Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történt szerdán, az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak – közölte a nagyváros rendőrsége.
A helyi hatóság szerda este a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában az áll, hogy a vizsgálat tart, ugyanakkor azt is közölték, hogy a veszélyhelyzet elmúlt, a gyanúsított halott, a sérültek számáról, és állapotáról későbbre ígértek tájékoztatást.
Az incidensről egyelőre nem közöltek részleteket, valamint egyelőre a feltételezett elkövető halálának körülményeiről sem adtak tájékoztatást.
Annyit tudni, hogy a Nevadai Egyetem gazdasági karának otthont adó épülethez riasztották a rendőröket szerdán napközben.
Las Vegas egyik kórháza, a Sunrise Hospital ezzel egy időben arról adott hírt, hogy sürgősségi osztályukon három embert ápolnak a lövöldözés nyomán. Az intézmény traumatológiai igazgatója azt közölte, hogy a lövöldözés hírére átmenetileg életbe léptették a tömegsérülésekre vonatkozó eljárási rendet, de a kórház később visszaállt a normál működésre.
A las vegasi eset két napon belül a második több halálos áldozatot követelő lövöldözés volt az Egyesült Államokban. Kedden Texas államban, Austin városban több helyszínen összesen hat emberrel, köztük szüleivel végzett egy 34 éves férfi. A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint a tettes először, vélhetően még hétfőn éjszaka, szüleit gyilkolta meg otthonukban, majd kedd reggel egy iskola biztonsági őrét megsebesítette. Ezt követően egy másik helyen két embert halálosan sebesített meg.
A férfi délután egy kerékpárosra nyitott tüzet, aki könnyebb sérüléseket szenvedett, az esti órákban pedig egy betöréshez kiérkező rendőrre lőtt rá, nem életveszélyes sérüléseket okozva. A tettes a helyszínről autóval menekült el, de balesetet szenvedett, és a rendőrök így fogták el. A betörés helyszínén a hatóságok még két holttestet találtak.
Joe Biden elnök a két erőszakos esemény nyomán ismét arra szólította fel a Kongresszust, hogy fogadja el az általa javasolt törvényt a támadó fegyverek és nagy kapacitású tölténytárak betiltásáról.
[type] => post
[excerpt] => Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történt szerdán, az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak – közölte a nagyváros rendőrsége.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1701943920
[modified] => 1701943372
)
[title] => Lövöldözés volt a Las Vegas-i Egyetemen. A rendőrség bejelentette a támadó halálát
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=139807&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139807
[uk] => 139801
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 139802
[image] => Array
(
[id] => 139802
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1.jpg
[original_lng] => 39848
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/b0707727-a453-40cc-b18f-abf2d847d138-1deb9d737997c0b8fc7892507030ca43-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1701936173:4
[_thumbnail_id] => 139802
[_edit_last] => 4
[views_count] => 1157
[_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>
At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.