Több tucatnyian meghaltak és több százan megsebesültek Gázavárosban humanitárius segélyre váró palesztinok közül csütörtökön, de az övezetet irányító vezetés és Izrael eltérően magyarázza a történteket.
Az al-Dzsazíra pánarab hírcsatorna szerint 81-en haltak meg, a sebesültek száma pedig 700 fölötti. A csatorna kórházi forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a segélyre váró több száz ember közé tüzérségi lövedékek és drónokról indított rakéták csapódtak
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy nincs tudomása arról, hogy azt a területet lőtték volna abban az időben, majd arról is beszámolt, hogy az emberek a segélyért folytatott tülekedésben sérültek meg, összetaposták egymást.
A Kamal Advan kórház mentőszolgálatának vezetője elmondta, hogy a helyszínre érkező orvosok több tucatnyi embert találtak a földön fekve.
Azt is hozzátette, hogy nem volt elég mentőautó az összes halott és sebesült összegyűjtésére, és hogy néhányukat szekéren szállították a közeli kórházakba.
Az Al-Adva kórház megbízott igazgatója közölte, hogy 90 sebesültet és három halottat szállítottak kórházukba. Továbbá azt is elmondta, hogy a kórház nagyrészt működésképtelen, nincs áram, a műtő pedig akkumulátorral működik, és már csak órák vannak hátra, amíg az akkumulátor is lemerül.
A gázai egészségügyi ágazat súlyos nyomás alatt áll a közel öt hónapja tartó, Izrael és a Hamász között kialakult háború miatt, amelynek során a gázai egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint eddig legalább 30 035 palesztin ember vesztette életét és 70 457 megsérült.
Izrael szerint azonban ezek az adatok ellenőrizhetetlenek, a gázai beszámolók nem tesznek különbséget civilek és harcosok között, és felsorolják az összes halálos áldozatot, akár Izrael okozta a halálukat, akár nem.
Köztük vannak például azon robbanások áldozatai is, melyekről feltételezhető, hogy a több száz hibás vagy célt tévesztett rakéta vagy más, iszlamista fegyveresek okozta tűz miatt következtek be. Izraeli jelentések szerint a gázai harcokban eddig mintegy tizenkétezer Hamasz-tagot öltek meg, s rajtuk kívül mintegy ezren Izraelben, a szervezet október 7-i támadása nyomán vesztették életüket.
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm