Egy connecticuti bíróság előtt áll Kimberly Sullivan, akit azzal vádolnak, hogy mostohafiát több mint húsz éven át fogva tartotta és éheztette. A férfi végül egy szándékosan okozott háztűz ideje alatt tudott kiszabadulni. Az ügyet a helyi rendőrfőnök az egyik legsúlyosabb embertelenségnek nevezte, amellyel pályafutása során találkozott.
A 32 éves férfi, akit mostohaanyja több mint húsz évig fogva tartott és éheztetett, végül egy szándékosan okozott háztűz során tudott elmenekülni – írja a SkyNews. A hatóságok szerint a Waterburyben található ház tűzoltásakor felfedezett férfi rendkívül legyengült állapotban volt: „végtelenül sovány, piszkos, ápolatlan hajjal és rothadó fogakkal” – áll a rendőrség jelentésében.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a férfi mindössze 31 kilogrammot nyomott, miközben 175 centiméter magas. A rendőrség megállapítása szerint gyermekkora óta „elhanyagolásnak, kínzásnak és embertelen bánásmódnak” volt kitéve. A férfi elmondta, hogy a tüzet azzal a céllal okozta, hogy segítséget hívjon, mert szabadságot akart.
A nyomozás során a hatóságok feltárták, hogy a férfi közel 20 éve nem hagyta el a házat. Kijelentése szerint 9-10 éves korában kezdte meg a házi oktatást, és körülbelül 11 éves kora óta egy apró szobába volt bezárva. Mindennap csupán 15 perc és két óra között engedték ki, hogy házimunkát végezzen, majd ismét bezárták. A napi élelme mindössze két szendvicsből és két kis palack vízből állt.
A mostohaanya tagadja a vádakat
A férfi mostohaanyját, az 56 éves Kimberly Sullivant letartóztatták és emberrablás, kínzás, valamint egyéb bűncselekmények vádjával állították bíróság elé.
Az asszony azonban tagadja a vádakat, és csütörtökön 300 000 dolláros óvadék ellenében szabadlábra került.
A megmentett férfi jelenleg orvosi és pszichológiai kezelést kap. Az orvosok szerint súlyos alultápláltságban szenvedett, valamint poszttraumás stressz szindrómát és depressziót diagnosztizáltak nála.
A Safe Haven nevű helyi jótékonysági szervezet adománygyűjtő kampányt indított a férfi támogatására. A kampány célja, hogy fedezze az érintett személy orvosi és fogászati kezeléseit, lakhatási költségeit, tanácsadását és jogi támogatását. A kitűzött 14 000 dolláros cél több mint felét már sikerült összegyűjteni.
Oroszország törvénytelenül őrizetbe vette az EBESZ ukrajnai megfigyelő missziójának három polgári munkatársát, és már több mint 900 napja tartja őket fogva.
Dmitro Lubinec, Ukrajna emberi jogi biztosának közleménye szerint a kérdés az Ukrajnába deportált és fogságba ejtett összes személy visszatérése, amely az ország számára egyik legfontosabb téma.
Lubinec kiemelte, hogy Oroszország rendszeresen megsérti a Genfi Egyezményeket: lakóházakra támad, ukrán katonai foglyokat és civileket gyilkol meg és kínoz, ukrán gyermekeket deportál.
Fontos megemlíteni, hogy a törvénytelenül fogva tartott civilek között három munkatársa is van az EBESZ ukrajnai megfigyelő missziójának. Oroszország már több mint 900 napja tartja őket fogva
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Több éven keresztül rabszolgákként dolgoztatott hajléktalanokat egy cseh embercsempész pár. A férfiakat otthonról, Csehországból szállították az Egyesült Királyságba, ahol egy McDonald’s étteremben kellett dolgozniuk, és bérüknek csak a töredékét kapták meg.
Egy cseh pár, Ernest Drevenak és Veronika Bubencikova több embert, köztük hajléktalanokat és különböző függőségben szenvedőket csábítottak az Egyesült Királyságba, ahol modern rabszolgaságra kényszerítették őket. A férfiakat 2015-ben toborozták Csehországban, azzal az ígérettel, hogy jobb életet, munkát és szállást biztosítanak nekik az Egyesült Királyságban. Amikor azonban megérkeztek Cambridgeshire-be, a pár lakásában, zsúfolt körülmények között kellett élniük, miközben egy McDonald’s étteremben dolgoztatták őket.
Drevenak és Bubencikova segített a férfiaknak munkát szerezni a gyorsétteremben, ahol tolmácsként is működtek az interjúk során, mivel áldozataik nem beszéltek angolul. Bár az étteremben heti 12-16 órát dolgoztak, fizetésük nagy része a pár bankszámlájára került, miközben az országba csempészett férfiak mindössze 40-120 fontot rakhattak zsebre kéthetente.
Az áldozatokat nemcsak a McDonald’sban dolgoztatták, hanem a pár ház körüli munkákra is kényszerítette őket, például takarításra, kertészkedésre és dekorálásra. Drevenak és Bubencikova négy év alatt körülbelül 200 ezer fontot zsebelt be az áldozatok fizetéséből – írja az Independent.
Évekig tartott a McDonald’s-rabszolgaság
A rendőrség 2019 októberében értesült a visszaélésekről, és egy vizsgálat után letartóztatta a párt. A modern rabszolgaság elleni csoport szakértői kihallgatták az áldozatokat, akik közül négyen azonnal, míg ketten később, a rendőrséggel együttműködve távoztak. A párt modern rabszolgatartással és csalással vádolták meg, és 2023 októberében bűnösnek találták őket.
Drevenak 12 és fél évet, Bubencikova pedig 10 és fél évet kapott börtönbüntetésként.
A McDonald’s együttműködött a hatóságokkal, és lépéseket tett annak érdekében, hogy a jövőben megakadályozzák az ilyen eseteket. Az étteremlánc elismerte az áldozatok bátorságát a jogi eljárások során, és együttműködést kezdett az Unseen nevű szervezettel, amely a modern rabszolgaság megelőzésére és kezelésére szakosodott.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Abdallah al-Dzsamal palesztin újságíró túszként tartott fogva a Gázai övezetben fekvő Nuszeirát menekülttáborban a szombaton kiszabadított túszok közül három izraeli férfit – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap.
A Palestine Chronicle című, angol, olasz és francia nyelvű palesztin újság, aminek szerzője volt Abdallah al-Dzsamal , X-fiókjában azt jelentette be, hogy az újságíró az izraeli akcióban meghalt. Hangsúlyozták azt is, hogy nem állt állandó alkalmazásukban.
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Al-Dzsamal a túszejtésért felelős Hamász szélsőséges palesztin szervezet gázai munkaügyi minisztériumának is szóvivője volt, s a háború kezdete óta szinte minden nap megjelentetett angol nyelvű cikkeket a Palestine Chronicle-ban.
Az al-Dzsazíra pánarab média tagadta azt az izraeli médiaértesülést, hogy al-Dzsamal nekik is dolgozott volna. A katari hírhálózat honlapján mindazonáltal megtalálható egy véleménycikk Al-Dzsamal aláírásával.
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Ismertté vált, hány ukrán újságírót tartanak fogva az oroszok. A 2024 májusi adatok szerint az oroszok az ukrán sajtó 31 képviselőjét tartják fogságban az Oroszországi Föderáció területén – számolt be Tetyana Katricsenko, a „Médiakezdeményezés az emberi jogokért” civil szervezet ügyvezető igazgatója, a Media Center Ukraine – Ukrinform sajtótájékoztatóján.
„A mai adatok szerint a sajtó emberi jogi kezdeményezése 31 médiaszemélyt azonosított, akiket Oroszország elrabolt Ukrajna megszállt területeiről. Sok esetben ezeknek az embereknek a sorsa ismeretlen marad. Sem a hozzátartozók, sem az emberi jogok védelmezői nem kapnak információt hollétükről és egészségi állapotukról” – mondta.
Katricsenko hozzátette, hogy a szervezet tanulmányozza a megszállt területeken ukrán civilek, többek között az újságírók fogva tartásának tényeit,.
A szervezet adatai szerint jelenleg az alábbi személyek vannak az orosz börtönökben: Aziz Azirov, Ernesz Ametov, Oszman Arifmemetov, Marlen Aszanov, Aszan Ahtemov, Remzi Bekirov, Olekszij Besszarabov, Makszim Butkevics, Vlagyiszlav Gerson, Anasztaszija Hluhovszka, Irina Danilovics, Nariman Dzseljal, Vlagyiszlav Jeszipenko, Timur Ibragimov, Jevhen Ilcsenko, Georgij Levcsenko, Irina Levcsenko, Olekszandr Malisev, Szerver Musztafajev, Rusztem Oszmanov, Hennagyij Oszmak, Viktorija Roscsina, Makszim Rupcsov, Szejran Szalijev, Jana Szuvorova, Amet Szulejmanov, Ruszlan Szulejmanov, Villen Temerjanov, Dmitro Hiljuk, Szerhij Cihipa, Rusztem Sejhalijev, Dmitro Stiblikov.
Ugyanakkor továbbra sincsenek egyértelmű információk az UNIAN hírügynökség, Dmitro Hiljuk újságírójáról, akit a megszálló erők 2022. március 3-án raboltak el saját háza közelében, a kijevi megyei Kozarovics faluban.
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Helyi hatóságokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy feltételezett dzsihadisták több mint 110 civilt tartanak fogva Maliban, és ez a helyzet már napok óta fennáll.
A tájékoztatás szerint a fegyveresek április 16-án támadtak meg három buszt, és az utasokkal teli járműveket az ország középső részén lévő Bandiagara és Bankass települések környéki erdőbe irányították.
A túszejtésre az elraboltak kiszabadítását követelő, Bandiagarában létrejött csoport hívta fel a figyelmet közleményben – rámutatva a térséget sújtó terrorcselekményekre és az otthonaikat elhagyni kényszerülők egyre növekvő számára is -, és tehetetlenséggel vádolta meg a hadsereget.
Mali 2012 óta küzd az al-Kaida, illetve az Iszlám Állam terrorhálózatokkal szövetséges dzsihadisták megfékezésével, akiket egy francia vezetésű katonai művelet során távolítottak el a hatalomból az északi városokban. Az elmenekült szélsőségesek azonban újból összeálltak a sivatagban, és támadásokat indítottak a mali hadsereg és szövetségesei ellen.
A biztonsági válság nyomán a Száhel-övezetben lévő országban humanitárius és politikai válság is kialakult, és az erőszakcselekmények átterjedtek a szomszédos Burkina Fasóra és Nigerre is.
A Maliban 2020 óta hatalmon lévő junta februárra ígérte a választások lebonyolítását – mely utat nyithatott volna a civil kormányzatnak –, ám a hadsereg által a kormány élére kinevezett Choguel Kokalla Maiga áprilisban azt közölte, a választások megtartása előtt a biztonsági helyzetet javítani kívánják.
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
#Mali: 43 people, mostly women, lost their lives after an artisanal gold mine collapsed in western Mali on Saturday, according to an industry union leader. pic.twitter.com/re9pCKIp8I
Legalább 25 ukrán újságírót tartanak fogva jelenleg Oroszországban – hozta nyilvánosságra szerdán Jaroszlav Jurcsisin, az ukrán parlament szólásszabadsággal foglalkozó bizottságának elnöke.
A képviselő hangsúlyozta, hogy a civilizált hadviselés szabályai szerint eleve nem lett volna szabad elfogni újságírókat, mert ők civilek, akik nem vesznek részt harci cselekményekben. Hangsúlyozta, hogy bizottsági elnöki munkájának egyik prioritása az újságírók jogainak védelme. Szerinte egyfelől szükséges a nemzetközi közösség lehető legnagyobb mértékű bevonása az újságírók szabadon bocsátására tett erőfeszítésekbe, másfelől a megfigyelő szervezetekkel és az újságírói szövetségekkel közösen elő kell készíteni a felelősségre vonás lehetőségét a nemzetközi bíróságokon a szólásszabadság és az újságírók ellen elkövetett bűncselekményekért.
Jurcsisin ugyanakkor megjegyezte: sajnos, nemcsak Oroszország akadályozza az újságírókat abban, hogy minőségi munkát végezzenek. Ukrajnában „csaknem nyolcvan százalékkal esett vissza az újságírók elleni bűncselekmények miatt indított nyomozások száma 2022-ben 2021-hez képest. Mindent meg lehet magyarázni a háborúval, de nekünk mint az európai közösséghez csatlakozó országnak, amelynek a szólásszabadság az egyik fő értéke, ezt semmiképpen nem szabad megengednünk” – szögezte le. Elmondta, hogy ebben a kérdésben a parlamenti bizottság már konzultációkat kezdett az ukrán belügyminisztériummal, és hamarosan felveszik a kapcsolatot az országos rendőrséggel és a főügyészséggel is. „A bizottságban meghallgatásokat fogunk tartani olyan esetek kivizsgálásáról, amelyekben akadályozták újságírók munkáját. Most 2023-ra várunk adatokat, hogy a tényleges aktuális információkról beszélhessünk” – tette hozzá.
Ihor Terehov, a kelet-ukrajnai Harkiv város polgármestere szerdán a Telegramon arról adott hírt, hogy az orosz erők az éjjel a megyeszékhely ágyúzása közben eltaláltak egy gyermektábort a város peremvidékén. Több épületben károk keletkeztek, de senki sem sebesült meg, mivel a tábor épp üres volt.
Megyei kormányzók jelentéseiből készített összeállításában az Ukrajinszka Pravda hírportál kiemelte, hogy kedden Donyeck és Herszon megyében két-két helyi lakos sebesült meg az orosz hadsereg támadásai következtében.
Az ukrán vezérkar szerdai helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai vesztesége mintegy 800 katonával 366 790-re nőtt. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, 12 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 11 drónt.
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Kijev Sevcsenkói kerületi bírósága 2024. január 26-ig meghosszabbította Ihor Kolomojszkij üzletember előzetes letartóztatását 3,7 milliárd hrivnya alternatív óvadék ellenében, vált ismertté a november 28-i, keddi bírósági ülés közvetítéséből.
Az ülés során Kolomojszkij és ügyvédei azt kérték, hogy a megelőző intézkedést fogvatartásról házi őrizetre változtassák. Az üzletember emlékeztetett arra, hogy hasnyálmirigy-gyulladásban és cukorbetegségben szenved. És állítólag nem kapja meg a szükséges folyamatos kezelést. Egyúttal kijelentette, hogy nem tesz le óvadékot.
Többen felajánlották, hogy kezességet vállalnak Kolomojszkijért. Köztük van az 1+1 médiaholding vezérigazgatója, Jaroszlav Paholcsuk, Ihor Cihanik, az 1+1 műsorvezetője, Artem Kovaljov, a Nép szolgája képviselője, a dnyiproi főrabbi Smuel Kamineckij és mások.
Kolomojszkij ügyvédje, Oleh Puskar azt mondta, hogy a védelem fellebbezni fog a bíróság döntése ellen.
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Ukrajnában több mint 7000 katonát tekintenek eltűntnek, a 2023 áprilisára vonatkozó adatok szerint – közölte keddenOleg Kotenko, a különleges körülmények között eltűnt személyekért felelős biztos egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Kotenko az ukrán televízió non-stop háborús műsorának nyilatkozva elmondta: „Valóban van ilyen szám, valamivel több, mint hétezer. Számítunk arra, hogy akiket eltűntként keresünk, azokat továbbra is fogva tartják.” A tisztségviselő hozzátette, hogy a statisztikák szerint az eltűntek mintegy 65 %-a él és fogságban van.
Mint hírportálunk 2022. augusztus 5-én beszámolt róla, Kotenko kijelentette, hogy az Ukrajnában eltűntként nyilvántartott hétezer katona körülbelül 20-25 %-a orosz fogságban van. Elmondása szerint az ukrán hatóságok júliusban azt közölték, hogy több mint 7000 ukrán katona tűnt el. Egy hónappal e bejelentés után kiderült, hányat találtak meg közülük orosz fogságban – tette hozzá. Az eltűnt személyekért felelős biztos jelezte, hogy a több mint 7000 eltűnt katona közül körülbelül 20-25 %-ot sikerült megtalálni. Orosz fogságban találták meg őket, így mostanra csökkent az eltűntek száma – mutatott rá akkor Oleg Kotenko.
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Majdnem két évtizeden át tartotta fogva egy brazil férfi feleségét és két gyermekét Rio de Janeiro egyik nyugati kerületében, Guaratibában. A nő július 28-án, csütörtökön szabadult ki a fogságból, tizenhét év után.
A fogva tartott édesanya szerint a férje megfenyegette, hogy csak holtában távozhat a közös otthonukból. A pár huszonhárom éve házasodott össze, a férfi, Luiz Antonio Santos Silva pedig tizenhét éven keresztül tartotta fogolyként a nejét és közös gyermekeiket. Gyakran előfordult, hogy ő és a gyerekek napokon keresztül nem jutottak élelemhez, a férfi pedig mind pszichésen, mind pedig fizikálisan bántalmazta őket – mesélte az asszony.
A két felnőtt gyerekre borzalmas körülmények között, megkötözve és kiéheztetve találtak rá – írja a helyi sajtó a rendőrség információira hivatkozva. A gyerekek tizenkilenc és huszonkét évesek. William Oliveira, a katonai rendőrség századosa úgy nyilatkozott az O Dia napilapnak, hogy első pillantásra kiskorúnak hitte a két felnőtt gyereket, mert annyira alultápláltak és fejletlenek voltak – írja a BBC.
„Amikor megláttuk őket, azt gondoltuk, hogy még egy hetet biztosan nem éltek volna túl” – nyilatkozta az áldozatok egyik szomszédja a G1 brazil híroldalnak.
Kiszabadulásuk után azonnal kórházba szállították mindhármukat, ahol kiszáradás és alultápláltság miatt vették kezelésbe az anyát és két gyermekét. A riói rendőrség belső vizsgálatot indít annak érdekében, hogy feltárja: miért nem szabadították ki a családot előbb a fogságból, főleg annak ismeretében, hogy már 2020-ban kaptak egy fülest a fogvatartásukról.
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn