Kisiklott egy veszélyes anyagokat szállító vonat a minnesotai Lancaster közelében szerda délután.
A 24 tehervagonból álló vonat néhány kocsija veszélyes anyagokat szállított. A jelentések szerint azonban egyik sem szivárgott ki.
Az eset körülbelül 16 kilométerre történt az Egyesült Államok és Kanada határától.
NEW: Major Train Derailment In Northwest Minnesota.
Canadian Pacific confirms 24 train cars, some carrying hazardous material, derailed this afternoon near Lancaster about 10 miles south of the MN/Canadian border. pic.twitter.com/rRRV5JEdLQ
A kisiklás egy nappal azután történt, hogy egy másik tehervonat, amely szintén veszélyes anyagokat szállított, az észak-dakotai Balfour közelében siklott ki.
A vonatbalesetekre egyre fokozottabb figyelmet fordítanak, miután az Egyesült Államokban a közelmúltban több incidens is történt. Minnesotában Raymond mellett siklott ki egy vonat, amely hatalmas tüzet okozott. A szerelvény kukoricaszirupot és etanolt szállított. A lakosokat evakuálni kellett.
Két nappal előtte egy vasércet szállító vonat siklott ki Kaliforniában. Ezenkívül egy harmadik eset is történt nem sokkal ezt megelőzőn, amikor Észak-Dakotában siklott ki egy vonat, amelyből folyékony aszfalt szivárgott ki a baleset következtében.
Ezek között említhető meg az Ohióban történt vasúti baleset is, amely február elején történt és súlyos környezeti károkat okozott. A vonat 50 kocsija siklott ki, majd kapott lángra az Ohio állambeli East Palestine kisvárosban. A szerelvény mérgező vinil-kloridot szállított, amely a talajba és a környező vizekbe is beszivárgott. A helyiek azóta is rendszeresen számolnak be egészségügyi panaszokról.
Az Egyesült Államokban a balesetet követően komoly vita bontakozott ki a vasútbiztonságot illetően.
NEW: Major Train Derailment In Northwest Minnesota.
Canadian Pacific confirms 24 train cars, some carrying hazardous material, derailed this afternoon near Lancaster about 10 miles south of the MN/Canadian border. pic.twitter.com/rRRV5JEdLQ
🇺🇸 🚂 🛤️ 😳🥴😫 Wisconsin Lithium Battery Train Crashes Into River
A train derailed Thursday in Wisconsin as two wagons fell into the Mississippi River. Four people were injured, according to local authorities. 👇 pic.twitter.com/Yffsdx6WI4
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
Kisiklott és kigyulladt egy vasúti szerelvény közel két tucat kocsija csütörtökön hajnalban az egyesült államokbeli Minnesota államban, a baleset miatt egy kistelepülés lakóit kitelepítették.
Fotó: MTI/AP/Minnesota Public Radio/Kerem Yücel
A rendőrségi tájékoztatás szerint a tehervonat etanolt és kukoricasűrítményt szállított, amely kigyulladt a baleset nyomán. Kandiyohi megye rendőrségének közleménye szerint a baleset helyszínének szűk egy kilométeres körzetében rendelték el az ott lakók kitelepítését, amelyet a hatóság irányít.
A csütörtök reggeli kiadott közlemény szerint a lángokat akkor még nem sikerült eloltani, ezért a hatóság Raymond kisváros elkerülésére kért mindenkit.
Áldozatokról nem érkezett jelentés.
Fotó: MTI/AP/Minnesota Public Radio/Kerem Yücel)
A vonatot üzemeltető Burlington Northern Santa Fe vasúttársaság közölte: 22 kocsi siklott ki, és a cég mindenben együttműködik a hatóságokkal a baleset okainak kiderítésére.
Szerdán egy kanadai vasúti társaság üzemeltetésében közlekedő szerelvény 15, vasércet szállító kocsija siklott ki a Pennsylvania állambeli Pittsburgh közelében, sérültek ott sem voltak.
Vasárnap egy szintén kanadai üzemeltetésű vasúti szerelvény két kocsija futott le a pályáról Chicago külvárosi részén.
Fotó: MTI/AP/Minnesota Public Radio/Kerem Yücel
Az Egyesült Államokban komoly vita bontakozott ki a vasútbiztonságról, miután február elején súlyos környezeti károkat okozott egy baleset, amelyben egy nagyobb, részben veszélyes anyagokat szállító szerelvény 50 kocsija siklott ki, majd kapott lángra az Ohio állambeli East Palestine kisvárosban.
A veszélyes anyag – zömmel vinil-klorid – a talajba és a környező vizekbe is beszivárgott, a helyiek azóta is rendszeresen számolnak be egészségügyi panaszokról.
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
🚨#BREAKING: A Confirmed large and extremely violent tornado is on the ground⁰⁰📌#Sigourney | #Iowa⁰⁰The National weather service has issues a PDS tornado warning meaning particular Dangerous situation as a confirmed large and extremely violent tornado is on the ground… pic.twitter.com/QWQEUZrz7x
Congratulations to President Trump on this final attorney fee victory in his favor this morning. Collectively, our firm obtained over $600,000 in attorney fee awards in his favor in the meritless litigation initiated by Stormy Daniels. https://t.co/ld7SVvZOp6pic.twitter.com/1b5P3flxFb
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
What’s it going to take for the dam to break? If it wasn’t dead kids, or dead concertgoers, or dead shoppers, or dead parade watchers, or dead office workers, or…
5 dead and at least 6 taken to the hospital in Louisville mass shooting, police say. https://t.co/y2ePYHJlT0
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
A 11 uszályt vontató hajó kedden nem sokkal hajnali 2 óra után egy álló építménynek ütközött a Portland-csatorna bejáratánál, a McAlpine zsilip és gát közelében. Az uszályok fedélzetén szóját és kukoricát szállítottak, illetve az egyik hajó rakterében körülbelül 1400 tonna metanol volt – számolt be az Origo a Fox News-ra hivatkozva.
Ennek következtében a 11 uszályból 10 elszabadult, és három közülük a McAlpine gát alsó szerkezetének ütközött.
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
Az uszályok fedélzetén szállított rakományok szója, kukorica és egy hajó, amelynek három rakterében körülbelül 1400 tonna metanol volt.
A helyi hatóságok szerint a metanol „egy mérgező alkohol, amelyet iparilag oldószerként, növényvédőszerként és alternatív üzemanyagforrásként használnak”.
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
🚨#BREAKING: A Confirmed large and extremely violent tornado is on the ground⁰⁰📌#Sigourney | #Iowa⁰⁰The National weather service has issues a PDS tornado warning meaning particular Dangerous situation as a confirmed large and extremely violent tornado is on the ground… pic.twitter.com/QWQEUZrz7x
Congratulations to President Trump on this final attorney fee victory in his favor this morning. Collectively, our firm obtained over $600,000 in attorney fee awards in his favor in the meritless litigation initiated by Stormy Daniels. https://t.co/ld7SVvZOp6pic.twitter.com/1b5P3flxFb
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Kisiklott egy veszélyes anyagokat szállító tehervonat Arizonában. Az anyagok szivárgásáról és a történtek okáról egyelőre nincs információ.
A hírről a New York Times számolt be a helyi hatóságokra hivatkozva.
A baleset március 15-én este történt a Mohave megyében, a kaliforniai és nevadai határ közelében.
A közelmúltban több hasonló eset is történt az Egyesült Államokban. Korábban az amerikai Ohio államban kisiklott és kigyulladt egy veszélyes anyagokat szállító vonat. A helyi lakosokat ideiglenesen evakuálták.
High winds continue to blow across Morgan County. Here is some of the damage Deputies, Officers, Fire Crews, Utility crews and road crews are working on across Morgan County. pic.twitter.com/hOe5Bh6ZZ7
— Morgan County Sheriff's Office (Alabama) (@morgan_sheriff) March 3, 2023
JUST IN: Philly police just released pics of the 3 shooters who fired on a group outside the Blaine school. 7 people hit, inc. a 2-year-old girl + 5 teens. The shots started as the after school program ended, sending the victims running back into the schoolyard for cover. pic.twitter.com/HZi5NPS65q
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
🚨#BREAKING: A Confirmed large and extremely violent tornado is on the ground⁰⁰📌#Sigourney | #Iowa⁰⁰The National weather service has issues a PDS tornado warning meaning particular Dangerous situation as a confirmed large and extremely violent tornado is on the ground… pic.twitter.com/QWQEUZrz7x
What’s it going to take for the dam to break? If it wasn’t dead kids, or dead concertgoers, or dead shoppers, or dead parade watchers, or dead office workers, or…
5 dead and at least 6 taken to the hospital in Louisville mass shooting, police say. https://t.co/y2ePYHJlT0
Congratulations to President Trump on this final attorney fee victory in his favor this morning. Collectively, our firm obtained over $600,000 in attorney fee awards in his favor in the meritless litigation initiated by Stormy Daniels. https://t.co/ld7SVvZOp6pic.twitter.com/1b5P3flxFb
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Szombaton, február 4-én Ohio államban kisiklott 50 veszélyes anyagot szállító vonatvagon. Az információk szerint a vonat Illinois államból Pennsylvaniába tartott.
Arról egyelőre nincs információ, hogy mi okozta a kisiklást. Azt azonban tudni lehet, hogy a katasztrófának nincsenek áldozatai. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanácsnál elmondták, hogy mind az 50 vagon kigyulladt.
Az előzetes adatok szerint a vagonok vinil-kloridot szállítottak. Ezt műanyag gyanta gyártására használják, s májrákot okozhat. A város polgármestere, Trent Conaway elmondta, hogy a levegőminőség-ellenőrzők nem érzékeltek veszélyes mutatókat.
A hatóságok a baleset helyszínétől számított 1,6 kilométeres körzetben a lakosság evakuálása mellett döntöttek. A közeli Kelet-Palesztina város lakóinak azt tanácsolták, hogy ne hagyják el otthonaikat, amíg nem mondják nekik, hogy ez biztonságos. Több mint 5000 ember volt kényszerkaranténban. A közeli város lakóinak azt tanácsolták, hogy ne hagyják el otthonaikat, amíg nem nem közlik velük, hogy biztonságos. Több mint 5000 embert érint a kényszerkarantén.
[type] => post
[excerpt] => A járművezetőket az alsóvereckei ellenőrzőpontnál állították meg.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1643470200
[modified] => 1643418811
)
[title] => Megfelelő okmányok nélkül szállított veszélyes anyagot két sofőr
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=73897&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 73897
[uk] => 73835
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1643411615:5
[_edit_last] => 5
[views_count] => 19094
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_92635c1a8f268ea932dab59dd6bd1250] =>
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
Kilenc mexikói államra adott ki riasztást vasárnap a szövetségi kormány, miután elraboltak egy veszélyes anyagot szállító kisteherautót. Az ipari röntgenberendezés erősen sugárzó iridium-192 izotópot tartalmaz – írja az Origo.
A mexikói polgárőrség közleménye szerint egy ipari röntgenberendezést raboltak el a szállító kisteherautóval együtt vasárnap Teoloyucan település határán.
A berendezés mintegy 25 kilónyi, erősen sugárzó iridium-192 izotópot tartalmaz.
A riasztást Mexikóvárosra, México, Hidalgo, Querétaro, Michoacán, Guerrero, Morelos, Puebla és Tlaxcala államokra adták ki.
A polgári védelem figyelmeztetett, hogy aki megtalálja a berendezést, ne nyúljon hozzá, mert a radioaktív anyaggal való közvetlen több percen-egy órán belüli érintkezés maradandó károsodást, több órán, illetve napon át pedig halált is okozhat.
(origo.hu)
[type] => post
[excerpt] => Kilenc mexikói államra adott ki riasztást vasárnap a szövetségi kormány, miután elraboltak egy veszélyes anyagot szállító kisteherautót. Az ipari röntgenberendezés erősen sugárzó iridium-192 izotópot tartalmaz – írja az Origo.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1618223280
[modified] => 1618192623
)
[title] => Kilenc mexikói államban adtak ki riasztást sugárzó anyag lopása miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=44300&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44300
[uk] => 44330
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 44302
[image] => Array
(
[id] => 44302
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422.jpg
[original_lng] => 373049
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/sivatag-mexiko-busz-444422.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1618220118:8
[_oembed_92635c1a8f268ea932dab59dd6bd1250] =>
🔹 Se ha realizado evacuación preventiva de una vivienda cercana al #socavón. 🔹Se mantiene cerco de seguridad de 500 m. ⚠️Se solicita a la población NO acercarse a la zona. Autoridades ya trabajan en el lugar. pic.twitter.com/uqMdhFpIFF
VIDEO: One dead as freight train topples onto Mexican homes.
A freight train has derailed and toppled onto houses alongside the tracks in western Mexico, killing one resident and injuring three others, emergency services say pic.twitter.com/qHYGcDARZd
Jalisco Cartel, Nueva Generación dropping small bombs from a drone on a target in Michoacán, Mexico. People can be seen running away after the bombs hit the camp. #Mexicopic.twitter.com/5pYtg1V9B4
Hurricane Agatha, the strongest storm ever recorded in Mexico, has lashed the country's Pacific Coast, with heavy rains flooding entire villages. pic.twitter.com/nleHK0Hct1
Despite the bloodshed, the once-peaceful state of Guanajuato, home to 6.1 million people, is a major tourist destination, which attracts thousands of foreigners each year. The violence mostly happens out of sight https://t.co/OVCYr8nob3
#Video|| Del momento en el que rescatan al conductor prensado, tras el accidente de la Línea 3 del Metro de la Ciudad de México, en la estación La Raza.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
⚠️La tarde de este jueves 20 de abril se registró una intensa movilización policiaca en la Ciudad de México, específicamente en la alcaldía Miguel Hidalgo. De acuerdo con los primeros reportes, se registró una intensa balacera en Starbucks de Plaza Carso, en la zona de Polanco,… pic.twitter.com/L59aNje6Z9