Az ukrán harcosok Bahmut közelében egyes területeken ellentámadást hajtanak végre, és annak ellenére, hogy az ellenségnek több erőforrása van, védőinknek sikerül meghiúsítaniuk az ellenség terveit – jelentette kedden Olekszandr Szirszkij vezérezredes, a szárazföldi erők parancsnoka a Telegram-csatornáján Bahmutból, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint Szirszkij írta, „Bahmuti front. Meglátogattam a parancsnokokat és a katonákat a frontvonalon. Mindegyikük egy-egy új lap szerzője háborúnk történetében.” Szerinte a Wagner zsoldosai úgy „másztak be Bahmutba, mint patkányok az egérfogóba”.
„Az aktív védelem elvét alkalmazva bizonyos irányokban ellentámadáshoz folyamodunk Bahmut közelében. Az ellenségnek több erőforrása van, de mi meghiúsítjuk a terveit” – mutatott rá a tábornok. Jelezte, hogy a csapatok, alakulatok parancsnokaival közösen megtárgyalta és meghozta a védelmi művelet folytatásához szükséges döntéseket. Az események alakulásának minden lehetséges forgatókönyvét felvázolta – tette hozzá. „Védőinknek kitüntetéseket és ajándékokat adtam át. Hálás vagyok mindegyiküknek a hősiességükért, helytállásukért a csatatéren” – szögezte le Olekszandr Szirszkij.
Az ukrán csapatok előrenyomulása Bahmut irányában a város védelmét szolgáló hadművelet során a támadó akciók első sikere – közölte hétfőn Olekszandr Szirszkij tábornok, a szárazföldi erők parancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szirszkij azt írta: „Az elmúlt napok megmutatták, hogy ilyen rendkívül nehéz körülmények között is tudunk előrelépni és megsemmisíteni az ellenséget. Kevesebb erőforrással harcolunk, mint az ellenség. Ugyanakkor sikerül lerombolnunk a terveit. Mindezt a harcosainknak köszönhetjük, akik az agresszor ellen harcolva, felülmúlják az emberi képességek legfelsőbb határát.”
Ugyanakkor a tábornok jelezte, hogy ez csak részsiker. „És ezt így kell felfogni. Végül is a Bahmut védelmére irányuló hadművelet folytatódik. Elmondása szerint a védekezéshez szükséges minden döntés megszületett. Az események alakulásának minden lehetséges forgatókönyvét a parancsnokokkal közvetlenül a harcok helyszínén dolgozták ki” – hangsúlyozta Olekszandr Szirszkij.
Az ukrán hadsereg sikeresen nyomul előre a bahmuti front egyes szakaszain – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij tábornok, a Kelet hadműveleti csoport parancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tábornok megjegyezte, hogy az ukrán katonák veszteségeket okoznak az ellenségnek élőerő és felszerelés tekintetében. „Folytatódik a Bahmut irányú védelmi hadművelet. Katonáink a front egyes területein nyomulnak előre, az ellenség felszerelést és élőerőt veszít. Dicsőség Ukrajnának és hőseinknek!” – írta Olekszandr Szirszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Védelmi Minisztérium szerint az ukrán hadsereg 2 kilométert nyomult előre Bahmut irányában. Szerhij Cserevatij, az ukrán fegyveres erők Kelet hadműveleti csoportjának sajtószóvivője szombaton bejelentette, hogy az ukrán katonák továbbra is visszaverik az ellenséget, és egy nap alatt további 300 métert haladtak előre.
Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka a frontra látogatott, hogy megszemlélje az ukrán hadsereg Bahmut állásait irányában – adta hírül kedden az rbc.ua hírportál a tábornok Telegram-közlésére hivatkozva.
Mint a vezérezredes írta: „Eljöttem katonáinkhoz, akik harci küldetést hajtanak végre Bahmut irányában.” Hozzátette: a parancsnokokkal közösen „számos szükséges döntést” hoztam, amelyek célja „a hatékony védekezés biztosítása és maximális veszteségek okozása az ellenségnek”.
„Beszéltem a keleti front védőivel. A katonától a dandártábornokig mindig az emberekre kell összpontosítani. Senkit sem szabad kihagyni, mert Bahmut az elhivatottságuknak és a professzionalizmusuknak köszönhetően tart ki” – mutatott rá Olekszandr Szirszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Szirszkij vezérezredes korábban azt mondta, hogy az ellenség új Wagner-rohamcsapatokat és más magáncégek katonáit, valamint ejtőernyősöket vetett harcba. Bahmutot azonban nem sikerül bevenniük, és a fegyveres erők egyes területeken sikeres ellentámadásba lendültek.
Az ukrán harcosok Bahmutban nemcsak védekező mozdulatokat hajtanak végre, hanem aktívan ellentámadást is végeznek, ami lehetővé teszi, hogy erőink elpusztítsák az ellenség legjobb egységeit és időt nyerjenek – közölte hétfőn Olekszandr Szirszkij vezérezredes, a Kelet hadműveleti csoport parancsnoka a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szirszkij a hadműveleti területen tartózkodik Liman és Bahmut térségében, ahol meghallgatta a parancsnokokat és elemezte a műveleti helyzetet, amely jelenleg ellenőrzés alatt áll. „A helyzet továbbra is feszült Bahmut irányában. Nehéz harcok folynak. Bahmut több külvárosi településén kudarcot vallottak az ellenség támadó akciói” – jelezte a parancsnok.
A tábornok szerinte az ellenség nem adja fel Bahmut bekerítésének célját, és ennek érdekében minden lehetséges erőt és eszközt bevet a város teljes elpusztításáig. „Harcosaink nemcsak védekező akciókat hajtanak végre Bahmutban, hanem aktív ellentámadást is. Ez lehetőséget ad arra, hogy több hónapig feltartóztassuk az ellenség offenzíváját, és ne növeljük a frontot ebben az irányban, megsemmisítsük a legjobb egységeit, és időt nyerjünk” – magyarázta Olekszandr Szirszkij.
A bahmuti helyzet továbbra is nehéz, de ellenőrzés alatt áll, az ellenség az úgynevezett „szíriai” taktikára váltott: felperzselt földet, tüzérségi tűzzel lerombolt épületeket és állásokat hagy maga után – közölte hétfőn Olekszandr Szirszkij vezérezredes, a Kelet hadműveleti csoport parancsnoka a Telegramon, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tábornok azt írta: „Bátor katonáink tettükkel kimerítették a Wagner-csoportot, így az ellenség kénytelen különleges erőket és rohamegységeket bevonni a Bahmutért folytatott harcokba.” Mint hangsúlyozta, a harcok mindkét oldalon hevesek.
„Az ellenség a felperzselt föld úgynevezett „szíriai” taktikájára váltott. Légicsapásokkal és tüzérségi tűzzel rombol le épületeket és állásokat. Bahmut védelme folytatódik. A helyzet nehéz, de ellenőrzés alatt áll” – szögezte le Olekszandr Szirszkij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy tegnap Szirszkij a front legforróbb pontjain járt Bahmut irányában, ahol meghallgatta a katonai egységek és csoportok parancsnokainak jelentését a védelem menetéről és az azonnali megoldást igénylő problémás kérdésekről. A tábornok a helyszínen operatív döntéseket hozott, feladatokat tűzött ki, valamint találkozott a szárazföldi erők, a légideszantos rohamerők és a területvédelem dandárjaival is, akik ma hősiesen ellenállnak az ellenség Bahmut irányú offenzívájának. Szirszkij kitüntetésekkel, értékes ajándékokkal és pénzdíjakkal tüntette ki a legjobb harcosokat.
Folytatódik a Bahmutért vívott harcok legintenzívebb szakasza, a helyzet folyamatosan nehéz, de az ukrán védők nem adnak esélyt az ellenségnek tervei megvalósítására – jelentette ki hétfőn Oleksznadr Szirszkij vezérezredes, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka egy interjúban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a tábornok a Military Media Centernek nyilatkozva elmondta: „Folytatódik a Bahmutért vívott harcok legintenzívebb szakasza. A helyzet folyamatosan nehéz. Az ellenség jelentős veszteségeket szenved az emberi erőforrások, a fegyverek és a hadifelszerelés terén, de továbbra is támadó akciókat hajt végre. Védőink rendkívül nehéz körülmények között hősiesen feltartóztatják az ellenség támadását, és nem hagynak esélyt arra, hogy az ellenség megvalósítsa elképzeléseit.”
Szirszkij szerint Bahmut védelme katonai szükségszerűségből fakad, és a város védelmi képességeinek, a felépített erődítményeknek és tüzelőállásoknak a szakszerű felhasználásán alapul. Mint hangsúlyozta, a parancsnokság minden lehetséges forgatókönyvet számításba vesz az események alakulására, és az adott helyzetnek megfelelően fog eljárni.
A vezérezredes a helyszínen felmérte a helyzetet az ukrán védők harci feladatainak végrehajtásával kapcsolatban, és számos intézkedést hozott azoknak a problémás kérdéseknek a megoldására, amelyek akadályozzák a harci feladatok hatékony végrehajtását. Ezenkívül számos műveleti döntést hozott, amelyek célja az ellenség elrettentése és megsemmisítése.
Hétfő reggel továbbra is nehéz a helyzet Bahmutban, a Wagner magánhadsereg zsoldosai megpróbálják áttörni a védelmi vonalat, és előrenyomulni a városközpontba – közölte Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tábornok azt írta: „A Wagner rohamegységei több irányból nyomulnak előre, megpróbálják áttörni csapataink védelmét, és a város központi területei felé haladni.” Mint hozzátette, az ukrán hadsereg továbbra is védi a várost, és jelentős veszteségeket okoz az ellenségnek.
„Az ellenségnek a város elfoglalására tett minden kísérletét a tüzérség, a harckocsik és más eszközök tüze visszaveri” – mutatott rá Olekszandr Szirszkij. A vezérezredes azt is bemutatta, hogyan zajlik a megbeszélés az ukrán védőkkel, elsősorban az 56-os különálló dandár harcosaival, az 5-ös különálló rohamdandárral és az Adam taktikai csoport katonáival.