Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aToyMDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjY1O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 89746 [content] =>Nemzetközi bűnbanda elleni akcióban vettek részt magyar rendőrök, és az elmúlt huszonöt évben talált legnagyobb magyarországi fegyverraktárt tárták fel.
A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a magyar Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán, Budapesten közös sajtótájékoztatón számolt be a „PARKETÁR” elnevezésű műveletsorozatról és a hozzá kapcsolódó rajkai rendőri intézkedésről.
Lubomír Danko ezredes, a NAKA igazgatója elmondta: tavaly december 7-én indítottak nyomozást az ügyben, és a múlt kedden tartották a PARKETÁR elnevezésű akciót, amelyben magyar és szlovák rendőrök is részt vettek. Tizenkét házkutatást tartottak; hetet Szlovákiában, kettőt Magyarországon (Rajkán és Mosonmagyaróváron), hármat pedig Ausztriában (Bécsben). Többféle kábítószert, köztük három kilogramm kokaint, 300 ezer eurónyi készpénzt, illegálisan tartott lőfegyvereket, aranytömböket, ékszereket, luxuscikkeket is lefoglaltak.
Szlovákiában és Ausztriában is több embert letartóztattak. Összesen 16 embert gyanúsítottak meg bűncselekményekkel: egyebek mellett bűnszervezet szervezése, működtetése és támogatása, nagy mennyiségű kábítószer és pszichotrop anyag előállítása és drogkereskedelem miatt.
Feltárták, hogy a bűnszervezet legkésőbb 2016 óta tevékenykedett Szlovákiában és más országokban. Szlovákiába a metamfetamint és a kokaint Bécsben működő mexikói és román drogkartelleken keresztül vitték be, az eddigi adatok szerint több mint százkilónyi kokain került így be az országba.
Boross Zoltán, az NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője és Csupor Máté osztályvezető beszámolt a Rajkán és Mosonmagyaróváron tartott házkutatásokról, valamint az azokat követő operatív műveletről.
A főosztályvezető elmondta: Rajkán és Mosonmagyaróváron két üres ingatlanban 59 ezer eurót (23,6 millió forint), 1,2 millió forintot és két 11 ezer euró (együttesen 8,8 millió forint) értékű aranyplakettet foglaltak le.
Ezzel párhuzamosan Rajkán a rendőrség ellenőrzött egy szlovák állampolgárt, akinek az autójában egy betárazott, éles fegyvert és 900 különböző kaliberű lőszert találtak. A férfi és felesége ellen az NNI büntetőeljárást indított lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottat azóta a bíróság letartóztatta.
Boross Zoltán cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint a férfi vallomást tett volna.
A szlovák férfinél tartott házkutatások során az elmúlt huszonöt évben talált legnagyobb magyarországi fegyverraktárt tárták fel.
Csupor Máté osztályvezető elmondta: 59 éles lőfegyvert, körülbelül 45 ezer lőszert, 285 tárat, hangtompítókat és fegyveralkatrészeket, különböző kaliberű maroklőfegyvereket, gépkarabélyokat, géppisztolyokat, puskákat, mesterlövész fegyvereket találtak. Előkerült ötkilónyi TNT és 2,5 kilogramm más, ismeretlen eredetű robbanószer.
A lefoglalt arzenál feketepiaci értéke meghaladja a félmilliárd forintot.
Eddig 28 lőfegyver eredetét ismerik – közölte az osztályvezető, hangsúlyozva: nincs információ arról, hogy bármelyik is az ukrajnai háborús zónából vagy az Ukrajnába érkező fegyverszállítmányokból származna. A fegyverek útját a gyártástól a végső felhasználókig vizsgálják az Europol, az európai társhatóságok, valamint az FBI bevonásával.
Jeney Áron, az NNI igazgatója kitért arra is, hogy a szerdai esti Bajnokok Ligája-selejtezőre érkező Slovan Bratislava futballcsapat buszának egyik ablakát kedd este betörte valaki, akit a fővárosi rendőrök már szerda hajnalban elfogtak. Az NNI igazgatója azt mondta: bízik benne, hogy ez egy elszigetelt incidens volt.
Arról is beszámolt, hogy a szerda esti FTC–Slovan BL-selejtezőn szlovák rendőrök is segítik a mérkőzés biztonságos megrendezését. A visszavágón pedig magyar rendőrök segítik majd a szlovák kollégákat.
Korábban egyébként az ujszo.com felvidéki hírportál arról számolt be, hogy a PARKETÁR elnevezésű rendőrségi akcióban őrizetbe vették a Slovan Bratislava biztonsági főnökét (és testvérét). A klub azóta közölte, hogy a férfit menesztették pozíciójából.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Nemzetközi bűnbanda elleni akcióban vettek részt magyar rendőrök, és az elmúlt huszonöt évben talált legnagyobb magyarországi fegyverraktárt tárták fel. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1658391960 [modified] => 1658356229 ) [title] => Az elmúlt huszonöt év legnagyobb magyarországi fegyverraktárát tárták fel [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=89746&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 89746 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 89748 [image] => Array ( [id] => 89748 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver.jpg [original_lng] => 139918 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/fegyver.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1658345429:12 [_thumbnail_id] => 89748 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1243 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1658345431 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1686558738 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1691147905 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691506196 [_oembed_8b399c37f4fb65341cb10e5716484bb0] =>[_oembed_time_8b399c37f4fb65341cb10e5716484bb0] => 1701615630 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704869630 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1711818592 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16515 [1] => 65 [2] => 51664 ) [tags_name] => Array ( [0] => fegyverraktár [1] => Magyarország [2] => nemzetközi nyomozás ) ) [1] => Array ( [id] => 89162 [content] =>Fellow Sierra Leoneans,
— President Julius Maada Bio (@PresidentBio) November 26, 2023
I bring you greetings from the Presidential Lodge in Freetown.
In the early hours of this morning, there was a breach of security at the Military Barracks at Wilberforce in Freetown, as some unidentified individuals attacked the military armoury.…Pénzmosás miatt egy ukrán és egy lett állampolgár ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség. A 37 éves ukrán és a 35 éves lett állampolgár megállapodott abban, hogy az egyikük tulajdonában lévő, külföldi székhelyű gazdasági társaságnak Magyarországon bankszámlákat nyitnak, és azokat „bűnös eredetű pénzek” tisztára mosására használják fel – közölte a vádhatóság csütörtökön.
Közleményükben azt írták: a két férfi 2019. május–júniusban mintegy húszmillió forintnak megfelelő összegű pénz tisztára mosásában vett részt. Egyiküket további 80 millió forint értékű pénzmosással is vádolják.
A vádlottak 2019 áprilisában egy VII. kerületi bankfiókban több bankszámlát nyitottak azért, amelyekhez mindketten hozzáfértek. Ismeretlen társaik ezután kedvező befektetések ígéretével tévesztettek meg külföldi sértetteket, akik különböző összegeket utaltak a vádlottak bankszámláira. A csalások áldozataitól beérkező mintegy 20 millió forintnak megfelelő összegű pénzt külföldi bankszámlákra továbbutalták.
Az egyik külföldi bank jelzése alapján a számlavezető bank végül zárolta a vádlottak bankszámláit. Amikor emiatt a két férfi 2019 júniusában, előre egyeztetett időpontban megjelent az erzsébetvárosi bankfiókban, a rendőrök elfogták őket.
Az ukrán férfit azzal is vádolják, hogy 2019 májusában egy másik banknál is nyitott egy számlát, szintén pénzmosási céllal. Ismeretlen társai ezután nagy mennyiségben kínáltak eladásra sebészeti maszkokat egy külföldi cégnek, amely vételár címén több mint 80 millió forintnak megfelelő összegű eurót utalt át egy külföldi bankszámlára. A csalásból származó pénz többszöri utalás révén a vádlott által nyitott magyarországi számlára, majd egy külföldi bankszámlára került.
A főügyészség mindkét férfit üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével, az ukránt pedig különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével is vádolja. A vádhatóság mindkettőjükre végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kéri és indítványozza kiutasításukat Magyarországról.
[type] => post [excerpt] => Pénzmosás miatt egy ukrán és egy lett állampolgár ellen emeltek vádat Magyarországon. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1657836360 [modified] => 1657827888 ) [title] => Magyarországon intézett pénzmosás miatt emeltek vádat egy ukrán és egy lett férfi ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=89162&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 89162 [uk] => 89269 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 89163 [image] => Array ( [id] => 89163 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas.jpg [original_lng] => 133659 [original_w] => 1200 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas-300x150.jpg [width] => 300 [height] => 150 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas-768x384.jpg [width] => 768 [height] => 384 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas-1024x512.jpg [width] => 1024 [height] => 512 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas.jpg [width] => 1200 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas.jpg [width] => 1200 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/penzmosas.jpg [width] => 1200 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1657889294:3 [_thumbnail_id] => 89163 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 1586 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1657797710 [translation_required_done] => 1 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1687096795 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1690547438 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1690547439 [_oembed_40bf432ea80870c6179daa705ff1a4ad] =>[_oembed_time_40bf432ea80870c6179daa705ff1a4ad] => 1693394543 [_oembed_00d12fad934729a9074126344d33d143] =>A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
— CBS News (@CBSNews) August 18, 2023— Denník N (@dennikN) August 17, 2023[_oembed_time_00d12fad934729a9074126344d33d143] => 1693394543 [_oembed_15e3c9c164e40284ab12ff429e8a5be7] =>[_oembed_time_15e3c9c164e40284ab12ff429e8a5be7] => 1695717820 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704582067 [_oembed_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] =>Germany prosecutes ex-Nazi camp guard aged 98 https://t.co/re9qgQ6Rsx
— BBC News (World) (@BBCWorld) September 1, 2023[_oembed_time_a77e487e44637c1418aa933d5ff7886f] => 1710513683 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1710513683 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 65 [1] => 20372 [2] => 114167 [3] => 326 ) [tags_name] => Array ( [0] => Magyarország [1] => pénzmosás [2] => ukrán csaló [3] => vádemelés ) ) [2] => Array ( [id] => 86442 [content] =>La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
— France corruption (@FR_corruption) February 19, 2024Miután május 27-én a magyar kormány bevezette az üzemanyagár-stop esetében azt a korlátozást, hogy a hatósági árakon csak a magyar autósok tankolhatnak, elkezdődött a lopott magyar rendszámtáblák kereskedelme Szlovákiában és a Balkánon – írja a napi.hu.
Az Euractiv podcastjéban egy szakértő már arról beszélt, hogy a szlovák feketepiacon már lehet magyar rendszámtáblákat vásárolni, ellopják a magyar rendszámtáblát, hogy olcsóbban juthassanak benzinhez, mert nagyon vonzó a nagyjából 1,2 eurós benzinár a szlovákoknak.
A portál Szerbiában és Horvátországban is talált internetes fórumokban magyar rendszámtáblákról szóló ajánlatokat. Egy-egy darabot 50-100 eurós áron is kínálnak.
Forrás: infostart.hu
[type] => post [excerpt] => Miután május 27-én a magyar kormány bevezette az üzemanyagár-stop esetében azt a korlátozást, hogy a hatósági árakon csak a magyar autósok tankolhatnak, elkezdődött a lopott magyar rendszámtáblák kereskedelme Szlovákiában és a Balkánon – írja a na... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1655559900 [modified] => 1655545683 ) [title] => Feketepiaci slágertermék lett a magyar rendszámtábla [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=86442&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86442 [uk] => 86694 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 86443 [image] => Array ( [id] => 86443 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam.webp [original_lng] => 96690 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam-1536x864.webp [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam.webp [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/rendszam.webp [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1655726395:3 [_thumbnail_id] => 86443 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 1820 [translation_required_done] => 1 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1655549105 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1687153242 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691001821 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1691001821 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704531161 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1709926157 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 103968 [1] => 65 [2] => 103967 ) [tags_name] => Array ( [0] => lopott rendszámtábla [1] => Magyarország [2] => üzemanyagár-stop ) ) [3] => Array ( [id] => 84689 [content] =>Riasztást kaptak a Gripenek, miután szombaton kora este egy Szlovákia felől Magyarország irányába tartó motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással – közölte a magyar Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központ riasztását követően a légvédelmi készültséget ellátó Gripenek haladéktalanul felszálltak. Miközben azonosították a repülőgépet, annak vezetőjével a légiirányítás is felvette a rádiókapcsolatot.
A vadászrepülők a sárkányrepülőgép azonosítása után visszatértek a kecskeméti bázisukra – áll a közleményben.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Riasztást kaptak a Gripenek, miután szombaton kora este egy Szlovákia felől Magyarország irányába tartó motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással – közölte a magyar Honvédelmi Minisztérium. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1653812940 [modified] => 1653781398 ) [title] => Ismét riasztották a Gripeneket [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=84689&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84689 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 83532 [image] => Array ( [id] => 83532 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen.jpg [original_lng] => 169748 [original_w] => 1108 [original_h] => 624 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen-768x433.jpg [width] => 768 [height] => 433 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen-1024x577.jpg [width] => 1024 [height] => 577 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen.jpg [width] => 1108 [height] => 624 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen.jpg [width] => 1108 [height] => 624 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/grippen.jpg [width] => 1108 [height] => 624 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1653770598:5 [_thumbnail_id] => 83532 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1852 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1653802144 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1687690680 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1690784404 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1690784404 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704372214 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1711363549 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 65 ) [tags_name] => Array ( [0] => Magyarország ) ) [4] => Array ( [id] => 84320 [content] =>A kormány az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet – jelentette be Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke kedden a Facebookon közzétett videóban.
„A ma esküt tett kormány azonnal megkezdte a munkáját. Egyetlen percet sem vesztegettünk, mert a szomszédunkban háború zajlik. Egy olyan háború, amelynek még senki sem látja a végét” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor hangsúlyozta: ez a háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, kockára teszi a fizikai biztonságunkat és veszélyezteti a gazdaság és a családok energiaellátását és anyagi biztonságát is.
„Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát” – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint ehhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szükség, a kormány ezért az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet. A járvány elleni védekezés alatt bevezetett veszélyhelyzethez hasonlóan ez is lehetővé teszi a kormánynak, hogy azonnal reagáljon és minden lehetséges eszközzel megvédje Magyarországot és a magyar családokat.
„Holnap tájékoztatni fogom önöket az első döntéseinkről” – zárta videóját a miniszterelnök.
A magyar kormány többször is kijelentette, hogy egyértelműen kiáll a béke mielőbbi helyreállítása, s mindemellett Magyarország biztonsági érdekei mellett. Úgy vélik azonban, hogy az elhúzódó háború, a brüsszeli szankciós tervek és a gazdasági következmények miatt a rendkívüli helyzet bevezetése különösen indokolt.
(VV/MTI)
[type] => post [excerpt] => A kormány az alaptörvényben biztosított jogával élve ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet – jelentette be Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke kedden a Facebookon közzétett videóban. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1653422606 [modified] => 1653422608 ) [title] => Háborús veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=84320&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84320 [uk] => 84329 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 84323 [image] => Array ( [id] => 84323 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes.jpg [original_lng] => 85842 [original_w] => 1100 [original_h] => 617 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes-1024x574.jpg [width] => 1024 [height] => 574 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes.jpg [width] => 1100 [height] => 617 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes.jpg [width] => 1100 [height] => 617 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/orban-bejelentes.jpg [width] => 1100 [height] => 617 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1653416016:8 [_thumbnail_id] => 84323 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 2496 [translation_required_done] => 1 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1653411809 [_oembed_84f50d56239ff41c11c81165ef8a0e60] => [_oembed_time_84f50d56239ff41c11c81165ef8a0e60] => 1658298586 [_oembed_92c8697c1db59344f991a2777ad6376c] =>[_oembed_time_92c8697c1db59344f991a2777ad6376c] => 1658298586 [_oembed_6deabf1f503d64816127badb7a9ac137] => [_oembed_time_6deabf1f503d64816127badb7a9ac137] => 1659011290 [_oembed_777f3757ef0b7385db03195f437c181a] =>Today russia-Terrorist attacked 2 biggest Universities in Mykolayiv. At least 10 missiles. Now they attack our education. I’m asking Universities of all democratic countries to claim russia what it is really is- the Terrorist pic.twitter.com/VNiRxNbT89
— Віталій Кім / Vitaliy Kim (@vitalij_kim) July 15, 2022[_oembed_time_777f3757ef0b7385db03195f437c181a] => 1680426871 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1686643038 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1691047146 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691753084 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704020221 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1710150086 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 65 [1] => 2906 [2] => 68951 ) [tags_name] => Array ( [0] => Magyarország [1] => Orbán Viktor [2] => ukrán-orosz háború ) ) [5] => Array ( [id] => 84058 [content] =>Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) March 22, 2023
This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaUEgy kisteherautóról lezuhanó vödörrel ütközött egy Tesla a magyar M2-es autópályán. Az utóbbi jármű mintegy 800 ezer forintos (több mint 82 ezer hrivnya) kárt szenvedett.
Az esetről a Budapesti Autósok portál olvasója tett közzé videót, aki egy Tesla Model 3 típusú gépjárművel utazott az autópályán.
A felvételen látható, hogy a kisteherautó platóján először megmozdul, majd le is zuhan onnan a vödör, a Tesla vezetőjének pedig nem volt lehetősége kikerülni azt. Az autó vezetője azt írta, hogy a jármű első lökhárítója, a géptető, valamint a kerámiabevonat is sérült, és hogy összesen körülbelül 800 ezer forint az okozott kár értéke.
Hozzátette azt is, hogy a kisteherautó vezetőjét több alkalommal is próbálta megállítani.
[type] => post [excerpt] => Egy kisteherautóról lezuhanó vödörrel ütközött egy Tesla a magyar M2-es autópályán. Az utóbbi jármű mintegy 800 ezer forintos (több mint 82 ezer hrivnya) kárt szenvedett. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1653243840 [modified] => 1653242671 ) [title] => Vödörrel ütközött egy Tesla, 800 ezer forintos a kár [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=84058&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84058 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84060 [image] => Array ( [id] => 84060 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor.jpg [original_lng] => 264982 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/656176-vodor.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1653237119:4 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1653178851 [_thumbnail_id] => 84060 [_edit_last] => 4 [views_count] => 1892 [_oembed_31aab5eff8e45b71326c4c37819ecf1b] =>Próbáltam jelezni neki. Elmentem mellette, ablak lehúz, integet, hogy jöjjön ki a benzinkútra. Vészvillogó, index stb. Semmi reakciót nem mutatott, csak elment mellettem. Tovább már nem akartam piszkálni a történetet a forgalomban… – írta a Tesla vezetője.
[_oembed_time_31aab5eff8e45b71326c4c37819ecf1b] => 1653233043 [_oembed_36208e624c9e764f41c7df062a82fab6] =>A cooking oil spillage on the M25 caused huge traffic queues on the first day back at work for many after the Easter bank holiday.
— Radio News Hub (@radionewshub) April 19, 2022
Credit: @britonincanada pic.twitter.com/0u9TOI2XbF[_oembed_time_36208e624c9e764f41c7df062a82fab6] => 1653233043 [_oembed_7ff8e9aeccfa9dd9291633e53bd5a579] =>The #M25 remains closed CLOCKWISE at the #A1 (junction 23) this evening as contractors continue to clear all lanes of cooking oil following this morning's accident. Long delays still remain throughout the area pic.twitter.com/e0Mvfo3cbj
— Lee Evans (LGRE) - the official account (@LeeEvansBirding) April 19, 2022[_oembed_time_7ff8e9aeccfa9dd9291633e53bd5a579] => 1653233043 [_oembed_5f34312f8ce1f66f4cba75679c74d621] =>⛔#M25 stays closed Clockwise from J23 #A1M to J25 #A10 #Enfield following a collision, shed load + spillage of cooking oil.
— BBC Radio London Travel (@BBCTravelAlert) April 19, 2022
-Contractors continue to clear the scene.
-Trapped traffic near J24 is still being turned back.
-Q’s to J22 + on #A1000, #A414 Eastbound, #A406 + #A10. pic.twitter.com/TkzwSoETiW[_oembed_time_5f34312f8ce1f66f4cba75679c74d621] => 1654680262 [_oembed_6fefe0fba25dea48e9233bd0585af33f] =>Watched a @Tesla catch on fire this morning. As soon as it started smoking the electrical system locked trapping the guy inside. Luckily construction workers broke the window so he could escape. Neat feature pic.twitter.com/9OHoP9mWbe
— Mjarchie (@Mjarchie1) May 20, 2022Woman drives with a scooter with 120 km/h on a highway in Bulgaria from ThatsInsane[_oembed_time_6fefe0fba25dea48e9233bd0585af33f] => 1658853832 [_oembed_8ea07b103820c3d6a1cd58cb1f2032b8] => [_oembed_time_8ea07b103820c3d6a1cd58cb1f2032b8] => 1661405502 [_oembed_66065d78d63e15853712da94e491771d] =>[_oembed_time_66065d78d63e15853712da94e491771d] => 1673115959 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1687761184 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1690628659 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691077196 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704203413 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1708944732 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 25 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Videók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 24880 [1] => 21467 [2] => 65 [3] => 11556 [4] => 91673 ) [tags_name] => Array ( [0] => anyagi kár [1] => autópálya [2] => Magyarország [3] => Tesla [4] => vödör ) ) [6] => Array ( [id] => 83253 [content] =>@elonmusk Got me seriously wanting to buy a Tesla. Was on this rescue, 250 ft off Devils Slide, all occupants survived. #ThatsaTD pic.twitter.com/uCrlrAWsIX
— Brock Sommerset (@BrockSommerset) January 3, 2023A madárinfluenza megjelenése miatt egy több mint 93 ezer állatot tartó pecsenyekacsa-telepet számolnak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban – közölte a magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön.
A magyar hatóság közleménye szerint a gazdaságban az állatok megemelkedett elhullása és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza lehetséges megjelenésére, a Nébih laboratóriuma pedig a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban.
Az állategészségügyi szakemberek a fertőzött gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a tíz kilométeres megfigyelési körzetet; e területeken további vizsgálatok indultak és életbe léptek a járványvédelmi és állatmozgatási korlátozások.
Mint írták, míg a hatóság laboratóriuma Magyarország eddig vírusmentes területén igazolta a madárinfluenza jelenlétét, addig Bács-Kiskun megyében és Csongrád-Csanád megyében – újabb kitörések következtében – tovább bővültek a korábban kijelölt, korlátozás alatt álló területek is.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei új eset jelzi, hogy a madárinfluenza Magyarország bármely részén megjelenhet, ezért a Nébih ismételten felhívta az állattartók figyelmét: az előírások szigorú betartásával csökkenthető annak esélye, hogy a baromfiállományuk vadmadarakkal érintkezzen és a vírussal megfertőződjön. Kiemelten fontos, hogy az állatokat zártan etessék és itassák, a takarmányt és az almot lefedve tárolják. A magas kockázatú területeken továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása, illetve a kötelezően előírt szállítás előtti vizsgálatok.
[type] => post [excerpt] => A madárinfluenza megjelenése miatt egy több mint 93 ezer állatot tartó pecsenyekacsa-telepet számolnak fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1652457360 [modified] => 1652444771 ) [title] => Magyarország: A madárinfluenza már Szabolcsban van [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=83253&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 83253 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 83255 [image] => Array ( [id] => 83255 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi.jpg [original_lng] => 274744 [original_w] => 1108 [original_h] => 623 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/gacsi.jpg [width] => 1108 [height] => 623 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1652433973:12 [_thumbnail_id] => 83255 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2061 [_oembed_de2dd3ed28f33de224ccb8c558f33290] => [_oembed_time_de2dd3ed28f33de224ccb8c558f33290] => 1652392231 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1653722934 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1687418092 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1691096518 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691686335 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704726743 [_oembed_a6dc89ee19f528d829dc6abff0b3c4ba] =>[_oembed_time_a6dc89ee19f528d829dc6abff0b3c4ba] => 1706194948 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1709237357 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 46964 [1] => 65 [2] => 8528 ) [tags_name] => Array ( [0] => madárinfluenza [1] => Magyarország [2] => Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ) ) [7] => Array ( [id] => 81787 [content] =>Hundreds of #swans found dead in #Kazakhstan's nature reservehttps://t.co/5wvA7VcjMB pic.twitter.com/1OciTdWOiH
— Hindustan Times (@htTweets) January 9, 2024Letartóztatták azt az ukrán és lengyel állampolgárságú két férfit, akiket Budapesten a Népligetnél értek tetten, amit 3 kurd migránst rejtegettek egy autóban.
A 31 éves ukrán és a 43 éves lengyel férfi Budapest környékén közlekedett egy kocsival, amit az ukrán férfi vezetett. A férfiak az autóval 3 kurd-török származású migránst vettek fel, majd a fővárosba szállították őket, hogy onnan tovább utazzanak Nyugat-Európába. Az autót a X. kerületi Könyves Kálmán körúton a Népliget közelében ellenőrizték a rendőrök, melynek során a sofőröket és utasaikat elfogták.
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség javasolta az őrizetbe vett ukrán és lengyel férfi letartóztatását, mivel fennáll náluk a szökés, bűnismétlés, és a bizonyítás megnehezítésének veszélye is. A bűncselekmény miatt 2-8 év börtönre számíthatnak.
Az ügyészi javaslattal a bíróság első- és másodfokon is egyetértett, és elrendelte az embercsempészek letartóztatását.
[type] => post [excerpt] => Letartóztatták azt az ukrán és lengyel állampolgárságú két férfit, akiket Budapesten a Népligetnél értek tetten, amit 3 kurd migránst rejtegettek egy autóban. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1651258200 [modified] => 1651243139 ) [title] => Rács mögé került Magyarországon egy lengyel és egy ukrán embercsempész [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=81787&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 81787 [uk] => 81947 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 81788 [image] => Array ( [id] => 81788 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg.jpg [original_lng] => 119461 [original_w] => 800 [original_h] => 534 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg-768x513.jpg [width] => 768 [height] => 513 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/rendorseg.jpg [width] => 800 [height] => 534 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1651318878:2 [_thumbnail_id] => 81788 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 1285 [translation_required_done] => 1 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1653805645 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1686846580 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691044957 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1691044958 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1704809702 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1710146867 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 900 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kriminális [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 65 ) [tags_name] => Array ( [0] => Magyarország ) ) [8] => Array ( [id] => 76179 [content] =>Folyamatosan érkeznek Ukrajnából, a háború elől menekülők Záhonyba, a település vasútállomására.
Ugyan a hírek arról szólnak, hogy a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiakat nem engedik ki az ukrán hatóságok az országból, ám a záhonyi pályaudvaron csoportokba verődve álltak péntek délután a frissen érkezett fiatal férfiak. Mint azt egyikük, aki Csapról érkezett, az MTI tudósítójának elmondta, hosszas huzavona után az ukrán határőrök „Istennek hála” végül átengedték társaival együtt Magyarországra.
Beszámolt arról is, hogy Csapon nyugalom van, most pedig arra várnak, hogy egy lelkész a helyi parókián szállást biztosítson számukra.
Ugyancsak a záhonyi állomáson várt vonatra egy ungvári nő, aki arról számolt be, hogy 22-én utaztak Budapestre és 23-án hajnalban hívták fel a barátai a háború hírével. Most ennek ellenére hazaindul, hiszen félti a szüleit és az otthonát. Ő úgy értesült, hogy a harcok kezdetekor pánik és tanácstalanság uralkodott Ungváron.
Orosz Tímea, a helyi községi szociális központ vezetője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtök este mintegy hatvan Kárpátaljáról menekülőt helyeztek el a záhonyi művelődési házban, amelyet ideiglenes szállássá alakítottak. Közülük mintegy harmincan kértek hosszabb időtartamra elhelyezést, a többiek az ország belsejébe indultak rokonokhoz, ismerősökhöz. Hangsúlyozta, hogy a menekültek ellátásában segítenek az adományok, amelyek folyamatosan érkeznek a térségbe.
Az MTI tudósítója is azt tapasztalta, hogy a segélyszervezetek képviselői már az állomáson fogadják a Kárpátaljáról érkezőket, helyben vizet és ételt osztanak az embereknek, akik többségükben nők és gyermekek.
A Kárpátaljáról érkezők azt közölték, hogy Csapról kétóránként indulnak vonatok Záhonyba, és a kocsik számát megduplázták az ukrán vasutasok.
A Kárpátaljáról érkezők beszámolójából az derült ki, hogy magyar útlevéllel a fiatal férfiakat is gond nélkül átengedik az ukrán határőrök Magyarországra.Forrás: mti.hu
[type] => post [excerpt] => Folyamatosan érkeznek Ukrajnából, a háború elől menekülők Záhonyba, a település vasútállomására. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1645810020 [modified] => 1645810100 ) [title] => Folyamatosan érkeznek a kárpátaljaiak Záhonyba [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=76179&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 76179 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 76180 [image] => Array ( [id] => 76180 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar.jpg [original_lng] => 103740 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/03zahonyhatar.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1645802911:4 [views_count] => 1437 [_thumbnail_id] => 76180 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1e4c13a5ea2352ca5ce7c3b2376e333d] => [_oembed_time_1e4c13a5ea2352ca5ce7c3b2376e333d] => 1645803124 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1655138673 [_oembed_b9686aef78d2f63b9d68aff489c08536] => [_oembed_time_b9686aef78d2f63b9d68aff489c08536] => 1670051720 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1687676270 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691432721 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1691432721 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1705709122 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1710604213 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 3126 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 17 [5] => 33 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Sürgős [5] => Ukrajna [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 65 [1] => 2516 [2] => 58992 ) [tags_name] => Array ( [0] => Magyarország [1] => ukrán állampolgár [2] => Záhony ) ) [9] => Array ( [id] => 74179 [content] =>Riasztották a Magyar Honvédség vadászgépeit egy Ukrajna irányából Magyarország légterébe belépő ismeretlen légi jármű miatt – tudta meg a Magyar Nemzet a magyar Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályától.
Mint tájékoztattak, a határsértő gép nem létesített rádióösszeköttetést a magyar légi irányítással, valamint repülési tervvel sem rendelkezett.
Mire a Magyar Honvédség vadászgépei az érintett légtérbe értek, az ismeretlen repülőeszköz elhagyta az országot – tették hozzá.
Kiemelték: a határsértés megismétlődésének megelőzése érdekében a géppár járőrözött a légtérben, majd további incidens nélkül visszatért a kecskeméti bázisra.
[type] => post [excerpt] => Riasztották a Magyar Honvédség vadászgépeit egy Ukrajna irányából Magyarország légterébe belépő ismeretlen légi jármű miatt – tudta meg a Magyar Nemzet a magyar Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályától. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1643720580 [modified] => 1643717980 ) [title] => Ukrajnából érkező gép sértette meg a magyar légteret [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=74179&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 74179 [uk] => 74198 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 74180 [image] => Array ( [id] => 74180 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo.jpg [original_lng] => 75045 [original_w] => 850 [original_h] => 478 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/repulo.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1643730133:8 [_thumbnail_id] => 74180 [_edit_last] => 10 [translation_required] => 2 [views_count] => 2733 [translation_required_done] => 1 [_oembed_e8d28ffb8e892c98f2d21e45d887a0c4] => [_oembed_time_e8d28ffb8e892c98f2d21e45d887a0c4] => 1644044432 [_oembed_bec870ea2b71ec363777fb990d3d1f00] =>[_oembed_time_bec870ea2b71ec363777fb990d3d1f00] => 1648977506 [_oembed_fb63511ed32fe7ca8afa22fde4b3e5a4] => {{unknown}} [_oembed_8fbbe5b7486f78fe4aa5246b87c21ca3] =>Not killed, feet crushed. Colonel Yuri Medvedev. pic.twitter.com/FqWAMHw39j
— Euan MacDonald (@Euan_MacDonald) March 25, 2022[_oembed_time_8fbbe5b7486f78fe4aa5246b87c21ca3] => 1649582401 [_oembed_ac4670fe5d854e8d9c6cb25b40f0cd98] => [_oembed_time_ac4670fe5d854e8d9c6cb25b40f0cd98] => 1649582401 [_oembed_3a44c4af24490f7f008d95db6dd27b37] =>IAEA Director General @RafaelMGrossi just arrived in Kaliningrad, #Russia, for talks with senior Russian officials tomorrow morning. pic.twitter.com/nnfolJfKPZ
— IAEA - International Atomic Energy Agency (@iaeaorg) March 31, 2022[_oembed_time_3a44c4af24490f7f008d95db6dd27b37] => 1652623001 [_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => [_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1653837231 [_oembed_b80f75529ce2a363c4cbb802a37fac09] => [_oembed_time_b80f75529ce2a363c4cbb802a37fac09] => 1661768189 [_oembed_b7a7618f386e38111fc6e5310d1aa7ce] =>#Ukraine
— Johnny Six (@Johnyrocket69) April 27, 2022
#ua_industrial: Our warriors are already testing the Australian Bushmaster PMV. pic.twitter.com/VfuFVNecGh[_oembed_time_b7a7618f386e38111fc6e5310d1aa7ce] => 1666443050 [_oembed_e97a3bf8495e0cdfe144de611ff4c2bc] => [_oembed_time_e97a3bf8495e0cdfe144de611ff4c2bc] => 1671020545 [_oembed_8c84fc5430743867eacc2bf00f3b0bdb] => [_oembed_time_8c84fc5430743867eacc2bf00f3b0bdb] => 1671020545 [_oembed_74b3e710ee6f4f29af03b8f56cc1fea9] =>These are the indicative estimates of Russia’s combat losses as of Oct. 8, according to the Armed Forces of Ukraine. pic.twitter.com/sQNXCaD9Ed
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) October 8, 2022[_oembed_time_74b3e710ee6f4f29af03b8f56cc1fea9] => 1680625363 [_oembed_8ea72a6b9724dbee336a2b4e8b1a47ca] => [_oembed_time_8ea72a6b9724dbee336a2b4e8b1a47ca] => 1682690079 [_oembed_2c7fa1c7ad3594d26e317cdd27770749] =>Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
— Euromaidan Press (@EuromaidanPress) March 11, 2023
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.[_oembed_time_2c7fa1c7ad3594d26e317cdd27770749] => 1682690080 [_oembed_ff4755fd78da04b12426653adc3b08d3] => [_oembed_time_ff4755fd78da04b12426653adc3b08d3] => 1684496363 [_oembed_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => [_oembed_time_b90b71f24bc35b891b2f853807e1815d] => 1688572908 [_oembed_39e0b3b1b727a224a1ca32ae08cd6d0c] =>Ministry of Defense of Taiwan
— Spriter (@Spriter99880) April 9, 2023
"Last day, we identified 11 warships and 70 military aircraft belonging to the Chinese army, which violated our water and air borders and are currently in our territory. pic.twitter.com/t2Wzt0RXx6[_oembed_time_39e0b3b1b727a224a1ca32ae08cd6d0c] => 1688659314 [_oembed_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => [_oembed_time_fc96dd2a8e368b1e6284196778f70059] => 1689415527 [_oembed_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => [_oembed_time_7eeedb1bc81ec447a5526f248a9e61d6] => 1691612460 [_oembed_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => [_oembed_time_bad2ed825e374032eb3d04ed30b70ff1] => 1703946018 [_oembed_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => [_oembed_time_b2a18b1e5e4e3e765ef94b749de4f80f] => 1709967579 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 31256 [1] => 65 [2] => 522 [3] => 21605 ) [tags_name] => Array ( [0] => légtér sértés [1] => Magyarország [2] => Ukrajna [3] => vadászrepülő ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 65 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 20 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 65 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH