Tíz ember megsebesült, öt pedig eltűnt az éjszakai orosz rakétatámadásokban a kelet-ukrajnai Donyeck megyéjében – közölte csütörtökön Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter.
Oroszország hat rakétával támadott három települést a térségben, amelynek nagy része az orosz erők ellenőrzése alatt áll – derült ki Klimenko Telegram-üzenetéből.
„Pokrovszk, Novohrogyivka és Mirnohrad került tűz alá” – tudatta a miniszter.
Arról is beszámolt, hogy az áldozatok között van egy kétgyermekes család és két 13 éves gyermek. A tárcavezető elmondta, hogy egy rendőrségi mentő segített egy férfinak, aki sebesült csecsemőt hozott ki a romok alól.
Az ukrán hadsereg közölte, hogy légvédelme 20 drónból 14-et lelőtt az éjszakai orosz támadás során.
Az orosz megszállók péntekre virradóra 40 Shahed–136/131 csapásmérő drónnal és egy X–59 rakétával támadták Ukrajna különböző régióit, de a légvédelmi erők a rakétát és 24 drónt megsemmisített – közölte az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságára hivatkozva.
A jelentés szerint a drónokat az oroszok Kurszk és a Primorszk-Ahtarszk térségéből indították, míg a rakétát Herszon megyéből lőtték ki. „A légierő erői és eszközei által végzett harci tevékenység eredményeként az ukrán légvédelmi erőivel együttműködve 24 Shahed–136/131 csapásmérő drón és az irányított légi indítású rakéta megsemmisült” – áll a közleményben.
A Shahedeket az ellenség hullámokban indították, és kis csoportokban különböző irányokba röptették. A legtöbb megyében légiriadót hirdettek, és működött a légvédelem.
Robbanások dördültek Harkivban, Kropivnickijben, Ivano-Frankivszkban és Lembergben. Oroszország mintegy 10 Shahed drónnal támadta Harkivot.
Az éjszaka folyamán Ukrajna légvédelmi erői 4 orosz Iszkander rakétából 3-at megsemmisítettek Dnyipropetrovszk régió felett – írja az Ukrajinszka Pravda.
A rakétákat a Krím félszigeten fekvő Dzsankojból indították.
Ezen kívül az oroszok kétszer is nehéztüzérségi támadással sújtották a Nikopol körzetben lévő Marganets várost, fél tucat lövedéket lőve a környékre.
„Személyi sérülés nem történt” – közölte Szerhij Liszak, a légierő vezetője.
Az orosz megszállók szerda estétől csütörtök reggelig 8 rakétával és 9 Shahed drónnal támadták Ukrajnát, de a légvédelmi erőknek csak egy rakétát és három drónt sikerült lelőniük – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint az orosz megszállók október 18-án 20:00 órától október 19-én 5:00 óráig támadták Ukrajnát. Az ellenség 5 Iszkander-M ballisztikus rakétát, egy SZ-300 légvédelmi irányított rakétát, egy X-59 irányított légi rakétát, egy cirkáló rakétát (a típus még pontosítás alatt), 9 csapásmérő Shahed-136/131 drónt indított.
A rakéták és drónok ipari, infrastrukturális, polgári és katonai létesítményeket támadtak Donyeck, Mikolajiv, Szumi, Dnyipropetrovszk és Zaporizzsja megyékben. A légvédelmi erők négy célpontot lőttek le: 3 Shahed drónt és egy X-59 irányított légi indítású rakétát.
Legkevesebb hat halálos áldozata és több tucatnyi sebesültje van az ENSZ egyik gázai iskoláját ért légitámadásnak – közölte kedden az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA).
Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa arról tájékoztatott, hogy az al-Maghazi menekülttáborban található iskolájukat érte találat az övezet központi részén.
A támadásban több tucatnyian megsebesültek, köztük a szervezet személyzetének tagjai is, az iskolában pedig súlyos szerkezeti kár keletkezett. Hozzátette: a sérültek száma valószínűleg emelkedni fog.
A főbiztos felháborítónak nevezte az iskola elleni támadást, mert az meglátása szerint jól mutatja, mennyire nem veszik figyelembe a civil lakosság megkímélésének kötelezettségét.
„Gázában már nincs biztonságos hely, még az UNRWA-létesítmények sem azok” – szögezte le.
A szervezet közlése szerint az eltalált iskolában legalább négyezer ember keresett menedéket.
My colleagues and I are devastated: we have lost one of our own in #Gaza today.
Our young @WHOoPt colleague Dima Alhaj was tragically killed alongside her 6 month old baby, her husband and 2 brothers. Reportedly multiple other family members sheltering in the same house were… pic.twitter.com/vURpNFRXe6
Az Ukrajna elleni hétfő hajnali támadás során a légvédelem 11 orosz kamikaze drónt és két X–59 rakétát lőtt le, miközben az oroszok egy Iszkandert, 12 csapásmérő drónt és öt X–59 rakétát indítottak – közölte az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságára hivatkozva.
A jelentés szerint hétfőre virradóra az orosz megszállók ballisztikus fegyverekkel, irányított rakétákkal és csapásmérő drónokkal több irányból támadták Ukrajnát. „A harci műveletek eredményeként két X–59 rakétát és 11 Sahed–136/131 drónt semmisítettek meg a légvédelem erői és eszközei” – áll a közleményben.
A légvédelmi erők összesen egy Iszkander–M ballisztikus rakéta, öt X–59 irányított légi rakéta és 12 Sahed–136/131 típusú drón indítását észlelték. A támadás Ukrajna északi és keleti régióit érte, de az ellenség nyugati irányba is lőtt ki rakétákat.
Ismét rakétákkal támadta szerdán Izraelt a libanoni síita Hezbollah.
A fegyveres párt megerősítette, hogy ők követték el a támadást, a szervezet közleménye szerint a nagy pontosságú rakétákkal végrehajtott akció válasz volt az izraeli hadsereg által hétfőn elkövetett támadásra, melyben három Hezbollah-fegyveres életét vesztette.
Libanoni biztonsági források szerint a Hezbollah két precíziós rakétát lőtt ki Izrael irányába. Az izraeli hadsereg csupán annyit közölt, hogy támadás érte a libanoni Dajra településsel szemben lévő, izraeli oldalon található Aramse nevű, zömében beduinok lakta települést.
Libanoni helyszíni beszámolók szerint az izraeli erők válaszul ágyúzták a dél-libanoni Rmeis környékét, biztonsági források pedig hozzátették, hogy találat ért egy rakétaindító állást is Dajránál. Áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.
Az Irán támogatását élvező Hezbollah kedden legkevesebb 15 rakétával támadta Izrael északi határvidékét, válaszul az izraeli hadsereg harckocsikból lőtte a szervezet fegyvereseinek két megfigyelőállását.
מטוסי קרב של צה"ל, בהכוונה מודיעינית של שב"כ חיסלו לפני זמן קצר את אברהים ביארי, מפקד גדוד מרכז ג'באליה בארגון הטרור חמאס, שהיה ממובילי מתקפת הטרור הרצחנית ב-7 באוקטובר. בתקיפה נפגעו גם מחבלים רבים של החמאס>> pic.twitter.com/ed1F3SphNH
🚨📍Jerusalem 🇦🇪 A policeman was stabbed in Jerusalem, 🇦🇪 after confrontations took place b/w Palestinian fighters & occupation forces. pic.twitter.com/JiLh1p5gJo
Az orosz megszállók csütörtökön rakétatámadást indítottak a kupjanszki járási Hroza község kocsmája ellen, ahol több tucat ember vesztette életét – számolt be az rbc.ua hírportál a Spanyolországban tartózkodó Volodimir Zelenszkij elnök és Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője Telegram-csatornáira hivatkozva.
A jelentés szerint Jermak azt írta: „Az oroszok egy civil létesítményt lőttek a Kupjanszki járásban található Hroza faluban. Előzetesen 48 halottról lehet tudni. Köztük van gyerek, egy 6 éves kisfiú. Hat sebesültről is tudni lehet, köztük egy gyerekről, aki egy kislány.”
Zelenszkij már reagált a megszállók rakétatámadására. „Bizonyíthatóan brutális orosz bűncselekmény, rakétatámadás történt egy közönséges élelmiszerbolt ellen, szándékos terrorcselekményről van szó” – írta. Azt is hangsúlyozta, hogy az orosz terrort meg kell állítani. És mindazok, akik segítenek Oroszországnak a szankciók megkerülésében, bűnözők, mindazok, akik az agresszor országot támogatják, a gonoszt támogatják – tette hozzá. „Oroszországnak csak egy dolog miatt van szüksége erre és az ehhez hasonló terrortámadásokra: hogy népirtó agressziója új normává váljon az egész világ számára. És köszönetet mondok minden vezetőnek, minden nemzetnek, aki támogat bennünket az élet védelmében” – mutatott rá.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy jelenleg az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján tartózkodik, ahol az európai országok vezetőivel az ukrán légvédelem és a hadsereg megerősítéséről tárgyal. „És válaszolni fogunk a terroristáknak. Egészen igazságosan. És erőteljesen” – összegezte Volodimir Zelenszkij.
Az orosz megszállók hétfőre virradó éjjel különböző típusú rakétákkal és csapásmérő drónokkal támadták Ukrajna városait, Odesszában és Krivij Rihben tűz pusztítot és károk keletkeztek, egy nő megsérült – számolt be az rbc.ua hírportál Oleg Kiper, odessza megyei katonai kormányzó Telegram-csatornájára és Mikola Lukasuk, a Dnyipropetrovszk Megyei Tanács elnökének Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentések szerint az éjszakai támadásban Oroszország összesen 19 Shahed drónt, 12 Kalibr és 2 Onyx cirkálórakétát indított Ukrajna ellen. Az összes ellenséges támadó drónt, valamint 11 Kalibr cirkálórakátát sikerült megsemmisíteniük az ukrán fegyveres erők légvédelmi erőinek és eszközeinek.
Az ellenséges rakéták és drónok oroszlánrésze Odessza és környéke ellen irányult. A kamikaze drónokat délkeleti irányból, Primorszk-Ahtarszk felől a 2 Onyx hiperszonikus rakétát a megszállt Szevasztopolból, a Kalibr rakétákat a Fekete-tengerről, Feodoszija és Novorosszijszk térségéből indították.
Amint a védelmi erők megjegyezték, az orosz hadsereg tengeri rakétáit összetett mozgási pályával indították el különböző területekről. Ezenkívül a tengerről indított támadásban a felszíni rakétahordozón kívül a Novorosszijszki-öbölben lévő származó tengeralattjáró is részt vett. Egy Kaliber cirkálórakétát Mikolajiv megye felett, túlnyomó többséget pedig Odessza megye légterében lőtték le.
Odessza és a megy volt leginkább kitéve az oroszok légitámadásának. Robbanások sorozata rázta meg a térséget. Az ellenség Shahed drónokat és Kalibr cirkálórakétákat, valamint Onyx hiperszonikus rakétákat irányított a városra és a régióra.
Az orosz támadás elsősorban a kikötői infrastruktúrát érte, az Onyx rakéták magtárakat döntöttek romba. Odesszában tűz ütött ki egy nem lakáscélú toronyházban, a kikötői hajóállomás és egy szálloda épületében, amely évek óta használaton kívül van, de tüzet gyorsan eloltották. A hajóállomás súlyos károkat szenvedett. Egy nő megsérült a robbanáshullámban, kórházba szállították.
Szombatra virradó éjjel az oroszok 12 Shahed drónnal támadták Dnyipropetrovszk megyét, a légvédelem mindet lelőtte ugyan, de a megyeközpontban károk keletkeztek a kritikus infrastruktúrában – közölte Szerhij Liszak, a Dnyipropetrovszk Megyei Katonai Adminisztráció vezetője a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint összesen 12 Shahed kamikaze drónt lőttek le a légvédelmi erők a megye felett az éjszaka folyamán. Ugyanakkor a törmelékek megrongálták a Dnyipro egyik kritikus infrastrukturális létesítményét. A dnyiproi Novoalekszandrivka közösségben két benzinkút és egy közlekedési lámpa károsodott.
„A száraz fű kigyulladt. A tűzoltók megfékezték a lángokat. A támadás egyéb következményeinek a tisztázása még folyamatban van. Emberek nem sérülte” – írta Szerhij Liszak.