Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy megpróbálják hazavinni a valaha legtovább fogvatartott amerikai foglyot Szíriából, miután a szír rezsim összeomlása után kiderült, hogy valószínűleg életben van.
Tice szabadúszó újságíróként tudósított a polgárháborúról, amikor 2012-ben Damaszkuszban fogságba esett. Az Egyesült Államok nem közvetlen bizonyítékok alapján, de azt feltételezi, Austin Tice életben van, bár azt nem tudják pontosan, hogy hol van.
Biden szerint Aszad bukása „alapvető igazságszolgáltatás” volt több évtizedes elnyomás után, ugyanakkor ez a „kockázat és bizonytalanság pillanata” a Közel-Kelet számára. Joe Bide vasárnap a Szíriával szomszédos országok támogatását és Szíria demokratikus átalakítása érdekében tett lépéseket ígért.
Az elnök a Fehér Házból adott televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az amerikai támogatás kiterjed Jordániára, Libanonra, Irakra és Izraelre annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban keletkező fenyegetéseket megelőzzék.
Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok biztosítani fogja Kelet-Szíria stabilitását az ott állomásozó amerikai erők védelmében is, valamint fenntartja az Iszlám Állam elleni missziót, és biztosítja azon létesítmények védelmét is, ahol az Iszlám Állam tagjait tartják foglyul. Joe Biden azt is közölte, hogy az Egyesült Államok „minden szíriai csoporttal” felveszi a kapcsolatot, bevonva az ENSZ-t, annak érdekében, hogy megteremtődjön az átmenet az Aszad-rezsim felől egy független Szíria felé új alkotmánnyal és új kormánnyal.
[type] => post [excerpt] => Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy megpróbálják hazavinni a valaha legtovább fogvatartott amerikai foglyot Szíriából, miután a szír rezsim összeomlása után kiderült, hogy valószínűleg életben van. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1733754300 [modified] => 1733745751 ) [title] => Valószínűleg életben van a 12 évvel ezelőtt szír kormány által fogságba ejtett amerikai újságíró [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188633&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 188633 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 188634 [image] => Array ( [id] => 188634 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg.jpeg [original_lng] => 166256 [original_w] => 1366 [original_h] => 901 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg-300x198.jpeg [width] => 300 [height] => 198 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg-768x507.jpeg [width] => 768 [height] => 507 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg-1024x675.jpeg [width] => 1024 [height] => 675 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg.jpeg [width] => 1366 [height] => 901 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg.jpeg [width] => 1366 [height] => 901 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/887vvm0ekqe61fspls-lg.jpeg [width] => 1366 [height] => 901 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1733738555:12 [_thumbnail_id] => 188634 [_edit_last] => 12 [views_count] => 511 [_oembed_ee5ff840426c1c42f11baddb25134615] =>
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Watched the NJ drones fly around the Hudson River, near the Freedom tower, and over the W hotel in Hoboken last night. They were circling for a good 20-30 minutes. Crazy they can fly so close to our most valuable assets with full impunity. pic.twitter.com/PKhl7Ip6ki
Last night, beginning at around 9:45 pm, I personally witnessed (and videoed) what appeared to be dozens of large drones in the sky above my residence in Davidsonville, Maryland (25 miles from our nation’s capital). I observed the activity for approximately 45 minutes.
A teljes körű ukrajnai invázió kezdete óta 57 újságíró halt meg, köztük 8 külföldi. További 45 újságíró pedig megsérült. 20 újságírót illegálisan fogva tartottak vagy megfosztottak szabadságától, egyet fogságban tartanak, egy pedig eltűnt.
Erről Olekszij Bonyuk, a Legfőbb Ügyészség Büntetőjogi Politikai és Befektetésvédelmi Főosztályának vezetője számolt be.
Elmondása szerint bizonyos eljárások tárgyalása folyamatban van a bíróságon, és jelenleg is számos ítélet született az ügyek kapcsán: egy vádlottat 9, két másikat pedig 12 év börtönbüntetésre ítélték.
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Agyonlőttek egy újságírót Mexikóban percekkel azután, hogy az utcán interjút készített egy polgármesterrel – közölte szerdán a nyugati Michoacán állam főügyészsége.
Az eset Uruapan városban központjában történt. A merényletben egy másik ember is megsebesült.
Helyi sajtójelentések szerint a 25 éves Mauricio Cruz Solís saját hírportált működtetett Minuto x Minuto címen Michoacán második legnagyobb városában. A mintegy 350 ezer lakosú Uruapan Mexikó egyik legfontosabb avokádótermelő régiójában fekszik, ahol több bűnszervezet is próbál védelmi pénzt kicsikarni a termelőktől.
A helyi polgármesterrel készített interjúban Cruz Solís az egyik piacon keletkezett tűzről faggatta a politikust. A hétvégén több üzlethelyiség is leégett, a tűz oka egyelőre ismeretlen.
Alfredo Ramírez, Michoacán kormányzója elítélte a gyilkosságot.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szerint Mexikó az egyik legveszélyesebb ország a sajtó dolgozói számára. Az idén már négy újságírót öltek meg.
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Amint arról tegnap beszámoltunk egy kramatorszki szállodára mértek csapást az oroszok, melyben újságírók is megsérültek. Azóta a Reuters hivatalosan is megerősített, hogy az hirügynökség munkatársairól volt szó és a három sérült közül az egyik haditudósító az életét vesztette.
Ryan Evans, a Reuters ukrajnai háborúról tudósító csapatának tagja, életét vesztette, amikor az oroszok csapást mértek a kelet-ukrajnai Kramatorszkban található Hotel Sapphire szállodára. A támadás során a hírügynökség két másik újságírója is megsérült. Evans, aki a Reuters biztonsági tanácsadójaként dolgozott, szombaton halt meg, miután egy rakéta becsapódott a szállodába, ahol egy hatfős csapattal tartózkodott – áll a hírügynökség közleményében.
Evans korábban brit katona volt, 2022 óta dolgozott a Reutersnek, és világszerte, többek között Ukrajnában, Izraelben és a párizsi olimpián is tanácsokat adott újságíróinak a biztonsággal kapcsolatban. A férfi 38 éves volt. „Mély részvétünket küldjük Ryan családjának és szeretteinek. Ryan nagyon sok újságírónknak segített a világ eseményeiről tudósítani; borzasztóan fog hiányozni”, írta a hírügynökség.
A Reuters két újságíróját kórházban kezelik, egyikük sérülése súlyos. „Sürgősen további információk után kutatunk a támadásról, többek között a kramatorszki hatóságokkal együttműködve, és támogatjuk kollégáinkat és családjaikat”, közölték.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy a szállodát egy orosz Iszkander rakéta találta el, egy olyan ballisztikus rakéta, amely akár 500 kilométeres távolságból is képes csapást mérni. „Egy átlagos városi szállodát semmisített meg az orosz Iszkander” – mondta szokásos vasárnap esti beszédében, hozzátéve, hogy az orosz csapás „teljesen céltudatos, átgondolt volt… részvétem a családnak és a barátoknak”.
Az orosz védelmi minisztérium nem reagált a Reuters megkeresésére.
[type] => post [excerpt] => Amint arról tegnap beszámoltunk egy kramatorszki szállodára mértek csapást az oroszok, melyben újságírók is megsérültek. Azóta a Reuters hivatalosan is megerősített, hogy az hirügynökség munkatársairól volt szó és a három sérült közül az egyik had... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1724693220 [modified] => 1724680396 ) [title] => A Reuters megerősítette újságírójuk halálát a kramatorszki szállodát ért orosz rakétacsapás következtében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=176867&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 176867 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 176868 [image] => Array ( [id] => 176868 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [original_lng] => 63059 [original_w] => 1080 [original_h] => 716 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [width] => 150 [height] => 99 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [width] => 300 [height] => 199 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [width] => 768 [height] => 509 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [width] => 1024 [height] => 679 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [width] => 1080 [height] => 716 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [width] => 1080 [height] => 716 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/https-cloudfront-us-east-2imagesarcpublishingcom-reuters-3kngtizn2rgfvg2tc3kby23laq.avif [width] => 1080 [height] => 716 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1724669597:5 [_thumbnail_id] => 176868 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 873 [_oembed_a3d6dfca4d5fe0d673cec55a867dc91f] =>
🛑BREAKING: In a self-defense act to remove Hezbollah’s threat, the IDF is striking targets in south Lebanon, from which the Iranian-backed Lebanese terror organization was planning to launch their attacks on Israeli civilians.
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
Nem látta senki, a kamerafelvételeken is alig látszik Jeff German gyilkosa, de az ügyészség biztosra veszi, hogy a nevadai képviselő, Robert Telles ölte meg az újságírót. A vád szerint a politikus azért végezte ki a férfit, mert az hosszú ideje kutatott a munkája után, míg a védelem szerint semmi biztos nincs abban, hogy Telles egyáltalán ott lett volna a gyilkosság helyszínén.
Nem mindennapi tárgyalás vette kezdetét a Las Vegas-i bíróság épületében, egy volt politikust kísértek a vádlottak padjára. Robert Telles hosszú éveken át volt Nevada állam képviselője, amíg 2022-ben egy kegyetlen gyilkossági ügybe nem keveredett. Jeff German oknyomozó újságírót a saját otthonában késelték halálra, az esetnek azonban nem volt szemtanúja.
Robert Telles szerint az előző városvezetés szállt rá, amiért megpróbálta felvenni a harcot a korrupció ellen, míg az ügyészség szerint az újságírónak azért kellett meghalnia, mert a halála előtt alig pár órával közérdekű adatigénylést nyújtott be Telles ügyleteivel kapcsolatban.
Hosszú ideje nyomozott utána
2022. szeptember 2-án, a saját otthonában találták holtan Jeff German oknyomozó újságírót. Vérbe fagyott holttestén több késszúrásra utaló sebet is találtak. Azon a héten éppen egy Tellesről szóló cikken dolgozott, alig tizenöt órával a halála előtt küldött az irodájának egy közérdekű adatigénylést.
A 69 éves German elsősorban Las Vegas alvilágáról írt, de beszámolt a maffiózókról, korrupt hivatalnokokról és korrupt kormányzati szervekről is. Az ügyészek szerint mégis egy kevéssé ismert, egy megválasztott megyei tisztviselő által vezetett hivatalról szóló tudósítása vezetett a gyilkossághoz. Halála előtt German a Clark megyei közigazgatási hivatalban elkövetett állítólagos visszaélésekről írt, és arról számolt be, hogy Telles ellenséges munkahelyi környezetet teremtett, és nem megfelelő kapcsolatot ápolt egy alkalmazottal.
A cikkekre válaszul Telles bejegyzéseket tett közzé a kampánya honlapján, és levelet írt Germannak, amelyben „hamisnak” nevezte a vádakat, és azt állította, hogy German „megpróbál a sárba tiporni”. 2022 júniusában Telles elvesztette az újraválasztási pályázatát a demokrata előválasztáson.
DNS a köröm alatt
Az idén augusztusban kezdődött tárgyaláson az ügyészség két kulcsfontosságú bizonyítékot mutatott be, amivel egyértelműen bizonyítanák, hogy Telles végezte ki Germant. A German szomszédságában készült biztonsági felvételeken egy gyanúsított látható, aki nagy méretű szalmakalapot, narancssárga kabátot és szürke tornacipőt visel, valamint egy bordó terepjárót vezet.
A German házával szemben készült videókon az látható, hogy a gyanúsított a ház oldalában lévő bokrok között bújik, és várja, hogy German megérkezzen, majd a felvétel többi részén már nem jól kivehető a gyanús alak mozgása. Egy idő után a videón látható, hogy a gyanúsított elhagyta a házat, de visszatért a terepjáróval, a ház oldalához sétált, majd ismét távozott Telles szomszédságának irányába.
A terepjáró Telles családjának tulajdona volt, és az ügyészek szerint a házkutatás során egy felszabdalt szalmakalapot és egy ugyancsak tönkretett szürke tornacipőt találtak nála. Továbbá a German körme alatt talált DNS megegyezett Telles DNS-ével, mondták az ügyészek.
A nyomozók Telles telefonját is megvizsgálták, és találtak képeket a Google Mapsről German házáról, mondták az ügyészek.
Végül az ügyészek magyarázatot adtak a gyilkosság időzítésére és motivációjára: German kritikusan nyilatkozott Telles vezetéséről, Telles pedig az ügyészek szerint 15 órával a gyilkosság előtt kapott egy e-mailt egy közérdekű adatigényléssel kapcsolatban.
Az ügyben más lehetséges gyanúsítottat nem hallgattak ki a rendőrök.
Amikor azt mondjuk, hogy az újságírás veszélyes szakma, leggyakrabban nemzetközi válsághelyzetekről és külföldi tudósítókról beszélünk, de itt, az Egyesült Államok egyik nagyvárosában láthatjuk, hogy milyen mélyre süllyedhetnek a sötét erők, hogy megakadályozzák az igazság közzétételét – mondta Jen Judson, a National Press Club elnöke és Gil Klein, a National Press Club Journalism Institute elnöke közös nyilatkozatukban, nem sokkal German halála után.
Nem volt más gyanúsított
Ezzel szemben Robert Draskovich védőügyvéd jelezte, hogy összeesküvés volt a gyilkosság Telles nyakába varrása, mondván, ügyfelét azért ültették fel, mert „felborította az almás szekeret” azzal, hogy megpróbálta felszámolni a korrupciót a közhivatalában.
A kezdetektől fogva Robert Tellesszel foglalkoztak, és csakis Robert Tellesszel!
A védelem részéről Draskovich azzal kezdte nyitóbeszédét, hogy Tellest „családapának” nevezte, és kiemelte a Clark megyei közigazgatási hivatalban a változtatások érdekében tett erőfeszítéseit.
Azt mondta, hogy ezek a változtatások feldühítették a hivatal „régi gárdáját”, ami egy nyomozót arra késztetett, hogy vesztegetési vizsgálatot folytasson Telles ellen. Draskovich szerint Telles mobiltelefonjának megfigyelése és nyomon követése kimutatta, hogy a telefon otthon volt a gyilkosság idején.
Továbbá kétségbe vonta a rendőrségi nyomozás minőségét, és felvetette az összeesküvés lehetőségét. Elmondta, hogy a nyomozók nem találták German vérét Telles egyik tárgyán sem, és megkérdőjelezte a kalap és a cipő sérülését.
„Nincs racionális magyarázat arra, hogy miért vágták darabokra a kalapot és a cipőt, kivéve, hogy könnyebb volt elrejteni és elültetni” – mondta. „Ami fontos, hogy nincs rajtuk vér. Semmi sem köti ezeket a Mr. Telles házában talált tárgyakat Jeff Germanhoz.”
Robert Telles az eddig két éve zajló tárgyalások alatt három ügyvédet fogyasztott el, és egy ponton már saját magát is képviselte. A továbbiakban is tervei szerint lesz egy pont, amikor saját maga védelmében szeretne tanúskodni az esküdtszék előtt.
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
Hat és fél év börtönre ítélte egy kazanyi bíróság Alszu Kurmasevát, a Szabad Európa Rádió tatárföldi és baskíriai szolgálatának munkatársát, amiért valótlanságokat terjesztett az orosz hadseregről – írja az Associated Press.
A 47 éves Kurmaseva orosz–amerikai állampolgárt titkos eljárás keretében ítélték el, így a Tatárföldi Legfelsőbb Bíróság szóvivője sem árult el semmilyen részletet a vele szemben megfogalmazott vádakról.
A Szabad Európa Rádió vezérigazgatója, Stephen Capus az ítéletet az igazságszolgáltatás megcsúfolásaként értékelte, és az egyetlen igazságos kimenetel szerinte Kurmaseva azonnali szabadon bocsátása lenne.
Az egyébként családjával Prágában élő újságíró még 2023 nyarán utazott Oroszországba, hogy meglátogassa a beteg édesanyját. Már a Kazanyi Nemzetközi Repülőtéren az orosz hatóságok elkobozták az amerikai és az orosz útlevelét is, majd októberben őrizetbe is vették arra hivatkozva, hogy Kurmaseva nem jelentette be náluk, hogy külföldi ügynökként próbál információkat gyűjteni az orosz hadseregről. Később megvádolták azzal is, hogy valótlanságokat terjesztett az orosz fegyveres erőkről. Ez gyakorlatilag bármi lehetett, ami eltért az orosz–ukrán háború Kremlből diktált hivatalos olvasatától.
A Szabad Európa Rádiót még 2017-ben kötelezték az orosz hatóságok arra, hogy külföldi ügynökként regisztrálja magát az országban, ám a portál az ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Azóta már több millió dollárra büntették az oroszok, és februárban be is tiltották az országban.
Nem Kurmaseva az egyetlen amerikai újságíró az oroszok fogságában, pénteken ítélték 16 év börtönre kémkedésért Jekatyerinburgban Evan Gershkovichot, a The Wall Street Journal tudósítóját. Gershkovich esetében ugyan az oroszok jelezték, hogy hajlandók lennének kicserélni egy Németországban raboskodó orosz gyilkosra, viszont ragaszkodtak hozzá, hogy előbb meg kell születnie az őt elmarasztaló ítéletnek.
Andrij Topcsij, a Telegraf nevű lap egykori újságírója meghalt a Robotin melletti csatában – írja az Ukrajinszka Pravda.
A 38 éves férfi április 20-án harci küldetést teljesített a Zaporizzsja régió Robotini kerületében.
Topcsijt április 27-én temették el Kijevben.
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Svédország kiutasított egy kínai újságírót, akit még tavaly októberben vettek őrizetbe. A nő állítólag több, a kínai kormányhoz kötődő személlyel is kapcsolatban állt.
A svéd közszolgálati televízió (SVT) értesülései szerint a skandináv országba 20 évvel ezelőtt érkezett, 52 éves nő svéd tartózkodási engedéllyel rendelkezett, és svéd férje van, akitől gyerekei is születtek.
A nő kapcsolatban állt Kína stockholmi nagykövetségével, valamint olyan, Svédországban élő emberekkel, akik valamilyen szálon a kínai kormányhoz kötődtek – tették hozzá.
Leutrim Kadriu, az újságíró ügyvédje az SVT-nek azt mondta, védence nem gondolja, hogy bármilyen fenyegetést jelentene Svédországra nézve. Aláhúzta, hogy mivel az ügy nemzetbiztonsági kérdést érint, „néhány dolgot lehetetlen részletesen kifejteni”.
A szomszédos Norvégiában az NRK norvég közszolgálati műsorszóró azt közölte, hogy a nő Norvégiából, valamint egyéb észak-európai országokból – köztük Izlandról, Dániából és Finnországból – is készített riportokat.
Stockholm és Peking között évek óta feszült a viszony. Egy kínai bíróság 2020-ban tíz év börtönbüntetésre ítélt egy Kínában született, könyvkiadással foglalkozó svéd állampolgárt, aki a vád szerint a Kínai Kommunista Pártot bíráló könyveket árult. Svédország azóta többször kérte a Gui Minhai nevű férfi kiadatását, ám Kína mind ez idáig ezt megtagadta.
Ugyanakkor 2018-ban egy svéd bíróság bűnösnek talált egy férfit, aki a gyanú szerint Svédországban élő tibetiekről adott információkat Pekingnek. A férfit, aki maga is tibeti menekült, és eredetileg egy függetlenségpárti rádióállomásnak dolgozott, 22 hónap börtönbüntetésre ítélték.
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
Őrizetbe vették a hatóságok Antonina Favorszkaját, azt az újságírót, aki az utolsó videót készítette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusról – írja a The Guardian.
Favorszkaja több éven át tudósított Navalnij pereiről, ő egyike annak a hat újságírónak országszerte, akit ebben a hónapban őrizetbe vettek. Az újságírót azzal vádolták meg, hogy „szélsőséges szervezetben” vett részt, mert posztokat tett közzé Navalnij korrupcióellenes alapítványának közösségi médiafelületein.
Navalnij szóvivője ugyanakkor elmondta, hogy Antonina Favorszkaja nem tett közzé semmit az alapítvány platformjain, és szerinte az orosz hatóságok azért vették célba, mert újságírói munkáját végezte.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Az Izrael és a Hamász közötti háború következtében legalább 37 újságíró vesztette életét. Köztük 32 palesztin, négy izraeli és egy libanoni – írja a BBC.
A Wafa hírügynökség a napokban számolt be riportere haláláról. A közlemény szerint Mohammad Abu Hasira újságíró egy Gáza elleni légicsapásban vesztette életét.
A jelentés szerint 42 családtagjával együtt halt meg.
Az újságírókat védő bizottság októbert a leghalálosabb hónapnak nevezte az újságírók számára az 1992-es feljegyzések kezdete óta.
A múlt hónapban Izrael azt nyilatkozta a Reuters és az AFP nemzetközi hírügynökségeknek, hogy nem tudja garantálni a Gázai övezetben dolgozó újságírói biztonságát.
Szombaton az AFP felszólította Izraelt, hogy vizsgálja ki a légicsapást, amely súlyosan megrongálta irodájukat egy 11 emeletes épület legfelső emeletén.
[type] => post [excerpt] => Az Izrael és a Hamász közötti háború következtében legalább 37 újságíró vesztette életét. Köztük 32 palesztin, négy izraeli és egy libanoni. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1699519680 [modified] => 1699478489 ) [title] => A Hamász és Izrael közötti háború következtében legalább 37 újságíró vesztette életét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=136544&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 136544 [uk] => 136535 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 136536 [image] => Array ( [id] => 136536 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74.jpeg [original_lng] => 110710 [original_w] => 720 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/654b5bb6a1d74.jpeg [width] => 720 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1699471289:5 [_thumbnail_id] => 136536 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1662 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_a92864b1a4e5715f7e3bd0f9e15fc91a] =>
A radio broadcaster in Misamis Occidental was gunned down while on air today, November 5. The shooting was caught livestream.
According to Calamba Municipal Police, Juan Jumalon, or "DJ Johnny Walker" of Gold FM 94.7 in Calamba, Misamis Occidental, was livestreaming a radio… pic.twitter.com/XD5QGlnNtz
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
For those that call for a ceasefire and refuse to believe Israel is fighting for her very future, take a hard look at another Hamas terror tunnel that was just exposed hundreds of meters from Israel. This is what Hamas built for the past 17 years under the UN’s nose. These… pic.twitter.com/XX7ZZfl85L
תיעוד של מחמד סינוואר, מוביל פרויקט בניית המנהרה ואחיו של יחיא סינוואר, נוסע ברכב בתוך המנהרה. התיעוד נתפס במהלך הפעילות הקרקעית ברצועת עזה ועבר מיצוי מודיעיני באגף המודיעין: https://t.co/oqWfHrzqUBpic.twitter.com/KIq3oDyOxo
— דובר צה״ל דניאל הגרי - Daniel Hagari (@IDFSpokesperson) December 17, 2023
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb