Május 6-án éjszaka az orosz megszállók a Shahed kamikaze drónokkal indítottak támadást, de Kelet légierő-parancsnokság légvédelme mind a hét célpontot megsemmisítette – jelentette be szombaton Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának sajtószóvivője egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ihnat az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Más jó hírt is szeretnék megosztani. Ma a Shadek éjszakája volt. Nem sok volt, csak hét. Az Azovi-tenger térségéből repültek, és mind a hetet lelőttük Donyeck és Dnyipropetrovszk megyék területe fölött. A Kelet légierő-parancsnokság jól működött, 100%-ban megvalósítottuk a Shahedek lelőhetőségét.”
Amint a légierő-parancsnokság szóvivője megjegyezte, az oroszok SZ-300-as rakétákat is bevetettek, amelyek ballisztikus pályán repülnek. „Fegyverekre van szükségünk ellenük, amelyek már kezdenek megjelenni a katonáinknál. Az SZ-300-asok ellen a legjobb taktika az, ha még a földön megsemmisítjük őket, ahonnan kilövik őket.
Péntekre virradó éjjel az orosz hadsereg 12 iráni gyártmányú kamikaze drónnal támadta meg Ukrajnát, közülük a légvédelmi erők 8-at lelőttek – közölte az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnoksága a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a péntek éjszakai támadás során Oroszország 12 drónt indított Ukrajna fölé északi irányból (Brjanszk térségéből). A Közép légierő-parancsnokság légvédelmi erői 8 iráni Shahed-136/131 drónt megsemmisítettek.
Péntek reggel Natalija Humenyuk, a Dél hadműveleti csoport egyesített koordinációs sajtóközpontjának a vezetője az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva bejelentette, hogy az éjszakai dróntámadás következtében egy infrastruktúra-létesítmény találatot kapott Vinnica megyében. „Sajnos a mi térségünkben egy infrastrukturális objektumot ért találat Vinnica közelében. A legtöbb Shahedet azonban lelőttük” – hangsúlyozta a fő sajtószóvivő.
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
Péntekről szombatra virradó éjszaka az orosz hadsereg 16 kamikaze drónnal támadta Ukrajna területét, de az ukrán légvédelmi erőknek sikerült közülük 11-et megsemmisíteniük – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők légierejének Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint „március 17-én 21:00 óra körül az orosz megszállók támadást intéztek Ukrajna ellen iráni gyártmányú Shahed-136/131 típusú kamikaze drónokkal. A támadást két irányból hajtották végre – az Azovi-tenger keleti partjáról és az oroszországi Brjanszk térségéből.”
Az ukrán fegyveres erők légierejének közlése szerint a középső, keleti és nyugati légierő-parancsnokság erői és eszközei 11 támadó drónt megsemmisítettek a középső, nyugati és keleti régiókban.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az orosz megszállók március 17-én este kamikaze drónokkal támadták meg Dnyipropetrovszk megye kritikus infrastruktúrájának a létesítményeit. Az ukrán légvédelem három ellenséges drónt lelőtt. A légiriadó alatt azonban Dnyipróból több robbanást jelentettek.
Az orosz hadsereg ma, február 24-én rakétatámadást indíthat Ukrajna ellen.
Ezért fontos odafigyelni a légiriadó-jelzésekre, ezek esetén mindenképp helyezzék magukat biztonságba – közölte Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierejének szóvivője.
„Most kezdődött el egy mindenki számára szimbolikussá vált nap. Várhatók provokációk. Megvan a veszélye annak, hogy az ellenség bizonyos „meglepetésekkel” készül nekünk ezen a napon” – jelentette ki.
Ugyanakkor megjegyezte, nem kell pánikba esni és csapásokra várni.
Hozzátette, a megszállók is látják, hogy készült erre a napra. Ezért az ellenség egy másik, váratlanabb napon is folyamodhat a rakétaterrorhoz.
Szombaton az ukrán légvédelem 38 különböző típusú orosz rakétából 25-öt semmisített meg – jelentette az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnoksága, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A közlemény szerint január 14-én az orosz megszálló erők hatalmas rakétatámadást indítottak az ukrán kritikus infrastruktúra létesítményei ellen. „A mai napon a 38 különböző típusú rakétából 25 megsemmisült. Elsősorban 18 X-101/X-555 légi és tengeri, valamint Kalibr cirkálórakéta, továbbá hét X-59 irányított légi rakéta” – állította a jelentés.
Mint a légierő-parancsnokság megállapította, 13:00 óra körül az ellenség X-101/X-555 cirkálórakétákat indított nyolc Tu-95MS stratégiai bombázóról a Kaszpi-tenger térségéből, Kalibr rakétákat pedig felszíni hajókról és tengeralattjárókról a Fekete-tengerről. Összesen 23 légi és tengeri bázisú cirkálórakétát.
Ugyanakkor a légtérben különböző irányokban figyelték meg az ellenséges harcászati repülőgépek tevékenységét. Öt X-59 irányított légi rakétát indítottak Szu-35 vadászgépekről. Öt X-22 cirkálórakétát is kilőttek öt Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázóról (az egyik rakéta Dnyipróban egy többszintes lakóépületet talált el).
A légvédelem a légierő-parancsnokság teljes felelősségi területén – Közép, Dél, Kelet és Nyugat – működött. 18:30 órától folytatódik a légvédelem működése az ország keleti és déli részén. Az ellenség továbbra is harcászati repülőgépekkel támad. További öt X-59 irányított légi rakétát indítottak, amelyek közül négyet lelőtt az ukrán légvédelem – állította a légierő-parancsnokság.
2nd. Recruitment and use of children. 🇷🇺 tried to use 🇺🇦 children to unknowingly provide information about the location of strategically important objects through a mobile game. This is not just a dirty trick, it’s a war crime.#tribunal4russia 3/7 https://t.co/5e6CWFCfVA
Az orosz csapatok csütörtökre virradóra nem hajtottak végre légitámadást, az ellenség rakétákat kezdett felhalmozni, hogy hatalmas új támadást indítson Ukrajna ellen – jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának sajtószóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ihnat az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „az ellenség nem hagyja abba a támadását Donyeck irányában. Nagyon kemény csaták zajlanak. Ebben az ellenség részéről sok repülőgépegység vesz részt. A mi légierőnk is működik. Harcosaink is teszik a dolgukat.”
A szóvivő elmondása szerint a megszállók látják, hogy az egyszeri rakéta- vagy dróncsapások eredménye nem nagy, és a rakétacsapások, dróncsapások száma csökken. Szerinte ezért Oroszország valószínűleg tartalékokat próbál felhalmozni. „Igazából, amikor hatalmas támadások voltak, amelyekből októberben négyet hajtottak végre, az ellenség hónapokon át halmozta az erőforrásait” – mutatott rá. Kifejtette azt is, hogy jelenleg az orosz gyárak három műszakban dolgoznak a cirkálórakéták veszteségének pótlásán. „Valószínűleg valamiféle készletet halmoznak fel, hogy sorozattal csapjanak le. Ez nem kizárt, mert az ellenség nem hagyott fel a kritikus infrastruktúránk lerombolására irányuló szándékával” – jelezte Jurij Ihnat.