Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai őrizetbe vettek egy lembergi üzletembert, a Védelmi Védelmi minisztérium egyik legnagyobb beszállítóját, aki 500 ezer dollárral akarta megvesztegetni a főnöküket – közölte pénteken az rbc.ua hírportál a DBR Telegram-csatornájára hivatkozva.
A közlemény szerint „a DBR nyomozói őrizetbe vettek egy lembergi üzletembert, a Védelmi Minisztérium egyik legnagyobb beszállítóját, aki 500 000 amerikai dollárt ajánlott fel a DBR nyomozati főosztálya egyik vezetőjének.” A nyomozás adatai szerint az üzletember kenőpénzt ajánlott fel az általa irányított cégektől lefoglalt ingatlanok visszaszolgáltatásáért cserébe.
A DBR emlékeztet arra, hogy néhány hónappal ezelőtt büntetőeljárás indult az ukrán hadsereg számára egyenruhák és alsóneműk beszerzésének ügyében. A gyanúsított üzletember cégei 23 pályázatot nyertek egyenruha-szállításra több mint 1,5 milliárd hrivnya értékben.
A nyomozás megállapította, hogy a katonai megrendeléseket olyan üzletemberek által irányított cégek hajtották végre, akik nem rendelkeztek megfelelő termelési, raktári és egyéb kapacitással a Védelmi Minisztérium szükségleteinek kielégítéséhez. Ez a tény 1,2 milliárd hrivnya veszteséghez és ellátási zavarokhoz vezetett.
A vállalkozások 6 szerződést nem teljesítettek. Ugyanakkor az ügyfelek úgy kapták meg a pénzt, mintha kötelezettségeiket maradéktalanul teljesítették volna. Jelenleg folyik a Védelmi Minisztérium volt tisztségviselői sikkasztásában való részvételének ellenőrzése.
Jelenleg tart az üzletember meggyanúsításának előkészítése, valamint a megelőző intézkedés megválasztása. Ha a bűnössége bebizonyosodik nyolc év börtönbüntetést kaphat.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói leleplezték és kenőpénz átvételekor őrizetbe vették a Monopóliumellenes Bizottság (AMKU) északi régióközi területi kirendeltségének a tisztviselőjét, aki pénzt követelt vállalkozóktól, hogy „szemet hunyjon” a jogsértéseik felett – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A nyomozás szerint az AMKU tisztviselője kenőpénzt követelt a kereskedelmi egységek tulajdonosaitól azért, hogy „szemet hunyjon” a monopóliumellenes jogszabályok feltárt megsértése felett, és ne alkalmazzon velük szemben közigazgatási szankciókat.
Az SZBU dokumentálta, hogyan sarcolta a tisztviselő a vegyszerek és tisztítószerek nagykereskedelmével foglalkozó helyi céget. A tisztviselő 8000 dollárért megígérte a vállalat vezetőjének, elintézi, hogy az ellenőrzés során feltárt jogsértések miatt ne szabjanak ki rá bírságot. Az SZBU nyomozói dokumentálták, hogy a tisztviselő átvette az illegális haszon első részét, és lecsaptak rá a következő részlet átadásakor.
Az összegyűjtött bizonyítékok alapján az őrizetbe vett állami tisztviselő ellen ajánlat, ígéret vagy jogellenes juttatás állami tisztviselő általi elfogadása címén indítottak büntetőeljárást. A korrupt tisztviselő őrizetben, a nyomozás folyamatban van a bűncselekmény összes körülményének megállapítására, beleértve az AMKU más tisztviselőinek a bűncselekményben való esetleges érintettségére vonatkozó információk ellenőrzését is. Az elkövetőt 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti vagyonelkobzással.
Liu Liange, a Bank of China elnöke márciusban lemondott posztjáról, miután a kínai rendőrség korrupcióval vádolta. Liange 2019 és 2023 között volt az állami tulajdonú bank elnöke.
A Bank of China volt elnökét vesztegetés és illegális hitelek nyújtása miatt tartóztatták le. A 62 éves férfi az egyik legmagasabb rangú bankár volt, akit Hszi Csin-ping elnök korrupcióellenes vizsgálata buktatott le – írta a BBC.
A szabályozó hatóság vádjai szerint az elnök illegálisan nyújtott kölcsönöket, tiltott kiadványokat hozott be az országba, és a bankban betöltött pozícióját kenőpénzek és egyéb juttatások – például magánklubokba és síparadicsomokba szóló meghívások – elfogadására használta fel.
A kínai kormány közölte, egyre nagyobb figyelmet fordít a korrupció beszüntetésére, így tavasszal nagyszabású vizsgálatokat hirdetett. A vizsgálatok során az állami tulajdonban lévő bankok több magas rangú pénzügyi vezetőjét is megbírságolták, börtönbe zárták vagy vizsgálat alá vonták. A China Life Insurance korábbi elnökét, Wang Bint például életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték vesztegetés miatt.
Liange a kínai banki és pénzügyi szektor kiemelkedő alakja volt, korábban a kínai központi bankban és a Kínai Export-Import Bankban is vezető beosztásban dolgozott. A Bank of China elnökévé 2019-ben nevezték ki.
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
#EinsteinProbe lifts off on a mission to survey the sky & hunt for bursts of X-ray light from mysterious objects such as neutron stars & black holes 👉 https://t.co/6sCUKXb8py
[🔴China’s 2nd launch in 2024] At UTC 07:03 Jan 9, Einstein Probe space science satellite was successfully launched by CZ2C rocket at Xichang, Sichuan. It’s also the 506th launch of Long March rocket family. HD:https://t.co/S68Bqslbnzpic.twitter.com/KsP3nHRAxK
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Kárpátalján letartóztatták az egyik hadkiegészítő parancsnokság a katonai egészségügyi bizottságának vezetőjét, aki kenőpénz ellenében elintézte, hogy ne sorozzák be a hadköteles férfiakat.
A nyomozást a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltsége és a stratégiai nyomozásokkal foglalkozó osztály végezte. A tettesre öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés és vagyonelkobzás várhat, illetve bizonyos ideig nem tölthet be állami tisztséget.
A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
A rendfenntartók július 26-án 23 óra körül Ungváron, a Sztancijna utcában járőrözve felfigyeltek egy sofőrre, aki egy VAZ típusú személygépkocsival megszegte a KRESZ-t.
Az ügy elbírálása során a 46 éves sofőr a felelősségrevonás elkerülése érdekében a felmutatott iratok között egy 100 hrivnyás bankjegyet adott a rendőröknek. A járőrök jegyzőkönyvezték a szabálysértést: gépjárművezető által elkövetett szabálysértés, valamint egy éven belül ismételt járművezetés vezetői engedély nélkül.
Ráadásul megvesztegetés felajánlása miatt azonnal a helyszínre hívták a nyomozócsoportot az eset körülményeinek felderítésére.
A korrupcióellenes rendvédelmi szervek három személyt vettek őrizetbe, akik megpróbálták megvesztegetni az Ukrzaliznicja tisztviselőjét, felajánlva neki egy gépjárművet.
A nyomozás szerint 2023 áprilisa és májusa között az Ukrzaliznicja igazgatóhelyettese egy Toyota Camryt kapott. Az „ajándékért” elősegítette a szerződéskötést a „szükséges” beszállítókkal, a szerződések teljesítése és a fizetés során is az ő érdekeikben járt el. A hatóságok jelenleg is intézkedéseket folytatnak a bűncselekmény minden résztvevőjének azonosítására.
A hírt a hatósági szervek sajtószolgálatai közölték.
Az eset a Szorocsij utcán történt. A járőrök a közlekedési szabályok megsértése miatt állították meg a VAZ típusú gépkocsit.
A 26 éves nagyszőlősi sofőr 200 hrivnyával próbálta megvesztegetni a rendőröket a protokoll kiállítása közben. A helyszínre kiérkezett az operatív csoport, akik büntetőeljárást indítottak a fiatalember ellen.
A megyei rendőrség kommunikációs osztálya felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a hatóságok megvesztegetéséért büntetőjogi felelősségre vonás jár.
Az eset minap a kora délutáni órákban történt az úton Alsószlatina (Nizsnye Szolotvino) falu közelében.
A járőrök megállítottak egy VAZ típusú személygépkocsit a KRESZ megszegése miatt. A 32 éves sofőr az okmányellenőrzés során egy 200 hrivnyás bankjegyet tartalmazó biztosítási kötvényt adott át a járőrnek, nehogy eljárás induljon ellene.
Mint kiderült, a férfi egy éven belül másodszor vezetett megfelelő okmányok nélkül autót. A szabálysértővel szemben biztonsági öv használati szabályainak megsértése, valamint egy éven belül ismételt okmány nélküli járművezetés miatt közigazgatási eljárás indult. Emellett a rendfenntartók jogellenes juttatás felajánlása miatt nyomozócsoportot hívtak a helyszínre az eset körülményeinek további tisztázása céljából.
Egy hét alatt a munkácsi határőregység dolgozói hat személyt tartóztattak le, akik kenőpénzzel akarták megvesztegetni a határátkelők munkatársait.
A legtöbb alkalommal az akadálytalan határátlépésért ajánlottak fel kenőpénzt Ukrajna kettős állampolgárságú férfi és nő polgárai, akik nem ukrán úti okmányokkal próbáltak átlépni a határon. A Büntetőeljárási törvénykönyv 369. cikke 1. részében leírt bűncselekmények jeleit (Tisztviselőnek nyújtott jogellenes haszon felajánlása, ígérete vagy nyújtása) a határőrök a kaszonyi, az asztélyi (Luzsanka) és nevetlenfalui (Gyakove) határátkelőkön rögzítették.
Az EU-országokba való illegális határátlépés érdekében a vesztegetők összesen több mint 9 ezer hrivnya értékben próbáltak kenőpénzt adni a határőröknek, akik egyik illegális ajánlatot sem fogadták el.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség korrupció, a precíz megfogalmazás szerint „kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette” miatt emelt vádat egy pénzügyőr hadnagy ellen a Debreceni Törvényszéken.
A férfi 2019-ben került a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), mint vám- és pénzügyőr referens. A vádirat szerint korábbi – szintén hivatalos személyként ellátott – munkaköreiből adódóan, széleskörű kapcsolati és információs tőkére tett szert.
2020 októberében egy kávézóba hívta személyes találkozóra az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság területi igazgatóságának egyik osztályvezetőjét, akit már korábbról ismert. Arra akarta rávenni, hogy segítsen ukrán állampolgárok fiktív munkavállalási céllal benyújtott kérelmeinek elintézésében, akár további beosztottjait is beszervezve.
Az ajánlat szerint a rendőrtisztnek személyenként 100–200 euró közötti összegért, hozzávetőleg kétszáz ember Magyarországra történő beutazásra és tartózkodásra vonatkozó kérelmét kellett volna soron kívül, pozitívan elbírálni. A rendőr alezredes azonban ezt nem fogadta el.
A pénzügyőr nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c