Radioaktív hulladék veszélyezteti a lakosságot Szerbiában, ami még a volt Jugoszlávia idejében termelődött. Jelenleg két épületben tárolják, mindössze néhány kilométerre a szerb fővárostól. A szakember szerint ideje lenne foglalkoznia a kormánynak az üggyel. Veszélyezteti a lakosságot a Vinca Nukleáris Intézet Szerbiában, ugyanis az ott található radioaktív hulladék továbbra is elszállításra vár. A Nova napilapnak Dusko Kosutic, a fizikatudományok szakembere beszélt arról, hogy az a hatalmas mennyiségű radioaktív hulladék még a volt Jugoszláviában lett előállítva, két épületben tárolják azokat, amelyek mindössze 12 kilométerre vannak Belgrád központjától.
„Az új tárolóhely, a H3-as hangár, amely biztonságosan tudná tárolni az ilyen jellegű hulladékot, még 2009-ben felépült, de továbbra is üres. A két meglévő tárolóban lévő hulladékot kellene átcsomagolni és áthelyezni az új helyre” – magyarázta a szakember a Szabad Magyar Szó szerint, aki kiemelte, hogy 15 éve nem tesz semmit a kormány a probléma megoldásának érdekében. Elmondása szerint a hulladék elszállítása akár több évig is eltarthat, ugyanis meg kell vizsgálni, hogy miből mennyi van.
A két épületben kisebb hordókban tárolják a radioaktív anyagokat, azonban a hordók idővel rozsdásodni és szivárogni kezdenek.
„Amennyiben nem tudjuk megközelíteni ezeket a hordókat, nem tudjuk észrevenni sem, hogy szivárognak, csak akkor, amikor már a földbe és a vízbe kerültek” – mondta Kosutic, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia továbbra is termel radioaktív hulladékot, az iparban is használnak ilyen eszközöket, valamint még mindig vannak olyan épületek, amelyek radioaktív villámhárítóval vannak ellátva.
Danas smo u okupiranoj Srbiji nosili "tortu smrti" ruskom ambasadoru i zahtev za predaju V. Putina zbog zločina genocida u Ukrajini. Znamo da je smrt ono što vole, i da su ljidi ono što jedu, i ova torta je simbol njihove politike: (Srpska policija se borila protiv ove torte) pic.twitter.com/cYnQD8rp4b
— Advokat Čedomir Stojković ???? (@FIGHT_4_RIGHT_S) February 24, 2023
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Hamarosan annyi szennyezett víz fog felgyülemleni a fukusimai atomkatasztrófa helyszínén, hogy kénytelenek lesznek a Csendes-óceánba önteni – jelentette be Japán miniszterelnöke, Szuga Josihide. 2011. március 11-én a Fukusima Daiicsi atomerőműben súlyos károk keletkeztek egy földrengés miatt, majd pedig azt követő cunami következtében. A katasztrófák súlyos nukleáris üzemzavarokat és baleseteket okoztak.
Fukusimában jelenleg a legnagyobb gondot az a hatalmas víztömeg okozza, amivel a túlmelegedő reaktorokat próbálják stabil hőmérsékleten tartani.
A szennyezett vizet csak mérsékelten tudják újrahasznosítani hűtésre, mára annyi víz halmozódott fel, hogy azt képtelenek tárolni. A japán vezetés szerint a helyzet már tarthatatlan, ezért kénytelenek lesznek az óceánba engedni a radioaktív vizet.Ennek az lehet az egyetlen kevésbé káros módja, ha a vizet felhígítják annyira, hogy a lehető legkisebb kárt okozza az élővilágban.
A helyi halászoknak így is kilátástalan a helyzetük, mivel 15 ország továbbra is tiltja a fukusimai prefektúrából való behozatalt. A baleset óta egyébként Japán folyamatosan próbálkozik a víz hígításával, de egyelőre nem jártak sikerrel. A tisztítás is csak félmegoldás lehet, mivel ha sikerül is megfelelő mértékben felhígítani a szennyezett vizet, annak akkor is legalább 30 év kell, hogy teljesen ártalmatlanná váljon.
I felt what appeared to be a mild earthquake here in Tokyo. Around 5:33 am Wednesday morning here. Rolled for a good 20 seconds. Interestingly my crew 3 floors below me felt nothing. Japanese meteorological agency reporting 6.0 magnitude.
Japanese Prime Minister, Fumio Kishida was Evacuated during a Speech at a Fishing Pier in the Wakayama Region after a Person in the Crowd threw what was initially believed to be an “Explosive Device” at the Prime Minister; the Object later turned out be a Smoke Canister/Grenade. pic.twitter.com/ps91HUCMMm
According to Tokyo Airport Office of the Ministry of Land, Infrastructure, Transport and Tourism, around 11:00am on the 10th, 2 planes of Thai Airways and EVA Air may have collided at Haneda Airport, and 1 of the runways was closed. A live camera captured the footage at the time https://t.co/I4pibBsHyB
Japan's shores have become a fish graveyard: “A large number of sardines and mackerel were found washed ashore on the coast of Hamacho, Japan. Moreover, scientists cannot name the exact cause of what happened. According to one version, mass migration may have led to death due to… pic.twitter.com/JDskOa4J7s
#BreakingNews Volcano in Japan spews ash, rock 200m into sky
An explosive eruption last week sent volcanic rock hurtling into the sea around Niijima Island, located 150km (93 miles) south of the Japanese capital Tokyo.
Initial report suggests at least 3 people were stabbed on the street near the Kumamoto City Hall. A man in his 20s has been arrested on suspicion of attempted murder.
500 tonna sugárzó fémhulladékon akart túladni a vádirat szerint. Egy tonnát 1000 hrivnya kínált.
Elküldte a vádiratot a bíróságra a Kijev megyei ügyészség a csernobili atomerőmű volt igazgatója ügyében, akit radioaktív anyagok jogellenes kezelésével vádolnak – közölte pénteken az ukrán főügyész hivatalának sajtóosztálya.
A felügyeleti szerv rendelkezésére álló adatok szerint 2019 júliusában az atomerőmű vezetője aukciót hirdetett több mint 500 tonna sugárszennyezett fémhulladék árusítására, jóval az érték alatti, tonnánkénti 1000 hrivnya kikiáltási áron.
Szakértők szerint az államot az üzlettel 2,78 millió hrivnya anyagi kár érte.
A főügyész hivatala nem nevezte meg az igazgatót. A TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a csernobili atomerőmű igazgatója 2019. március 19-től 2020 áprilisáig Szerhij Kalasnyik volt.
#Київська_обласна_прокуратура За аферу з радіоактивним металобрухтом на майже 3 млн гривень судитимуть керівника ЧАЕС та…
2000-ben állították le végleg a harmadik reaktort 1986. április 26-én történt a Kijevtől északra található Csernobilben a történelem legsúlyosabb atomerőmű-balesete. A robbanás következtében beomlott 4. számú reaktorból kiszabadult radioaktív anyagok mintegy 380 millió curie sugárzással szennyezték a környezetet.
Több mint 200 ezer négyzetkilométernyi terület szenvedett sugárszennyezést, ennek 70 százaléka Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban található. Az erőmű tovább működő 3. reaktorát 2000. december 15-én állították le végleg.