Az ukrán hadsereg ellentámadása már megkezdődött, és több napja tart, az egész határvonalon heves harcok folynak – jelentette ki csütörtökön Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója nyilatkozta a RAI olasz tévécsatornának nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tanácsadó elmondta: „Az ellentámadás több napja tart, a határ 1500 kilométerén intenzív háború folyik, de az akciók már elkezdődtek.” Ukrajna nyugati fegyverekkel való ellátásának kérdését kommentálva hangsúlyozta, hogy az ukrán fegyveres erők azokkal nem fognak csapást mérni Oroszország területére, hanem kizárólag az elfoglalt területek felszabadítására fogják használni őket.
„Nem akarunk csapást mérni Oroszország területére, az önök által nekünk adott fegyverekkel megsemmisítjük Oroszország állásait a Moszkva által megszállt területeken, beleértve Donbászt és a Krím félszigetet is” – magyarázta Podoljak.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó hozzátette, hogy Ukrajnának jelenleg nagy hatótávolságú Storm Shadow rakétái, Leopard harckocsijai és rakétaelhárító rendszerei vannak, „amelyeket Franciaország és Olaszország biztosított számára”. „Az F-16-osok végre lehetővé teszik számunkra, hogy lezárjuk a légteret. Paradoxon: ha egy évvel ezelőtt megkaptuk volna őket, a háború már véget ért volna” – állította Mihajlo Podoljak.
Az ukrán fegyveres erők már likvidálták az egykori orosz foglyok 77%-át, akik a Wagner-alakulat részeként Ukrajnában harcoltak.
Az oroszok egyszerűsített „eljárással” 38 244 embert hozott ki a fogságból, hogy részt vegyenek az Ukrajna elleni háborúban. Eddig 29 543 katonát likvidáltak közülük: egy részük meghalt, egy részük pedig megsebesült vagy fogságba esett.
A hírt Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal tanácsadója közölte a Twitteren.
Дії говорять гучніше за слова. Україна не бачить ознак того, що Росія залишає Херсон без бою. У місті зберігається значна частина ru-угруповання, в регіон стягуються додаткові резерви. Україна звільняє території, спираючись на дані розвідки, а не зрежисовані телевізійні заяви.
А тепер серйозно. ФСБ/ПВК намагаються з‘їсти керівництво МО/ГШ. За мить до зміни кадрів ФСБ йде у нокдаун: прогледіли вибух на мосту Путіна. Тепер МО зможе звинуватити ФСБ у майбутніх поразках на півдні. Ще не очевидно, хто підірвав міст? Нагадаю – фура заїхала з РФ.
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Az ukrán hadsereg 13 ezer embert veszített Oroszország Ukrajna ellen indított háborújában.
A hírt Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója közölte.
„Kétségtelen, hogy Ursula asszony tévedett – ez nyilvánvaló. Ezért törölték ezt a videót, eltávolították ezeket a számokat – megvannak a vezérkar hivatalos becslései, amelyeket a főparancsnok közölte. 10 és 12,5–13 ezer halottunk van…” – jelentette ki, s hozzátette, hogy a hadsereg főként a sebesültek miatt szenved hiányt.
Ami a civil áldozatokat illeti, az az Ursula von der Leyen által megnevezett szám (20) a többszöröse. „Különböző nemzetközi platformokon hangoztatjuk, hogy Oroszország nem a hadsereggel harcol, mert ott elveszti a háborút. A polgári lakossággal áll hadban” – jelentette ki Podoljak.
Az ukrán hadsereg emberveszteségei az Oroszország elleni háború során alig érik el a 13 ezer főt, szemben Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök téves csütörtöki bejelentésével a 100 ezret meghaladó számú halott ukrán katonáról – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak a 24 Kanal televíziónak nyilatkozva elmondta: „kétségtelen, hogy Ursula asszony (az Európai Bizottság elnöke – a szerkesztő) tévedett, ez nyilvánvaló. Ezért törölték ezt a videót, eltávolították ezeket a számokat. Megvannak a vezérkar hivatalos becslései, amelyeket a legfőbb főparancsnok hangoztat. A halottak száma 10-12,5-13 ezer fő. Igen, több sebesültünk van a sérülések miatt.”
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az életüket vesztett civilek száma „biztosan nem 20 ezer”. Úgy vélte, ez a szám sokkal magasabb, különös tekintettel arra, hogy az oroszok által ideiglenesen elfoglalt ukrán területek felszabadítása után mennyi tömegsírt és kínzókamrát találta az ukrán fegyveres erők. „Különböző nemzetközi platformokon azt mondjuk, hogy Oroszország nem áll háborúban a hadseregünkkel, mert vereséget szenvedne. A polgári lakosságunkkal áll háborúban” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán hadsereg emberveszteségei az Oroszország elleni háború során alig érik el a 13 ezer főt, szemben Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök téves csütörtöki bejelentésével a 100 ezret meghaladó számú halott ukrán katonáról – jelentette...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1669980600
[modified] => 1669980444
)
[title] => Az ukrán hadsereg mindössze 13 ezer katonát veszített az Oroszország elleni háborúban – Elnöki Hivatal
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=102906&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 102906
[uk] => 102934
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 102907
[image] => Array
(
[id] => 102907
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak.jpg
[original_lng] => 22818
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/podoljak.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1669985223:2
[_thumbnail_id] => 102907
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1447
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c5e6f94ab581f47064b509b5a0923be1] =>
Дії говорять гучніше за слова. Україна не бачить ознак того, що Росія залишає Херсон без бою. У місті зберігається значна частина ru-угруповання, в регіон стягуються додаткові резерви. Україна звільняє території, спираючись на дані розвідки, а не зрежисовані телевізійні заяви.
А тепер серйозно. ФСБ/ПВК намагаються з‘їсти керівництво МО/ГШ. За мить до зміни кадрів ФСБ йде у нокдаун: прогледіли вибух на мосту Путіна. Тепер МО зможе звинуватити ФСБ у майбутніх поразках на півдні. Ще не очевидно, хто підірвав міст? Нагадаю – фура заїхала з РФ.
Az orosz csapatok jelentős része Herszonban maradt, még korai lenne azt állítani, hogy a megszállók elhagyták a várost – közölte szerdán Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó azt írta: „a tettek többet mondanak, mint a szavak. Ukrajna nem látja a jelét annak, hogy Oroszország harc nélkül hagyja el Herszont. A ru-csoport jelentős része a városban marad, további tartalékokat vonnak össze a térségbe.”
„Ukrajna titkosszolgálati adatok, nem pedig manipulatív televíziós nyilatkozatok alapján szabadít fel területeket” – emlékeztetett Mihajlo Podoljak.
Дії говорять гучніше за слова. Україна не бачить ознак того, що Росія залишає Херсон без бою. У місті зберігається значна частина ru-угруповання, в регіон стягуються додаткові резерви. Україна звільняє території, спираючись на дані розвідки, а не зрежисовані телевізійні заяви.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Szergej Szurovikin, a megszálló erők parancsnoka szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: az orosz haderő parancsnoksága úgy döntött, hogy kivonja a megszálló csapatokat Herszonból a Dnyeper bal partjára.„A legcélravezetőbb megoldás a Dnyeper folyó bal partja mentén történő védelem megszervezése” – mutatott rá a tábornok.
Arról is tájékoztattunk, hogy Olekszij Aresztovics, az Elnöki Hivatal tanácsadója a Facebook-oldalán azt írta: „tegyük tisztába a dolgokat: az orosz csapatok nem elhagyják Herszont. Az ukrán védelmi erők verték ki őket a városból.” Hozzátette: súlyos csatákkal, veszteségekkel, az ellenséges védelem módszeres rombolásával, az átkelőhelyeken végzett munkával, nehéz és véres harcokkal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz csapatok jelentős része Herszonban maradt, még korai lenne azt állítani, hogy a megszállók elhagyták a várost – közölte szerdán Mihajlo Podoljak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1668026160
[modified] => 1668025639
)
[title] => Ukrajna semmi jelét nem látja, hogy az orosz csapatok elhagynák Herszont – Elnöki Hivatal
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=100918&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 100918
[uk] => 100922
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 100919
[image] => Array
(
[id] => 100919
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3.jpg
[original_lng] => 21269
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/podoljak-3.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1668018443:2
[_oembed_c5e6f94ab581f47064b509b5a0923be1] =>
Дії говорять гучніше за слова. Україна не бачить ознак того, що Росія залишає Херсон без бою. У місті зберігається значна частина ru-угруповання, в регіон стягуються додаткові резерви. Україна звільняє території, спираючись на дані розвідки, а не зрежисовані телевізійні заяви.
А тепер серйозно. ФСБ/ПВК намагаються з‘їсти керівництво МО/ГШ. За мить до зміни кадрів ФСБ йде у нокдаун: прогледіли вибух на мосту Путіна. Тепер МО зможе звинуватити ФСБ у майбутніх поразках на півдні. Ще не очевидно, хто підірвав міст? Нагадаю – фура заїхала з РФ.
This afternoon, the building hosting the @RedCrossUkraine in Kherson was severely damaged during a shelling. . The ICRC condemns the effects of the hostilities on the Ukrainian Red Cross Society's office. pic.twitter.com/zEeBlQxHMD
A school in Molodizhne, Kherson region, after the overnight shelling.
Schools, hospitals, apartment buildings, cafes… these are the primary targets of Russian terrorists in Ukraine. This evil must be stopped.#SupportUkraine
A Krími hídon történt robbanást az oroszok szervezhették, a rendkívüli esemény valószínűleg az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a hadsereg közötti konfrontáció eredménye volt – közölte szombaton Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tanácsadó azt írta: „és most komolyan. Az FSZB megpróbálja felfalni a védelmi minisztérium vezetését. Egy pillanattal a személycserék előtt az FSZB-t kiütötték: nem tudták kivédeni a robbanást Putyin (elnök) hídján.”
„Most a védelmi minisztérium az FSZB-t fogja hibáztathatni a jövőbeni déli vereségekért. Még nem világos, hogy ki robbantotta fel a hidat? Hadd emlékeztesselek: a teherautó az Oroszországi Föderáció területéről érkezett” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
А тепер серйозно. ФСБ/ПВК намагаються з‘їсти керівництво МО/ГШ. За мить до зміни кадрів ФСБ йде у нокдаун: прогледіли вибух на мосту Путіна. Тепер МО зможе звинуватити ФСБ у майбутніх поразках на півдні. Ще не очевидно, хто підірвав міст? Нагадаю – фура заїхала з РФ.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Podoljak a délelőtti Twitter-üzenetében a Krími hídon történt robbanásra reagálva mégazt írta: „Krím, híd, a kezdet. Mindent, ami illegális, meg kell semmisíteni, mindent, amit elloptak, vissza kell vennie Ukrajnának, minden orosz megszállót ki kell verni.”
Arról is tájékoztattunk, hogy szombatra virradóra egy óriási robbanást követően hatalmas tűz ütött ki a Krími hídon, ahol hatalmas fekete füstoszlop emelkedik az égbe. Az információk a robbanásról és a tűzesetről 06:40 óra körül kezdtek érkezni.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Krími hídon történt robbanást az oroszok szervezhették, a rendkívüli esemény valószínűleg az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a hadsereg közötti konfrontáció eredménye volt – közölte szombaton Mihajlo Podoljak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1665249180
[modified] => 1665247828
)
[title] => Podoljak: maguk az oroszok robbanthatták fel a Krími hidat
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=97893&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 97893
[uk] => 97898
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 76085
[image] => Array
(
[id] => 76085
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1.jpg
[original_lng] => 27894
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/mihajlo-podoljak-1.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1665239413:3
[_oembed_82c988d11dc77e28681bab584e2231fe] =>
А тепер серйозно. ФСБ/ПВК намагаються з‘їсти керівництво МО/ГШ. За мить до зміни кадрів ФСБ йде у нокдаун: прогледіли вибух на мосту Путіна. Тепер МО зможе звинуватити ФСБ у майбутніх поразках на півдні. Ще не очевидно, хто підірвав міст? Нагадаю – фура заїхала з РФ.
Bulgaristan'ın Kazanlak kentinde, ülkenin en büyük silah üreticisi Arsenal'e ait bir fabrikada patlama meydana geldi. İlk bilgilere göre 3 kişi hayatını kaybetti, 3 kişi yaralandı. https://t.co/WUpc9oPLkVpic.twitter.com/M7i3OKN273
🔴#Kabul: After a bomb attack in a mosque at the Interior Ministry, EMERGENCY NGO Surgical Centre has received 20 patients - 2 were already dead on arrival. This is the 2nd mass casualty the hospital has handled in recent days, and the 23rd of the year so far.#Afghanistanpic.twitter.com/Fw2lJUHZPZ
Дії говорять гучніше за слова. Україна не бачить ознак того, що Росія залишає Херсон без бою. У місті зберігається значна частина ru-угруповання, в регіон стягуються додаткові резерви. Україна звільняє території, спираючись на дані розвідки, а не зрежисовані телевізійні заяви.
Shocked to hear reports of an incident at Manly West Public School today. My thoughts are with the students and staff who have been impacted, and I wish them a speedy recovery. https://t.co/JTedljILZJ
#BREAKING Iran's state-run Borna News has reported an explosion and fire at the Chemistry Faculty of Isfahan University of Technology. A video shared by @Vahid says the explosion has taken place at one of the labs of the faculty. pic.twitter.com/v80fiuwg1R
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
Eight people are killed when a gas tanker exploded in a residential area in Boksburg,Johannesburg on Saturday morning. The driver of the truck, which belongs to LP Gas, drove under a low-lying bridge, scraping the top of the vehicle. This is suspected to have caused the explosion pic.twitter.com/ycAa5uS5o8
L’emittente pubblica LRT riferisce che la città di #Pasvalys, situata nel nord della #Lituania, è stata evacuata a causa della https://t.co/E3kXpl4KcA sindaco “ci sono stati suoni inaspettati e spaventosi, sembrava che aerei sorvolassero la città da qualche parte a bassa quota.” pic.twitter.com/KS88RWOoQX
#Russian occupiers strike perinatal center in #Kherson. A powerful blast wave broke the windows in the children's ward. One woman, a staff member at the center, was injured. 🇷🇺 war criminals must be held accountable for their crimes & suffering caused to 🇺🇦. pic.twitter.com/npiaahXZu4
This afternoon, the building hosting the @RedCrossUkraine in Kherson was severely damaged during a shelling. . The ICRC condemns the effects of the hostilities on the Ukrainian Red Cross Society's office. pic.twitter.com/zEeBlQxHMD
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
The unexploded bomb in #GreatYarmouth detonated earlier during work to disarm it. Our drone captured the moment. We can confirm that no one was injured. Public safety has been at the heart of our decision making all the way through this operation, which we know has been lengthy. pic.twitter.com/9SaeYmHkrb
Numerous Emergency crews are responding to a 3-alarm fire with a Massive explosion at a RM Palmer chocolate company in West Reading Pennsylvania reports of multiple people have been trapped with injuries inside the building. pic.twitter.com/19ANHYj0Je
🇨🇳 An explosion occurred at a chemical plant in China - 5 people died
An explosion at Sinochem's hydrogen peroxide solution plant in Shandong Province caught fire. The Chinese authorities reported several dead, another person is missing.
KABUL, June 8 : An explosion took place inside a mosque in northern Afghanistan on Thursday during the funeral of the provincial deputy governor who was killed in an attack this week, a provincial pic.twitter.com/qk31cBdiG2
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
🇯🇵In Japan, an Epsilon S rocket exploded during testing, the explosion occurred a minute after the start of testing the rocket engine. pic.twitter.com/ue5w7RXktI
Uttarakhand Tragedy: Over 2 dozen workers at Namami Gange Sewer Treatment Plant Project were electrocuted after a transformer exploded at Alaknanda river banks in Chamoli district
15 workers have lost lives, several others injured. Reason for short circuit being investigated pic.twitter.com/MOl12uRYVK
💥 || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
A Customs Warehouse near the International Airport in the Uzbekistan Capital of Tashkent is reported to have Exploded earlier tonight after a Storage Building filled with Electric Cars and Batteries was possibly struck by Lightning; the Shockwave from the Explosion is said to… pic.twitter.com/IAWsbHw4ud
🚨[DRAME] Au #Bénin, un incendie s’est déclaré samedi dans un dépôt clandestin d’essence frelatée dans la localité de Sèmè-Kraké. Un premier bilan fait état de 33 morts (calcinés). 💔🇧🇯 pic.twitter.com/kzzL1JhEmM
A powerful explosion in Ivano-Frankivsk region of Ukraine. According to preliminary data, the incident may have occurred at an oil depot or gas pipeline. Its cause is still unknown. pic.twitter.com/eCkIIbRIRU
— Nanayakkarapathirage Martin Perera (@hotakasudzuki) September 30, 2023
At least 13 killed, more than 70 injured in suicide blast near mosque in Balochistan At least 10 people, including a police officer, were killed and more than 70 suffered after a suicide bomber blew himself up near a mosque in Pakistan’s Balochistan province on Friday (Sept 29).… pic.twitter.com/P8xxO3TMRQ
According to the Pakistan Rangers, this elderly man was a suicide bomber and an intelligence basd operation was conducted to arrest him. 5 innocent villagers have been martyred in this so called intelligence based operation.#Sakrandbleeds#سڪرنڊسانحو#sakrandbleedpic.twitter.com/zVMeXG4gKW
⚡️An explosion occurred at a military factory in Russia's #Perm Krai.
The incident took place at the building of the Solikamsk plant "Ural," one of the largest military-industrial factories in Russia. They produce various military ammunition and explosives there. pic.twitter.com/q18ASsVWzw
Harmadára csökkent csökkentek az ukrán hadsereg napi embervesztesége június elejéhez képest, akkor napi átlagban 100-200 katona esett el – közölte kedden Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója egy interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tanácsadó a BBC brit médiumnak nyilatkozva elmondta: „úgy gondolom, hogy a számok valahol 2,5-3-szorosukra csökkentek június elejéhez képest.” Hozzátette: „azt hiszem, most valahol 30-50 fő körül lehetnek a veszteségek. De ismétlem, nem teljesen helyes, hogy erről beszélünk.”
Podoljak szerint pontosabb adatokat csak az ukrán fegyveres erők vezérkara tudna közölni. Mint megjegyezte, Ukrajna veszteségei a háború második szakaszába történt átmenet miatt nőttek. „Egy nagy tüzérségi állóháború kezdődött, amikor szó szerint különböző kaliberű lövedékekkel lőtték állásainkat, és ez természetesen növelte a veszteségeink nagyságát” – emlékeztetett.
Az elnöki hivatalvezetői tanácsadó ugyanakkor megmagyarázta, hogy miért csökkentek az ukrán veszteségek a háborúban. „Most a veszteségek csökkennek, egyrészt azért, mert a rakéta sorozatvetőink nagyon hatékonyan működnek az orosz hadsereg logisztikai központjai ellen. Másodsorban, az orosz hadsereget a teljes frontvonalon átcsoportosítják. Harmadszor pedig a mieink már alkalmazkodtak az orosz hadsereg taktikájához, mobilabbak, hatékonyabban védekeznek” – mutatott rá Mihajlo Podoljak.
А тепер серйозно. ФСБ/ПВК намагаються з‘їсти керівництво МО/ГШ. За мить до зміни кадрів ФСБ йде у нокдаун: прогледіли вибух на мосту Путіна. Тепер МО зможе звинуватити ФСБ у майбутніх поразках на півдні. Ще не очевидно, хто підірвав міст? Нагадаю – фура заїхала з РФ.
Дії говорять гучніше за слова. Україна не бачить ознак того, що Росія залишає Херсон без бою. У місті зберігається значна частина ru-угруповання, в регіон стягуються додаткові резерви. Україна звільняє території, спираючись на дані розвідки, а не зрежисовані телевізійні заяви.
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in 🇺🇦 or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
Az orosz katonák 5000 eurót követelnek egy ukrán hadifogolytól – közölte Mihajlo Podoljak.
Це відео надіслали матері українського полоненого російські солдати. Вони вимагають €5000 до понеділка, інакше на наступному відео буде страта її сина. 🇷🇺 військові дедалі більше нагадують бойовиків ІДІЛ. Росія має бути визнана державою-терористом. pic.twitter.com/Xbg7z15rJp
Az ellenség videóban üzent a katona édesanyjának, akinek hétfőig adtak időt arra, hogy kifizesse a kért összeget, máskülönben legközelebb arról kapnak felvételt, ahogyan kivégzik.
„Az orosz hadsereg egyre inkább az ISIS harcosaira emlékeztet. Oroszországot terrorista államként kell elismerni” – jelentette ki Podoljak.