A hatóságok a múlt héten Brüsszelben mintegy 545 kilogramm, az Egyesült Államokból származó metamfetamint foglaltak le – közölte szerdán a szövetségi igazságügyi rendőrség.
Az antwerpeni szövetségi igazságügyi rendőrséggel, a vámhatósággal és a polgári védelemmel összehangolt akció során a brüsszeli rendőrség egy gyanús konténert fedezett fel, amely egy brüsszeli céghez tartott.
A konténer átvizsgálásakor a rendőrök egy több tonnás ipari mágnesemelőt találtak, amelybe előzőleg körülbelül 545 kg metamfetamint rejtettek. „Ez volt az egyik legnagyobb metamfetamin-fogás Belgiumban” – közölte a szövetségi rendőrség.
A rendőrségi akció során Genkben és Brüsszelben két gyanúsítottat letartóztattak. A nyomozást átadták egy brüsszeli vizsgálóbírónak, aki megvizsgálja a bizonyítékokat, továbbá a gyanúsítottak és a drogkereskedő hálózat közötti kapcsolatokat.
A beregszászi járási rendőrkapitányság munkatársai újabb kábítószer-kereskedőt buktattak le. Az eset Királyházán történt.
A hatóságok ellenőrzés céljából megállítottak egy 28 éves fiatalembert, akiről azt az információt kapták, hogy kábítószerrel kereskedik. A vizsgálat során több tasak metamfetaminra bukkantak nála. A férfi megpróbált ellenkezni és elmenekülni a helyszínről, azonban a rendőrség megfékezte.
Jelenleg előzetes letartóztatásban van, az ügyben büntetőeljárás indult. A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
Hét év börtönbüntetésre ítéltek egy 34 éves huszti férfit, aki metamfetamint árult a megye területén.
A kárpátaljai férfi rendszeresen terjesztette a tiltott szert a helyi lakosok körében, 2021 elején több alkalommal is dokumentálta a rendőrség a tényt. Telefonon egyeztetett az ügyfelekkel, akikkel kódnyelvet használva egyeztek meg a kábítószer mennyiségéről, áráról és a találkozó helyszínéről.
A munkácsi járási rendőrség letartóztatott három személyt, akiket kábítószer-kereskedéssel vádolnak. A házkutatások során jelentős mennyiségű metamfetamint foglaltak le, az ügyben folyik az eljárás.
Az információk szerint egy 25, 32 és 41 éves férfiről van szó, a két utóbbit az ügyféllel való találkozás során tartóztatták le, a legfiatalabbat pedig otthonában vették őrizetbe. A házkutatás során 200 gramm kábítószert foglaltak le, melynek értéke körülbelül 250 ezer hrivnya.
Az ügyben folyik a nyomozás, a tettesekre 10 év börtönbüntetés is várhat.
A megyei ügyészség vezetésével értesítették az ellene indult eljárásról a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) egyik kárpátaljai kirendeltségének vezetőjét. A tisztviselőt kábítószer-kereskedéssel vádolják.
A DSZNSZ munkatársát őrizetbe vették, az ügyben folyik az eljárás. Az információk szerint a férfi metamfetaminnal kerskedett a Beregszászi járás területén. Ügyfeleivel forgalmas helyeken találkozott, letartóztatása során ő maga is kábítószer befolyása alatt volt.
Az információk szerint akár 10 év börtönbüntetésre is számíthat.
Több mint 40 tonna metamfetamint foglaltak le az észak-mexikói Sonora államban – jelentették be a mexikói hatóságok hétfőn.
Fotó: EPA
A mexikói haditengerészet közölte, hogy a hatóságok az északi határ menti Quiriego településen ütöttek rajta egy droglaboron, ahol összesen 41,3 ezer kilogramm metamfetamint foglaltak le. A hatóságok találtak további 12,7 ezer kilogramm metamfetamin előállításához szükséges vegyszert is.
A helyszínen több mint 200 centrifugát, kazánt és kondenzációs kamrát is lefoglaltak, amelyek a szomszédos Sinaloa államban talált, második legnagyobb metamfetamin-laborhoz képest jelentősen több kábítószer előállításához elegendőek.
A lefoglalt kábítószer majdnem a felét teszi ki Mexikóban egész évben lefoglalt mennyiségnek, és ez eddig a jelenlegi kormányzat idején talált legnagyobb droglabor.
A haditengerészet szerint a kábítószert Európába, Ázsiába és az Egyesült Államokba szánták, de Mexikónak nagy gondot okoz a belföldi fogyasztás is. A hatóságok a lefoglalt eszközöket megsemmisítették.
Korábban a legtöbb nagy metamfetamin-labort az északnyugati Sinaloa államban találták, de úgy tűnik, hogy az egyre erőszakosabbá váló Sonora vált a termelés központjává.
Az elmúlt években több jelentős drogfogásról is beszámoltak a mexikói hatóságok.
Egy évvel ezelőtt a mexikói hadsereg több mint félmillió fentaniltablettát foglalt le, nem sokkal később pedig csaknem 1400 liter folyékony metamfetamint és mintegy fél tonna metamfetamint is találtak a hatóságok.
A 2018 végén hivatalba lépett Andrés Manuel López Obrador mexikó elnök többször állította már, hogy a mexikóiak kulturálisan immunisak a drogfüggőségre.
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
Thaiföld történetének egyik legnagyobb kábítószerfogását hajtotta végre az ország rendőrsége a mianmari határ közelében, a hatóságok 50 millió metamfetamin tablettát foglaltak le – közölték a helyi hatóságok szerdán.
Fotó: The Associated Press
A rendőrség a mianmari határ közelében, a thaiföldi fővárostól nyugatra fekvő Kancsanaburi tartomány egyik ellenőrzőpontján állított meg egy teherautót, amelyben zsákokba rejtve találták meg a drogot. A teherautó két utasát, egy nőt és egy férfit letartóztatták.
„A lefoglalt metamfetamin tabletták mennyisége rekordnak számít Thaiföldön” – közölte Jeremy Douglas, az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) regionális képviselője.
A régió ezt megelőző legnagyobb kábítószerfogása a szomszédos Laoszban történt: 2021-ben 55 millió metamfetamin tablettát foglaltak le ott a hatóságok.
„Az elmúlt években nem voltak nagyobb fogásaink itt Kancsanaburiban, ehhez fogható pedig annál kevésbé. Azonban ez nem meglepő, tekintve a lázadó milíciák és az üzérek által Észak-Mianmarban előállított rendkívül nagy mennyiséget” – mondta Douglas.
Anutin Csarnvirakul thaiföldi miniszterelnök-helyettes újságíróknak elmondta: a kábítószert korábban Thaiföld északi és északkeleti tartományaiba csempészték, de az ottani egyre fokozódó ellenőrzés és a mianmari harcok miatt célterületük a nyugati tartományok, például Kancsanaburi lett.
Mianmar térsége évtizedek óta a kábítószer-termelés délkelet-ázsiai központjának számít, mert a Thaiföld, Mianmar és Laosz hármas határa körüli „aranyháromszögben” nagy mennyiségben állítanak elő kábítószert, főleg metamfetamint és ópiumot.
Mianmarban tavaly rekordnak számító, 23 tonnányi kábítószert koboztak el a hatóságok. Az ONUDC közlése szerint az elmúlt három évben a máktermelés mértéke majdnem megduplázódott Mianmarban, termőterülete így már meghaladja a 40 ezer hektárt.
Az UNODC 2023 júniusi jelentésében arra figyelmeztetett, hogy Kelet- és Délkelet-Ázsiában ha nem is nő, de nem is csökken a metamfetamin és az egyéb kábítószerek kereskedelme. Egy másik, januári jelentésben rámutatnak, hogy a mianmari hadsereg 2021. februári erőszakos hatalomátvétele után újból virágzásnak indult az ópiumtermelés.
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
At least 17 people have died in an explosion at a fireworks production factory in Suphan Buri's Mueang District, according to news reports. Some sources report the number as 23.
The explosion occurred around 15:30. Locals said approximately 20-30 people were working in the… pic.twitter.com/WHKEoga9RT
A Nemzeti Rendőrség munkatársai a csapi határőregység és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) segítségével lelepleztek egy bűnszervezetet, melynek tagjai kábítószer-kereskedéssel foglalkoztak a megye területén.
A főszervező egy 35 éves ungvári járási férfi, akinek egy 42 éves nő segédkezett. A hölgy hozta be az országba a drogot, majd átadta azt három helyi személynek, akik az eladással foglalkoztak. A bűnbanda havi bevétele körülbelül félmillió hrivnya volt.
A hölgyet az egyik határátkelőn tartóztatták le, közel 40 gramm metamfetamint találtak nála. A banda többi tagjánál házkutatást tartottak, melynek során számos tárgyi bizonyítékra bukkantak. Mindenkit előzetes letartóztatásba helyeztek, az ügyben folyik a büntetőeljárás.
Az Ungvári Kerületi Ügyészség három kárpátaljait értesített az ellene indult eljárásról, a férfiakat kábítószer-kereskedéssel vádolják.
Egy büntetett előéletű várkulcsai lakost előzetes letartóztatásba helyeztek, 214 ezer hrivnya óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. A hatóságok ez év őszén többször is kábítószer-árusításon kapták a férfit. A nála tartott házkutatás során számos tárgyi bizonyítékot találtak.
Ezenkívül letartóztattak egy 44 és egy 35 éves férfit is, akik Nagybereznán terjesztették a drogot.
Az ügyekben folyik az eljárás, a vizsgálatok tartanak.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Az ausztrál rendőrség négy férfit tartóztatott le, miután mintegy 622 kilogramm metamfetamint találtak náluk vécépapír-gurigákba rejtve. Akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak.
Az ausztrál határőrség csütörtökön közölte, hogy egy tengeri szállítmány érkezett Melbourne-be Malajziából október 4-én, melynek röntgenvizsgálatakor rendellenességeket állapítottak meg – írja a Bernama.
A tisztviselők 622 darab, egyenként egy kilogramm súlyú zöld és arany színű teacsomagot találtak, amelyeket egy raklapnyi vécépapírba rejtettek. A lefoglalt kábítószer utcai értékét közel 359 millió dollárra becsülik.
Két 33 éves kínai, egy 34 éves malajziai és egy 32 éves hongkongi állampolgárt tartóztattak le. A férfiak ellen vádat emeltek, mert kísérletet tettek kereskedelmi mennyiségű kábítószer birtoklására.
A bűncselekmény maximális büntetési tétele életfogytig tartó szabadságvesztés.
Dan Ryan, Victoria rendőrség megbízott főfelügyelője elmondta, hogy a rendőrség továbbra is arra összpontosít, hogy megakadályozza, hogy a kábítószerek a közösségbe kerüljenek.
„Ausztráliában az egy főre jutó metamfetamin-használat a világ egyetlen más országához sem hasonlítható, és a fogyasztás által okozott pusztító és tragikus károk az egész közösségben éreztetik hatásukat” – mondta Ryan.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ