Egy 15 éves lány életét vesztette, miközben barátaival fürdőzött nem kijelölt helyen. A tragédia a Kijevi megyében található Bila Cerkvában történt. A hírt a Kijevi megyei rendőrség sajtószolgálata közölte.
Április 21-én 16:40 körül a rendőrség értesítést kapott egy helyi lakostól a balesetről. A bejelentő elmondása szerint egy lány fulladt bele a Rosz folyóba.
A rendőrök megállapították, hogy négy barátnő a folyóparton pihent, kövekről ugrottak a vízbe, és egy olyan helyen fürödtek, ahol ez nem volt engedélyezett. Az egyikük, a 15 éves lány hirtelen eltűnt a víz alatt. Később a mentőállomás munkatársai kiemelték a lányt a vízből, de sajnos ekkor már nem lehetett megmenteni az életét
Az Odessza megyei rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki megverte egyéves fiát. A gyermek súlyos testi sérülései következtében a kórházban életét vesztette. Erről a megyei rendőrség számolt be.
Néhány nappal ezelőtt az orvosok értesítették a hatóságokat az esetről. A gyermeket eszméletlen állapotban szállították az Odesszai Megyei Gyermekklinikai Kórházba agyrázkódás, illetve régebbi kar- és könyöktörések miatt. Röviddel ezután a kisfiú meghalt.
A nyomozás során kiderült, hogy a 26 éves nő maga vitte be fiát az orvosi központba, amikor a gyermek állapota kritikussá vált. A nő azt állította, hogy a kisfiú leesett az ágyról és beütötte magát. A rendőrök azonban megállapították, hogy hazudott, mivel ő maga okozta a sérüléseket, mert zavarta, hogy a gyerek sír.
Büntetése akár 10 év szabadságvesztés is lehet, jelenleg őrizetben van.
A munkácsi rendőrség őrizetbe vett egy 27 éves nagylucskai lakost, akit egy 14 éves lány megerőszakolásával gyanúsítanak. A nyomozók büntetőeljárást indítottak az ügyben. A tettest 12 év börtönbüntetésre ítélhetik.
A napokban egy 14 éves lány megerőszakolásával kapcsolatban érkezett bejelentés a rendőrséghez. A hatóságokat az áldozat édesanyja értesítette a történtekről.
A nyomozók megállapították, hogy a kiskorú hozzátartozója szexuálisan bántalmazta a lányt. Egy szomszédos épületbe hurcolta, ahol megerőszakolta.
Az ügyben folynak a vizsgálatok, a bírósági tárgyalásra hamarosan sor kerül.
Tragédia történt megyénkben. Április 1-jén Tiszaújlakon egy 14 éves fiú életét vesztette, elgázolta a Zaporizzsja–Aknaszlatina vonat – közölte a kárpátaljai rendőrség.
A mozdonyvezető szerint a fiú váratlanul a sínekre szaladt. A tiszakeresztúri fiatal a helyszínen életét vesztette sérülései következtében.
A helyszínre a beregszászi járási rendőrkapitányság dolgozói érkeztek ki, akik nyomozást indítottak az ügyben.
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség és a Técsői Kerületi Ügyészség vádja alapján egy 33 éves férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek fia meggyilkolása miatt.
Az ügyészség a bíróság előtt bizonyította, hogy a férfi alkohol befolyása alatt, egy konyhakéssel többször megszúrta egyéves fiát. A gyermek a súlyos sérülésektől a helyszínen életét vesztette. Az eset 2022. július 23-án történt a család lakóhelyén, egy Técsőhöz közeli faluban.
Egy ideig a férfi egy közeli erdőben bujkált, de később megtalálták, letartóztatták, és a vádak alapján előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás és a bírósági eljárás alatt is őrizetben maradt.
A tárgyaláson a vádlott nem ismerte el bűnösségét, és azt állította, hogy a történtek oka a felesége volt, akivel gyakran konfliktusba keveredtek.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
2023 decemberében egy 5 éves fiú kómába esett fogászati kezelés után, és közel egy hónappal később elhunyt. Az ügyészség közleménye szerint az orvos, aki altatta a fiút, nem rendelkezett megfelelő szakirányú végzettséggel, valamint nem volt jogosultsága gyermekek kezelésére, és hamisított diplomával dolgozott.
Az ügyészség szerint a szakorvos nem rendelkezett a szükséges szakképzettséggel és tapasztalattal a gyermekek kezeléséhez. „Szakmai hanyagságból helytelen aneszteziológiai szolgáltatást nyújtott a fogászati beavatkozás során, ami súlyos következményekhez, végül pedig a beteg halálához vezetett” – áll a közleményben.
A nyomozás során kiderült, hogy 2023 augusztusában az orvos, aki rendelkezett felnőttek kezelésére vonatkozó diplomával, hamisított szakértői bizonyítványt kapott gyermek aneszteziológiai szakterületen. Az orvost több bűncselekmény elkövetésével vádolják, többek között.
Jelenleg folyik a gyanúsított előzetes letartóztatásának és a munkaköréből való felfüggesztésének kérdése.
[type] => post
[excerpt] => 2023 decemberében egy 5 éves fiú kómába esett fogászati kezelés után, és közel egy hónappal később elhunyt. Az ügyészség közleménye szerint az orvos, aki altatta a fiút, nem rendelkezett megfelelő szakirányú végzettséggel, valamint nem volt jogosu...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1739279340
[modified] => 1739302215
)
[title] => Halálos kimenetelű fogászati kezelés Lembergben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=195566&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 195566
[uk] => 195499
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 195500
[image] => Array
(
[id] => 195500
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109.png
[original_lng] => 451199
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-109.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1739295016:5
[_thumbnail_id] => 195500
[_edit_last] => 5
[views_count] => 732
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8addefc9e95626e480b267a3de400b7b] =>
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Csernyihivben február 2-án meghalt a 11 éves Katerina Harko. A kislány torokfájdalomra és magas lázra panaszkodott, és tüszős mandulagyulladást diagnosztizáltak nála. Állapotának romlása miatt Katerina a következő reggel meghalt az intenzív osztályon.
A kislány apja, Volodimir Harko szerint a mentőautó február 1-jén szállította a gyermeket a kórházba. Elmondása szerint a kislány mindig félt a kórházaktól, de beleegyezett, hogy elmenjen kezelésre. A kórházba kerülve közepesen súlyos állapotban volt.
A gyermekklinika főigazgatója, Tetjana Lebedeva szerint a kislány állapota február 2-án reggel romlott, és annak ellenére, hogy minden lehetséges újraélesztési intézkedést megtettek, nem sikerült megmenteni őt. Az orvosok megjegyezték, hogy a tüszős mandulagyulladás helyes diagnózis volt, és a kislány megkapta a szükséges antibiotikus kezelést.
A meghalt kislány nővére, Tetjana Harko kétségbe vonja, hogy a kislány meghalhatott a mandulagyulladástól, mivel az éjszaka folyamán nem kapott választ Katerinától az üzenetére, és csak másnap reggel tudta meg a halálhírt. A családtagok is aggodalmukat fejezték ki a gyermek állapotának ellenőrzésével kapcsolatban az intenzív osztályon.
Odesszában a hatóságok kiderítették, hogy az egyéves kisfiú, akit holtan találtak a fagyasztóban, korábban égési sérüléseket szenvedett, és orvosi segítségre lett volna szüksége.
A nyomozás szerint január környékén a kisfiú, aki anyja hanyagsága miatt több helyen is súlyos égési sérüléseket szenvedett, elvesztette az eszméletét és légzési nehézségei voltak. Az anya és az élettárs azonban nem kértek orvosi segítséget.
Mindez a gyermek halálához vezetett. Hogy eltüntessék a nyomokat, a férfi a gyerek holttestét a fagyasztóba tette.
A férfi korábban kapcsolatban állt a gyermek anyjával, de néhány nappal a gyilkosság előtt a nő elváltt tőle.
A németországi Chemnitzben egy bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy 37 éves férfit, aki megölt egy kilencéves ukrán kislányt, akinek édesanyjával együtt érkezett Németországba az orosz invázió kezdetekor. Az ügyet a Bild jelentette pénteken, január 31-én.
A bűncselekmény 2024. június 3-án történt. A vádlott, Andrij P., a kislányt az iskola felé vezető úton követte és megfojtotta. Ezt követően elmenekült Németországból, de 11 nappal később Prágában elfogták. Később kiadták Németországnak, ahol megkezdődött a per.
A férfi korábban kapcsolatban állt a gyermek anyjával, de néhány nappal a gyilkosság előtt a nő elvált tőle. A nyomozás szerint a bűncselekmény bosszúból történt. A bíróság döntése végleges lett, az elítélt nem fellebbezett.
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Halálos baleset történt január 21-én egy szabályozatlan gyalogátkelőhelyen. Az autós, akinek figyelme egy telefonhívás miatt elterelődött, elgázolta egy nőt egy csecsemővel. Sajnos az egyhónapos gyermek életét nem sikerült megmenteni a mentősöknek.
Az előzetes információk szerint 2025. január 21-én, körülbelül 16:45-kor a Park utca egyik szabályozatlan gyalogátkelőjén a 49 éves férfi egy Dacia típusú személyautóval elgázolta a 32 éves helyi nőt, aki babakocsival kelt át az úttesten. Az ütközés következtében a csecsemő kiesett a babakocsiból. A gyermeket azonnal intenzív osztályra szállították, de sajnos körülbelül egy óra múlva elhunyt.
A nő az előzetes orvosi vizsgálatok szerint nem szenvedett sérülést, de további orvosi vizsgálatokra van szüksége. A gépkocsivezető nem volt ittas. Elmondása szerint telefonhívás közben elterelődött a figyelme.
Az ügyben büntetőeljárást indítottak.
[type] => post
[excerpt] => Halálos baleset történt január 21-én egy szabályozatlan gyalogátkelőhelyen. Az autós, akinek figyelme egy telefonhívás miatt elterelődött, elgázolta egy nőt egy csecsemővel. Sajnos az egyhónapos gyermek életét nem sikerült megmenteni a mentősöknek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1737558000
[modified] => 1737541696
)
[title] => Súlyos közlekedési balesetben vesztette életét egy csecsemő Rivnében: a sofőr elgázolta az anyát a babakocsival
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=193317&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 193317
[uk] => 193289
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 193290
[image] => Array
(
[id] => 193290
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to.webp
[original_lng] => 124116
[original_w] => 1087
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to-300x177.webp
[width] => 300
[height] => 177
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to-768x453.webp
[width] => 768
[height] => 453
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to-1024x604.webp
[width] => 1024
[height] => 604
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to.webp
[width] => 1087
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to.webp
[width] => 1087
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/739655689678feb225b282-imagepng-to.webp
[width] => 1087
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1737534497:5
[_thumbnail_id] => 193290
[_edit_last] => 5
[views_count] => 847
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c62b179417d2834696021642fdf7e9ef] =>
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99