A 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között történt a baleset. A buszon, amely felborult, hetvenhét felnőtt és gyermek utazott, sok a sérült.
Súlyos buszbaleset történt vasárnap hajnalban Magyarországon a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között, a felborult ukrán rendszámú járművön 77 felnőtt és gyermek utazott.
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon – jelentette az MTI.
A busz Kungyalu külterületén tartott Kunszentmárton felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között az árokba hajtott, és a vasúti töltésnél az oldalára borult. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárást.
Az Útinform szerint a teljes útzárat már feloldották, a forgalom fél pályán megindult.
Győrfi Pál, a magyar Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta az MTI-nek: a mentőkhöz 5 óra után néhány perccel érkezett a hívás, a helyszínre tizenhárom egységet riasztottak, a sérülteket a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték.
A tizenkilenc sérült közül 17 gyermek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú súlyos sérüléseket szenvedett.
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Kisiklott egy villamos Svédország délnyugati részén, és egy pizzériába csapódott, több ember megsérült. Az érintett szakaszon felfüggesztették a villamosforgalmat.
Az eset a Svédország nyugati partján fekvő Göteborgban, a Kungsportsavenyn és a Vasagatan kereszteződésénél történt – írta az Independent.
A rendőrség, a mentők, a mentőcsapatok és a göteborgi villamosok aktívan dolgoztak a baleset helyszínén – jelentette a helyi média.
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
A baleset után a terület egy nagy részét lezárták, az érintett szakaszon felfüggesztették a villamosforgalmat.
Nagy sebességgel közlekedett, és nem tudta bevenni a bal kanyart, így egyenesen továbbhaladt, és nekiütközött egy pizzériának – mondta a rendőrség szóvivője a kora reggeli balesetről.
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Ukrán autóbusz szenvedett súlyos balesetet pénteken Franciaországban, legalább négyen meghaltak, harmincan megsérültek, köztük gyerekek – számolt be az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára és a Le Monde című francia lapra hivatkozva.
A jelentések szerint ma baleset történt a franciaországi Le Mans város közelében, a Rennes-Le Mans autópályán. „Közlekedési baleset történt, amelyben egy ukrán rendszámú személyszállító busz érintett. A nagykövetség képviselői és Ukrajna nagykövete személyesen a baleset helyszínére érkezett” – jelentette a Külügyminisztérium. A minisztérium szerint a busz ukrán állampolgárokat, köztük egy csoport gyereket szállított.
Jelenleg úgy tudni, hogy a balesetben 4 személy meghalt, további 30 megsérült, közülük 11-en súlyos állapotban vannak. „A sérülteket kórházba szállították. Az A81-es autópályán a forgalmat felfüggesztették, a katasztrófavédelmi szolgálatok a helyszínen dolgoznak” – tette hozzá a Külügyminisztérium.
Ezzel egy időben a francia média arról számolt be, hogy mintegy 87 tűzoltó és 49 tűzoltóautó érkezett a helyszínre. A baleset körülményeiről, a sérültek személyazonosságáról, illetve az érintett járművek számáról egyelőre nincs további információ.
Andrij Szibiha külügyminiszter utasította a Külügyminisztérium konzuli szolgálatának osztályát és Ukrajna franciaországi nagykövetségét, hogy tartsák fokozott ellenőrzés alatt a helyzetet, és nyújtsanak megfelelő segítséget az érintett ukrán állampolgároknak.
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Csütörtökre virradóra Oroszország folytatta az Ukrajna elleni légitámadást, amely továbbra is Ukrajna polgári infrastruktúrája és a civilek ellen irányul. A támadásban elsősorban a Harkivi, a Donecki és az Odesszai terület érintett.
Az orosz hadsereg csapásmérő és megtévesztő drónokat vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradó éjjel, a támadásban sokan megsebesültek – közölték hivatalos katonai és helyhatósági közléseket idézve vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának csütörtök reggeli, a Telegramon közzétett jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 63 csapásmérő és megtévesztő drónnal támadt ukrajnai célpontokat. A légvédelem 49 drónt ártalmatlanított. A jelentés szerint 28 drónt tűzerővel semmisítettek meg, 21-et pedig rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérítettek a pályájukról.
Az orosz drónok 7 helyszínen célba találtak, 4 helyen pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat. A légicsapás fő célterületei a Harkivi, a Donecki és az Odesszai területek voltak.
Harkivban 14 ember, közöttük 4 gyerek megsebesült a csütörtök éjjeli légicsapásban – jelentette Ihor Terehov polgármester Telegram-bejegyzését ismertetve. Ukrajna második legnépesebb városában 11 drón talált célba, egy harci eszköz pedig nem robbant fel a becsapódást követően. Lakóövezetek, oktatási intézmények, óvodák, infrastrukturális létesítmények kerültek tűz alá, több tucat autó megrongálódott, iskolák és számos többszintes épület ablakai betörtek – tette hozzá a városvezető.
My Website
Az Odesszai terület déli részét ért légicsapásban tűzvész keletkezett, amely nádat tartalmazó raktárakat és a feldolgozásukra szolgáló berendezéseket pusztított el a Duna-deltában található Vilkovo környékén – közölte Oleh Kiper katonai kormányzó jelentését idézve.
Június 11-én az ukrán védelmi erők 1140 orosz katonát, 6 tankot, 3 páncélozott harci járművet, 47 tüzérségi rendszert és egyéb katonai eszközöket ártalmatlanítottak – tette közzé Facebook-oldalán az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara. A hivatalos jelentés szerint az elmúlt nap folyamán a frontvonalon 220 harci összecsapásra került sor, a legtöbb, 62 támadást a Donecki területen található Pokrovszk irányában verték vissza.
Tömegbe hajtott egy autós szombaton kora délután a dél-németországi Passauban, és több embernek sérülést okozott – közölte a rendőrség.
Az MTI beszámolója szerint öt sérültet kellett kórházba szállítani, köztük az autót vezető férfi 38 éves feleségét és ötéves lányukat – tette hozzá egy szóvivő.
A rendőrséget járókelők értesítették az esetről. A hatóságok nem tartják kizártnak, hogy a sofőr szándékosan ütött el embereket. Elképzelhető, hogy a baleset a házastársak kapcsolatával van összefüggésben. A 48 éves sofőrt őrizetbe vették.
Az ügyben a bűnügyi rendőrség nyomoz – közölték.
A sérültek állapota egyelőre nem ismert.
A Bild információi szerint az incidens délután fél négy felé történhetett, a tömeges gázolás hátterében pedig a házastársak közötti gyermekelhelyezési vita állhat. A passaui rendőrség arra kérte a lakosságot, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot azok, akiknek további ismereteik vannak az esettel kapcsolatban.
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
A Gázai övezet polgári védelmi hatósága vasárnap közölte, hogy legkevesebb 21 palesztin vesztette életét, miután izraeli katonák tüzet nyitottak egy segélyosztó központ felé tartó civilekre – számolt be az MTI.
Legkevesebb 21 palesztin meghalt és több mint száz megsebesült, amikor izraeli járművekből rálőttek az emberekre, akik a Gázai övezet déli részén lévő amerikai segélyosztó központ felé tartottak kora reggel, Rafahtól nyugatra – közölte Mahmúd Baszal polgári védelmi szóvivő az AFP francia hírügynökséggel.
A humanitárius helyzet katasztrofális a Gázai övezetben, ahol a több mint két hónapja tartó blokád, amelyet a múlt héten részben enyhítettek, súlyos élelmiszer-, gyógyszer- és egyéb alapvetőáru-hiányhoz vezetett.
Izrael a közelmúltban fokozta katonai műveleteit azzal a kimondott céllal, hogy átvegye az ellenőrzést a teljes palesztin terület felett, felszámolja a Hamász iszlamista szervezetet és kiszabadítsa az utolsó túszokat, akiket a terrorszervezet 2023. október 7-ei példátlan támadása során raboltak el.
Az ENSZ pénteken elítélte, hogy fegyveresek „nagy mennyiségben” orvosi felszerelést és táplálékkiegészítőket raboltak el, amelyek éppen akkor érkeztek meg a Gázai övezet központjában lévő tábori kórházba.
Szerdán a Világélelmezési Program (WFP) egyik raktárát fosztották ki éhező emberek – közölte az ENSZ-ügynökség.
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Felrobbant egy hajó Floridában, az Emlékezet napján (Memorial Day), többen megsérültek, köztük gyerekek.
A parti őrség közlése szerint az incidens hétfőn délután történt Fort Lauderdale-ben, a New River Triangle közelében. A hajón a baleset idején 13 ember tartózkodott.
11 ember megsérült, köztük két gyerek, őket kórházba szállították.
A hatóságok közlése szerint egy kutya is volt a hajón, akit sértetlenül kimentettek – írja az Miami Herald.
A hajó épp le akart horgonyozni, amikor felrobbant. Egyelőre nem tudni mitől keletkezett tűz, a baleset okát még vizsgálják.
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Tizenkét ember megsérült, amikor kényszerleszállást kellett végrehajtania egy hőlégballonnak Mexikóváros térségében. A baleset után valamennyi sérültet kórházba szállították. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, és őrizetbe vettek egy 29 éves férfit – számolt be az Index.
Tizenketten megsérültek, miután Mexikóváros mellett lezuhant egy hőlégballon. A léghajónak kényszerből kellett leszállnia, miután egy légzsákkal ütközött – írja a CNN.
A történtek után minden sérültet kórházba szállítottak.
A hőlégballon egy kerítésen és egy villanyoszlopon ért földet. A rendőrség nyomozást indított, az ügyben egy 29 éves férfit vettek őrizetbe.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
— El Partidazo de COPE (@partidazocope) May 15, 2025
A Mossos d’Esquadra, a katalán rendőrség szerint a fehér színű Peugeot 208-as sofőrje elveszítette uralmát a kocsi felett. Az első hírek 13 sérültről szólnak, úgy tudni, egyikük állapota sem súlyos. A baleset az RCDE Stadion területén kívül történt, a mérkőzés kezdete előtt.
Helyszíni beszámolók szerint hét mentőautó érkezett a stadionhoz, ahol hosszú perceken át pánik uralkodott, mivel senki nem tudta, hogy pontosan mi is történt.
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Megsérült öt alkalmazott egy tokiói általános iskolában csütörtökön, miután két férfi betört az intézménybe. Az elkövetőket a japán főváros rendőrségének közlése szerint őrizetbe vették.
A 31 és 47 éves férfi a rendőrségre hivatkozó sajtójelentések szerint a 7-8 éves gyerekek osztálytermébe tört be a főváros nyugati részén lévő Tacsikava Daiszan iskolában az ablakon keresztül, majd összetűzésbe kerültek az alkalmazottakkal.
Honlapja szerint az iskolának több mint 500 diákja és több mint 30 alkalmazottja van.
Diákok az első információk szerint nem sérültek meg.
Egy nappal korábban a tokiói metróban vettek őrizetbe egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel két embert megsebesített.
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z