Halott állatok tetemeivel próbál megfélemlíteni az olasz Cosa Nostra bűnszervezet egy építési vállalkozót. A vállalkozó egy lófejet, valamint egy vemhes tehenet talált az építési területen. Elmondása szerint korábban nem érte fenyegetés.
A szicíliai Altofonte teljes lakosságát felzaklatta a hír, miszerint a hatóságok egy levágott lófejet és egy felnégyelt tehenet, rajta a véres, halott magzatával találtak egy építési vállalkozó telkén. A helyi rendőrség a maffia fenyegetéseként kezelik az esetet – írja a CNN.
A hátborzongató jelenet az 1972-es A Keresztapa című filmre emlékeztetett, ahol az egyik szereplő arra ébred, hogy egy lefejezett lófejet talál az ágyában.
A vállalkozó, akit a védelme érdekében nem neveztek meg, azt mondta a rendőrségnek, hogy korábban nem kapott semmilyen fenyegetést.
Az olasz maffiaellenes igazgatóság jelentése szerintépítőipar és a szemétszállítás továbbra is a két legjelentősebb maffiához kötődő üzleti ágazat Szicíliában.
A vállalkozó gyakran végzett építési munkákat a helyi önkormányzatnak, amely keményen dolgozott azon, hogy a maffiához kötődő cégek ne nyerjenek pályázatokat, de a rendőrségnek azt mondta, hogy nem kereste meg őt egyetlen csoport sem, amely pénzt vagy szívességet követelt volna tőle.
A rendőrség szóvivője a CNN-nek elmondta, hogy az esetet a maffia megfélemlítési taktikájaként kezelik. Az incidens összefüggésben állhat azzal, hogy a helyi börtönökből nemrég szabadult 20 maffiatag, akik leülték a kiszabott büntetésüket, és akik a maffiaellenes igazgatóság vezetője, Maurizio de Lucia szerint bosszúra szomjazhatnak.
„Nem lazíthatunk, a maffia elleni harc csak nehezebbé vált ezeknek az embereknek a szabadulásával”– mondta szeptemberben.
Altofonte polgármestere, Angela De Lucia azt mondta, hogy „lefagyott”, amikor meghallotta a hírt. „Nem tudom felfogni ezt a barbárságot. Ez a tett visszavisz minket a középkorba” – nyilatkozta a helyi médiának.
Az elpusztult állatok – általában kutyák, mintsem lovak – használata a dél-olaszországi szigeten már korábban is előfordult.
Ezt a taktikát a hírhedt szicíliai Cosa Nostra bűnszövetkezet évtizedek óta alkalmazza. Több hasonló, lefejezett állatfejekkel kapcsolatos esetről számoltak be helyi üzletemberek Szicíliában: 2023-ban egy levágott disznófejet találtak a helyi rendőrőrsön felakasztva, míg egy helyi vállalkozó az egyik kecskéjének levágott fejét találta a kertkapuján.
A szervezett bűnözés Szicíliában a 19. század óta probléma, amikor először azonosították a Cosa Nostrát. Az erőszak 1992-ben tetőzött, amikor két maffiaellenes bírót, Paolo Borsellinót és Giovanni Falconét meggyilkolták.
Az utóbbi időben a Cosa Nostra és a calabriai ‘Ndrangheta elfordult az erőszaktól, és inkább a fehérgalléros bűncselekményekre, a helyi önkormányzatokba való beszivárgásra, valamint az építőiparba való betörésre összpontosított. A zsarolás és a védelmi pénzek vagy „pizzo” követelése azonban továbbra is a csoportok egyik alaptevékenysége.
CORRUPTION INTERRUPTION. Trans-Italian arrest of 100 ‘Ndrangheta suspects and associates—including a mayor—shines a light on the Mafia’s infiltration into legal society. “The clan had forced businessmen to become their accomplices.” https://t.co/SWXK8NUWnW#Ndrangheta#Mafiapic.twitter.com/DYpQdH9ziE
A portugál bűnügyi rendőrség szombaton arról számolt be, hogy letartóztatta az olasz Camorra maffiacsoport egyik tagját, aki két évtizeden át volt szökésben. A kiadott közlemény szerint Portugália északi régiójában hajtották végre az akciót, ami sikeres volt, és már letartóztatás alatt van a személy.
A Reuters azt írja, a Camorra tagja ellen európai elfogatóparancs volt érvényben. Miután már 69 éves a férfi, akit 20 évvel ezelőtt kábítószer-kereskedelem miatt 15 évre ítéltek, majd megszökött, lehetséges, hogy élve már nem hagyhatja el a börtönt. Az olasz hatóságok csak most akadtak a nyomára, 20 évvel később.
Olaszországban január 18-án a rendfenntartók nagyszabású akciót indítottak az Oleandro kódnevű maffia ellen. Erről az ANSA számolt be.
A maffia elleni hadművelet Campania, Toszkána, Friuli-Venezia Giulia régiókban és Szicíliában, különösen Catania, Caltanissetta, Arezzo, Nápoly és Udine városokban zajlik.
Catania parancsnokságának több mint 120 rendészeti tisztje vesz részt a 15 gyanúsított előzetes letartóztatására vonatkozó parancs végrehajtásában.
Összesen 26 gyanúsítottat keresnek, és bűnözői csoportban való részvétel, kábítószer-csempészet és -kereskedelem, valamint pénzmosás miatt indult vád ellenük.
Satnam Singh è morto, dopo essere stato caricato su un furgoncino per essere scaricato davanti a casa sua insieme alla moglie. Abbandonato insieme al suo braccio tranciato dal macchinario, poggiato su una cassetta per ortaggi. Lasciato lì morire da quello che non è un datore di… pic.twitter.com/ywO6Kd3Cj6
Satnam Singh è morto, dopo essere stato caricato su un furgoncino per essere scaricato davanti a casa sua insieme alla moglie. Abbandonato insieme al suo braccio tranciato dal macchinario, poggiato su una cassetta per ortaggi. Lasciato lì morire da quello che non è un datore di… pic.twitter.com/ywO6Kd3Cj6
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
61 éves korában meghalt hétfőn Matteo Messina Denaro, Olaszország egykor legkeresettebb maffiafőnöke, akit januárban fogtak el, évtizedeken át sikeresen bujkált a hatóságok elől – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
A bűnszervezet vezetőjén augusztusban bélműtétet hajtottak végre L’Aquilában, és bár az operáció sikerült, rákbetegsége miatt egészsége súlyosan megromlott, a múlt héten pedig visszafordíthatatlan kómába esett.
Az olasz sajtó által az utolsó keresztapaként is emlegetett Matteo Messina Denarót, a szicíliai Cosa Nostra vezetőjét januárban fogták el, álnéven kezeltette betegségét egy palermói klinikán, amikor rajtaütött a rendőrség. Távollétében korábban életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték több gyilkosság és pokolgépes merénylet miatt.
A hatóságok szerint köze volt Giovanni Falcone és Paolo Borsellino maffiaellenes bírók meggyilkolásához is.
Denaro nevéhez fűződik továbbá egy 12 éves gyerek, Giueseppe Di Matteo elrablása is, Denaro ugyanis így akarta megakadályozni, hogy a gyerek apja vallomást tegyen a maffia ellen. A fiút végül két évig tartották fogságban, majd megölték.
Első gyilkosságát Denaro alig 18 évesen követte el, egyszer pedig azt mondta, annyi embert ölt meg, hogy egy temetőt is megtölthetne áldozataival.
? BREAKING: Bombing attack in the Capital of Israel - Jerusalem.
Two bombs exploded in Jerusalem - one near the Central Bus Station and the second in Ramot. There are at least 18 people injured. Please keep Jerusalem in your prayers. pic.twitter.com/94N9v3e8Sv
CORRUPTION INTERRUPTION. Trans-Italian arrest of 100 ‘Ndrangheta suspects and associates—including a mayor—shines a light on the Mafia’s infiltration into legal society. “The clan had forced businessmen to become their accomplices.” https://t.co/SWXK8NUWnW#Ndrangheta#Mafiapic.twitter.com/DYpQdH9ziE
Mint arról a hatóságok csütörtökön beszámoltak, a calabriai Catanzaróban a carabineri tagjai csaknem 84 maffiatagot tartóztatott le egy országos szervezett bűnözők elleni akció során.
29 gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek, 52 embert pedig őrizetbe vettek a hatóságok. További három gyanúsítottnak jelentkeznie kell a rendőrségen.
A vádakról, valamint a lehetséges büntetési tételekről eddig még nem számoltak be.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szerdán Matteo Messina Denaro szicíliai maffivezért többek között a Giovanni Falcone és Paolo Borsellino bírók ellen 1992-ben elkövetett merényletben játszott szerepéért.
A szicíliai Caltanissetta fellebviteli bírósága másodfokon helybenhagyta a 2020-as ítéletet, amelyet akkor hoztak, amikor a férfi még szökésben volt. A friss döntés napra pontosan a Borsellino bíró elleni robbantásos merénylet 31. évfordulóján született meg.
Adriana Vella, a maffiavezér ügyvédje tiltakozott az ítélet ellen és védence felmentését kérte, mert állítása szerint Denarónak sem megrendelőként, sem végrehajtóként nem volt köze a gyilkosságokhoz.
Giovanni Falcone vizsgálóbíró ellen 1992 májusában követtek el robbantásos merényletet, amikor autója a palermói repülőtérre vezető úton haladt; a nagy erejű detonáció következtében a vele utazó felesége és három kísérője is életüket vesztették. Két hónappal később, 1992. július 19-én közeli kollégája, Paolo Borsellino és öt kísérője szintén pokolgépes merénylet áldozata lett. A két merénylet óriási megdöbbenést és felháborodást váltott ki az olasz közvéleményben, és a tettesek kézrekerítésére hajtóvadászatot indított a rendőrség. A korábban a maffia finanszírozásában szerepet játszó, majd kegyetlen gyilkosként ismertté vált Matteo Messina Denaro a szicíliai Castelvetrano egykori maffiavezérének fiaként 1993-ban vette át a Cosa Nostra vezetését az akkor már 23 éve körözött Toto Riinától, aki addig a szicíliai „maffiafőnökök főnöke” volt.
Mivel Denaro folyamatosan szökésben volt, hírhedt elődeihez hasonlóan őt is több ügyben, főként gyilkosságok megrendelőjeként vagy végrehajtójaként, távollétében ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre az olasz igazságszolgáltatás.
Nancy Crampton-Brophy, the self-published romance novelist who was found guilty of shooting and killing her husband at the Oregon Culinary Institute back in 2018, has been sentenced to life in prison for his murder.https://t.co/vklCl0PEIf
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében.
A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak.
A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át.
Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában, Szlovéniában és Romániában is tartottak házkutatásokat. Az összehangolt akció 108 letartóztatási parancs végrehajtására és bizonyítékok begyűjtésére irányult.
A razziákat az Eureka művelet elnevezésű eljárás részeként tartották. A 2019-ben indult nyomozást az Europol és az Eurojust, az EU bűnüldöző hatósága és igazságügyi együttműködési ügynöksége hangolja össze. A feltételezett maffiózókat mindenekelőtt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, és a többi között pénzmosással és fegyverkereskedelemmel összefüggő ügyeket is vizsgálnak.
— Katharina König-Preuss 🍓 (@KatharinaKoenig) May 3, 2023
A német sajtóban közölt beszámolók szerint az eljárás egyik fő kiindulópontja egy 2019 júniusában a belgiumi Gentben indított nyomozás, amely egy calabriai származású család ellen irányult. Az apa és két fia hivatalosan egy pizzériát üzemeltett a városban, de többször a hatóságok látókörébe kerültek kokainkereskedőkkel folytatott kapcsolataik miatt. A belgiumi nyomozással egy időben Calabriában egy testvérpárra figyelt fel a rendőrség, akik megmagyarázhatatlanul sok pénzt fektettek be, egyebek mellett vendéglátóipari vállalkozásokba Németországban és Argentínában.
Az olasz és a belga hatóságok összevonták az ügyeket, és fokozatosan feltárult előttük egy szerteágazó családi hálózat, amelynek központja egy calabriai falu, San Luca.
A beszámolókban kiemelték, hogy a nyomozásban fontos szerepük volt mobiltelefonra fejlesztett titkosított kommunikációs hálózatoknak, amelyek használatához a szolgáltatással együtt értékesített különleges készülék, úgynevezett kriptomobil szükséges. A ‘Ndrangheta tagjai korábban akár több száz kilométeres utakra is vállalkoztak, hogy ügyeiket ne telefonon kelljen megbeszélni egymással, ami nagyban megnehezítette a bűnüldöző hatóságok dolgát. A lehallgathatatlannak tartott kriptomobilok megjelenésével viszont egyre inkább rászoktak a telefonálásra és üzenetküldésre, és a személyes kapcsolattartás lehetőségét a koronavírus-világjárvány is korlátozta. Így amikor az európai biztonsági szervek feltörték az EncroChat és a SkyEcc nevű kriptoszolgáltatásokat, betekintést nyertek a ‘Ndrangheta-klánok tevékenységébe.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
A calabriai maffiához, a ‘Ndranghetához kapcsolódó bűnözői csoport 32 tagját állították elő drogkereskedelem és pénzmosás gyanújával Spanyolországban – közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust) kedden.
Az Eurojust tájékoztatása szerint a múlt hét folyamán tartott akciót megelőző nyomozás feltárta, hogy a spanyolországi Baleár-szigeteken tevékenykedő, az olasz maffiához kapcsolódó bűnözői csoport aktív szerepet játszott a spanyolországi és olaszországi kokain- és kannabiszkereskedelemben. A bűnözők rejtett rekeszekkel felszerelt járműveket és motorcsónakokat használva szállítottak kábítószert a két ország között, illetve más országokba. A bűnszervezet tagjai rendszeresen alkalmaztak erőszakot, többek között kínzást céljaik elérésre. A letartóztatottak közül többen olaszországi gyilkosságokkal hozhatók összefüggésbe. A csoport egyes tagjai illegálisan birtokoltak lőfegyvereket. A bűnelkövetésből származó nyereséget spanyolországi ingatlanokba fektették – közölték. A szeptember közepén tartott akcióban 40 házat kutattak át Ibizán, Barcelonában, Málagában és Tenerifén, amelynek során a bűnözői csoport 32 tagját előállították. Egy 600 tőből álló kannabiszültetvényt felszámoltak, valamint körülbelül 300 ezer euró (mintegy 120 millió forint) készpénzt, 18 kilogramm amfetamint, 4,5 kilogramm kokaint, lőfegyvereket és lőszereket foglaltak le. Az Eurojust mellett az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) által támogatott műveletben az illetékes spanyol és az olasz hatóságok vettek részt.
#Iran has declared numerous operations in recent months that are intended to combat petroleum smuggling in the Gulf, which is where a significant portion of the world's oil is produced and transported.
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Az olasz rendőrség kedden súlyos csapást mért a szervezett bűnözésre, a calabriai maffia, a ’Ndrangheta egyik klánjának több mint száz feltételezett tagját vették őrizetbe.
A ’Ndrangheta Mole nevű klánja ellen zajló nyomozás keretében a gyanúsítottakat Milánóban, Firenzében és Reggio Calabriában fogták el. Hat olasz állampolgárt pedig Svájcban sikerült őrizetbe venni – ismertette Bruno Megale, Reggio Calabria rendőrfőnöke.
„Európa egyik legkeményebb bűnszervezetét sikerült felszámolni” – idézte az olasz sajtó a rendőrfőnököt. Megale szerint a Mole klán nemcsak a nemzetközi drogkereskedelemből vette ki a részét, de a csalás, zsarolás és az adócsalás is tevékenységi körébe tartozott. Ezen felül – mint azt Megale kiemelte – a klán a különböző gazdasági ágazatokban érvényesítette a ’Ndrangheta szabályait.
CORRUPTION INTERRUPTION. Trans-Italian arrest of 100 ‘Ndrangheta suspects and associates—including a mayor—shines a light on the Mafia’s infiltration into legal society. “The clan had forced businessmen to become their accomplices.” https://t.co/SWXK8NUWnW#Ndrangheta#Mafiapic.twitter.com/DYpQdH9ziE
Gaetano Paci helyettes főügyész közlése szerint a 26 éves Rocco Mole vette át a klán irányítását, miután apja életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
A nyomozók úgy tudják, a klán külön egy búvárt is foglalkoztatott, hogy a calabriai kikötőbe érkezés előtt a hajókról tengerbe dobott csempészett kábítószert kiemeljék a vízből.
A Gazzetta del Sud című helyi napilap szerint Rocco Mole fiatalkorúként három éven át részt vett egy programban, amely a maffiacsaládok gyerekeinek hivatott segíteni, hogy ne kerüljenek be a szervezett bűnözésbe. A CNews24 helyi lap pedig úgy tudja, hogy miután egy rivális klán meggyilkoltatta egyik nagybácsiját, Rocco Mole visszatért a bűnözéshez.
A ’Ndrangheta a világ egyik legbefolyásosabb maffiája. Domináns szerepet játszik a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben, de fegyverkereskedelemből, pénzmosásból és korrupcióból is származnak bevételei. Szakértők becslései szerint a bűnszövetkezet éves globális forgalma 50 és 100 milliárd euró között mozoghat. Tagjai száma pedig meghaladja a húszezret.
CORRUPTION INTERRUPTION. Trans-Italian arrest of 100 ‘Ndrangheta suspects and associates—including a mayor—shines a light on the Mafia’s infiltration into legal society. “The clan had forced businessmen to become their accomplices.” https://t.co/SWXK8NUWnW#Ndrangheta#Mafiapic.twitter.com/DYpQdH9ziE
CORRUPTION INTERRUPTION. Trans-Italian arrest of 100 ‘Ndrangheta suspects and associates—including a mayor—shines a light on the Mafia’s infiltration into legal society. “The clan had forced businessmen to become their accomplices.” https://t.co/SWXK8NUWnW#Ndrangheta#Mafiapic.twitter.com/DYpQdH9ziE
Dubajban fogták el a nemzetközi drogkereskedelem egyik vezető személyének számító Raffaele Imperialét, a Camorra olasz bűnszervezet egyik vezetőjét – közölte csütörtökön az olasz pénzügyőrség Nápolyban. A 46 éves férfit az olasz belügyminisztérium a különösen veszélyes szökevények listáján tartotta számon.
Imperialét a tájékoztatás szerint augusztus 4-én kerítették kézre az Egyesült Arab Emírségek fővárosában a nápolyi ügyészség, az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) és az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet közreműködésével. 2016 januárja óta körözték Olaszországban bűnszervezet keretében elkövetett nemzetközi drogkereskedelem és pénzmosás gyanúja miatt.
2013-ban 1,3 tonna – Dél-Amerikából származó – kokaint foglaltak le Párizsban. A kábítószert a hatóságok akkor Imperiale bűnszervezetével hozták összefüggésbe.
A bűnöző egyébként azzal is hírnevet szerzett magának, hogy a dél-olaszországi Castellamare di Stabiában lévő villájának átkutatása során Vincent van Gogh holland festőművész 2002-ben Amszterdamból ellopott két remekművét találták meg, amelyeket feltehetően a feketepiacon vásárolt meg. Az olasz hatóságok kezdeményezték a férfi kiadatását az Egyesült Arab Emírségektől.
CORRUPTION INTERRUPTION. Trans-Italian arrest of 100 ‘Ndrangheta suspects and associates—including a mayor—shines a light on the Mafia’s infiltration into legal society. “The clan had forced businessmen to become their accomplices.” https://t.co/SWXK8NUWnW#Ndrangheta#Mafiapic.twitter.com/DYpQdH9ziE
Unbearably Unexpected: Iraqi Airways Flight Delayed as Furry Stowaway Makes a Daring Escape! Watch the heart-pounding moment as a surprise passenger scampers free just moments before takeoff at Dubai airport. ?✈️ #FurryEscape#AirportAdventures@airlinevideospic.twitter.com/raFF4ja3fW
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Unbearably Unexpected: Iraqi Airways Flight Delayed as Furry Stowaway Makes a Daring Escape! Watch the heart-pounding moment as a surprise passenger scampers free just moments before takeoff at Dubai airport. 🐻✈️ #FurryEscape#AirportAdventures@airlinevideospic.twitter.com/raFF4ja3fW