A Kárpátaljai Megyei Rendőrkapitányság nyomozói vádat emeltek egy szanatóriumi komplexum vezetőjével és helyettesével szemben.
A nyomozás során kiderült, hogy az egészségügyi intézmény 46 éves igazgatója és 30 éves helyettese, egy helyi önkormányzati képviselő, akik engedéllyel rendelkeztek ásványvíz kitermelésére a Munkácsi járásban, illegálisan csatlakoztak egy másik ásványvízcsőhöz, amely nem volt a hivatalosan engedélyezett számukra. A víz kitermelésével, fél év alatt összesen 26 000 köbméter szén-dioxidos ásványvizet termeltek ki jogellenesen.
A törvénytelen módon beszerzett természeti erőforrást az elkövetők tartályokban szállították a palackozó helyekre, majd értékesítették az ország egész területén. A nyomozás adatai szerint ezzel az illegális tevékenységgel jelentős kárt okoztak az államnak, melynek összege meghaladja a 644 millió hrivnyát.
Az ügyben folynak a vizsgálatok. A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
A megyei ügyészség irányítása alatt lelepleztek egy illegális, jövedéki termékek terjesztésére szolgáló csatornát.
A hatóságok megállapították, hogy a Huszti és Técsői járások területén a kereskedők elektronikus dohányzó eszközöket és azokhoz tartozó folyadékokat árusítottak, hamisított vagy teljesen hiányzó ukrán zárjeggyel.
Előzetes adatok a termékeket Kijevből küldték Kárpátaljára, ahol kiskereskedelmi forgalomban értékesítették őket.
A lefoglalt termékek előzetes értéke körülbelül 5 millió hrivnya. Az ügyben továbbra is folynak a vizsgálatok.
A Beregszászi járás területén, Nagyszőlős közelében, a Tisza partjánál az ellenőrök szabálysértőket fedeztek fel.
A hulladékgazdálkodási szabályok megsértése miatt két állampolgárt vontak közigazgatási felelősségre a közigazgatási szabálysértési törvénykönyv 82. cikke alapján, összesen 680 hrivnya pénzbírságot szabtak ki rájuk.
A talaj állami tulajdonjogának megsértése miatt egy állampolgárt vontak közigazgatási felelősségre 1700 hrivnya pénzbírság formájában, aki kavicsot próbált begyűjteni.
A hírt az állami ökológiai ellenőrző bizottság közölte.
Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) a Kínában destruktív szektaként, Oroszországban pedig nemkívánatos szervezetként nyilvántartott Falunkung mozgalom ellen illegális tevékenység folytatása címén – közölte pénteken az SZK moszkvai irodájának sajtószolgálata.
A tájékoztatás szerint 2020 júliusától 2023 októberéig egy nő által vezetett csoport illegálisan szervezett Falunkung-tevékenységeket, a többi között nemkívánatos szervezetek irodalmát gyűjtötte össze, ideértve a mozgalom alapítója, Li Hong-cse könyvét, a Csuan Falunt, amelyet szélsőséges irodalomként tartanak számon Oroszországban.
Az orosz hatóságok az ügyben a Falunkung szekta négy követőjét vették őrizetbe, a gyanúsítottak lakásait átkutatták. A mozgalmat 1992-ben alapította Li Hong-cse testnevelő tanár, és 1996-ra már több millió hívet számlált.
Kína Li Hong-csét azzal vádolja, hogy államcsínyt akart végrehajtani. A férfi az Egyesült Államokba menekült. Oroszországban 2020-ban nyilvánították nemkívánatos szervezetnek a Falunkung hét külföldi szervezetét.
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
A rendfenntartók illegális borostyánfeldolgozó műhelyt fedeztek fel a Voliny megyei Koveli járásban. Több mint 120 kilogramm feldolgozott és nyers követ, azokból készült késztermékeket, feljegyzéseket foglaltak le – jelentette az RBK – Ukrajina az Állami Határőrszolgálatra (DPSZU) való hivatkozással.
Az illegális „borostyánsémát” a Voliny megyei határőrség operatív munkatársaiból és a nemzeti rendőrség nyomozóiból álló hivatalközi csoport leplezte le az Állami Határőrszolgálat DOZOR különleges alakulatának támogatásával.
Az illegális borostyánkitermeléssel, -feldolgozással és -értékesítéssel – többek közt külföldön is – foglalkozó polgárok ellen büntetőeljárás indult Ukrajna Büntető Törvénykönyve 240-1-es cikkelye alapján.
Az ügyhöz kapcsolódóan házkutatást végeztek Voliny és Rivne megyei lakosoknál. A határőrszolgálat tájékoztatása szerint a lefoglalt tárgyakat szakértői vizsgálatra küldték.
Az eset Nagyszőlősön történt, a hatóságok lelepleztek egy céget, ahol illegálisan állítottak elő dohányárut, miközben bútorgyártó vállalatnak adták ki magukat.
A házkutatás során csomagoláshoz szükséges alapanyagokat és több mint 3,5 tonna dohányt találtak.
Az ügyben folyik a nyomozás, a bíróságot megelőző vizsgálatok megkezdődtek.
A tragikus eset egy illegális kőolaj-finomító telephelyen történt Rivers államban. Az áldozatok között van egy terhes nő is.
Legalább 37 ember meghalt egy robbanásban egy illegális olajfinomítóban Nigériában. Erről az Anadolu ügynökség számolt be október 4-én.
Azt mondják, hogy a robbanás a kőolaj illegális feldolgozása során történt Rivers államban.
A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
Nigériában, amely a világ olajkészleteinek 3,1%-át birtokolja, több száz illegális finomító működik. Az ilyen vállalkozások dolgozói ritkán tartják be a biztonsági előírásokat, ami gyakori tüzekhez vezet.
A powerful explosion in Ivano-Frankivsk region of Ukraine. According to preliminary data, the incident may have occurred at an oil depot or gas pipeline. Its cause is still unknown. pic.twitter.com/eCkIIbRIRU
— Nanayakkarapathirage Martin Perera (@hotakasudzuki) September 30, 2023
A Customs Warehouse near the International Airport in the Uzbekistan Capital of Tashkent is reported to have Exploded earlier tonight after a Storage Building filled with Electric Cars and Batteries was possibly struck by Lightning; the Shockwave from the Explosion is said to… pic.twitter.com/IAWsbHw4ud
At least 13 killed, more than 70 injured in suicide blast near mosque in Balochistan At least 10 people, including a police officer, were killed and more than 70 suffered after a suicide bomber blew himself up near a mosque in Pakistan’s Balochistan province on Friday (Sept 29).… pic.twitter.com/P8xxO3TMRQ
According to the Pakistan Rangers, this elderly man was a suicide bomber and an intelligence basd operation was conducted to arrest him. 5 innocent villagers have been martyred in this so called intelligence based operation.#Sakrandbleeds#سڪرنڊسانحو#sakrandbleedpic.twitter.com/zVMeXG4gKW
⚡️An explosion occurred at a military factory in Russia's #Perm Krai.
The incident took place at the building of the Solikamsk plant "Ural," one of the largest military-industrial factories in Russia. They produce various military ammunition and explosives there. pic.twitter.com/q18ASsVWzw
Diesel engines and russian tracked vehicles are produced there. If we consider that the parent company, #Uralvagonzavod, produces russian tanks, then everything is obvious. pic.twitter.com/RnBGDROOrt
Footage from CCTV Cameras showing the Explosion of a Car at “Rainbow Bridge” Custom’s Checkpoint in Niagara Falls on the Border between Canada and the United States after the Vehicle can be seen Striking a Curb and going Airborne; the Incident was initially believed to have… pic.twitter.com/OirbU4M8JY
At least 17 people have died in an explosion at a fireworks production factory in Suphan Buri's Mueang District, according to news reports. Some sources report the number as 23.
The explosion occurred around 15:30. Locals said approximately 20-30 people were working in the… pic.twitter.com/WHKEoga9RT
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
An explosion and fire at the Defence manufacturer FNVC Altai#Biysk is 3,500km east of #Moscow, so it will be very interesting to see what's happened here.
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
A deadly fire erupted at a huge military ammunition depot in Chad’s capital N’Djamena, sending powerful explosions into the night sky and shaking buildings miles from the blast.… pic.twitter.com/4W9qpHMVE3
A deadly fire erupted at a huge military ammunition depot in Chad’s capital N’Djamena, sending powerful explosions into the night sky and shaking buildings miles from the blast.… pic.twitter.com/4W9qpHMVE3
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria. Some students are trapped inside the collapsed building . Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
I asked protesters why they are flying Russian flags. They want Putin and Russia, which isn’t a capitalist nation, to come to their aid. They added that they aren’t happy with the president’s speech that was delivered this morning. pic.twitter.com/h6wbtbul9p
🇧🇬 ‼️ The moment of a powerful explosion of two tons of fireworks at a pyrotechnics factory in Bulgaria. Preliminary, two people were injured.
Three warehouses with pyrotechnics blew up in the suburb of Elin Pelin (about 30 kilometers from the capital of Bulgaria, Sofia). The… pic.twitter.com/yfrFjZP1C5
VIDEO | Visuals from outside a chemical factory in the Special Economic Zone in the Rambilli Mandal of Andhra Pradesh's Anakapalle, where a blast left several workers injured earlier today. pic.twitter.com/dQ6YpOTnuu
Explosion ds la locomotive du train devant ramener les parlementaires européens et le personnel de #Strasbourg à #Bruxelles. Origine encore inconnue. Les passagers appelés à « se réfugier » ds le tunnel Gare paralysée, pompiers appelés en urgence #explosion#ParlementEuropeenpic.twitter.com/9J0u3cQDT4
🇯🇵 | During the testing of the Epsilon S rocket engine in Japan, a major fire broke out. No reports of casualties have been received. According to media sources, the fire ignited 30 seconds after the test began.
❗️🇮🇹 - An explosion occurred on Monday morning at the Eni plant in Calenzano, in the province of Florence.
The column of smoke was visible in neighboring towns, while firefighters, security forces and regional emergency medical teams rushed to the scene. The explosion, felt as… pic.twitter.com/20FkFxaRFe
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
#Update: Fuel tanker truck blast kills at least 60 in Nigeria
At least 60 people were killed and others injured in northern #Nigeria on Saturday when a petrol tanker truck overturned, spilling petrol that exploded, the Federal Road Safety Corps (#FRSC) said.
🚨🇺🇸MASSIVE VEHICLE EXPLOSION NEAR TEXAS AIRPORT—FIREBALL ENGULFS BUILDING, 5 HOSPITALIZED
Firefighters are battling a massive inferno near El Paso International Airport after a reported vehicle explosion at the Sun Metro Transit Operations Center.
🚨 DEVELOPING: On March 12, 2025, 9:40 PM CDT, Texas Tech University in Lubbock’s reeling—an explosion at a power substation around 7:30 PM CDT rocked the campus, igniting multiple fires and… pic.twitter.com/OZd8jN2tgn
DEVELOPING: Parts of Texas Tech campus evacuated after the University says an explosion at a substation has caused fires & power outages pic.twitter.com/Gccfgchzcz
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói leleplezték egy kárpátaljai internetes kiadvány főszerkesztőjét, aki az „orosz világot” népszerűsítette és Oroszország Ukrajna elleni fegyveres agresszióját mentegette – közölte csütörtökön az SZBU Kárpátalja megyei főosztálya Facebook-oldalán.
A jelentés szerint az SZBU nyomozói kiderítették, hogy egy kárpátaljai lakos, aki az egyik helyi online kiadvány főszerkesztője, illegális tevékenységet folytat. Azt is megállapították az „orosz világ” híve számos információs forrást hozott létre, beleértve weboldalakat és csoportokat a közösségi médiában, ahol aktívan terjesztette az államellenes propagandát.
Az SZBU által kezdeményezett vizsgálat megerősítette, hogy az agitátor az információs aknamunkájához orosz propagandaszájtok és illegális fegyveres alakulatok anyagait használta fel. Az SZBU által kezdeményezett szakértői vizsgálat megállapította, hogy a főszerkesztő publikációiban megvalósult az Ukrajna elleni orosz fegyveres agresszió nyilvános igazolásának és az orosz fegyveres erők képviselői dicsőítésének tényállása.
A főszerkesztő ellen korábban megindított büntetőeljárás alapján a nyomozók átkutatták a gyanúsított lakóhelyét, ahol számítástechnikai eszközöket és kommunikációs eszközöket találtak Ukrajna állambiztonsága elleni bűncselekményekre utaló bizonyítékokkal.
A kiadvány főszerkesztőjét a titkosszolgálat az ukrán büntetőtörvénykönyv 436-2. cikkelye 2. része – az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni fegyveres agressziójának igazolása, jogszerűként való elismerése, tagadása, résztvevőinek dicsőítése – alapján gyanúsította meg. Az SZBU az ügy anyagait a vádirattal együtt a bíróságnak továbbította.
More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
Három férfit értesített a kárpátaljai ügyészség az ellenük indult eljárásról, akiket egy illegális rehabilitációs központ üzemeltetésével vádolnak.
A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak egy úgynevezett rehabilitációs központot nyitottak a megyeszékhelyen az alkohol- és kábítószerfüggők részére. A két éve működő intézmény nem rendelkezett semmilyen hivatalos engedéllyel.
A központ egy bérelt házban működött, állandó őrizettel, a pácienseket szó szerint fogva tartották és nem engedték őket a házon kívül. A „kezelés” havi 10–15 ezer hrivnyába került, melyet az ott lévők családtagjai fizettek.
A házkutatás során a hatóságok egy megkötözött, eszméletét vesztett férfira bukkantak, akihez azonnal kihívták a mentőszolgálatot. Az ügyben tart az eljárás, a vizsgálatok megkezdődtek.
A técsői járási rendőrkapitányság munkatársai ellenőrzés céljából megállítottak egy MAZ teherautót, amely homokkavicsot szállított.
A rendőrség operatív csoportját egy járőr értesítette arról, miszerint a járásban megállítottak egy teherautót, mely törvénytelenül kitermelt homokkavicsot szállított. A helyszínre kiérkeztek a hatóságok, akik megállapították, hogy a bustyaházi lakos nem rendelkezik megfelelő engedélyekkel a szállítmányt illetően.
A szállítmányt és a járművet lefoglalták, az ügyben büntetőeljárást indítottak – közölte a megyei rendőrség kommunikációs osztálya.