Kijev megyében 1369 polgári személy holttestét találták meg

Kijev megyében 1369 polgári személy holttestét találták meg

20:10 Február 5, 2023

Események 1412 2 хвилини

Українська

Kijev megyében a rendfenntartók 1369, az orosz megszállók által meggyilkolt civil holttestét fedezték fel, közülük 197 személyazonossága még mindig ismeretlen. 300-at eddig eltűntként tartottak nyilván – számolt be Andrij Nebitov, a kijevi megyei rendőrség vezetője a Telegramon.

Tájékoztatása szerint több mint 10 ezer büntetőeljárást indítottak a kijevi térség rendfenntartói az orosz hadsereg által a térség területén elkövetett bűncselekmények ténye miatt. Ezen eljárások nagy részét átadták az Ukrán Biztonsági Szolgálat nyomozóinak.

„A Nemzeti Rendőrség továbbra is segíti a vizsgálatok eredményeinek rögzítését és az erre vonatkozó szakértői vizsgálatok elrendelését” – tette hozzá.

Andrij Nebitov megjegyezte, hogy a rendfenntartók több mint 50 vádiratot adtak át az Oroszországi Föderáció hadseregének a térség területén elkövetett atrocitásokat és embertelen bűncselekményeket illetően.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei