Szlovénia után Horvátország is bejelentette, hogy az országban jelen van az először Indiában azonosított, a korábbiaknál fertőzőbb delta variáns.
Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: eddig 23 mintában azonosították a mutációt, amely több megyében is jelen van. Jelezte: Zágráb nem vizsgálja a mintákat, hanem külföldi laboratóriumba küldi őket. Eddig több mint hatezer mintát küldtek, az e heti eredményeket pedig még nem kapták meg – tette hozzá. Úgy vélte: a helyzet aggasztó, és amennyiben a vírusmutáció jobban terjed, szigorítani kell a járványügyi intézkedéseken.
Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője szerint a megyék, a járások és városok feladata, hogy megakadályozzák a járvány terjedését, mégpedig úgy, hogy nem engedélyezik az ellenőrizetlen tömeges összejöveteleket. Utalt rá, hogy Zárában (Zadar) nőtt a fertőzöttek száma, miután egy kosárlabda-mérkőzésen, figyelmen kívül hagyva a járványügyi szabályokat több ezer néző vett részt. Ez megengedhetetlen – figyelmeztetett.
A jelenleg érvényben lévő korlátozások június 30-án járnak le, a kormány pedig az átoltottság arányától tette függővé a további nyitást. Július 1-jétől azok, akik rendelkeznek uniós digitális Covid-igazolvánnyal, korlátozások nélkül vehetnek részt a rendezvényeken. Azokon a rendezvényeken azonban, amelyeket nem kötnek védettségi igazoláshoz, továbbra is legfeljebb száz fő vehet részt, és be kell tartani a szigorú járványügyi intézkedéseket.
Az elmúlt 24 órában 118 új fertőzöttet azonosítottak az országban, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében négy beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8196-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 209 beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 467 772-en kaptak védőoltást, közülük 1 000 279-nek már a második adag vakcinát is beadták. Ez a felnőtt lakosság 43, illetve 29 százaléka.
A szomszédos Szlovéniában péntekre 46 új fertőződést jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 74-en vannak kórházban, 26-an közülük intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 807 116-an kaptak, közülük 638 531-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 46, illetve 37 százaléka.
Némi kétséget vetett fel egyes oltóanyagok hatékonyságával szemben az, hogy több mint 350, a Sinovac kínai vakcinával átoltott indonéz orvos közül valaki elkapta a Covid–19-vírus újabb variánsát, több tucatnyian közülük még kórházi ápolásra is szorultak – jelentette helyi hatóságokra hivatkozva a The Guardian.
Az orvosok többsége tünetmentesen, és önkéntes karanténban várta ki a negatív teszteredményét. Azonban több tucat közülük kórházba került magas láz, vagy csökkenő véroxigénszint miatt.Közülük majdnem mindenkit a kínai Sinovac oltóanyagával oltottak be az Indonéz Egészségügyi Szervezet (IDI) szerint.
A 270 millió fős országban a fertőzőbb, indiai variáns okoz gondot. Ázsiában itt az egyik legrosszabb a járvány terjedése: eddig 1,9 millióan fertőződtek meg, és 53 ezren elhunytak a kórban.Az indonéz egészségügyben is szedte áldozatait a Covid-19, eddig 946 orvos vagy ápoló életét követelte.
Egész Indonéziában eddig 5 orvos és 1 ápoló halt meg úgy koronavírusban, hogy előtte beoltották őket a Sinovac vakcinájával. Igaz, egy közülük csupán az első vakcinadózisán volt túl.
Vietnámban azonosították a koronavírus egy új változatát, ami az indiai és a brit variánsok keveréke, jelentette be a Reuters szerint Nguyen Thanh Long egészségügyi miniszter.
A miniszter azt mondta, hogy egészen pontosan egy indiai variánsról van szó, olyan mutációkkal, amik eredetileg a brit variánsnál voltak megfigyelhetők. Ezt a variánst még nem nevezték el, de a vietnámi szakértők szerint fertőzőbbnek tűnik az eddig ismerteknél, és könnyen terjed a levegőben.
Az egészségügyi tárca felveszi az új változatot a koronavírus globális genomtérképére, mondta a miniszter. Eddig a koronavírus hét variánsát azonosították Vietnámban, köztük a britet, az indiait és a dél-afrikait.
Nguyen Thanh Long arról is beszélt, hogy a vírusnak éppen ez az új változata vezetett tömeges fertőzésekhez az észak-vietnami Bac Giang és Bac Ninh tartományokban, amelyek az országban április 27-én kezdődött negyedik járványhullám során a fő gócpontokká váltak, írja az MTI.
A járvány 2020 januárjában kezdődött a délkelet-ázsiai országban, ahol eddig 6713 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A vírus okozta szövődmények miatt 47 ember halt meg. Tavaly nagyon sikeresen kezelték a járványt, de az elmúlt időszakban gyorsabban terjed a vírus, a fertőzöttek közül 3643-an az elmúlt hónapban lettek betegek.
Mint az indiai esetében is, a koronavírusnak szinte hetente jelenik meg újabb mutációja. Ezek nagy része ártalmatlan, sőt életképtelen. Néhány változat azonban fokozott figyelmet igényel. Ilyen volt például a brit variáns, ami a súlyos magyarországi harmadik hullámot okozta. A vírus indiai variánsát pedig 2020 októberében azonosították, azóta a világ legtöbb országában megjelent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a brit, a dél-afrikai és a brazil után május 11-én a B.1.617 jelű indiai variánst is a „globális aggodalomra okot adó változatok” közé sorolta.
Bordeaux Bataklan kerületében a koronavírus törzs egy nagyon ritka változatát fedezték fel. Amint arról a helyi egészségügyi osztály beszámolt, a brit törzs, a SARS-CoV-2 különösen fertőző változatáról van szó, amely egyedülálló mutáción esett át.
Az is ismertté vált, hogy már körülbelül 50 fertőzéses esetet észleltek. Minden esetben a meglehetősen könnyű lefolyású a megbetegedés, nem igényel kórházi kezelést, hangsúlyozták ki az önkormányzatnál. Az egészségügyi ügynökségnél attól tartanak, hogy az oltóanyagok kisebb védettséget nyújtanak, mint a szokásos koronavírussal szemben. Ezt megelőzően az új törzs nem volt regisztrálva Franciaországban, ezzel szemben a közelmúltban a főváros Ile-de-France régiójában regisztráltak eseteket.
Néhány nappal ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet kijelentette, a világon és Európában egyaránt elterjedt Pfizer BioNTech és Moderna vakcinák, védelmet nyújtanak a COVID-19 minden törzse/mutációja ellen. Jelenleg a WHO öt törzset tart nyílván: brit, dél-afrikai, brazil, indiai és Bordeaux-i.
NEWSMAKER
[type] => post
[excerpt] => Bordeaux Bataklan kerületében a koronavírus törzs egy nagyon ritka változatát fedezték fel. Amint arról a helyi egészségügyi osztály beszámolt, a brit törzs, a SARS-CoV-2 különösen fertőző változatáról van szó, amely egyedülálló mutáción esett át.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1621880880
[modified] => 1621877841
)
[title] => Nagyon ritka COVID-19 törzset fedeztek fel a franciaországi Bordeaux-ban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=48446&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48446
[uk] => 48353
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 48356
[image] => Array
(
[id] => 48356
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28.jpg
[original_lng] => 51980
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/3-28.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1621867042:5
[_thumbnail_id] => 48356
[_edit_last] => 5
[views_count] => 6542
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2c5db54cbb4431df4db0ab441afc820e] =>
Intempéries en Wallonie : le bilan s'élève à 92 maisons touchées par une tornade à Beauraing, d'autres entités impactées par les orages https://t.co/HgwYmA9Yii
Tense scenes in Paris as thousands gather to protest the expanded covid passport that comes into effect on Monday. The health pass requires vaccination status or negative tests to use flights, trains or to enter recreational venues, malls & health clinics. pic.twitter.com/QLZZgBA2Tn
? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ
Clashes continue in the streets of Pointe-à-Pitre, Guadeloupe. Many young islanders are now joining protests against COVID tyranny/apartheid. COVID Brownshirts use of force & tear gas are being met with resistance & stone throwing by the demonstrators. pic.twitter.com/z818NKTQJS
Chaos cette nuit en #Guadeloupe. Le mouvement de grève générale contre le pass sanitaire, la suspension des soignants/pompiers non-vaccinés et les mauvaises conditions de vie, vire à l'ém*ute, avec des barrages et pillages. Un gendarme a été blessé par balle réelle au genou. pic.twitter.com/TdSzxBpmGe
Ecœurement : 1 an de travail des agriculteurs réduit à néant Cette pseudo-rébellion totalement hors-sol se rend-elle seulement compte que l' #agriculture lui permet de vivre préservée des famines qui menacent le monde actuellement ? Les responsables doivent rendre des comptes ! https://t.co/qLsA0qJlVu
Honteux ! Alors que la #guerreRussieUkraine démontre les tensions sur les livraisons #blé &que l’ @ONU_fr «redoute un ouragan de famines», des activistes aux ventres pleins détruisent votre alimentation en toute impunité &visage découvert!#justice rapide&ferme pr ces délinquants https://t.co/ICmBx2SkfO
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
A világ 44 országában azonosították eddig a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Ezt a vírusvariáns India után a legnagyobb számban Nagy-Britanniában mutatták ki.
A rendelkezésre álló információk szerint az indiai változat fertőzőbb, mint a korábban ismert variánsok. A kutatások első eredménye szerint az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni erre a mutációra, amelyet a WHO aggasztónak nevezett a napokban.
Az új változat az egyik – de korántsem egyetlen – ok, amely megmagyarázza a járvány felgyorsulását Indiában, ahol a koronavírus halálos áldozatainak száma mára megközelíti a negyedmilliót.
Az új típusú koronavírus egyik indiai vírusmutációját, illetve a brit vírusvariánst azonosították egy Bukarest határában felfedezett fertőzési gócban – közölte szerdán a román közegészségügyi intézet (INSP).
Az INSP szerint április 20-26. között antigén gyorstesztekkel mutatták ki a SARS-CoV-2-es kórokozót 35 indiai vendégmunkásnál, akik két Popesti-Leordeni-i cégnél dolgoznak, és néhány nappal korábban negatív PCR-tesztekkel érkeztek Romániába. Közülük 18-an a bukaresti Victor Babes járványkórházba kerültek, egyiküket pedig a Matei Bals járványklinikán ápolják. A többiek szálláshelyükön maradtak karanténban.
A vírusmutáció beazonosítására alkalmas úgynevezett szekvenciális tesztelést a bukaresti Cantacuzino immunológiai és közegészségügyi kutatóintézet végezte el a kórházba utalt vendégmunkásoktól vett mintákon. Ennek során derült ki, hogy három vendégmunkás a brit, hét pedig egy indiai vírusmutációval fertőződött meg, amely viszont az INSP szerint nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványügyi helyzetet okozó vírusvariánssal.
Romániában először múlt csütörtökön egy szintén Indiából érkezett, a Brassó megyei Botfaluban dolgozó vendégmunkásnál mutatták ki először a B.1.617.2-es jelzésű indiai vírusmutációt. A járványügyi szakemberek azt valószínűsítik, hogy Romániában már a brit mutáció a domináns, de az országban már a brazil és dél-afrikai vírusvariáns is megjelent.
Romániában egyébként lecsengőben van a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Szerdán 1564 új esetről számolt be a stratégiai kommunikációs törzs (GCS), ami több mint 15 százalékkal marad el az utóbbi két hét átlagától. Miután – az ortodox húsvét hosszú hétvégéjén – négy napon keresztül száznál kevesebb halálesetet jelentettek, szerdán 142 elhunytról számolt be a GCS, ami néhány százalékponttal meghaladja az utóbbi két hét átlagát. A húszmilliós Romániában eddig 28 616 áldozatot követelt a járvány, és több mint 1 millió 60 ezer embernél mutatták ki a fertőzést.
Video cu momentul în care un Black Hawk US Army efectuează o aterizare de urgență în piața Charles de Gaulle din București.ℹ️ Mai multe detalii: https://to.bpne.ws/Joqmm
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
Romániában is megjelent a koronavírus egyik indiai mutánsa, amely viszont nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal – közölte csütörtökön a bukaresti egészségügyi minisztérium.
A B.1.617.2-es jelzésű „indiai” vírusmutánst egy Romániába április 13-án érkezett, a Brassó megyei Botfaluban (Bod) dolgozó indiai munkáscsoport egyik 26 éves tagjánál mutatta ki egy sepsiszentgyörgyi laboratórium.
Az illető – a csoport többi tagjához hasonlóan – eredetileg negatív teszttel érkezett Romániába, most azért tesztelték újra, mert családi okok miatt vissza akart térni Indiába. A vírusmutáns azonosítására alkalmas, úgynevezett szekvenciális tesztelést a páciens származási helye miatt kezdeményezte a Brassó megyei közegészségügyi hatóság (DSP).
Miután a nyolctagú csoport többi tagját is megvizsgálták, további négy indiai munkásról is bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzött, de azt még vizsgálják a hatóságok, hogy szintén az indiai mutánst kapták-e el. A DSP elrendelte a lakhelyi elszigetelést és megkezdte a járványügyi vizsgálatot, kiderítendő, hogy a fertőzöttek kikkel kerültek érintkezésbe.
Forrás: MTI
[type] => post
[excerpt] => Romániában is megjelent a koronavírus egyik indiai mutánsa, amely viszont nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal - közölte csütörtökön a bukaresti egészségügyi minisztérium.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1619713080
[modified] => 1619711497
)
[title] => Romániában is megjelent az egyik indiai vírusmutáns
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=45975&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45975
[uk] => 46022
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 45977
[image] => Array
(
[id] => 45977
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans.jpg
[original_lng] => 137132
[original_w] => 640
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/mutans.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1619767089:2
[_thumbnail_id] => 45977
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 2774
[_oembed_1f4c238a5da0f52d0f8188a46611e527] =>
Aeronavă MiG 21 LanceR prăbușită în județul MureșPilotul a reușit să execute manevra de catapultare și este în stare...
Video cu momentul în care un Black Hawk US Army efectuează o aterizare de urgență în piața Charles de Gaulle din București.ℹ️ Mai multe detalii: https://to.bpne.ws/Joqmm
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
Új koronavírus-mutációt fedeztek fel Brnoban egy laboratórium dolgozói. Az egészségügyi dolgozók elmondása szerint az új törzs nem veszélyesebb, mint a brit vagy dél-afrikai mutáció.
Egy helyi epidemiológus kijelentette, hogy a vírus felszínen megjelent spike-proteinek ellen hatásosak a jelenleg kapható oltóanyagok.
Csehország lakossága valamivel több mint 10 milliós, közülük körülbelül másfél millióan kapták el a koronavírus-fertőzést, s 26 ezren vesztették életüket a kórban.
Aktuální informace: 14 kamionu, 2 nákladní auta, 20 osobních aut, 2 ošetření na místě 2 převezeni do Hořovic (lehce zranění) 2 letech do Prahy (těžší zranění) a následně ještě nalezen třetí pacient, míří letecky do FN Motol. pic.twitter.com/jCve6bvoSo
Havarovaná vozidla jsou "rozeseta" na zhruba 150ti metrovém úseku dálnice. Odkláníme dopravu na exitu 37, objízdná trasa - sil II/605, sjezd Žebrák, Zdice.#policiestc
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
A megbetegedések szinte száz százalékát már a koronavírus brit variánsa okozza Magyarországon – közölte az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Müller Cecília elmondta, „heroikus küzdelem” folyik a járvány ellen, a harmadik hullám rendkívül intenzív, felszálló szakaszában sajnos „szárnyalnak” a járványügyi adatok Magyarországon és Európában is. A védekezés ellenére emelkedik az elhunytak száma, az elmúlt 24 órában 272 beteg halt meg és továbbra is sokan kerülnek kórházba. Ennek az az oka, hogy Magyarországon is a vírus brit variánsa dominál – ismertette a tisztifőorvos. Jelezte, hogy míg márciusban az esetek 70-80 százalékában azonosították ezt a mutánst, március végére teljesen teret hódított.
Kifejtette, jelenleg Magyarországon szinte száz százalékban ez a típus okozza az újabb megbetegedéseket. A brit, az afrikai és a brazil mutáns vírusok sokkal fertőzőképesebbek az eredeti kórokozónál, egy fertőzött ember négy másikat fertőzhet meg, amennyiben mindannyian egy légtérben negyedórán túl, maszk nélkül tartózkodnak. A tapasztalatok szerint nagyon gyorsan változhat a fertőzöttek klinikai állapota, gyorsan fejlődnek ki a tünetek, ezért nagyon sok esetben kórházi kezelés és lélegeztetés szükséges a páciensek életben tartásához – tette hozzá
Az elmúlt napon 9637 új fertőzöttet azonosítottak, kórházban 11 760 beteg fekszik és 1467-en szorulnak lélegeztetésre, emellett arányaiban növekszik a kórházi kezelést igénylők száma a fertőzöttekéhez képest – ismertette a járványügyi adatokat a tisztifőorvos, megjegyezve, a betegek ápolásával emberfeletti munkát végeznek az egészségügyben dolgozók.
A Molekuláris Biológiai és Genetikai Intézet tudósai, miután megvizsgálták 17 kijevi és ivano-frankivszki megyei páciens mintáit, a koronavírus brit törzsének új mutációit fedezték fel Ukrajnában, számolt be az intézet sajtószolgálata Facebook-oldalán.
A Molekuláris Biológiai és Genetikai Intézet tudósai 17 mintában azonosították a koronavírus brit törzse veszélyes mutációit, amelyek ivano-frankivszki és kijevi megyei betegektől származtak. Az adatokat már regisztrálták a nemzetközi GISAID adatbázisban.
„Ez a brit változat eltér elődjétől, amelyet először 2020 őszén fedeztek fel az Egyesült Királyságban, a kritikus változások a vírus azon területein mentek végbe, amelyek a vírus a sejtben való terjedésének sebességéért és az immunrendszer reakcióképességéért felelősek” – közölte az Intézet sajtószolgálata.
A kutatók úgy vélik, hogy a módosított brit törzsek kombinációja a járvány új hullámát okozta, és sokkal súlyosabb klinikai tünetek jellemzik.
Valószínű, hogy a fent említett vírus egyéb, még veszélyesebb törzsei megjelennek Ukrajnában. Hasonlóakat regisztráltak már az európai országokban is.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023