Az orosz légierő Ukrajna elleni intenzív támadásai miatt a lengyel légtér védelmére folyamatos járőrözésbe kezdett kedd hajnalban két lengyel és két amerikai F–16-os vadászgép, valamint egy utántöltő repülőgép – jelentette be kedden a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága.
A gépek a közép-lengyelországi Lask légibázisról szálltak föl. A műveleti parancsnokság felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a folyamatos járőrözés, amely az ország keleti felére koncentrál, állandó magasabb zajszinttel jár.
A lengyel légvédelem pénteken egy légi eszköz ideiglenes, néhány percig tartó behatolását észlelte kelet felől az ország légtérébe.
Emiatt akkor szintén felszálltak F–16-osok. A NATO később orosz robotrepülőgépként azonosította behatoló légi eszközt.
A légtérsértés környezetében a lengyel területvédelmi erők kutatást indítottak annak felderítésére, hogy nem rakéta hatolt-e be, és esetleg valahol becsapódott, de egy szombati hivatalos közlemény szerint nem találtak semmit.
Pawel Zalewski nemzetvédelmi miniszterhelyettes az RMF FM kereskedelmi rádiónak nyilatkozva elmondta kedden: a hazai radarok adatai és a NATO információi szerint is biztosra vehető, hogy a behatoló eszköz elhagyta Lengyelország légterét.
Pénteken a lengyel külügyminisztériumba kérették a varsói orosz ügyvivőt, magyarázatot kérve a feltételezett légtérsértésre. Az ügyvivő, Andrej Ordas kijelentette, hogy Oroszország mindaddig nem ad magyarázatot az incidensre, amíg nem kap bizonyítékot arra, hogy orosz repülő eszközről van szó.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz légierő Ukrajna elleni intenzív támadásai miatt a lengyel légtér védelmére folyamatos járőrözésbe kezdett kedd hajnalban két lengyel és két amerikai F–16-os vadászgép, valamint egy utántöltő repülőgép – jelentette be kedden a lengyel hads...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1704210240
[modified] => 1704210896
)
[title] => Folyamatosan járőröznek Lengyelország felett a vadászgépek
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=142633&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 142633
[uk] => 142597
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 114995
[image] => Array
(
[id] => 114995
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9.jpg
[original_lng] => 52895
[original_w] => 928
[original_h] => 618
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9.jpg
[width] => 928
[height] => 618
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9.jpg
[width] => 928
[height] => 618
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9.jpg
[width] => 928
[height] => 618
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/1497341227-fg15-2299-004-f16-confrm-v2-2-f-16s-f96a2f605608c015414a79182f3becb9.jpg
[width] => 928
[height] => 618
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1704203698:12
[_thumbnail_id] => 114995
[_edit_last] => 12
[views_count] => 963
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6932f403f544801209443adccb945439] =>
[_oembed_time_6932f403f544801209443adccb945439] => 1705614793
[_oembed_c41727f09c03bff460b0b0a5a32c53ab] =>
This morning, unknown persons damaged Ukrainian agricultural products at the Dorohusk (Poland) railway station. Three grain trucks with rapeseed were opened. This is a transit cargo heading to Germany (Hamburg).
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
Műholdfelvételekből vált ismertté, hogy a megszállók négy MiG-31-es vadászgépet helyeztek el a szevasztopoli Belbek repülőtéren.
Oroszország négy MiG-31-es vadászgépet telepített az ideiglenesen megszállt Szevasztopol Belbek repülőterére.
A képeken látható, hogy a Szu-30 és Szu-27 mellett négy MiG-31 is van a kifutón. Az elemző megjegyzi, hogy ezek egy részét terephálóval és gumiabroncsokkal borították be.
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
/1. It’s reported that an aircraft was shot down over Sevastopol, Crimea. By the looks of it, this is a military fighter aircraft. pic.twitter.com/DPbRP0ISXm
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) March 28, 2024
Három orosz MiG-31K repült el Belaruszból, az Ukrán Fegyveres Erőkben pedig meg is lehet rá a válasz, miért.
Április 6-án három orosz MiG-31K típusú repülőgép hagyta el a Belarusz Köztársaságot. Ám, mint azt Jurij Ignat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője elmondta, ezek a gépek hamarosan visszatérhetnek Belaruszba. A gépek nagyjából húsz percet töltöttek a levegőben, de szerinte csak azért, mert valamilyen probléma adódhatott – közölte az Unian ukrán hírügynökség.
Ignat emlékeztetett, hogy ezek a gépek Oroszországból kerültek oda a bázisrepülőtérről. Lehetséges, hogy most valamilyen üzemeltetési problémák merültek fel, de az AFU katonai parancsnokságának képviselője úgy véli, nem szabad abban reménykedni, hogy ezek a MiG-ek már nem térnek vissza.
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
Az olasz légierő két pilótája meghalt kedden egy gyakorlat során, amikor az általuk vezetett repülőgépek a levegőben összeütköztek és lezuhantak – közölte az olasz légierő.
A két U-208-as repülőgép a Rómától mintegy 25 kilométerre északkeletre fekvő Guidonia katonai repülőtér közelében zuhant le – írja az ABC News.
A földön az elsődleges hírek szerint nem sérült meg senki, de a két pilóta meghalt a balesetben.
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηpic.twitter.com/Ucf9k4fNKx
High winds continue to blow across Morgan County. Here is some of the damage Deputies, Officers, Fire Crews, Utility crews and road crews are working on across Morgan County. pic.twitter.com/hOe5Bh6ZZ7
— Morgan County Sheriff's Office (Alabama) (@morgan_sheriff) March 3, 2023
Sebanyak 35 warga masih dinyatakan hilang sejak terjadinya tanah longsor di Kecamatan Serasan, Kabupaten Natuna, Kepulauan Riau, pada Senin (6/3) hingga hari ini Rabu (8/3). Para warga yang hilang itu diduga masih tertimbun material longsoran dengan kedalaman hingga 4 meter. pic.twitter.com/7ccsXjHhP9
Upaya pencarian, pertolongan dan evakuasi para korban terdampak tanah longsor Serasan, Kabupaten Natuna semakin membuahkan hasil. Pada hari kelima pascabencana atau Minggu (12/3), jumlah korban meninggal dunia yang telah ditemukan menjadi 46.#LongsorNatuna#BNPBIndonesiapic.twitter.com/IH8T68yE7J
#Napoli Un bel disastro... Complimenti a chi avrebbe dovuto provvedere alla sicurezza, comunque sia è una vergogna che per una partita di calcio (importante o meno che sia) accada questo! Chi pagherà i danni?!? ???? pic.twitter.com/l4Kzdk71Nm
Multiple fatalities have been reported after a dust storm caused at least 40 to 60 cars to crash along a major highway in Central Illinois on Monday, officials said. The crashes along I-55 led to the interstate closing in Sangamon and Montgomery counties. pic.twitter.com/qeJG3aRWCh
In Rostov-on-Don, a bleacher near the rowing channel collapsed. A woman died and 7 children were injured.
In 2018 the sports complex, where the bleacher was located, was opened after reconstruction for more than 800 million rubles. pic.twitter.com/HvM9jdrgCn
Der Fahrer eines Kameramotorrads beim „Ironman“ in Hamburg ist nach einem Zusammenstoß gestorben. Das Motorrad und ein Radfahrer krachten bei der Veranstaltung ineinander - letzterer ist schwerverletzt. https://t.co/TMrFeXxyia
? || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly. A father and son. I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old. Woman and her young daughter. Five people died. My condolences. A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122Ppic.twitter.com/adygpfGmPQ
Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G