Rendkívül erős, óránként több mint száz kilométeres széllökésekkel kísért vihar vonult végig Belgiumon kedd este. Brüsszelben egy csecsemő halálát okozta egy a vihar nyomán leszakadt faág – közölték a helyi hatóságok.
Az országon végigvonuló, orkánerejű szelet heves esőzés kísérte. A felhőszakadás áradásokat okozott országszerte.
A hömpölygő víz aluljárókat öntött el, fákat döntött ki, ágakat szakított le, és jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben.
A VRT szerint több utat és számos aluljárót lezártak a forgalom elől, a tömegközlekedés több vonalon megszakadt vagy akadozott. A közparkok közül többet lezártak. A tűzoltókat az egész országban folyamatosan riasztották több tucatnyi helyszínre.
Az erős szél nyomán egy bevásárlóközpont teteje beszakadt a kelet-flandriai Brakelben, két embert ki kellett menteni a romok alól – erősítette meg Stefaan Devleeschouwer, a település polgármestere. Heffen településen a helyi templom tetőzetét teljes egészében leszakította a szél – számolt be a The Brussels Times.
A vihar főként a fővárosban okozott jelentős károkat, ahonnan a csecsemő halálát is jelentették.
Az anya segítséget kért, de az időjárási viszonyok miatt a mentők kiérkezése tovább tartott, a baba a kórházban meghalt – közölte a polgármester az RTBF beszámolója szerint.
Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria. Some students are trapped inside the collapsed building . Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Összesen heten vesztették életüket a hétvégi heves esőzések következtében Franciaországban, Svájcban és Olaszországban. Svájcban több száz embert kellett evakuálni, mivel a Rhone és annak mellékfolyói kiöntöttek.
A hétvégén Franciaországot, Svájcot és Olaszországot sújtó kegyetlen viharok és özönvízszerű esőzések hét ember halálát okozták – írja a The Guardian.
Három 70-es és 80-as éveiben járó ember halt meg a Franciaország északkeleti részén fekvő Aube régióban szombaton, amikor a heves szélben egy fa összezúzta az autót, amelyben utaztak – közölte a helyi hatóság. Tájékoztatásuk szerint egy negyedik utas kritikus állapotban van.
A szomszédos Svájcban ugyancsak szedte áldozatait a szélsőséges időjárás. Itt négy ember meghalt, egy másik pedig eltűnt. Hárman akkor haltak meg, amikor a szakadó esőzések földcsuszamlást idéztek elő délkeleten, Ticino kantonban. A délnyugati Wallis kantonban, Saas-Grundban egy embert az egyik szállodában találtak holtan – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy valószínűleg a gyorsan emelkedő árvíz érte váratlanul. Eközben egy másik férfi eltűnt, és azóta sem találják.
Az esőzések miatt rengeteg embert kellett evakuálni. Több száz embert evakuáltak és utakat zártak le, miután a Rhone és mellékfolyói több helyen is kiöntöttek.
Peccia városából 300 embert menekítettek ki, akik egy focitorna miatt látogattak ide, míg a Mognoban található üdülőtáborból közel 70 ember evakuálásáról kellett gonoskodnia a katasztrófavédelemnek. A rendőrség szerint a rossz időjárás különösen megnehezítette a mentési munkálatokat, több völgy megközelíthetetlen és el van vágva az elektromos hálózattól, miközben a kanton egy része ivóvíz nélkül maradt.
Az észak-olaszországi Aosta-völgyben az internetezők látványos áradásokról és megduzzadt folyókról készült képeket osztottak meg a hegyoldalakon.
Mint a lap írja, a tudósok szerint az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás fokozza a szélsőséges időjárási események, például az árvizek és viharok súlyosságát, gyakoriságát és hosszát.
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
A Munkácsi és Ungvári járásban a tegnap esti vihar két fát is kidöntött. Az egyik eset Szürtében történt, a Rákóczi úton. A kidőlt fa korlátozta a forgalmat is.
A helyszínre kiérkezett a csapi tűzoltóság, akik 38 köbméter fát fűrészeltek szét, ezt követően újra beindult a forgalom az M06-os úton.
A második eset Felsővereckén történt a Szobranyij utcán, a fa egy házra esett rá, s megrongálta tetőszerkezet. A törmelékeket szintén a tűzoltóság takarította el.
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Ítéletidő volt csütörtökön Moszkvában és környékén: viharos széllökésektől kísért felhőszakadás, sőt tornádók legkevesebb két ember halálát okozták, 18-an pedig olyan súlyosan megsérültek, hogy kórházi ápolásra szorulnak.
Halálos áldozatokat is követelt a csütörtöki ítéletidő Moszkvában.
Az egyik áldozat halálát egy kidőlt fa, a másikét egy állványzat leomlása okozta. Három sérült állapota súlyos.
Egy villamos két utasának sérülését egy leszakadt fémlemez okozta, amely betörte a jármű ablakát. Az érintett villamosvonalon elővigyázatosságból leállították a közlekedést.
A fővárosban a polgármesteri hivatalhoz tartozó parkokat szintén ideiglenesen bezárták.
Pjotr Birjukov polgármester-helyettes közölte, hogy több mint hétszáz fa dőlt ki, és több mint háromszáz kocsi megrongálódott, egyes területeket elárasztott az esővíz.
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Moszkvában egy óra alatt 22 milliméternyi eső eset, ami az átlagos havi mennyiség harmada.
A Fobosz meteorológiai intézet szerint a fővároson a 12 fokozatú Beaufort-skálán mérve tízes erősségű vihar vonult át, amelynek széllökései a 90 kilométeres sebességet is elérték óránként. Az ilyen erősségű szelek gyökerestől tépik ki a fákat, a tengeren pedig 7-10 méter magasra korbácsolják fel a hullámokat.
Tornádót Isztra és Lobnya településen észleltek. A moszkvai régióban az első adatok szerint mintegy kétszáz fa dőlt ki, és kéttucatnyi autó rongálódott meg. A vihar fennakadást okozott a vasúti közlekedésben is.
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria. Some students are trapped inside the collapsed building . Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Helikoptert kellett bevetni a bajoroszági Fischach városban a lakosok kimenekítésére, mert a Schmutter folyó átszakította a gátját és kiöntött. Az árvíz miatt több körzetben rendkívüli állapotot hirdettek ki. A német meteorológia szolgálat szerint a veszély nem múlt el, mert tovább esik az eső, és várható még vasárnap is.
Heves viharok jelentős fennakadásokat okoztak pénteken és szombaton Dél-Németország bizonyos részein, vannak olyan lakosok, akiket helikopterrel kellett biztonságos helyre menekíteni – jelentette a dpa hírügynökség hatósági közlések alapján.
A viharok több helyen árvizet okoztak, emiatt például szüneteltetni kell a vasúti közlekedést München és az ausztriai Bergenz, illetve a svájci Zürich között.
A München és Stuttgart közötti expresszvonatokat más pályára kell terelni, míg le kellett zárni az Ulm és Augsburg közötti közutat is.
Helikoptert a bajoroszági Fischach városban kellett bevetni lakosok kimenekítésére, mert a Schmutter folyó átszakította a gátját és kiöntött. Az árvíz miatt több körzetben rendkívüli állapotot hirdettek ki.
A veszély nem múlt el, mert tovább esik az eső, és várható még vasárnap is – figyelmeztetett a meteorológiai szolgálat.
Baden-Württenberg tartományban is katasztrofális a helyzet, miután kiöntött a Rottum folyó. Reinstettenben 150 katasztrófamentő egység dolgozik több mint 22 órája – közölte Philipp Bürkle polgármester.
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
A fülöp-szigeteki hatóságok szerint legalább hét ember meghalt az Evinyar trópusi vihar következtében, amely végigsöpört az országon. A kutatási és mentési munkálatok azonban még folynak. A hírt a Reuters közölte.
Az Evinyar vihar erős szelet és felhőszakadást hozott hétfőn a Fülöp-szigetek déli részére. Emiatt a repülőtereket és a tengeri kikötőket lezárták, valamint az áramszolgáltatás is megszakadt.
Kedden a vihar Japán keleti partjaira vonult át, a szél sebessége elérte a 130 kilométer/órát, a széllökések pedig a 160 kilométer/órát.
Megerősítették egy 14 éves lány halálát a Fülöp-szigetek délkeleti Misamis tartományában. Egy fa rádőlt arra a parkoló autóra, amelybe beszállt. A Sürgősségi Helyzetek Országos Ügynöksége közleménye szerint még egy iskolás megsérült.
Hat ember vesztette életét a fővárostól keletre fekvő Quezon tartományban – mondta Elizabeth Capistrano rendőr őrnagy a DWPM-nek. A halottak között van két 56 és 22 éves férfi, akik vízbe fulladtak, valamint egy 39 éves férfi, akire rázuhant egy fa.
A vihar csaknem 27 000 embert érintett, három repülőtéren és kilenc tengeri kikötőben megzavarta a működést a hétvégén.
Az Evinyar volt az első trópusi vihar, amely idén elérte a Fülöp-szigeteket. Évente átlagosan 20 vihar sújtja a délkelet-ázsiai országot, amelyek gyakran özönvízszerű felhőszakadásokat, erős szeleket és halálos földcsuszamlásokat okoznak.
[type] => post
[excerpt] => A fülöp-szigeteki hatóságok szerint legalább hét ember meghalt az Evinyar trópusi vihar következtében, amely végigsöpört az országon. A kutatási és mentési munkálatok azonban még folynak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1717014360
[modified] => 1716990530
)
[title] => Hét ember halt meg a Fülöp-szigeteken vihar következtében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=158616&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158616
[uk] => 158508
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 158509
[image] => Array
(
[id] => 158509
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376.jpg
[original_lng] => 114702
[original_w] => 900
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/rjiiojrg-1716866376.jpg
[width] => 900
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1716979730:5
[_thumbnail_id] => 158509
[_edit_last] => 5
[views_count] => 835
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_34986c820fb00dc16514301ed3f4ed61] =>
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
Többek között jégeső és fákat kicsavaró szél sújtotta Texas államot, 5 ember életét vesztette.
Ray Sappington Cooke megyei seriff vasárnap reggel a CNN-nek nyilatkozva osztotta meg, hogy 5 ember életét vesztette a texasi Cooke megyében, köztük gyermekek. Az éjszaka folyamán valószínűleg egy tornádó csapott le Texasra, miközben a heves viharok széles körben áramkimaradásokat okoztak.
Cooke megye térségéből két gyermek eltűnéséről jelentettek, akiket a legfrissebb jelentések szerint vasárnap reggelig még nem találtak meg. Az Egyesült Államok egyes területein vasárnap is hatalmas vihar várható: több mint 110 millió embert fenyeget nagy jégeső, károkat okozó szél és heves forgószél,főként a Mississippi középső részén, az Ohio és a Tennessee folyó völgyében.
Ahogy a viharok kelet felé haladnak, a Vihar-előrejelző Központ „heves tornádókra, extrém jégesőre és széles körű szélkárokat okozó folyosókra” figyelmeztette a lakosságot. A Cooke megyei seriff azt is elárulta, hogy mintegy 60-80 ember rekedt egy Shell benzinkúton, s egészen a vihar elvonulásáig ott is ragadtak. Közülük többen megsérültek, de egyikük sem életveszélyesen.
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria. Some students are trapped inside the collapsed building . Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Houstonban és környékén szombaton is mintegy félmillió háztartás és vállalkozás maradt áram nélkül a súlyos viharok következtében. A halálos áldozatok száma eközben hétre emelkedett.
Texas sűrűn lakott délkeleti részének hatóságai további három halálos áldozatról számoltak be helyi idő szerint péntek este, köztük egy 85 éves asszonyról, akinek a háza villámcsapás nyomán gyulladt ki. Előzőleg Houston polgármestere már négy halálos áldozatról beszámolt.
A nagyvárosba csütörtök késő este érkezett a vihar, hurrikán erejű, óránkénti 160 kilométeres sebességet meghaladó széllel, aminek nyomán Houston belvárosában számos toronyház ablaka kitört és épületek homlokzata károsodott.
Összesen csaknem egy millió fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás, a teljes helyreállítás napokig tarthat még, mert nem csak villanyvezetékek szakadtak le, de magasfeszültségű elektromos elosztó tornyok is ledőltek.
A városi tisztségviselők a helyreállítási munkával párhuzamosan egy közelgő hőhullámra készülnek, és az áramellátás nélkül maradt lakosok számára „hűsölő központokat” nyitottak meg, azaz légkondicionált helyiségeket nyitottak.
A hőség miatt több száz mobil klímaberendezést juttattak el idősek, és mozgáskorlátozottak számára is. A következő napokban a hőmérséklet napi csúcsértéke tartósan meghaladhatja a 35 fokot, miközben a nagy páratartalom miatt a hőérzet megközelítheti a 40 fokot Houston körzetében, és Texas teljes déli területein.
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Legkevesebb négyen lelték halálukat a csütörtökön Texas délkeleti részén pusztító viharokban, amelyek Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást.
John Whitmire, Houston polgármestere elmondta, hogy a mentőszolgálatok megszakítás nélkül dolgoznak, de arra kérte a lakosságot, hogy hacsak nem elengedhetetlenül szükséges, ne hagyják el otthonukat, ne menjenek munkába se, mivel sok út járhatatlanná vált.
A powerful storm hit Houston, Texas, United States 🇺🇸
— DISASTER TRACKER (@DisasterTrackHQ) May 17, 2024
Hozzátette: legkevesebb négy halálos áldozata van a viharos időjárásnak. Két ember halálát fák kidőlése okozta, egy személy pedig akkor halt meg, amikor az erős szél ledöntött egy darut.
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
— Forsige Breaking News (@ForsigeNews) May 17, 2024
A Houstont is magában foglaló, több mint 4,7 millió lakosú Harris megye körzetében mintegy 855 ezer fogyasztó maradt áram nélkül. Az áramellátás a szakemberek szerint még több napig akadozhat a régióban az infrastruktúra károsodása miatt.
A houstoni független tankerület péntekre szünetet rendelt el mind a 274 oktatási intézményében.
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
Tizennégy ember életét vesztette és legkevesebben 60-an megsérült, mert hétfőn egy óriásplakát kidőlt egy heves viharban Mumbaiban – közölték India nyugati pénzügyi fővárosának önkormányzati hatóságai.
Több tucat ember rekedt a tábla alatt, amely egy benzinkút közelében dőlt le a város keleti részén.
Gorav Csohan, a helyi katasztrófavédelem felügyelője az mondta, hogy nyolc halottat emeltek ki a romok alól. Hozzátette, további négy holttest maradványát kell még eltávolítani. A helyzet rendkívül veszélyes a benzinkút közelsége miatt.
Korábban az önkormányzat arról számolt be, hogy 60 embert mentettek ki és szállítottak kórházba. A hirdetőtábla 70 méter széles és 50 méter magas volt, a bombayi rendőrség X-en közzétett üzenete szerint.
Csütörtökön Mumbaiban záporok és porviharok kísérte viharos időjárás pusztított, amely fákat döntött ki, súlyos áramkimaradásokat és fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben. Médiajelentések szerint a város nemzetközi repülőtérén felfüggesztették a járatokat, és legalább 15 gépet máshova irányítottak át.
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms