Katonai egyenruhát viselő „illetéktelen személyek” foglaltak el egy olajszállító tartályhajót az Ománi-öbölben csütörtök reggel – tudatta csütörtökön a brit katonaság által működtetett tengeri kereskedelmi hivatal (UKMTO).
A hivatal jelentése alapján az incidens csütörtök kora reggel történt az Omán és Irán közötti vizeken, a Perzsa-öböl szűk torkolatánál található, a világ ellátásához nélkülözhetetlen Hormuzi-szorosban, amelyen keresztül az olajkereskedelem ötödét bonyolítják le.
Az UKMTO-t az olajszállító biztonsági vezetője arról tájékoztatta, hogy a hajó kapitányával együtt „ismeretlen személyek hangját hallotta a telefonon”. A hivatal ezt követően nem tudta elérni a hajót.
„Hat fegyveres szállt fel a Saint Nikolas tartályhajóra, letakarták az összes térfigyelő kamerát” – közölte a hajózási biztonsággal foglalkozó Ambrey brit magáncég. A Saint Nikolas az incidensről eddig nem nyilatkozó Empire Navigation görög hajózási társaság hajója, amely szeptemberben 2,4 millió dolláros bírságot fizetett ki tízmillió hordónyi szankcionált iráni olaj szállítása miatt.
Az Egyesült Államok haditengerészetének Közel-Keleten aktív 5. flottája sem reagált azonnal az incidensre.
Şehir eşkiyaları Bahçelievler Devlet Hastanesi Acil Servisini silahla taradı. 5 kişi yaralı. Ne zaman bitecek sağlıkta şiddet? Ne zaman can güvenliğimizi sağlayacaksınız?@dayanismasenpic.twitter.com/GNh42ynL3v
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
Két matróz életét veszítette egy csütörtöki támadásban, amelynek során elviekben kalózok támadtak egy izraeli tulajdonban lévő tankerre Omán partjainál.
A brit és román matrózok egy olyan támadásban veszítették életüket, amelyet a cég egy “gyaníthatóan kalóztámadásnak” nevezett. A Mercer Street nevet viselő olajszállító hajót egy felfegyverzett drón támadhatta meg bennfentesek szerint és ezt a drónt állítólagosan Irán üzemeltette. A térségben lévő amerikai hadihajókat riadóztatták is az eset után.
Végül a Mercer Street hajóját két amerikai hadihajó kísérte a kikötőbe, ahol alaposan át is vizsgálták. A tanker személyzete szerint már a nap korábbi szakaszában is volt egy drón, ami a hajóba akart csapódni, de az elvétette és a tengerbe zuhant. A második támadás során viszont a drónnak sikerült a fedélzetbe csapódnia és ott felrobbannia. Az amerikai állítások szerint ez most egy új iráni módszer a hajók megtámadására. A történet pikantériáját az adja, hogy Izrael tulajdonában van a tanker.
Izrael és Irán konfliktusa pedig egyre mélyül. A Mercer Street éppen Tanzániából tartott az Egyesült Arab Emirátusok felé az Indiai-óceán északi részén. Elvileg libériai zászló alatt hajózott, míg maga a hajó japán tulajdonban áll és egy londoni székhelyű cég kezeli, amelynek izraeli a tulajdonosa. Azt nem tudni, hogy pontosan hova vitték most a Mercer hajóját a támadás után, de azt megerősítették a helyi hatóságok, hogy a támadás még nemzetközi vizeken, tehát nem ománi területen történt.
Jelenleg az érintett országok nyomozást folytatnak az ügyben, az Egyesült Királyság és Románia is szakértőket küldött a helyszínre, de az amerikai hatóságok is vizsgálódnak. Így jelenleg még minden fentebb leírt információ csak állítólagos, ugyanis a támadáson kívül más tényeket nem erősítettek meg a kormányzati szóvivők. Egyébiránt nem az első ilyen jellegű támadás volt ez tankerek ellen az Indiai-óceán ezen részén és minden egyes alkalommal Iránt illetve a jemeni lázadókat vádolták meg a támadással az érintettek.
Samedi matin, dans le centre de #Kyiv, un drone explosif pouvant contenir une charge de 3 kilos a été repéré et descendu par un tir de défense, déclenchant un début d'incendie dans une banque. Dans le quartier de Podil. De manière anecdotique dans mon ancienne rue pic.twitter.com/dbXeCpLNs1
OS 35 Update - Operation to remove diesel oil successfully completed. The salvage priority now is the removal of low sulphur fuel oil from tank 2, which has already begun.
Parallel priority is to minimise environmental effects of leak.
⚡️Governor: Air defense shoots down all Russian drones in Kyiv Oblast.
Kyiv Oblast Governor Oleksiy Kuleba reported that air defense forces shot down all the drones Russia targeted at infrastructure facilities in Kyiv Oblast in the early hours of Dec. 30.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Schäden an mehreren Gebäuden in der Nähe des ?? DoD in #Moskau. Von mindestens 3 Explosionen ??? ist jetzt die Rede. Waren wohl doch ein paar mehr AFU ?? Beaver Drohnen als man zugeben will. Auch die ?? Flugabwehr muss nahezu komplett versagt haben.
Russia: Drone attack on Moscow. A drone struck a skyscraper on Zagorodnoye Highway. Drones were also shot down on Komsomolsky Avenue in Moscow, near the Russian Ministry of Defence. pic.twitter.com/iFobofBLZo
?? Trīs lidrobotu uzlidojums Maskavai. Viens no tiem ietriecies būvējamā debesskrāpī "Moscow City" (tajā pašā rajonā, kur visi iepriekšējie). Divi nogāzās Maskavas apgabalā Himki rajonā.#Moscow#Maskava#krievija#Ukraina Uzlidojuma laikā tika traucēta avio satiksme. pic.twitter.com/NBNRdwl2rU
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
Szerdán az Ománi-öbölben kigyulladt az iráni haditengerészet Kharg nevű támogatóhajója, és a 20 órányi oltási kísérlet ellenére elmerült – írja a CBS News.
A gyakorlaton résztvevő hajó személyzetének sikerült elhagynia a hajót.
A Kharg az iráni flotta azon kevés egysége közé tartozott, mely képes volt a tengeren utánpótlást nyújtani a többi egységnek, emellett helikopterek indítására is alkalmas volt.
Az iráni hatóságok nem szolgáltak hivatalos magyarázattal a balesetre. Az ország haditengerészetének nem ez az első hasonló esete, 2020-ban egy hadgyakorlaton egy eltévedt rakéta talált el egy hajót szintén az Ománi-öbölben, aminek következtében 19 tengerész meghalt, 15-en pedig megsérültek. 2018-ban pedig a Kaszpi-tengeren süllyedt el egy iráni romboló.
.@forsvaretdk følger rutinemæssigt to iranske krigsskibe i dansk farvand. Det drejer sig om det ombyggede tankskib MAKRAN ved Femern Bælt og fregatten SAHAND ved Bornholm. Det forventes, at de er på vej til den årlige flådeparade i Sankt Petersborg. #dkforsvar Foto: Flyvevåbnet pic.twitter.com/wlvdpaeS2f
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP