Az Iszlám Állam vállalta magára a kabuli merényletet

Az Iszlám Állam vállalta magára a kabuli merényletet

16:56 December 13, 2022

Események 1673 2 хвилини

Українська

Ahogyan arról korábban írtunk, többen megsebesültek egy kabuli szálloda elleni lőfegyveres támadásban, és hogy a támadókat megölték.

Az afganisztáni tálib vezetés szóvivője akkor közölte, hogy a főleg kínai állampolgárokat vendégül látó hotelben robbanások és lövések voltak hallhatók, a közösségi médiában megosztott felvételek tanúsága szerint a szálloda épületéből egész délután füst áradt.

A tálib biztonsági erők a helyszínre kiérkezve három támadót megöltek. A kabuli kórház késő délután a Twitteren közölte, hogy 21 sebesültet látnak el, és három halottat szállítottak be hozzájuk. Hétfőn még egyetlen szervezet sem vállalta magára a támadást, de keddre az Iszlám Állam megtette.

Egy, a dzsihadista szervezeteket online nyomon követő csoport, név szerint a Site Intelligence Group szerint az Iszlám Állam állítja, hogy a támadás a szállodában lakó kínai állampolgárok ellen irányult, és hogy összesen 30 áldozata volt, azaz magasabb számot írtak, mint a hivatalos afgán közlés.

Beszámolójában az MTI megjegyzi, hogy a közösségi oldalakon több videót is megosztottak, melyen a hotel lángokban áll, a felvételek valódiságát azonban nem lehetett azonnal ellenőrizni.

Az Iszlám Állam Afganisztánban elsősorban a vallási kisebbségeket és a tálibokat támadja, de voltak már külföldiek is az áldozataik között. A terrorszervezet vezetőjét novemberben megölték, de órákon belül kinevezték az utódját.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei