Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6ODEwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 157043 [content] =>Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen, és egy katonai bíróság kedden elrendelte a tábornok előzetes letartóztatását.
Az SZK szerint Kuznyecov akkor követte el a bűncselekményt, amellyel megvádolták, amikor az orosz vezérkar 8., az államtitok-védelmi szolgálatot is irányító igazgatóságának vezetője volt. A nyomozás megállapította, hogy a tábornok 2021–2023-ban kenőpénzt kapott kereskedelmi cégek képviselőitől annak fejében, hogy „bizonyos lépéseket tegyen az érdekükben”. A Kommerszant című lap értesülése szerint a pénzt pozíciókba való kinevezésekért juttatták el neki.
Kuznyecov lakóhelyén és a nyilvántartásban szereplő lakcímén házkutatást tartottak, ahol az SZK szerint több mint 100 millió rubel értékben foglaltak le készpénzt, aranyérmét, gyűjteményes órákat és luxuscikkeket.
Április végén Tyimur Ivanov védelmi miniszterhelyettest szintén nagy összegű kenőpénz elfogadásával vádolták meg. Őt is letartóztatták.
Szergej Sojgu akkori tárcavezető helyére Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap Andrej Belouszov közgazdászt, addigi első miniszterelnök-helyettest jelölte. Sojgu az orosz biztonsági tanács vezetését kapja meg. A tisztséget addig betöltő Nyikolaj Patrusevet Putyin megtette hivatalos tanácsadójának.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden nem kívánta kommentálni a Kuznyecov elleni eljárást, mondván, hogy ez nem az ő hatásköre. Azt mondta, a Kreml szerint nem fog zavart okozni az orosz fegyveres erők munkájában, hogy Belouszov személyében egy civilt jelöltek védelmi miniszternek.
Azt hangoztatta, hogy Sojgunak az orosz biztonsági tanács titkárává való kinevezését nem kell lefokozásnak tekinteni. „Ez egy nagyon magas kormányzati poszt, nagyon széles feladatkörrel, amely az egész ország számára nagy jelentőséggel bír. Természetesen ennek a testületnek a vezetője állandó közvetlen kapcsolatban áll az államfővel, és nagy felelősséget visel” – mondta a Kreml szóvivője.
[type] => post [excerpt] => Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen, és egy katonai bíróság kedden elrendelte a t... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715766060 [modified] => 1715751639 ) [title] => Korrupció miatt tartóztatták le az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157043&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157043 [uk] => 157111 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 157044 [image] => Array ( [id] => 157044 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov.jpg [original_lng] => 60385 [original_w] => 650 [original_h] => 433 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov.jpg [width] => 650 [height] => 433 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov.jpg [width] => 650 [height] => 433 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov.jpg [width] => 650 [height] => 433 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov.jpg [width] => 650 [height] => 433 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/jurij-kuznyecov.jpg [width] => 650 [height] => 433 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1715782136:8 [_thumbnail_id] => 157044 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 252 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 451958 [1] => 1044 [2] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => Jurij Kuznyecov [1] => őrizetbe vétel [2] => Oroszország ) ) [1] => Array ( [id] => 156172 [content] =>Újabb lehetséges orosz háborús bűncselekményre derített fényt az iStories független orosz oknyomozó portál és az ukrán Reckoning Project civil szervezet. Az ügylet szervezője a hírhedt orosz gyermekjogi ombudsman, Maria Lvova-Belova, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki.
A két szervezet szerint a Kvartal Lui jótékonysági szervezet, amelynek vezetője Lvova-Belova fiatalabb húga, Szofia, a megszállt Herszonból és más területekről fogyatékkal élő ukránokat visz át akaratuk ellenére a Moszkvától 540 kilométerre délkeletre fekvő Penza város közelében lévő Novije Berega nevű közösségbe.
Ott a kitelepítettek orosz állampolgárságot és nyugdíjat kapnak – ám a szervezet bírósági felhatalmazást szerez arra, hogy szabadon rendelkezzen a fogyatékkal élők tulajdonával, pénzével és rokkantsági nyugdíjuk 75 százalékával, hogy az „fedezze a lakhatási támogatásuk költségeit.”
Az iStories jelentése szerint a fogyatékkal élő ukránok, például a 27 éves Olekszandr Danylcsuk beszámolóija alapján a még a megszállt Herszonban orosz útlevelet és bankkártyát kapnak, „ezekkel az okmányokkal azt hiszik, hogy Oroszországban fogunk élni. Azt hiszik, hogy hozzájuk tartozunk.”
Gleb Bogush, a Koppenhágai Egyetem nemzetközi jogi szakértője szerint a civilek erőszakos kitelepítése háborús bűncselekménynek, sőt emberiesség elleni bűncselekménynek is minősülhet.
[type] => post [excerpt] => Újabb lehetséges orosz háborús bűncselekményre derített fényt az iStories független orosz oknyomozó portál és az ukrán Reckoning Project civil szervezet. Az ügylet szervezője a hírhedt orosz gyermekjogi ombudsman, Maria Lvova-Belova, aki ellen a N... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715070780 [modified] => 1715065567 ) [title] => Az ukrán gyerekek után már a fogyatékkal élőket is elrabolják [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=156172&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 156172 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 156173 [image] => Array ( [id] => 156173 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak.webp [original_lng] => 168838 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak-1536x864.webp [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak.webp [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rokkantak.webp [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1715054768:12 [_thumbnail_id] => 156173 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 421 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1715059982 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 810 [1] => 440979 ) [tags_name] => Array ( [0] => Oroszország [1] => rokkantak ) ) [2] => Array ( [id] => 155889 [content] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CNBüntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) a Kínában destruktív szektaként, Oroszországban pedig nemkívánatos szervezetként nyilvántartott Falunkung mozgalom ellen illegális tevékenység folytatása címén – közölte pénteken az SZK moszkvai irodájának sajtószolgálata.
A tájékoztatás szerint 2020 júliusától 2023 októberéig egy nő által vezetett csoport illegálisan szervezett Falunkung-tevékenységeket, a többi között nemkívánatos szervezetek irodalmát gyűjtötte össze, ideértve a mozgalom alapítója, Li Hong-cse könyvét, a Csuan Falunt, amelyet szélsőséges irodalomként tartanak számon Oroszországban.
Az orosz hatóságok az ügyben a Falunkung szekta négy követőjét vették őrizetbe, a gyanúsítottak lakásait átkutatták. A mozgalmat 1992-ben alapította Li Hong-cse testnevelő tanár, és 1996-ra már több millió hívet számlált.
Kína Li Hong-csét azzal vádolja, hogy államcsínyt akart végrehajtani. A férfi az Egyesült Államokba menekült. Oroszországban 2020-ban nyilvánították nemkívánatos szervezetnek a Falunkung hét külföldi szervezetét.
[type] => post [excerpt] => Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) a Kínában destruktív szektaként, Oroszországban pedig nemkívánatos szervezetként nyilvántartott Falunkung mozgalom ellen illegális tevékenység folytatása címén – közölte pénteken az SZK mos... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714848600 [modified] => 1714782364 ) [title] => Büntetőeljárás indult Oroszországban a Falunkung kínai mozgalom ellen illegális tevékenység címén [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155889&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155889 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 155893 [image] => Array ( [id] => 155893 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag.jpg [original_lng] => 83315 [original_w] => 973 [original_h] => 567 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag-300x175.jpg [width] => 300 [height] => 175 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag-768x448.jpg [width] => 768 [height] => 448 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag.jpg [width] => 973 [height] => 567 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag.jpg [width] => 973 [height] => 567 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag.jpg [width] => 973 [height] => 567 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/birosag.jpg [width] => 973 [height] => 567 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714771564:12 [_thumbnail_id] => 155893 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 512 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1714837802 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6023 [1] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => illegális tevékenység [1] => Oroszország ) ) [3] => Array ( [id] => 155419 [content] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CNIsmeretlen fegyveresek rátámadtak egy rendőri egységre Karacsáj- és Cserkeszföldön. A támadók közül legalább öt ember, a rendőrök közül pedig ketten életüket vesztették – írja a TASZSZ hírügynökség az orosz belügyi tárca közleménye alapján.
A Kaukázusban, az Oroszország déli részén található, Georgiával is határos tagköztársaságban még vasárnap éjjel, moszkvai idő szerint 23.20 körül történt a támadás. A belügyi tárca azt is közölte, hogy a két halott rendőr egy másik, távolabbi régióból, a Kurgani terület rendvédelmében dolgozott. Rajtuk kívül megsérült az orosz Nemzeti Gárda egyik helyi alkalmazottja, valamint a kurgani belügy egyik alkalmazottja is, őket kórházba vitték.
Magáról a támadásról azt írták, hogy a rendvédelmi dolgozók Mara-Ajagy faluban teljesítettek szolgálatot, amikor a fegyveresek rajtuk ütöttek. „A támadók egy VAZ–2109-es gépkocsival egy ideiglenes őrhelyre hajtva robbanószerkezetet dobtak a rendőrök felé, majd automata fegyverekkel tüzet nyitottak. A rendőrök viszonozták a támadókra leadott tüzet, és az egyik bűnözőn felrobbant egy robbanószerkezet” – írták.
Hozzátették: a helyszínen több rögtönzött robbanószerkezetet is találtak, és a nyomozócsoport és a tűzszerészek még vizsgálódnak.
Az Associated Press hírügynökség az esettel kapcsolatban megjegyezte, hogy az utóbbi években a Kaukázus északi részén, ezen belül pedig Karacsáj- és Cserkeszföldön is aktívak voltak szélsőséges iszlamista csoportok. Példaként említették, hogy tavaly decemberben az orosz belbiztonság (FSZB) 14 gyanúsítottat vett őrizetbe egy iszlamisták ellen irányuló rendőrségi razzia után.
[type] => post [excerpt] => Ismeretlen fegyveresek rátámadtak egy rendőri egységre Karacsáj- és Cserkeszföldön. A támadók közül legalább öt ember, a rendőrök közül pedig ketten életüket vesztették – írja a TASZSZ hírügynökség az orosz belügyi tárca közleménye alapján. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1714424400 [modified] => 1714420939 ) [title] => Fegyveres összecsapás történt egy orosz köztársaságban, legalább hét ember meghalt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=155419&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 155419 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 155420 [image] => Array ( [id] => 155420 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n.jpg [original_lng] => 22220 [original_w] => 620 [original_h] => 413 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n.jpg [width] => 620 [height] => 413 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n.jpg [width] => 620 [height] => 413 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n.jpg [width] => 620 [height] => 413 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n.jpg [width] => 620 [height] => 413 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/435731418-445636451311697-7324513294197321078-n.jpg [width] => 620 [height] => 413 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1714410139:12 [_thumbnail_id] => 155420 [_edit_last] => 12 [views_count] => 458 [_oembed_f7d9be9bd3804c8907978ad941189852] =>[_oembed_time_f7d9be9bd3804c8907978ad941189852] => 1714413603 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 430221 [1] => 565 [2] => 339104 [3] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kaukázus [1] => lövöldözés [2] => orosz rendőrök [3] => Oroszország ) ) [4] => Array ( [id] => 154797 [content] =>Texas high school shooting leaves 18-year-old student dead, shot multiple times; suspect in custody https://t.co/aSXK80WUCt
— Fox News (@FoxNews) April 25, 2024Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadásának gyanújával őrizetbe vették Tyimur Ivanov orosz védelmi miniszterhelyettest – közölte kedd este az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálata.
Az ügy részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert tájékoztatták a helyettes tárcavezető őrizetbe vételéről.
A 49 éves Ivanov miniszterhelyettesként a vagyonkezeléséért, a csapatok elszállásolásáért, a lakhatásért és az egészségügyi ellátásért felelős. Ő felügyeli egyebek között a katonai közbeszerzéseket, építkezéseket, felújításokat.
A TASZSZ orosz hírügynökség a bűnüldöző szervekre hivatkozva közölte, hogy az SZK el kívánja érni a gyanúsított letartóztatását. A különösen nagy összegű vesztegetés 1 millió rubeles összegnél kezdődik. A maximális büntetés ezen bűncselekmény esetében 15 évig terjedő szabadságvesztés lehet.
Ivanovot 2016 májusában elnöki rendelettel nevezték ki védelmi miniszterhelyettesnek. Ezt megelőzően, 2013 és 2016 között a védelmi minisztériumnak alárendelt, katonai építési munkálatokra szakosodott Oboronsztroj vállalat vezérigazgatója volt. A Forbes szerint 2018-ban családjának jövedelme 136,7 millió rubel volt.
Mielőtt 2012-ben a védelmi tárcához került, Ivanov a moszkvai régió kormányának elnökhelyettese volt. Ebben az időszakban Sojgu volt a moszkvai régió kormányzója. Korábban több energiaipari állami vállalatnál is dolgozott. Tyimur Ivanov a Lomonoszov nevét viselő Moszkvai Állami Egyetem számítógépes matematika és kibernetika karán szerzett diplomát.
[type] => post [excerpt] => Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadásának gyanújával őrizetbe vették Tyimur Ivanov orosz védelmi miniszterhelyettest – közölte kedd este az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálata. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1713962400 [modified] => 1713962171 ) [title] => Őrizetbe vették az orosz védelmi miniszter helyettesét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=154797&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 154797 [uk] => 154759 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 154798 [image] => Array ( [id] => 154798 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov.webp [original_lng] => 39422 [original_w] => 983 [original_h] => 553 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov.webp [width] => 983 [height] => 553 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov.webp [width] => 983 [height] => 553 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov.webp [width] => 983 [height] => 553 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/tyimur-ivanov.webp [width] => 983 [height] => 553 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1713951371:12 [_thumbnail_id] => 154798 [_edit_last] => 12 [views_count] => 478 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1713949959 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1044 [1] => 810 [2] => 413895 ) [tags_name] => Array ( [0] => őrizetbe vétel [1] => Oroszország [2] => Tyimur Ivanov ) ) [5] => Array ( [id] => 154636 [content] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CNBrutális kínzások, kikényszerített vallomások, évtizedek óta tartó börtönvádak – ezekről a körülményekről számoltak be az Oroszországban bebörtönzött ukrán politikai foglyok. Az orosz börtönökbe zárt ukrán civilek száma meghaladja a 180 főt.
Oroszországba jött gyógyszerért, nyolc év börtönbüntetésre ítélték
Ihor Kijasko ukrán ügyvéd 2018-ban érkezett az oroszországi Nyizsnyij Novgorodba, hogy gyógyszert szerezzen fiának. Ehelyett az orosz különleges erők erőszakkal őrizetbe vették, hamisan azzal vádolták, hogy titkos dokumentumokat szerzett és orosz vadászgépek alkatrészeit próbálta Ukrajnába csempészni – közölte Anastasiia Serha, az Ukrainian PR Army ukrán kommunikációs szakemberekből álló független non-profit szervezet munkatársa. Ihor fejére zsákot húztak, súlyosan bántalmazták, kémkedéssel vádolták meg, és nyolc évre ítélték. Sajtóértesülések szerint Ihort a szibériai Irkutszk városában tartják fogva. A családja a 2022-es orosz támadás kitörésekor elvesztette vele a kapcsolatot, és semmit sem tud az állapotáról.
Veterán, villanyszerelő, politikai fogoly
Jevhen Panov háborús veteránt, a zaporizzsjai erőmű egykori villanyszerelőjét és ukrán önkéntest a Krím bejáratánál vették őrizetbe az orosz biztonsági erők. A verések után Jevhen hamisan „tanúskodott” maga ellen, elismerve, hogy részt vett Oroszország elleni szabotázsban, elutasítva a családja által igényelt ügyvédet. Nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Testvére úgy véli, hogy Jevhen nem mehetett a Krímbe, valószínűleg elrabolták.
Egynapos utazásból egy évtized a rács mögött
Valentin Vihivszkij 2014 szeptemberében a megszállt Krím félszigeten tűnt el, amelyet azért látogatott meg, hogy részt vegyen egy egynapos kiállításon. Valentint később Moszkva hírhedt Lefortovo börtönében azonosították be, 2015-ben egy orosz bíróság 11 év börtönbüntetésre ítélte. Valentin ügye titkosított, és még a közvetlen családja sem kaphatja meg a hivatalos ítélet másolatát.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az orosz börtönökbe zárt ukrán civilek száma meghaladja a 180 főt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1713869400 [modified] => 1713825657 ) [title] => 180 ukrán van börtönben politikai fogolyként Oroszországban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=154636&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 154636 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 154637 [image] => Array ( [id] => 154637 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton.webp [original_lng] => 99998 [original_w] => 1200 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton-300x225.webp [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton-768x576.webp [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton-1024x768.webp [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton.webp [width] => 1200 [height] => 900 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton.webp [width] => 1200 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/borton.webp [width] => 1200 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1713814857:12 [_thumbnail_id] => 154637 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 570 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1713814859 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => Oroszország ) ) [6] => Array ( [id] => 154200 [content] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CNHétévi fegyházbüntetésre ítélte hazaárulás ügyében Alekszandr Kuranovot, a Hiperszonikus Rendszerek Tudományos Kutatói Vállalata (NIPGSZ) volt vezérigazgatóját és főkonstruktőrét csütörtökön a szentpétervári városi bíróság.
A szigorúan titkosnak minősített ügyet zárt ajtók mögött tárgyalta a bíróság. Darja Lebegyeva, a szentpétervári bíróság szóvivője nem részletezett „kivételes körülményekkel” magyarázta, hogy Kuranov „csak” hét évet kapott, holott a hazaárulásért a törvény legkevesebb 15 évet ír elő.
Szakértői kommentárok szerint a tudós vádalkut köthetett.
Halmazati büntetésként 100 ezer rubel (mintegy 400 ezer forint) bírságot is kiszabtak rá, Az orosz médiában korábban megjelent közlések szerint a 2021 augusztusában őrizetbe vett Kuranov, aki a nyolcvanas évek vége óta foglalkozik a hiperszonikus eszközök elméletével, külföldi állampolgárnak adhatott át államtitkot tartalmazó információt.
Az Interfax hírügynökség egy informátora szerint a konstruktőr kutatásai iránt az Egyesült Államok és Kína mutatott érdeklődést.
Kuranov a műszaki tudományok doktora, a Szentpétervári Állami Műszaki Egyetem vezetési rendszerek és technológiák tanszékének professzora, a Lenyinyec holdinghoz tartozó NIPGSZ Nyrt. vezérigazgatója és főkonstruktőre volt. 1988 óta dogozott a Lenyinyecnél. Több éven át szervezője volt a Termokémiai és plazmafolyamatok az aerodinamikában című orosz-amerikai szimpóziumnak.
Az RBK című gazdasági lap szerint Kuranov vezetésével és személyes részvételével kutatások és kísérleti tanulmányok folytak a hiperszonikus légköri sebességű repülés új koncepciójának (az Ajax-koncepciónak) és a hiperszonikus technológia fő irányainak kidolgozására.
A Interfax szerint az Ajax repülőszerkezet létrehozására vonatkozó elképzelések a szovjet időkig nyúlnak vissza, de a 2000-es években is folytak vele kapcsolatos munkálatok.
A Lenyinyec holding elnöke Anatolij Turcsak, a Szentpétervári Iparosok és Vállalkozók Szövetségének elnöke és az Orosz Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottságának tagja, a kormányzó Egységes Oroszország párt főtanácsa titkárának, Andrej Turcsaknak az apja. Turcsak másik, idősebbik fia, Borisz a holding vezérigazgatója.
A Rigában szerkesztett Meduza orosz ellenzéki hírportál összesítése szerint Oroszrszágban 2018 óta legkevesebb 12 tudóst vádoltak meg hazaárulással, köztük olyanokat is, akik hiperszonikus témákkal foglalkoztak.
[type] => post [excerpt] => Hétévi fegyházbüntetésre ítélte hazaárulás ügyében Alekszandr Kuranovot, a Hiperszonikus Rendszerek Tudományos Kutatói Vállalata (NIPGSZ) volt vezérigazgatóját és főkonstruktőrét csütörtökön a szentpétervári városi bíróság. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1713557040 [modified] => 1713499282 ) [title] => Hazaárulás vádjával több év fegyházra ítéltek egy hiperszonikus fegyvert kidolgozó orosz szakembert [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=154200&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 154200 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 154201 [image] => Array ( [id] => 154201 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592.jpg [original_lng] => 65353 [original_w] => 869 [original_h] => 489 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592.jpg [width] => 869 [height] => 489 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592.jpg [width] => 869 [height] => 489 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592.jpg [width] => 869 [height] => 489 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/hiperszonikus-raketa-mig-31k-e1647772094592.jpg [width] => 869 [height] => 489 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1713488483:12 [_thumbnail_id] => 154201 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 411 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1713546243 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3873 [1] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => hazaárulás [1] => Oroszország ) ) [7] => Array ( [id] => 154092 [content] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CNOroszországban szerdára 16 ezer fölé emelkedett az elöntött lakóházak száma, a Tobol folyón a gyorsan emelkedő ár Kurgan felé halad – közölték az orosz mentőszolgálatok a TASZSZ állami hírügynökséggel.
A több mint 300 ezres Kurgan jobb parti részét elöntötte a víz, a lakosokat kitelepítik onnan. Az azonos nevű régióban szükségállapotot vezettek be. A víz 669 házat és több mint 2300 telket öntött el, 25 település maradt áramellátás nélkül.
A régióban több mint 13,5 ezer embert evakuáltak, az átmeneti szállásközpontokban 931 ember, köztük kétszáz gyerek tartózkodik. A Tobol vízszintje Kurgan városban már haladta a 9 métert (a veszélyes érték 8,5 méter). Vagyim Sumkov kormányzó szerint „nagyon nehéz helyzet” alakulhat ki, mert a vízszint 11 méteresre duzzadhat. A régió székhelyén három hidat és több útszakaszt lezártak.
A katasztrófa által leginkább sújtott orenburgi régióban az idei tavaszi áradás minden eddigi rekordot megdöntött. Az árvíz itt több mint 15 ezer lakóházat és 26 hidat öntött el.
Magában az 560 ezres Orenburgban az Ural folyó által elöntött házak száma meghaladta 6,5 ezret, ugyanakkor a folyó apadni kezdett. Orszkban, ahol az ár mintegy 2800 házat öntött el, a helyzet stabilizálódik.
Gyenyisz Paszler, a régió kormányzója közölte, hogy körülbelül 34 ezer ember áram- és 13 ezer lakos gázellátását állították helyre. Az utcákat és a házakat 10 ezer négyzetkilométernyi területen fertőtlenítették.
Az Ural apadása mellett ugyanakkor a Szakmara áradni kezdett és tucatnyi települést fenyeget árvíz Orenburg megyében.
A tyumeni régióban a Tobol és az Isim vízszintje jelentősen meghaladhatja a történelmi maximumot, ezért 35 településről evakuálják az ott élőket. Eddig 435 ember, köztük 100 gyermek kényszerült az otthonát elhagyni.
Tomszkban, ahol viharveszélyt jeleztek előre, a Tom folyón április 18-tól 21-ig magas vízállás várható. Burjátföldön több mint 600 telket öntött el a Szelenga.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az árvízhelyzetről a kormány tagjaival és az érintett régiók kormányzóval megtartott szerdai online tanácskozáson haladéktalan kárfelmérést sürgetett az infrastruktúra és a lakóépületek helyreállításának mielőbbi megkezdése érdekében. Bejelentette, hogy a víz elvonulása után széleskörű tanácskozást hív össze az elöntött régiók önkormányzati vezetőivel.
[type] => post [excerpt] => Oroszországban szerdára 16 ezer fölé emelkedett az elöntött lakóházak száma, a Tobol folyón a gyorsan emelkedő ár Kurgan felé halad. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1713456000 [modified] => 1713441861 ) [title] => Kurgant fenyegeti az árvíz Oroszországban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=154092&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 154092 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 154093 [image] => Array ( [id] => 154093 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2.png [original_lng] => 908406 [original_w] => 1052 [original_h] => 496 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2-300x141.png [width] => 300 [height] => 141 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2-768x362.png [width] => 768 [height] => 362 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2-1024x483.png [width] => 1024 [height] => 483 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2.png [width] => 1052 [height] => 496 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2.png [width] => 1052 [height] => 496 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/arviz-2.png [width] => 1052 [height] => 496 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1713431062:12 [_thumbnail_id] => 154093 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 423 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1713445204 [_oembed_8cb052472f5e29d09da969d3e66d21c2] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CN[_oembed_time_8cb052472f5e29d09da969d3e66d21c2] => 1713445204 [_oembed_7e27fd76e0deae1a75b312c2a8220efd] =>Flooding in #Oman has killed at least 16 people, many of them schoolchildren, authorities say following the discovery of the bodies of a child and three adults.https://t.co/H8B0xQm0dK
— Al Arabiya English (@AlArabiya_Eng) April 16, 2024[_oembed_time_7e27fd76e0deae1a75b312c2a8220efd] => 1713445204 [_oembed_ab708cb3cc739a5b37ad3ba25f1364f3] =>Heavy rains and flash floods have swept parts of the Gulf region, killing at least 18 people in Oman and causing travel disruption in the UAE ⤵️ https://t.co/l4aYrxrLhc
— Al Jazeera English (@AJEnglish) April 16, 2024[_oembed_time_ab708cb3cc739a5b37ad3ba25f1364f3] => 1713445204 [_oembed_3be113c518483235363eb945f1bdeeb2] =>Unprecedented rain hits #Dubai pic.twitter.com/pRVwNnKdWa
— Chennai Weather-Raja Ramasamy (@chennaiweather) April 16, 2024[_oembed_time_3be113c518483235363eb945f1bdeeb2] => 1713445204 [_oembed_0b33614b0b644f24ed38bc2ed957a365] =>ALERT: Stay-home advisory issued as heavy rain lashes all 7 Emirates including Dubaipic.twitter.com/QNGlWFjT2s
— Insider Paper (@TheInsiderPaper) April 16, 2024[_oembed_time_0b33614b0b644f24ed38bc2ed957a365] => 1714066962 [_oembed_f8ac6d49b3650d762669b26acf6767d2] =>Another video Heavy floods in #Shaoguan, #Guangdong on(2024-04-20)#china #floods pic.twitter.com/v9crGkY2gv
— Siraj Noorani (@sirajnoorani) April 22, 2024[_oembed_time_f8ac6d49b3650d762669b26acf6767d2] => 1715369420 [_oembed_7af8d3f5220f2df095c4382a81c59a84] =>#Dubai Rains are back⛈️
— Ansh Pandey (@pandeyism_) May 2, 2024
Visuals from the City as Weather Alert Warns of More Rainstorms.... pic.twitter.com/7dZTzNqxgP[_oembed_time_7af8d3f5220f2df095c4382a81c59a84] => 1715369420 [_oembed_6fffc63b5b9b0572f1e041086a7f6018] =>Dubai looks beautiful even in massive rain.
— Moments & memories (@momentmemori) May 2, 2024
https://t.co/dVuhEGSu9c[_oembed_time_6fffc63b5b9b0572f1e041086a7f6018] => 1715369420 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6757 [1] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => árvíz [1] => Oroszország ) ) [8] => Array ( [id] => 153795 [content] =>Mall of the Emirates in Dubai affected by Storm… pic.twitter.com/kbnb4MniqF
— xoom (@Mr_Xoom) April 16, 2024Rengeteg víz öntötte el a térséget, miután az orenburgi folyó vízszintje pár nap alatt megduplázódott. Több mint tizenkétezer házat öntött el a víz.
Az orenburgi régió elárasztott területeiről 7800 embert, köztük 2117 gyermeket evakuáltak – közölte a helyi kormányzat csütörtökön a Telegram-csatornáján.
A kimenekítettek közül 1415 embert, beleértve 256 gyermeket, 40 ideiglenes szálláshelyre vittek. A víz csütörtök reggelre 23 városban, 78 településen és 36 telekközösségben 11 972 lakóházat és 14 991 telket árasztott el. A hatóságok szerint a vízszint a következő 24 órában tovább emelkedik majd, ezért várhatóan további 3580 lakóház és 3950 háztartási telek elöntése várható.
Az Urál folyó szintje az 560 ezres Orenburg közelében az elmúlt nap folyamán 82 centiméterrel emelkedett, és elérte a sohasem tapasztalt 10 méter 60 centimétert. A városban 2500 lakóház és ugyanennyi háztartási telek elöntését jelzik előre. A vízszint ugyanakkor Orszk közelében 44 centiméterrel 860 centiméterre csökkent.
Az árvízkárosultak közül több mint 38 ezren folyamodtak segélyért. Eddig 2658 kérelem ügyében született pozitív döntés, 1708 károsultnak összesen 34 160 millió rubelnyi pénzt utaltak ki.
A Dél-Urál vidékének régióit idén példátlan árvíz sújtja. A legnehezebb helyzet Orenburg megyében alakult ki. Április 5-én átszakadt az Orszkot az Urál folyótól védő gát. A hatóságok az óvárosból tömeges evakuálást hajtottak végre.
Az orenburgi régióban szövetségi szintű szükségállapotot vezettek be. A regionális kormány becslése szerint az árvíz okozta kár 21 milliárd rubelre tehető. A védelmi minisztérium repülőgépei eddig több mint 90 tonna humanitárius segélyt szállítottak a területre.
Szükségállapotot vezettek be a kurgani és a tyumenyi régióban is. A Tobol folyó vízszintje az előrejelzések szerint meg fogja haladni a 11 métert. Több településen megkezdődött a lakosság megelőző kitelepítése.
A szomszédos Kazahsztánban a helyi hatóságok szerint az elmúlt több mint nyolc évtizedben nem tapasztalt méretű áradás zajlik, több régióban ott is szükségállapotot vezettek be.
[type] => post [excerpt] => Rengeteg víz öntötte el a térséget, miután az orenburgi folyó vízszintje pár nap alatt megduplázódott. Több mint tizenkétezer házat öntött el a víz. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1713125280 [modified] => 1713114761 ) [title] => Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Oroszországban az árvíz miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=153795&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 153795 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 153796 [image] => Array ( [id] => 153796 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03.jpg [original_lng] => 174243 [original_w] => 1200 [original_h] => 807 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03-300x202.jpg [width] => 300 [height] => 202 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03-768x516.jpg [width] => 768 [height] => 516 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03-1024x689.jpg [width] => 1024 [height] => 689 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03.jpg [width] => 1200 [height] => 807 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03.jpg [width] => 1200 [height] => 807 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/b7420c63a491404a87de81ad3b5c9f03.jpg [width] => 1200 [height] => 807 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1713103961:12 [_thumbnail_id] => 153796 [_edit_last] => 12 [views_count] => 746 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1713163951 [_oembed_8cb052472f5e29d09da969d3e66d21c2] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CN[_oembed_time_8cb052472f5e29d09da969d3e66d21c2] => 1713539887 [_oembed_7e27fd76e0deae1a75b312c2a8220efd] =>Flooding in #Oman has killed at least 16 people, many of them schoolchildren, authorities say following the discovery of the bodies of a child and three adults.https://t.co/H8B0xQm0dK
— Al Arabiya English (@AlArabiya_Eng) April 16, 2024[_oembed_time_7e27fd76e0deae1a75b312c2a8220efd] => 1713539887 [_oembed_ab708cb3cc739a5b37ad3ba25f1364f3] =>Heavy rains and flash floods have swept parts of the Gulf region, killing at least 18 people in Oman and causing travel disruption in the UAE ⤵️ https://t.co/l4aYrxrLhc
— Al Jazeera English (@AJEnglish) April 16, 2024[_oembed_time_ab708cb3cc739a5b37ad3ba25f1364f3] => 1713539887 [_oembed_3be113c518483235363eb945f1bdeeb2] =>Unprecedented rain hits #Dubai pic.twitter.com/pRVwNnKdWa
— Chennai Weather-Raja Ramasamy (@chennaiweather) April 16, 2024[_oembed_time_3be113c518483235363eb945f1bdeeb2] => 1713539888 [_oembed_0b33614b0b644f24ed38bc2ed957a365] =>ALERT: Stay-home advisory issued as heavy rain lashes all 7 Emirates including Dubaipic.twitter.com/QNGlWFjT2s
— Insider Paper (@TheInsiderPaper) April 16, 2024[_oembed_time_0b33614b0b644f24ed38bc2ed957a365] => 1713985583 [_oembed_f8ac6d49b3650d762669b26acf6767d2] =>Another video Heavy floods in #Shaoguan, #Guangdong on(2024-04-20)#china #floods pic.twitter.com/v9crGkY2gv
— Siraj Noorani (@sirajnoorani) April 22, 2024[_oembed_time_f8ac6d49b3650d762669b26acf6767d2] => 1715278966 [_oembed_7af8d3f5220f2df095c4382a81c59a84] =>#Dubai Rains are back⛈️
— Ansh Pandey (@pandeyism_) May 2, 2024
Visuals from the City as Weather Alert Warns of More Rainstorms.... pic.twitter.com/7dZTzNqxgP[_oembed_time_7af8d3f5220f2df095c4382a81c59a84] => 1715278966 [_oembed_6fffc63b5b9b0572f1e041086a7f6018] =>Dubai looks beautiful even in massive rain.
— Moments & memories (@momentmemori) May 2, 2024
https://t.co/dVuhEGSu9c[_oembed_time_6fffc63b5b9b0572f1e041086a7f6018] => 1715278966 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 11 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Kiemelt téma [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 6757 [1] => 50512 [2] => 810 ) [tags_name] => Array ( [0] => árvíz [1] => kimenekítés [2] => Oroszország ) ) [9] => Array ( [id] => 153658 [content] =>Mall of the Emirates in Dubai affected by Storm… pic.twitter.com/kbnb4MniqF
— xoom (@Mr_Xoom) April 16, 2024Moszkvában egy robbanás során megsérült Vaszil Prozorov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egykori alkalmazottja. A robbanás közvetlen azután történt, hogy elindította a tulajdonában álló Toyota Land Cruiser Pradot, a moszkvai nyomozók büntetőeljárást kezdeményeztek az ügyben – jelentette az Ukrajinszka Pravda.
Moszkva északi részén robbantásos merénylet történt, a célpontot, Vaszil Prozorovot lábsérüléssel szállították kórházba.
A helyszíni beszámolók szerint a robbanás akkor történt, amikor Prozorov gyújtást adott a kocsijára, egy Toyota Land Cruiser Pradora.
Vaszil Prozorovra Ukrajnában árulóként tekintenek, miután 2014-től kezdve belsős információkkal segítette az orosz biztonsági szolgálatokat.
SZBU-tisztként ugyanis fontos anyagokhoz fért hozzá. Az egykori hírszerző pár évvel ezelőtt költözött Moszkvába. 2018-ban lépett ki az SZBU-ból.
A moszkvai rendőrség nyomozást indított az ügyben. A helyszínen a Moszkvai Területi Nyomozó Bizottság nyomozói és törvényszéki szakértők dolgoznak, akik az operatív szolgálatokkal közösen vizsgálják a történteket.
[type] => post [excerpt] => Moszkvában egy robbanás során megsérült Vaszil Prozorov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egykori alkalmazottja. A robbanás közvetlen azután történt, hogy elindította a tulajdonában álló Toyota Land Cruiser Pradot, a moszkvai nyomozók büntetőe... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1712998020 [modified] => 1713007008 ) [title] => Robbanás volt egy moszkvai autópályán, felrobbant egy volt SZBU-ügynök autója [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=153658&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 153658 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 153659 [image] => Array ( [id] => 153659 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395.jpg [original_lng] => 418148 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/felrobbant-auto-baleset-oroszorszag-stock-autobaleset-kiegett-670395.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1712996209:12 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1712944182 [_thumbnail_id] => 153659 [_edit_last] => 12 [views_count] => 445 [translation_required_done] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 17 [2] => 25 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Sürgős [2] => Videók [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 498 [1] => 810 [2] => 1001 ) [tags_name] => Array ( [0] => merénylet [1] => Oroszország [2] => robbantás ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 810 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 810 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CN