Egy ismeretlen személy rendszeresen zaklató üzeneteket küldött egy rendőrségi munkatársnak, amelyekben megöléssel és fizikai erőszakkal fenyegette őt és családját. A Kárpátaljai Belbiztonsági Hivatal és a helyi rendőrség munkatársai azonosították és elfogták a tettest.
Az ismeretlen személy többször is SMS-eket és hangüzeneteket küldött, amelyekben arra utalt, hogy brutálisan bántalmazni fogja a rendőrt és családját. Mint kiderült, a férfi egy 24 éves munkácsi járási lakos.
A férfi nemcsak közvetlenül küldött fenyegetéseket a rendőrnek, hanem nyilvánosan is közzétette azokat. Saját közösségi oldalán olyan tartalmat publikált, amelyben a rendőr családjának fényképeit is felhasználta.
A fenyegető üzenetek mellett a férfi böngészőjében olyan információk is szerepeltek, amelyek a rendőr és családja adatainak keresésére irányultak – az információk szerint az elkövetőt többször is megbüntette az említett rendőr ittas vezetés miatt.
Az ügyben folynak a vizsgálatok, a tettes előzetes letartóztatásban van.
Emberkereskedők életveszélyesen megfenyegették Giorgia Meloni olasz kormányfőt az albániai befogadó központok megnyitása miatt – mondta el maga az olasz miniszterelnök a RAI olasz közmédia műsorában szerda este.
Giorgia Meloni tudatta, ez az első alkalom, hogy a kormány migrációs intézkedései miatt emberkereskedők halálosan megfenyegették. Mint mondta: az illegális bevándorlókat Olaszország és Európa felé szállító bűnszervezetek haragját az Albániával kötött megállapodás váltotta ki, mert ezek veszteséget okoznak az emberkereskedőknek, ha nem tudják egyenesen az Európai Unióba szállítani utasaikat.
„Én viszont minden meg fogok tenni az albániai táborok működtetése érdekében, amivel oly sok ellenséget szereztem” – jelentette ki Meloni.
A miniszterelnök a RAI1 köztelevízió Porta a Porta című, népszerű politikai beszélgetős műsorában nyilatkozott kormánya első két évének eredményeiről, melyek között az első helyre az illegális migrációval szembeni fellépést tette. Giorgia Meloni kitért arra, hogy az október 11-én megnyitott albániai táborok jelenleg üresek. Az ott elhelyezett első bevándorlócsoportot, bangladesi és egyiptomi férfiakat, a feltartóztatásukról határozó olasz bíróságok menedékkérőnek nyilvánították. Nem engedélyezték, hogy a táborokban maradjanak, és visszaszállíttatták őket Olaszországba arra hivatkozva, hogy Banglades és Egyiptom nem számít teljes mértékben biztonságos országnak, ahova vissza lehet toloncolni az embereket.
„Amikor azt állítják, hogy Banglades nem biztonságos ország, egy 180 milliós országról beszélünk, amely lakosainak így azt üzenjük, hogy jöjjenek Olaszországba, mivel senki sem fogja őket visszaszállítani. Egyiptom esetében 104 milliós országról beszélünk, tehát több mint kétszáznyolcvan millió embernek mondjuk azt potenciálisan, hogy nyugodtan jöhetnek Olaszországba. Ki bír el egy ekkora nyomást, melyik kormány képes biztonságot, törvényességet, társadalmi ellátást, költségvetési hátteret biztosítani ilyen szabályokkal?” – tette fel a kérdést Giorgia Meloni. Hozzátette, úgy érzi, egyesek számára az illegális bevándorlás megállításának megakadályozása a cél.
A miniszterelnök a legnagyobb ellenzéki erő, a baloldali Demokrata Párt (PD) kezdeményezését említette, amely az Európai Bizottságnál eljárást kezdeményezett Olaszországgal szemben az Albániával kötött megállapodás miatt. Meloni úgy vélte, ezzel a PD nem a kormányt, hanem az olaszokat bünteti, hiszen az eljárás elfogadása esetén, az országnak naponta akár több millió eurós büntetést kell fizetnie. „A PD azért bünteti az olaszokat, mert nem rájuk szavaztak” – jelentette ki a jobboldali koalíciót vezető miniszterelnök.
A baloldal agresszivitását azzal magyarázza, hogy a jobboldali kormány migrációs politikája működőképesnek bizonyult, az érkezések tavalyhoz képest több mint 60 százalékkal csökkentek, a kiutasítások több mint 30 százalékkal emelkedtek az előző kormányokhoz képest. „Azért használnak fel minden lehetséges eszközt az Albániával közös megállapodás megtorpedózására, mert megértették, hogy fordulópontot képvisel az illegális migrációs áramlat leállításában” – vélte Meloni. Megjegyezte, az emberkereskedőknek fizető illegális bevándorlók számára az a tudat, hogy nem az Európai Unió területén érnek partot, a legerősebb ellenérvnek számít az indulásra.
Az albániai táborok működtetése komoly anyagi veszteséget okozhat az emberkereskedő hálózatoknak, melyek addig is rakás pénzt keresnek – mondta Giorgia Meloni.
A kormány október 24-én törvényerejű rendeletet adott ki a biztonságosnak tartott országokról, tizenkilenc országot nevezve meg, köztük ismételten Bangladest, Egyiptomot is.
Ezzel egy időben a bolognai bíróság – egy bangladesi menedékkérő beadványa alapján – az Európai Unió Bíróságához fordult jogorvoslatért. Az olasz bíróság indoklásában úgy vélte, hogy a náci Németországot is biztonságosnak lehetett volna nyilvánítani, mivel a német lakosság többsége számára az volt.
Giorgia Meloni úgy vélte, a bolognai bíróság propagandatevékenységet folytat, és nem a jogot képviseli.
Hozzátette, Olaszországnak mintegy félmillió legális munkavállalóra van szüksége, és a törvényes bevándorlást éppen az illegális áramlat akadályozza meg. A legális bevándorlók dolgozhatnak és jogaik vannak, az illegális bevándorlókat kizsákmányolják – jegyezte meg Giorgia Meloni.
Lembergben egy ittas sofőr gránáttal fenyegette meg a járőröket. A rendőrség videót is közzétett az őrizetbe vételéről. A hírt a járőrszolgálat közölte.
A rendfenntartók tájékoztatása szerint az M–06-os Kijev–Csap autóúton egy állampolgár arról számolt be, hogy szemtanúja volt egy teherautó veszélyes manővereinek.
A rendőrök Lemberg megyében, Didilov közelében utolérték a járművet, és az okmányellenőrzés során észrevették, hogy a 34 éves sofőr ittas állapotban van. A szonda 1,73 promille alkoholszintet mutatott.
A férfi a járművezetéstől való eltiltása és a jogosítvány elvételének bejelentése után a sofőr gránáttal fenyegetőzve kinyitotta a gépkocsi ajtaját, és az okmányok visszaszolgáltatását követelte.
A rendőrök letartóztatták, az ügyben eljárás indult.
Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.
A töltényt a küldeményben a közjogi méltóságok és a diplomáciai küldöttségek védelmét ellátó hivatal alkalmazottai találták meg a kormányfőnek érkezett postai küldemények ellenőrzése során szerdán reggel.
Az esetről elsőként beszámoló Plus 7 dní hírportál azt írta, hogy az ügyben a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság már vizsgálatot is indított.
Robert Fico ellen idén tavasszal fegyveres merényletet követtek el a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után.
Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy Szlovákia fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárást júliusban terrorista cselekmény elkövetésére minősítették át.
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
Lembergi Városi Tanács válaszolt azokra a névtelen terrortámadással kapcsolatos fenyegetésekre, amelyek csütörtökön érkeztek az iskolákba.
Mint a közleményben elhangzott, a város a rendvédelmi szervekhez fordult azzal a kéréssel, hogy erősítsék meg az oktatási intézmények védelmét szolgáló intézkedéseket.
„Jelenleg minden érintett szolgálat ellenőrzi az interneten terjesztett információkat” – áll az üzenetben.
Mindenkit arra kértek, ne essenek pánikba, és ne higgyenek el mindent, amit névtelen források közölnek.
A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) értékelése szerint Németország továbbra is különböző terrorista szervezetek célpontja. A hivatal két éve egyre több bejelentést kap fenyegetésekről, de az iszlamista fenyegetés csökkent – mondta a Süddeutsche Zeitung című lapnak pénteken Sven Kurenbach, az iszlamista terrorizmussal foglalkozó osztály vezetője.
„Egyesek azt mondják: az Iszlám Állam visszatért. Én inkább azt mondanám: az Iszlám Állam sosem tűnt el” – fogalmazott Kurenbach, aki a növekvő online radikalizálódásról is beszámolt a 19 éves iszlamistával kapcsolatban, aki saját bevallása szerint vérfürdőt tervezett rendezni az egyik bécsi Taylor Swift-koncerten. A terrorszervezetek a legkülönbözőbb közösségi médiacsatornákon és platformokon tesznek közzé propagandát, amely szintén erre a célcsoportra irányul, azonban Sven Kurenbach bevallása szerint „a fiatalabb elkövetők ideológiailag már nem olyan stabilak, mint azt néhány évvel ezelőtt gondoltuk”.
Az Iszlám Állam – Horaszán Tartomány (ISIS-K), az Iszlám Állam terrorszervezet egyik szárnya, egyre inkább nemzetközi célokat követ a biztonsági hatóságok 2022 óta tartó megfigyelései alapján. „Ugyanakkor az ukrajnai háború miatt átjárhatóbbá vált a keleti határunk, ami lehetővé tette, hogy Közép-Ázsiából olyan emberek jöjjenek hozzánk, akikről azt gyanítjuk, hogy kapcsolatban állnak az ISIS-K-val” – fejtette ki az osztályvezető. A szakértő megerősítette, hogy a terrorfenyegetettség Németországban nem változott.
„Egy ideje már nagyon magas kockázatról beszélünk” – mondta Kurenbach. „A szövetségi és tartományi szintű biztonsági hatóságok ezért már egy ideje körültekintőbben nyomon követnek minden bejelentést, hogy megelőzzék a támadást” – magyarázta.
A BKA szerint az iszlamista terroristák száma Németországban csökkenő tendenciát mutat. Augusztus 1-jéig 472 embert minősítettek vallási indíttatású fenyegetésnek – közölte a BKA szóvivője a Redaktionsnetzwerks Deutschland médiacsoporttal pénteken. A jelenleg nyilvántartott szélsőségesek közül Németországban 96-an vannak börtönben, 208-an pedig szabadlábon. További 168-an külföldön tartózkodnak. Az iszlamista terroristák száma 2023-ban 483, 2022-ben 520 volt a BKA jelentései alapján.
Sven Kurenbach szerint a fenyegetést jelentő jobboldali szélsőségesek száma legutóbb 74 volt, ugyanannyi, mint 2022-ben. A baloldali szélsőségesek száma pedig 13. A BKA januárban a Neue Osnabrücker Zeitung című lappal azt közölte, hogy a veszély Németországban az iszlamista fenyegetések csökkenő tendenciájának ellenére továbbra is magas. Különösen a Gázai övezetben zajló háború miatt Németországban fokozott mozgósításra lehet számítani, elsősorban a palesztinbarátok részéről – mondta akkor egy BKA szóvivő a lapnak.
[type] => post
[excerpt] => A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) értékelése szerint Németország továbbra is különböző terrorista szervezetek célpontja. A hivatal két éve egyre több bejelentést kap fenyegetésekről, de az iszlamista fenyegetés csökkent – mondta a Süddeutsche Zei...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1723302900
[modified] => 1723252711
)
[title] => Egyre több fenyegetésről érkezik bejelentés a német Szövetségi Bűnügyi Hivatalhoz
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=174749&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174749
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 174750
[image] => Array
(
[id] => 174750
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg.jpg
[original_lng] => 16170
[original_w] => 365
[original_h] => 205
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg.jpg
[width] => 365
[height] => 205
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg.jpg
[width] => 365
[height] => 205
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg.jpg
[width] => 365
[height] => 205
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg.jpg
[width] => 365
[height] => 205
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/osztrak-rendorseg.jpg
[width] => 365
[height] => 205
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1723241937:12
[_thumbnail_id] => 174750
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1023
[translation_required_done] => 1
[_oembed_cb2c0e0001a8a07215eb85aaed1100f9] =>
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
A kanadai szövetségi rendőrség helyi idő szerint szerdán letartóztatott egy férfit, aki megfenyegette Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt egy közösségi médiában közzétett videofelvételen.
A rendőrség szerint a férfi erőszakos fenyegetést küldött az X-en Trudeau-nak, illetve a terveit megakadályozni próbáló rendőrségnek és biztonsági személyzetnek is – szűrték le a férfi által közzétett videóból. A kanadai szövetségi rendőrség (RCMP) az ontariói York rendőrségének közreműködésével tartóztatta le a férfit.
A 33 éves Dawid Zalewski a rendőrségi jelentés szerint nem rendelkezik állandó lakcímmel, és nem ez az első eset, hogy erőszakkal fenyegetőzik.
„Első számú prioritásunk mindig is a kanadaiak biztonsága volt és lesz” – hangsúlyozta a rendőrség.
Zalewskit két héttel az után tartóztatták le, hogy fenyegetés gyanújával vádat emeltek két albertai férfi ellen. A kanadai szövetségi rendőrség júliusban közölte, hogy a férfiak Trudeau mellett más politikusok megöléséről is fenyegető tartalmakat töltöttek fel az X-re és a Youtube-ra.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Arriving from St. John's (YYT), Air Canada (PAL Airlines) flight 2259 made an emergency Landing at Halifax Airport (YHZ) after it damaged main landing gear during descent on 28 December.
During the landing roll, De Havilland Canada Dash 8-400 plane’s wing scraped the runway… pic.twitter.com/6NW80tRgaR
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
A napokban bejelentés érkezett a hatóságokhoz az egyik ungvári bankintézménytől, miszerint az egyik látogató zavartan viselkedik és azt állítja, robbanószer van a táskájában.
A helyszínre kiérkezett a rendőrség, evakuálták az épületben tartózkodó személyeket és ellenőrizték a helyiséget, valamint az illető táskáját. Veszélyes tárgyra nem bukkantak.
Bombariadó miatt hétfő reggel kiürítettek több iskolát, köztük Szegeden, Szombathelyen, Kulcson és Nyíregyházán is. A fenyegetések e-mailen és telefonon keresztül érkeztek.
Bombariadó miatt kiürítették Szegeden és Szombathelyen két iskolát hétfő reggel. Kulcson és Nyíregyházán szintén evakuálták a diákokat. A helyi lapok tudósítása szerint a fent említett intézményeket e-mailen keresztül, míg a nyíregyházi iskolát telefonon fenyegették robbantással – számolt be róla a Magyar Hang.
A lap értesülését a rendőrség is megerősítette. Egyelőre nincs információ arról, hogy bármelyik iskolában robbanószert találtak volna.
Néhány helyszínen már lezárult a vizsgálat, míg máshol nem térhettek vissza a diákok az intézménybe.
A Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesület közösségi oldalán azt írta: a helyi általános iskolát figyelmeztették, hogy hétfőn egy meghatározott időpontban bombarobbanás lesz az épületben. A hatóságok átvizsgálták az iskolát, így 12 óra előtt helyreállították a rendet.
A Szombathelyi Neumann János Általános Iskola szintén Facebook-oldalán számolt be a bombariadóról. Az intézmény szerint náluk 17 óráig biztosan nem lesz tanítás, így a szülőket arra kérték, hogy mielőbb jöjjenek el a gyermekeikért.
A portál szerint egy fővárosi általános iskolában szintén bombariadó hétfőn.
Az elmúlt héten több száz szlovákiai iskola kapott e-mailen pokolgépes fenyegetést. Az eseteket egy különleges egység, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja, amely terrorfenyegetés címén indított eljárást. Ilyen bűncselekmény elkövetőjére Szlovákiában húsztól huszonöt évig terjedő, esetenként életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.