Az orosz erők két irányított légibombával mértek csapást pénteken a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Kupjanszk város térségére, a támadás következtében két helyi lakos meghalt, négy megsérült, köztük egy hároméves gyerek – közölte Oleh Szinyehubov megyei kormányzó.
„Az ellenség ismét két irányított légibombával csapott le a kupjanszki járásban lévő Kivsarivka falura. Egy lakóépület megsérült, két ember meghalt, egy idős férfi és egy nő. rajtuk kívül három nő és egy 3 éves kisfiú szenvedett sérüléseket” – írta a kormányzó. Hozzátette, hogy a mentést végzők jelenleg is dolgoznak a helyszínen.
Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról tájékoztatott, hogy az ukrán erők az elmúlt napban 15 ellenséges támadást vertek vissza, megsemmisítettek két orosz lőszerraktárt és két elektronikus hadviselési állomást. Pénteken az orosz erők 62 légi- és 15 rakétacsapást indítottak, és mintegy húsz támadást intéztek rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok és települések állásai ellen. Az orosz csapatok továbbra is Luhanszk és Donyeck megyék teljes megszállására törekednek, erre összpontosítják fő erőfeszítéseiket. A nap folyamán 15 támadást indítottak a térségben, de az ukrán csapatok mindegyiket visszaverték – írta a kijevi katonai vezetés.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 540-nel 208 910-re nőtt. A csütörtöki napon az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett 15 orosz harckocsit és 27 tüzérségi rendszert.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz erők két irányított légibombával mértek csapást pénteken a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Kupjanszk város térségére, a támadás következtében két helyi lakos meghalt, négy megsérült, köztük egy hároméves gyerek – közölte Oleh Szinyehu...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1685781000
[modified] => 1685751484
)
[title] => Orosz csapás érte Harkiv megyét, áldozatok is vannak
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=118914&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 118914
[uk] => 118928
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 118915
[image] => Array
(
[id] => 118915
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4.jpg
[original_lng] => 196568
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/350cbfc3918e4387b8105f6cf0daf8a4.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1685774834:8
[_thumbnail_id] => 118915
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 491
[translation_required_done] => 1
[_oembed_98af840339668188764431a457647f89] =>
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
Újabb támadást indított az ellenség Ukrajna ellen a május 26-ra virradó éjszakán. Ezúttal Harkiv és Dnyipropetrovszk megyében rögzítettek becsapódásokat.
Az információk szerint az ellenség 17 Sz-300-as és Sz-400-as rakétát, illetve 31 Shahed drónt indított, ebből az ukrán fegyveres 10 rakétát és 23 drónt semmisítettek meg.
„Ezúttal az ellenség keletre helyezte a támadás irányát, megtámadva a kritikus infrastrukturális létesítményeket és az ukrán védelmi erők objektumait” – közölte a hadsereg.
Az orosz megszálló hadsereg újabb rakétatámadást intézett Ukrajna területe ellen. Az ellenség ezúttal egy Mikolajivban található szupermarketet vett célba.
A hírt a megyei adminisztráció közölte. A robbanások után több helyen is tűz keletkezett, az illetékes szolgálatok a légiriadó befejeztével azonnal kiérkeztek a helyszínre.
Vitalij Kim, a megyei adminisztráció vezetője elmondta, hogy a robbanások következtében egy nő megsérült, s fotókat is közzétett a rakétatámadás következményeiről.
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Az oroszok támadást mértek egy hőerőműre. A hírt a DTEK energetikai vállalat közölte.
Elmondásuk szerint a berendezésben kár keletkezett, azonban szerencsére a dolgozók közül senki sem sérült meg. A támadás befejeztével a szakemberek azonnal hozzáláttak a kár felszámolásához.
Az elmúlt év szeptemberétől a DTEK hőerőműit 33-szor érte támadás.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Három civil meghalt, egy pedig megsérült a luhanszki Szvativszki járás elleni ellenséges légitámadás következtében.
A hírt Artem Liszohor, a megyei katonai adminisztráció vezetője (OVA) közölte.
„Három civil életét vesztette. Egyikük nyaki sérülést szerzett, illetve a karján és a lábán is megsebesül a Szvativszki járásban található Novojehorivka oroszok általi bombázása következtében. Egy 1977-ben született nő Harkivban került kórházba. Tegnap egy ellenséges lövedék eltalált egy családi házat, amelyben emberek tartózkodtak, és tűz ütött ki. Sajnos az erős tűz miatt nem sikerült kimenteni az embereket az égő törmelék alól” – mondta el.
Az OVA vezetője hozzátette, hogy az ellenség az elmúlt napokban szinte folyamatosan taktikai repülőkkel bombázta az említett járás elfoglalt településeit.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
A lengyelországi Legnica városban április 16-án éjszaka egy ismeretlen férfi rablótámadás közben késsel támadt három ukrán nőre, aminek következtében egyikük meghalt, egy pedig életveszélyesen megsérült – közölte hétfőn az rbc.ua hírportál az LCA című lengyel kiadványra hivatkozva.
A lengyel orgánum szerint a hátborzongató bűncselekmény a Struga utca 30. szám alatti épületben április 15-ről 16-ra virradó éjszaka történt. A rendőrök éjjel 1 óra körül kapták a bejelentést. Azonnal a helyszínre siettek. Ott hátborzongató látványra bukkantak.
A házban egy 37 éves nő holttestére bukkantak. A nő mellkasán és nyakán sérült meg, ezt nagy valószínűséggel éles kés okozta. Ezzel egy időben az elhunyt 14 éves lányát szintén több mellkasi sebbel szállították a legnicai kórházba. Az épületben egy másik nő is volt, akinek kézsérülései voltak, valószínűleg ezeket is kés okozta – közölte Radosław Wrębiak, Legnica kerületi ügyésze.
A rendőrök azonnal megkezdték a tettes felkutatását. Az épület közelében, a bokrok között találtak rá. Csupa vér volt. A motozás során a rendőrök egy véres kést találtak nála. A férfit letartóztatták. Wiktor R., a rendőrség előtt nem ismeretlen 36 éves legnicai lakosról van szó. Mint a nyomozás megállapította, a férfi nagy valószínűséggel rabolni ment a házba. Feltehetően a 37 éves nő felfedezte, amikor a támadó késsel életveszélyesen megsebesített, majd hasonló módon megsebesítette a nő 14 éves lányát, akit anyja sikoltozása ébresztett fel.
Mindhárom áldozat ukrán állampolgár. A Struga utcai épületben laktak öt másik ukrán állampolgárral. A lány életmentő műtéten esett át. Állapota továbbra is súlyos, de stabil. A bűncselekmény elkövetője, Wiktor R. már korábban is összeütközésbe került a törvénnyel. Vagyon elleni bűncselekmények miatt ítélték el.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Veronika Bahal, a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) donyecki kirendeltségének szóvivője közölte a hírt, miszerint támadás ért egy tömbházat Szlovjanszkban.
A támadás következtében 11 személy vesztette életét, 22-en pedig megsérültek, többeket a romok alól emeltek ki. Az oroszok SZ–300-as rakétákat használtak, összesen 7 találat érte a várost. A tűzoltóság elmondása szerint 65 tonna romot takarítottak el.
What’s it going to take for the dam to break? If it wasn’t dead kids, or dead concertgoers, or dead shoppers, or dead parade watchers, or dead office workers, or…
5 dead and at least 6 taken to the hospital in Louisville mass shooting, police say. https://t.co/y2ePYHJlT0
Kalózok támadták meg a dán tulajdonban lévő Monjasa tengerhajózási vállalat egyik olaj- és vegyianyag-szállító tartályhajóját, amellyel minden kommunikáció megszűnt – közölte a vállalat szóvivője kedden.
A hajó 16 fős legénysége időben fedezékbe tudott vonulni a hajón, azonban a szombati támadás óta nem sikerült kapcsolatot létesíteni velük.
A tankerhajó libériai zászló alatt tétlenül állt a nyílt tengeren, amikor a kalózok a Guineai-öböl térségében, a kongói Pointe-Noire kikötővárostól 260 kilométerre rájuk támadtak.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
A hajót a dániai Monjasa leányvállalata, a dubaji központtal működő Montec Ship Management nevű cég üzemelteti, amely elsőként értesítette a Guineai-öböl biztonságáért felelős brit-francia tengeri együttműködési központot. Dániának világszerte jelentős érdekeltsége van a tengerhajózásban: a biztonságos hajózás előmozdítására 2021-ben egy fregattot is kirendelt a Guineai-öbölbe, amelyet az ukrajnai háború 2022. februári kirobbanása után hazahívott.
A Guineai-öböl az elmúlt években a tengeri kalózkodás egyik központjává vált, az ENSZ Biztonsági Tanácsának közlése szerint azonban 2021 óta kevesebb kalóztámadást regisztráltak.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
#RDC🇨🇩: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán összesen 60 alkalommal indított támadást Herszon megye ellen. A hírt Olekszandr Prokugyin, a megyei katonai adminisztráció vezetője közölte.
Elmondása szerint magát Herszon városát 8 támadás érte, 29 robbanószer magánszektorokba csapódott, összesen öt személy sérült meg.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán összesen 60 alkalommal indított támadást Herszon megye ellen. A hírt Olekszandr Prokugyin, a megyei katonai adminisztráció vezetője közölte.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1680013800
[modified] => 1680013752
)
[title] => Az ellenség 60 alkalommal ágyúzta Herszon megyét az elmúlt éjjel, 5 személy megsérült
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=112782&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112782
[uk] => 112767
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 112768
[image] => Array
(
[id] => 112768
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56.jpg
[original_lng] => 233152
[original_w] => 1600
[original_h] => 1019
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56-300x191.jpg
[width] => 300
[height] => 191
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56-768x489.jpg
[width] => 768
[height] => 489
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56-1024x652.jpg
[width] => 1024
[height] => 652
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56-1536x978.jpg
[width] => 1536
[height] => 978
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56.jpg
[width] => 1600
[height] => 1019
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/original-56.jpg
[width] => 1600
[height] => 1019
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1680002953:5
[views_count] => 655
[_thumbnail_id] => 112768
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_777f3757ef0b7385db03195f437c181a] =>
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in 🇺🇦 or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Bejelentés érkezett az ilosvai rendőrkapitányságra egy, a városi tanács épületében történt incidensről. A helyszínre azonnal kiérkeztek a hatóságok, ahol letartóztattak egy 31 éves férfit, aki sértegette az ott lévőket és a hivatal dolgozóit.
A tettes ittas állapotban volt, a rendőrség figyelmeztetéseire nem reagált, ehelyett rájuk támadt. A férfire adminisztratív protokollt állítottak ki, ezenkívül büntetőeljárást is indítottak ellene, akár öt év szabadságvesztésre is számíthat.
A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.