4b83191] => 1725174365 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 5677 [1] => 2643 [2] => 475159 ) [tags_name] => Array ( [0] => Dél-Korea [1] => Észak-Korea [2] => szemét küldemény ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2643 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 2643 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )A sinkhole swallows an SUV in South Korea, injuring 2 people https://t.co/FDX1c1PjgX
— WRAL NEWS in NC (@WRAL) August 29, 2024