Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe szombaton a brit miniszterelnök londoni ingatlanainak, illetve volt autójának felgyújtása ügyében – írja az MTI.
A szombat esti rendőrség tájékoztatás szerint a 26 éves férfit a Londontól északra fekvő Luton repülőterén fogták el a Scotland Yard kelet-angliai különleges műveleti egységén belül működő terrorizmusellenes ügyosztály nyomozói.
Az illetőt azzal gyanúsítják, hogy életveszély okozásának szándékával szőtt terveket gyújtogatásos bűncselekmény elkövetésére.
A rendőrségi tájékoztatás sem a gyanúsított nevére, sem állampolgárságára nem tér ki. Ugyanebben az ügyben a Scotland Yard már csütörtökön vádat emelt egy ukrán állampolgár ellen, aki a hatósági gyanú szerint megpróbálta felgyújtani Keir Starmer brit miniszterelnök volt és jelenlegi londoni házát, valamint egykori autóját.
A 21 éves Roman Lavrinovicsot – aki a délkelet-londoni Sydenham városrészben lakik – életveszély okozásának szándékával elkövetett háromrendbeli gyújtogatással vádolják.
A brit kormányfő tulajdonában lévő házban hétfő hajnalban keletkezett tűz. A lángok az észak-londoni Kentish Town városrészben lévő ház bejárati ajtaját rongálták meg.
A tűzoltóság a tüzet húsz perc alatt megfékezte, személyi sérülés nem történt.
A házban jelenleg Starmer feleségének nővére lakik. Keir Starmer az általa vezetett Munkáspárt tavaly nyári választási győzelme óta Nagy-Britannia miniszterelnöke, és jelenleg a Downing Street-i kormányfői rezidencián él feleségével és két gyermekével. A kormányfő Kentish Town-i házánál megkísérelt gyújtogatás előtt egy nappal, vasárnap a közeli Islington kerületben hasonló incidens történt, és ebben az esetben is az érintett ingatlan bejárati ajtaja rongálódott meg. Ez a ház korábban szintén Keir Starmer tulajdonában volt.
A két incidens kivizsgálását a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának nyomozói irányítják, a hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint azért, mert a tüzek egy „magas beosztású közéleti szereplő volt lakóingatlanaiban” történtek. A Scotland Yard által vizsgált harmadik esetben egy autó gyulladt ki múlt csütörtökön, ugyanabban Kentish Town kerületbeli utcában, ahol a miniszterelnök háza is van.
A felgyújtott autó egy 2018-as évjáratú Toyota Rav 4, amely szintén Keir Starmeré volt.
Az autót a kormányfő a tavaly nyári parlamenti választások után eladta egyik szomszédjának.
Őrizetbe vettek kedden egy fiatal férfit azzal a kisebb tűzzel kapcsolatban, amely előző nap ütött ki Keir Starmer brit miniszterelnök londoni házában. A kormányfő jelenleg nem lakik az ingatlanban.
A Scotland Yard keddi beszámolója szerint a 21 éves férfi őrizetbe vétele két másik tűzesettel is összefüggésben van – írja az MTI. A férfit hivatalosan életveszély előidézésének szándékával elkövetett gyújtogatás gyanújával vették őrizetbe.
Mint megírtuk, kisebb tűz ütött ki hétfőn Keir Starmer brit miniszterelnök londoni házában. A tűz hajnalban keletkezett az észak-londoni Kentish Town városrészben lévő házban, amelynek bejárati ajtaja rongálódott meg. A tűzoltóság közölte, hogy a lángokat húsz perc alatt megfékezték.
A keddi rendőrségi tájékoztatás szerint az incidens kivizsgálását elővigyázatossági okokból a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának nyomozói irányítják, tekintettel arra, hogy a tűz egy „magas beosztású közéleti szereplő volt lakóingatlanában” történt. Keir Starmer az általa vezetett Munkáspárt tavaly nyári választási győzelme óta Nagy-Britannia miniszterelnöke, és jelenleg a Downing Street-i kormányfői rezidencián él feleségével és két gyermekével.
Kiderült, hogy a Scotland Yard nyomozócsoportja ugyanezzel az üggyel összefüggésben két másik tűzesetet is vizsgál. Az egyik vasárnap történt a közeli Islington kerületben, és ebben az incidensben is az érintett ingatlan bejárati ajtaja rongálódott meg. A londoni tűzoltóság tájékoztatása szerint ebből az épületből egy személy a tűzoltók segítségével távozott. A BBC kormányforrásokat idéző keddi értesülése szerint ez a ház is Keir Starmer miniszterelnöké volt.
A harmadik vizsgált esetben egy autó gyulladt ki múlt csütörtökön a két másik tűzeset helyszíneitől nem messze. A keddi rendőrségi tájékoztatás szerint a nyomozók vizsgálják, hogy a vasárnapi és a múlt csütörtöki incidens összefüggésben áll-e a hétfői tűzzel.
Keir Starmer miniszterelnök köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak, hangsúlyozta ugyanakkor keddi nyilatkozatában, hogy a rendőrségi vizsgálatra tekintettel nem szolgálhat részletekkel az ügyben.
[type] => post
[excerpt] => Őrizetbe vettek kedden egy fiatal férfit azzal a kisebb tűzzel kapcsolatban, amely előző nap ütött ki Keir Starmer brit miniszterelnök londoni házában. A kormányfő jelenleg nem lakik az ingatlanban.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1747154700
[modified] => 1747154665
)
[title] => Őrizetbe vettek egy férfit, aki felelős lehet a brit miniszterelnök házában történt tűzesetért
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=204265&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 204265
[uk] => 204274
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 204171
[image] => Array
(
[id] => 204171
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz.png
[original_lng] => 830614
[original_w] => 982
[original_h] => 494
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz-300x151.png
[width] => 300
[height] => 151
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz-768x386.png
[width] => 768
[height] => 386
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz.png
[width] => 982
[height] => 494
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz.png
[width] => 982
[height] => 494
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz.png
[width] => 982
[height] => 494
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/tuz.png
[width] => 982
[height] => 494
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1747150161:8
[views_count] => 598
[_thumbnail_id] => 204171
[_edit_last] => 4
[_algolia_sync] => 1363374853001
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e51c165b8f3c1c6f125e8364b80e5f03] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1796
[1] => 1044
[2] => 368
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nagy-Britannia
[1] => őrizetbe vétel
[2] => tűz
)
)
[2] => Array
(
[id] => 199823
[content] =>
Az emberi jogi szervezetek vizsgálatot követelnek a rendőrség túlzott erőszakos fellépése miatt a demonstrációk feloszlatása során.
Törökország elutasította a nemzetközi kritikát Isztambul polgármesterének, Ekrem İmamoğlu letartóztatása és az országban kirobbant tömegtüntetések kapcsán. Törökország igazságügyi minisztere, Yılmaz Tunç szerint a nemzetközi partnerek megjegyzései „elfogultak”. Jelenleg csaknem 1900 személyt vettek őrizetbe a tüntetéseken való részvétel miatt.
İmamoğlu, aki Recep Tayyip Erdoğan elnök fő politikai ellenfele, vasárnap korrupcióval vádolva letartóztatásra került. Letartóztatása országszerte tüntetéseket váltott ki. İmamoğlut az eljárás miatt elbocsátották a polgármesteri posztról.
Törökország belügyminisztere, Ali Yerlikaya szerint a tüntetések kezdete óta 1879 személyt vettek őrizetbe. Ebből 260 személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, 489-et szabadon engedtek, míg 662 személy még mindig őrizetben van. A rendőrök közül 150-en sérültek meg.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Őrizetbe vettek egy terrorizmussal gyanúsított svéd újságírót Törökországban – közölte pénteken az ankarai főügyészség hivatala.
A tájékoztatás szerint Kaj Joakim Medint egy 2023 januárjában történt stockholmi tüntetéssel kapcsolatban indított vizsgálat keretében vették őrizetbe Isztambulban. A terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szimpatizánsai akkor egy olyan bábut lógattak fel Stockholmban egy lámpaoszlopra, amely Recep Tayyip Erdogan török elnököt jelképezte.
A török hatóságok szerint Medin azon 15 gyanúsított egyike, akit sikerült azonosítani a 2023-as tüntetéshez, illetve annak szervezéséhez vagy népszerűsítéséhez köthetően.
Medint az elnök megsértése mellett terrorszervezeti tagsággal vádolják. A török hatóságok egyben Medin a szíriai, iraki és a délkelet-törökországi térségekből 2014 és 2017 között végzett tudósításaira is hivatkoztak.
A svéd újságíró munkáltatója a Dagens ETC. Andreas Gustavsson, a hírportál főszerkesztője a svéd TV4 televíziónak elmondta, hogy Medin nem követett el semmi szabálytalanságot, mindössze azért büntetik, mert riporterként a munkáját végezte.
Maria Malmer Stenergard svéd külügyminiszter az SVT közszolgálati műsorszolgáltatónak elmondta, hogy Svédország felkérte Törökország stockholmi nagykövetét, hogy pontosítsa a Medin ellen felhozott vádakat és a férfi hozzáférését követelték a svéd konzuli szolgáltatásokhoz.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
A Biztonsági Szolgálat alkalmazottai ismertették a vádiratot az egyik kárpátaljai katonai egység parancsnokával és annak helyettesével, akik 6 millió hrivnyával többet fizettek katonai lakóházak építéséért.
Megállapítást nyert, hogy 2021–2022-ben a katonai egység megállapodást kötött egy magánvállalkozással egy a személyzet számára kialakított kollégium építéséről, amelynek összköltsége meghaladja a 33 millió hrivnyát.
A vállalat ugyanakkor indokolatlanul megemelte az építési munkák költségeit, az árba beszámították az általános forgalmi adót, holott a törvény szerint lakóépületek építésénél nem számítanak fel áfát.
A katonai egység parancsnoka az elvégzett munkát igazoló dokumentumok aláírásakor nem ellenőrizte azok helyességét és a jogszabályoknak való megfelelését. Ezt a parancsnok-helyettes sem tette meg, aki az okmányok egy részét ideiglenes parancsnoki feladatkörét ellátva aláírta.
Hanyagságuk miatt az állam csaknem 6 millió hrivnyával többet fizetett katonai létesítmények építésére.
Mindkét tisztviselővel ismertették a vádiratot (Ukrajna Büntető Törvénykönyve 425. cikkelyének 3. része – hanyag magatartás a katonai szolgálat során).
A cikkely szerinti szankció – hét évig terjedő szabadságvesztés.
Az államnak okozott károk megtérítése formájának kérdése még megvitatás alatt van. Egyben jogi értékelést is készítenek a munka költségeit túlbecsülő cég intézkedéseiről.
Az eljárás lebonyolítását a Kárpátaljai Szakosított Ügyészség látja el, számolt be az Állami Nyomozó Iroda.
Mintegy 190 klímaaktivistát állítottak elő Amszterdam közelében, az A10-es autópálya forgalmának akadályozása miatt – számolt be az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál vasárnap.
Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport felhívására szervezett akció a holland ING Bankot célozta a fosszilis tüzelőanyag-ipar finanszírozása miatt.
A tüntetés körülbelül 45 percre zavarta meg az A10-es autópálya forgalmát az amszterdami Zuid állomás közelében található felhajtó és lehajtó, valamint az A4-es és az A10-es sztrádák kereszteződésének eltorlaszolásával.
Az illetékes ügyészség tájékoztatása szerint az aktivistákat, akik furgonokkal állítottak blokádokat az említett útszakaszokon, a közlekedési szabályok megsértése miatt állították elő. A beszámoló szerint a tüntetők egy másik csoportja megpróbált felhajtani az A10-es autópályára, de azt a rendőrség megakadályozta. A távozásra felszólító parancs teljesítését a tüntetők megtagadták – írták.
Az érintetteteket a közeli rendőrőrsre szállították, ahol a jegyzőkönyvek felvétele után szabadon engedték őket.
Várhatóan a jövő héten születik döntés arról, hogy vádat emelnek-e ellenük – közölték.
A hírportál beszámolója szerint Amszterdam polgármestere, Femke Halsema nem adott engedélyt az ING Bank székháza közelében tervezett demonstráció megtartására, arra más helyszínt jelölt ki az ING korábbi székhelye melletti füves mezőn.
A klímavédelmi csoport szóvivője sikeresnek nevezte az akciót, kiemelve, hogy néhány tüntető a rendőri beavatkozás ellenére is végre tudta hajtani az autópálya tervezett blokádját. A megmozdulás „arról szólt, hogy erős üzenetet küldjünk az ING szerepéről a klímaválságban” – mondta a szóvivő a hírportál beszámolója szerint.
Spanyolországban őrizetbe vettek egy férfit, akit a belga hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a két halálos áldozattal járó 2023-as brüsszeli terrortámadáshoz – derült ki a spanyol rendőrség szombati közleményéből.
A tájékoztatás szerint a férfit Malaga repülőterén vették őrizetbe pénteken, amikor éppen el akarta hagyni az országot.
Brüsszelben 2023 októberében egy fegyveres agyonlőtt két svéd férfit, akik a svéd-belga EB-selejtezőre érkeztek a belga fővárosba.
A belga rendőrség azzal gyanúsítja a most elfogott férfit, hogy ő látta el fegyverrel a magát Abdesalem al-Guilaninak nevező, tunéziai állampolgárságú elkövetőt, aki a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagja.
Az elkövetőt a belga biztonsági erők lelőtték, a most elfogott gyanúsított pedig akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az Állami Nyomozó Iroda (DBR) őrizetbe vette azokat a tábornokokat, akik felelősek Harkiv megye sikertelen védelméért a 2024-es orosz offenzíva során, a vád ellenük, hogy nem biztosítottak megfelelő védelmet a régiónak – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A hírportál forrásai szerint Jurij Halushkin dandártábornokról, Artur Horbenko altábornagyról és Ilja Lapin ezredesről van szó. Az SZBU és a DBR a Védelmi Miniszter és az ukrán fegyveres erők főparancsnoka közreműködésével dokumentálta az ukrán fegyveres Erők három tisztviselőjének bűncselekményét. A nyomozás szerint 2024 májusában az ellenséges offenzíva során nem biztosítottak megfelelő védelmet Harkiv térségének.
A nyomozás szerint a gyanúsítottak egy dandártábornok, aki a Harkiv hadműveleti-taktikai csoport parancsnokaként szolgált, egy altábornagy, aki az ukrán fegyveres erők 125. különálló dandárjának a parancsnoka volt, valamint egy ezredes, aki korábban ennek az egységnek a 415. zászlóalját vezette.
A nyomozás megállapította, hogy a tisztviselők nem készítették elő a harkivi régió határ menti területeinek védelmét, és az oroszok ismételt támadása során elveszítették a csata irányítását a regionális központ védelmében. Megsértették a harci alapszabály követelményeit is felelősségi területükön a védvonalak előkészítése során. A csata során a tisztviselők nem használták fel a lehetséges intézkedések teljes arzenálját az agresszor támadásának visszaverésére és megállítására. Ez Ukrajna keleti régiója területének egy része elfoglalásához vezetett, ahol jelenleg heves harcok folynak. A rendvédelmi szervek által kezdeményezett vizsgálat igazolta az érintettek bűncselekményének tényállását.
Az összegyűjtött bizonyítékok alapján őrizetbe vették a két tábornokot és az ezredest, és a a hadiállapot idején katonai szolgálathoz való hanyag hozzáállás és a csatatér önkényes elhagyásának megszervezése címén gyanúsították meg őket.
Jelenleg folyik a megelőző intézkedés kiválasztása. A bűncselekmény szereplői akár 10 év börtönt is kaphatnak.
Letartóztatták egy, a feltételezések szerint az orosz árnyékflottához tartozó olajszállító hajó, az Eagle S legénységének több tagját a finn hatóságok a Balti-tengerben lévő tenger alatti infrastruktúra megrongálása miatt.
Az északi ország hatóságai ugyanis az Eagle S tankert gyanúsították Balti-tengerben lévő kritikus tenger alatti infrastruktúra megrongálásával. A hajó a Magyar Nemzet összefoglalója szerint karácsony napján futott ki az orosz Uszty-Luga kikötőből és horgonyját több kilométeren vontatva megszakította az Estlink–2 energia- és távközlési kábelt.
Elina Katajamäki, a Finn Nemzeti Nyomozó Iroda (NBI) nyomozója elmondta, hogy a letartóztatás biztosítja a büntetőeljárás zavartalan lefolyását. A károk után a finn hatóságok fegyveres egységeket küldtek a hajóra. A legénység nem állt ellen, a hajót Porvoo városában foglalták le.
A tanker egyébként a Cook-szigetek zászlaja alatt hajózik, de az EU-s és a finn hatóságok szerint az orosz árnyékflotta része, mely az amerikai és uniós szankciók megkerülésével szállítja az orosz nyersanyagot. Egy hajózási szaklap, a Lloyd’s List arról számolt be, hogy a hajó korábban szokatlan felszerelést szállított, amelyről feltételezik, hogy a NATO hajó- és légi kommunikációjának figyelemmel kísérésére szolgált.
Az eset ismét felhívta a NATO figyelmét a balti-tengeri vizek biztonságára. Mark Rutte NATO-főtitkár további tengeri járőröket, távolsági radarokat, drónokat és aknamentesítő flottákat vezényelt a térségbe. A károk az Estlink–2 kábelen minimálisak voltak, de Finnország aggódik a hasonló támadások gazdasági és stratégiai következményei miatt. A nyomozás heteket, vagy akár hónapokat is igénybe vehet.
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Nemzeti Rendőrséggel közösen leleplezett öt személyt, akik az orosz különleges szolgálatok utasítására katonai felszereléseket és állami intézményeket gyújtottak fel Kijev és Ternopil térségében – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a hatóságok Kijevben őrizetbe vettek egy 24 éves fővárosi lakost, aki korábban kábítószer-kereskedelemért, csalásért és rablásért ült börtönben. Beleegyezett a megszállók „tesztfeladatának” végrehajtásába, és felgyújtotta a fegyveres erők egyik terepjáróját. Az SZBU alkalmazottait „lázas üldözés miatt” vették őrizetbe.
Ezenkívül a Fasztivi járásban két Donyeck megyéből érkezett belső menekült felgyújtotta a légideszant rohamcsapatok hivatalos terepjáróját, videót készítettek a tűzről, és elküldték az orosz kurátoroknak. Mindkettőt a Fasztivi járás egyik falujában hajtották végre, ahol lakást béreltek. A gyújtogatás után azonnal őrizetbe vették őket.
Ternopil megyében két 20 és 23 éves fiatal férfit tartóztattak le a hatóságok, miután megpróbálták felgyújtani a községi tanács adminisztratív épületét.
Az SZBU munkatársai megjegyezték, hogy a támadók betörtek egy ablakot, gyúlékony folyadékot locsoltak be és felgyújtották.
Valamennyi őrizetbe vett gyújtogatót már meggyanúsították. Jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. Akár 10 év börtönt is kaphatnak.
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
BREAKING🚨: The suspect arrested while carrying a blowtorch during the L.A. fires is confirmed to be an ILLEGAL alien, per @BillMelugin_. pic.twitter.com/y3QNx0TSj1