Több százan tüntettek helyi idő szerint vasárnap Kuba két nagyobb városában az egyre gyakoribbá váló áramkimaradás és az élelmiszerhiány miatt. Noha a tiltakozók száma nem volt nagy, a kommunista vezetésű országban ritkák a tüntetések.
A második legnagyobb városban, Santiagóban és Bayamóban történt tüntetésekről felkerült több kép a közösségi médiára, és helyszíni beszámolók szerint az emberek jelmondataikban kiszámítható áramszolgáltatást és élelmiszer-ellátást követeltek.
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
A sajtónak neve megadása nélkül nyilatkozó néhány tiltakozó azt mondta, hogy a két városban felfüggesztették az internetszolgáltatást.
A CubaDebate című kubai állami hírportál jelentése szerint a rendőrség mozgósítását is elrendelték, „hogy megakadályozzák az erőszakcselekményeket”.
Miguel Díaz-Canel elnök az X-en a szolgáltatások javítását ígérte, ám figyelmeztetett, hogy „a helyzetet a (kubai) forradalom ellenségei kihasználhatják”.
„Vannak olyan terroristák az Egyesült Államokban (…), akik bátorítják az ország belső rendjének megzavarására irányuló minden tevékenységet” – tette hozzá.
A karibi országban március óta egyre gyakoribbak az áramkimaradások, mert karbantartás folyik a legnagyobb hőerőműben, amely Matanzas tartományban, Havannától mintegy száz kilométerre keletre található.
Míg a 2,2 milliós Havannát igyekeznek árammal ellátni, a vidéki tartományokban élők napi 10 óránál is hosszabb áramkimaradásra panaszkodnak, ami miatt gyakran főzni sem tudnak.
Két éve, 2022-ben Kubában példátlanul nagy visszaesés volt az áramtermelésben. Az ország energiatermelő rendszere nyolc régi hőerőműből, valamint generátorokból és Törökországtól bérelt nyolc generátorhajóból áll, amelyek viszont szintén nem működhetnek folyamatosan az üzemanyaghiány miatt. Kuba emellett súlyos gazdasági válsággal és inflációval néz szembe, amelyet a koronavírus-járvány és Washington szankciói tovább súlyosbítottak.
[type] => post
[excerpt] => Több százan tüntettek helyi idő szerint vasárnap Kuba két nagyobb városában az egyre gyakoribbá váló áramkimaradás és az élelmiszerhiány miatt. Noha a tiltakozók száma nem volt nagy, a kommunista vezetésű országban ritkák a tüntetések.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710837420
[modified] => 1710793196
)
[title] => Élelmiszerhiány és áramkimaradások miatt tüntettek Kubában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=151070&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151070
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 151071
[image] => Array
(
[id] => 151071
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/9584eb29352e443fa1c149e2933f2a77.png
[original_lng] => 2054317
[original_w] => 1600
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/9584eb29352e443fa1c149e2933f2a77-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/9584eb29352e443fa1c149e2933f2a77-300x150.png
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/9584eb29352e443fa1c149e2933f2a77-768x384.png
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/9584eb29352e443fa1c149e2933f2a77-1024x512.png
[width] => 1024
[height] => 512
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/9584eb29352e443fa1c149e2933f2a77-1536x768.png
[width] => 1536
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/9584eb29352e443fa1c149e2933f2a77.png
[width] => 1600
[height] => 800
)
[full] => Array

[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1710786010:12
[_oembed_da81050eaa1196f7574092e281791ec4] =>
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
In Yerevan these days, citizens came out to the government building in Republic Square, barricaded Azatutyan Avenue and went on strike in the Davtashen neighborhood in the north of the capital.
⚡️🇦🇲 MEN IN UNIFORM APPEAR IN ARMENIAN PROTESTS, as PM Pashinyan quashes dissent.
Any attempt to involve the Armenian Armed Forces in political protests will be given a adequate legal assessment - the Armenian Ministry of Defense warns.
Clergyman, Bagrat Srbazan, a leading figure of the protests against the American installed Comprador government makes a general appeal to the people of Armenia to support the uprising. pic.twitter.com/cShXlougwM

Harminc ember ellen emeltek vádat Kubában, miután a hatóságok szerint 133 tonna baromfihúst tulajdonítottak el egy feldolgozóüzemből – jelentette a Reuters.
A tolvajok az egyik havannai üzemből loptak el 1660 ládányi csirkehúst, majd az utcán, feketén árusították a zsákmányt. Az így befolyt összeget pedig hűtőszekrények, laptopok, televíziók és légkondicionálók vásárlására fordították.
Az eset azért keltett különösen nagy visszhangot, mert a karibi kommunista országban élelmiszerhiány uralkodik, és 1959 óta úgynevezett „étrendkönyvben” szabályozzák az elérhető adatokat. Rigoberto Mustelier, a kormányzati élelmiszer-forgalmazó COPMAR igazgatója elmondta, hogy az ellopott mennyiség – a jelenlegi elosztási arány mellett – egy közepes méretű tartomány havi csirkeadagjának felel meg. Az étrendkönyvben elérhető csirke mennyisége az elmúlt években meredeken csökkent, mivel a gazdasági válság élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiányhoz vezetett Kubában.
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
Kubának folytatott kémkedés gyanújával az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta az Egyesült Államok korábbi kolumbiai és bolíviai nagykövetét – jelentette hétfőn az AP hírügynökség a nyomozáshoz közel álló illetékesekre hivatkozva.
A 73 éves Manuel Rochát Miamiban tartóztatták le és várhatóan hétfőn jelenik meg a bíróság előtt.
Az egyik forrás szerint az igazságügyi minisztérium azzal gyanúsítja Rochát, hogy a havannai kormány érdekeit igyekezett érvényesíteni az Egyesült Államokban és nem tartotta be a lobbitevékenységre vonatkozó szövetségi törvényeket.
A tárca részéről egyelőre nem kommentálták az ügyet, és a volt nagykövet családja sem válaszolt a sajtó megkeresésére. A kolumbiai születésű Rocha diplomáciai karrierje a hidegháború idejére esett, működési területe nagyrészt Latin-Amerika volt, és részt vett az Egyesült Államok kubai ügyeket intéző hivatalának munkájában is akkor, amikor Washingtonnak nem volt teljes körű diplomáciai kapcsolata Havannával.
Bolíviai nagykövetként Evo Morales megválasztása ellen kampányolt, Morales pedig az elnöki székbe kerülve, kiutasította az országból.
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Több ezer ember vonult végig Miguel Díaz-Canel kubai elnök vezetésével csütörtökön Havanna egyik ikonikus sétányán az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti háború befejezését követelve, és támogatásukról biztosítva a palesztin népet.
A hagyományos fekete-fehér palesztin sálat viselő elnököt elkísérték Kuba legfontosabb vezetői, köztük Manuel Marrero miniszterelnök és Bruno Rodríguez külügyminiszter is. A tüntetők a felvonulás során, amihez egy idő után palesztin orvostanhallgatók is csatlakoztak, elhaladtak az amerikai nagykövetség előtt.
Sok fiatal „Szabad Palesztinát” feliratú plakátokat tartott a magasba, amelyeken a bombatámadásban megsebesült gyerekek fotói vagy a kubai és palesztin zászlók voltak láthatóak.
Izrael és a Hamász Katar és Egyiptom segítségével szerda hajnalban állapodott meg tűzszünetről az október 7-én indult háborúban.
Október 7-én a Hamász fegyveresei meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország dél részébe, és mintegy 1200 embert megöltek, nagyjából háromezret megsebesítették, és hozzávetőleg 240 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. Válaszul Izrael háborút indított a terrorszervezet ellen, és teljes blokád alá vonta a Gázai övezetet.
A gázai hatóságok szerint a háborúban 13 300 civil halt meg az övezetben, és a 2,3 millió ott élő mintegy kétharmada földönfutóvá vált.
A háború kezdete óta ez a második alkalom, hogy Kuba vezetői szolidaritási felvonuláson vesznek részt. A múlt héten a palesztin zászlót vetítették ki a karibi főváros egyik legismertebb emlékművére.
[type] => post
[excerpt] => Több ezer ember vonult végig Miguel Díaz-Canel kubai elnök vezetésével csütörtökön Havanna egyik ikonikus sétányán az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti háború befejezését követelve, és támogatásukról biztosítva a palesztin népet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700835960
[modified] => 1700830525
)
[title] => Több ezren tüntettek a palesztinokért a kubai elnök vezetésével
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=138242&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138242
[uk] => 138385
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 138243
[image] => Array
(
[id] => 138243
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx.jpg
[original_lng] => 133812
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/000-344m8hx.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1700918131:3
[_thumbnail_id] => 138243
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1640
[_oembed_304ffc0fdace213299e4b2feaf810ad1] =>
[_oembed_time_304ffc0fdace213299e4b2feaf810ad1] => 1700823330
[_oembed_f4644a4236841eb1deba59005ee3bd52] =>
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
Megbüntették Kubában az állami zenei szervezetek hét tisztviselőjét, miután az általuk szervezett halloweeni partin egy Hitler-jelmez nyerte az első díjat – írja az AFP.
A Cuban Rock Agency igazgatóhelyettesét felmentették állásából, két másik kollégáját pedig kirúgták az október 28-án Havannában tartott halloweeni ünnepség miatt – közölte a Kubai Zenei Intézet pénteki sajtóközleményében. Az ügynökség igazgatója és a zenei intézet három vezető tisztviselője, akik „a kulturális programok jóváhagyásáért, értékeléséért és ellenőrzéséért voltak felelősek”, fegyelmit kaptak.
A kormánypárti Cuba Debate beszámolója szerint a náci vezér jelmeze hatalmas tapsvihar és ováció közepette kapta az első díjat, ami később bírálatcunamit váltott ki. Az incidens után bezárták a rendezvénynek helyszínt biztosító Maxim Rock kulturális központot.
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
Két tűzoltó és egy idős férfi életét vesztette egy lakóépület beomlásában a kubai főváros, Havanna óvárosában – közölte helyi idő szerint szerdán a belügyminisztérium.
Egyelőre nem ismeretes, hogy a leromlott állapotú ház miért omlott részben össze az éjszaka folyamán, de a területen előzőleg heves esőzés volt. A hatóságok szerint 13 család, összesen 54 ember élt a háromemeletes épületben.
A belügyminisztérium szerint a két, 40 és 23 éves tűzoltó az első omlás után érkezett a helyszínre, de bekövetkezett egy második omlás is, amely maga alá temette őket. Egy harmadik áldozat, egy 79 éves férfi holttestét is megtalálták a romok alatt.
Kubában sok ház és az infrastruktúra más részei is rossz állapotban vannak, mert évtizedek óta nem, vagy csak rögtönzött módon tartják karban őket. Legutóbb múlt csütörtökön halt meg egy férfi, amikor Havanna központjában leszakadt egy lakás mennyezete.
¡Es una t3rrible trag3dia en Ciudad Madero, Tamaulipas!
El gobernador de #Tamaulipas, Américo Villarreal Anaya, confirmó la mu3rte de 10 personas en el desplome de la Parroquia de la Santa Cruz en Ciudad Madero. Entre las víctimas se cuentan 5 mujeres, 2 hombres y tres niños. pic.twitter.com/bsi0mQHSUT
?? | Impactantes imágenes revelan la magnitud del devastador incendio sucedido en la discoteca Teatre en la zona Atalayas de Murcia, esta madrugada. El saldo trágico hasta ahora es de 6 personas fallecidas, y no se descarta que la cifra pueda aumentar. pic.twitter.com/yh5PpNfGpf
At least 13 killed, more than 70 injured in suicide blast near mosque in Balochistan At least 10 people, including a police officer, were killed and more than 70 suffered after a suicide bomber blew himself up near a mosque in Pakistan’s Balochistan province on Friday (Sept 29).… pic.twitter.com/P8xxO3TMRQ
According to the Pakistan Rangers, this elderly man was a suicide bomber and an intelligence basd operation was conducted to arrest him. 5 innocent villagers have been martyred in this so called intelligence based operation.#Sakrandbleeds#سڪرنڊسانحو#sakrandbleedpic.twitter.com/zVMeXG4gKW
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly. A father and son. I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old. Woman and her young daughter. Five people died. My condolences. A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122Ppic.twitter.com/adygpfGmPQ
Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…
🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
Két Molotov-koktélt dobtak helyi idő szerint vasárnap este Kuba washingtoni nagykövetségének épületére, áldozatok és károk nincsenek – közölte a kubai külügyminiszter az X közösségi oldalon, terrortámadásnak nevezve az esetet.
„A Kuba-ellenes csoportok terrortámadásoktól sem riadnak vissza ha azt látják, hogy tetteik büntetlenül maradnak” – szögezte le Bruno Rodríguez.
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
Az incidens alig néhány órával azt követően történt, hogy Miguel Díaz-Canel kubai elnök hazatért New Yorkból, ahol az ENSZ Közgyűlésén vett részt.
Az államfő látogatása ellen sok, az Egyesült Államokban élő kubai tüntetett a világszervezet székháza előtt.
Rodríguez emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években a mostani volt a második támadás a latin-amerikai ország egyesült államokbeli külképviselete ellen; 2020-ban egy férfi tüzet nyitott az épületre, ám akkor sem sebesült meg senki.
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In Russia, ballot boxes are being set on fire en masse, doused with paint and brilliant green, and the "electoral process" is being spoiled in various ways
Such cases have already been recorded in small towns, as well as in Moscow and St. Petersburg.
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
In Russia, ballot boxes are being set on fire en masse, doused with paint and brilliant green, and the "electoral process" is being spoiled in various ways
Such cases have already been recorded in small towns, as well as in Moscow and St. Petersburg.
Tizenhét ember letartóztatásával megkezdték a kubai hatóságok annak a hálózatnak a felszámolását, mely az orosz hadseregbe toborzott kubai fiatalokat. A karibi ország még a hét elején jelentette be, hogy nyomoznak a csoport ügyében.
Az őrizetbe vettekre 30 évig terjedő szabadságvesztés, életfogytiglani vagy halálbüntetés vár – közölte a helyi ügyészség.
A hatóságok nem nevezték meg a letartóztatott személyeket. A gyanúsítottak bűncselekményeik típusától és súlyától függően akár halálbüntetést is kaphatnak. Az ügyben felmerül az emberkereskedelem, a zsoldosként történő harc és az idegen állam elleni ellenséges fellépés bűncselekménye is.
Oroszország régóta jó kapcsolatot ápol a kommunista vezetésű Kubával. A karibi szigetországból sokan emigrálnak Oroszországba a jobb élet reményében. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy tavalyi rendeletével lehetővé tette, hogy az orosz hadseregben harcoló külföldiek gyorsított eljárásban juthassanak orosz állampolgársághoz.
Kuba határozottan kijelentette, hogy nem részese az ukrajnai háborúnak, ezért elítéli, hogy állampolgárai zsoldosként harcoljanak a konfliktusban.
[type] => post
[excerpt] => Tizenhét ember letartóztatásával megkezdték a kubai hatóságok annak a hálózatnak a felszámolását, mely az orosz hadseregbe toborzott kubai fiatalokat. A karibi ország még a hét elején jelentette be, hogy nyomoznak a csoport ügyében.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1694190660
[modified] => 1694188146
)
[title] => Kuba lecsapott a hálózatra, mely az orosz hadseregbe csábította a fiataljait
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=129729&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 129729
[uk] => 129715
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 129716
[image] => Array
(
[id] => 129716
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0.webp
[original_lng] => 62434
[original_w] => 960
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/303851-pexels-matthias-oben-3687918-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1694177401:4
[_thumbnail_id] => 129716
[_edit_last] => 4
[views_count] => 891
[_oembed_4e26a209fb6668114c65b3f15e7667e6] =>
[_oembed_time_4e26a209fb6668114c65b3f15e7667e6] => 1694179862
[_oembed_f4644a4236841eb1deba59005ee3bd52] =>
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
Kubában a hatóságok lecsaptak egy emberkereskedő hálózatra, amely kubai állampolgárokat toborzott Oroszország oldalán az ukrajnai háborúba – derült ki a kubai külügyminisztérium hétfői közleményéből. A tárca részleteket nem árult el, ám a bejelentésből az derül ki, hogy a hálózat aktív volt mind a karibi országban, mind Oroszországban, a kubai kormány pedig bejelentette: az ügyben már eljárások is indultak. Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon kategorikusan elítélte, hogy Kubából „zsoldosok” mehettek Ukrajnába harcolni, és leszögezte, hogy Kuba nem vesz részt az ukrajnai háborúban.
A hálózatot Oroszországból irányították, és elsődleges célja az ott élő kubaiak toborzása volt – tette hozzá Havanna.
Moszkva tavaly jelentette be, hogy több mint 30 százalékkal növeli a hadsereg létszámát, azaz másfélmillió emberrel bővítené az állományt.
Májusban egy rjazanyi lap azt jelentette, hogy több kubai állampolgár kötött szerződést az orosz fegyveres erőkkel és – orosz állampolgárságért cserébe – Ukrajnába indult.
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
Békés tüntetések kezdődtek Kubában, az utcára vonulók a szabadságot és nagyobb jólétet követeltek. A tiltakozásokat azonban rendőri attakok zavarták meg, a biztonsági erők „erőszakosan reagáltak a békés tüntetésekre, és megverték a polgárokat, amiért emberi jogokat követeltek” – írja a CNN.
Az eset a guantánamói börtönhöz közel lévő, délkelet-kubai Caimanera városában történt. Néhány tucatnyian vonultak fel, és amikor a kormányépületek elé érkeztek, a rohamrendőrök erőszakkal letartóztattak több tüntetőt. Hivatalosan nem közölték, hány embert tartóztattak le, ellenzéki aktivisták legalább öt emberről tudnak.
A kubai hatóságok fellépését elítélte az Egyesült Államok havannai nagykövetsége. Azt írták, a biztonsági erők „erőszakosan reagáltak a békés tüntetésekre Caimanera városában, és megverték az emberi jogokat követelő polgárokat”. Azt is elítélték, hogy „Kuba leállította az internetet a szólásszabadságtól való félelem miatt” (részben azért, hogy ne terjedhessenek az erőszakos beavatkozásokról készült fotók és videók, részben azért, hogy ne menjen híre annak, hol tüntetnek).
Az internetes tevékenységeket nyomon követő Netblocks szintén megerősítette, hogy a kubai kormány az egész szigeten lekapcsolta a netet, amint híre ment a tüntetéseknek. Kubai kormánypárti bloggerek szerint viszont a tüntetésekről készült videók miatt kellett blokkolni a netet. Valójában azonban már korábban is megtörtént, hogy a kubai kormány a tiltakozások során néha több napra is lekapcsolta az állam által biztosított internetet.
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
Who’s idea at Hartlepool Council was it to bring migrant hostels to town, to place them on residential street close to schools, to bring them to a town with massive crime problems, unemployment problems, are we getting massive investment to teach people how to speak English,… pic.twitter.com/KJnmGZdxZk